Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)

1962-03-15 / 11. szám

18

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

HUNGARIAN WORD

rT" "vcrln

Mítrv’h 15 H)(V>

ár★ * tát ★ k ★ -k "k -k in is * ★ ★ ★ ★ ic if ★ - Zsuffa Tibor:

KOSSUTH NEUE

(Alkalmi óda)

~á ik'A it'k'k&krifk'kt

Egy név sugárzik szét a horizonton,

S ragyogva lángol messzi tájakon.

Egy név visszhangzik a magyar égbolton,

Mely alatt immár szabad lett a hon!

Több mint száz éve ismerik e nevet. —

Csendes korszak volt bár, vagy viharos, — Ezt ápolgatta a hű emlékezet.

Mert ez a drága név: KOSSUTH LAJOS!

E név csendült fel százezrek ajkán.

Mikor veszélybe került a ha?;a.

Népünk nuir ott állt a sirgödcr partján.

És e világban nem volt támasza . ..

Aki-tor csodát tett: harcra lelkesített, Szabadságról szólt, — s a szivek heve Mi hók ajkán aj mosolyt derített. —

És e mosolyban élt Kossuth neve.

A reform-korszak bátor magvetése Szárbaszökkenve aratásra várt,

S a nép elé — már csaknem megkésve.

De el nem múlva — uj csodákat tárt. Ujjongva zengett síkság, völgy és halom.

Ilonunkat dicsfény-ár hintette be;

És midőn lángra gyűlt a forradalom: izzó zsarátnok lön Kossuth neve!

De mikor népünk felébredt, az ármány Lzintugy nem aludt s nem iilt tétlenül:

Midőn e név már repült a hir szárnyán.

I llene törtek kíméletlenül, t tét gyűlölet fűtötte azokat,

Kik rettegéssel szóltak ellene:

A népelnyomó Habsburg-lakájókat. —

Számukra méreg volt Kossuth neve.

A zsarnok önkényt trónról letaszítva Szabadságharcot indít nemzetünk. —

S a lelkek füzét újra lángra szítva:

Ez a név mindent jelentett nekünk!

A gondolat- és sajtószabadságot.

függetlenségünk’ ez tetőzte he. — Történelmünkben uj utakat vágott,

S irányt mutató fény: Kossuth neve!

A szabadságharc vérzivatarában

Ez a név fénylett borús ég alatt. —

S nem volt egy kéz az eltiport hazában.

Amely e fényben tétlenül maradt ...

Hősök támadtak — haláltól nem félve, —

Rátör honvédők délceg seregé.

Köztük s előttük járt mindent remélve, S buzdítva őket is: Kossuth neve.

De hasztalan volt annyi vér ömlése. — Harcunk elbukott, s kihunyt csillagunk...

A szabadságharc dicső tündöklése

Homályba borult, — éppúgy, mint magunk.

Világos után nagy sötétség támadt, — Habárainkat hóhér tépte le ...

Lelkesült népünk már halálra fáradt.

És — suttogásba fűlt Kossuth neve .,.

Mert a kegyetlen megtorlás tiltotta Csak emlitni is ezt a nagy nevet.

Ám a nép ajka bízvást csak suttogta.

Várva, hogy majd jön tőle üzenet ...

Zsarnok túlerő törte le harcunkat,

Elárvult hazánk börtönnel tele ...

Szégyenpir lángja égette arcunkat,

Hogy átkos “bűnné” vált Kossuth neve!

Mégis élt e név a nép hű lelkében:

Bujdosó nóták vitték szerteszét, —

Zenélő órák muzsikálták szépen,

S rejtett fiókok hi ven őrizték ...

Rejtegették a kedves emléktárgyak,

A Kossuth-bankók, — hősök levele Tett hitet róla, — s eltitkolt imádat.

Rajongás tárgya lett Kossuth neve.

És inig hazánkban üldözték e nevet, Felragyogott az más népek között.

Szabad török nép testvérisége lett Uj otthona, hol fénybe öltözött.

Majd az angolszász nép vette ajkára,

S harsogta bátran, — vigasszal tele, — Segítségért ment tenger túlpartjára.

S onnan is hozzánk szólt Kossuth neve ...

Olaszhon földje fogadta he végül Eltiport harcunk árva bajnokát.

Kinek az jutott bántó örökségül,

Hogy nem láthatta többé meg honát ...

Ámde a szegény, leigázott népnek Akkor sem volt oly napja, éjjele.

Hogy ne éil volna örök reménységnek

S; ivében tovább is — Kossuth neve.

Hiába küldött ránk az irigy Végzet Százezer börtönt, bitófát, haíált, —

Meg fogyott népünk csak e névre nézett,

S csodát várt, — habár a nagy szív megállt. E név tartotta élve reménységét,

Bár tudta, hogy- nem jön üzenete .

Álmodva várta a csapások végét:

Biztató álma volt Kossuth neve!

Valósult végre ez a boldog álom:

Szabad lett népünk, szabad lett a hon! Egyenlők vagyunk szerte a világon, —

Nem sötétségben járunk, — s nem vakon ... Testvériségnek zászlaját emeljük. —

Jelszónk: a Béke, — s népünk fegyvere Biztosítja már, hogy bátran kifejtsük:

Mily drága név nekünk Kossuth neve!

Ez a név nem megy soha feledésbe.

örökké fénylik, — századokon át Megőrzi népünk: kőbe, fába vésve Fog lelkesitni késő unokát ...

Sok muzeum, könyv regélget majd róla.

Nincs rög, mi erről szót ne ejtene. —

De főként népünk hü szivébe róva Élni s tanitni fog Kossuth neve!

Dolgozó népem! Becsüld meg e nevet.

S kalaplevéve említsd ajkadon!

Bárhová írja eléd a kegyelet:

Légy büszke rá és szeressed nagyon!

Méltó légy hozzá, s ne felejtsd el soha:

Ehhez forrt népünk múltja, jelene. — Szabadságunknak ez biztos záloga,

S jövőnket őrzi meg Kossuth neve...!

IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁS

1 Irta: ABET ADAM

Megtört, öreg koldus utca sarkán állva.

Kinyújtja kalapját alamizsnát várva.

Beesett szeméből könnyt facsar a hideg.

Az elmenők szive, mégis olyan rideg.

Kiéhezett teste botra támaszkodik,

S ha ajka nem is szól, mégis panaszkodik. Segítsetek rajtam ... dideregve mondja.

De az urinépnek, sok másra van gondja. *.*

Büszkén tova mennek, feléje sem nézve,

Hiszen csak egy koldus, mit törődnek véle. Csomagokat visznek. Nagy, nagy ünnep van ma,

Földi megváltónknak születése napja.

Régen lehetett, hogy isten a földön járt, V

Amikor szegény emberre nem talált. t

Mert ha nem is isten, csak véges lény lenne, 4 A szegény néppel ily kegyetlent nem tenne.

A karácsonyfák lángja, hogy kigyullad,

A koldus éhsége zokogásba fullad.

Szidja apját, anyját, istent és az eget.

Ez az Ö bosszúja, hiszen mást nem tehet...

És ö mégis tenni fog... mert manapság csak az eszik. Aki nem kér, hanem lop. ó is kért, könyörgött, im felkopott ájla.

Lássák az alázat megszűnt most már nála.

Mankóját emeli valóságos kéjjel, y

És egy kirakat táblája repül szerte-széjjel. *■

Mohón esik a sok süteménynek, >■. ,.

Ah ... de mily keserűn Ízlik az szegénynek. I

Összefut a sok nép, rablót kiabálnak. ,

'S a szegény agg, az ütlegek szállnak. J

ök a nyomorultak, kik a szegényt verik.

Estére az istent ünnepelni merik. ' . f'

Aki fényes nappal kirakatot rabolt.

Felszólítják menten mondja el védelmét.

Szívre ne számítson, győzze meg az elmet.

Azért hoztak ide, biró ur elébe,

Mert koldulni álltam utca szegletére.

Nem voltam én koldus, soha életemben.

Alamizsna kenyér sosem volt kezemben.

Míg két karom biria, mindaddig dolgoztam.

A munkás névre szégyent sohasem hoztam.

Bár barna volt a kenyér amivel éltünk.

De ha dolgozunk érte. süteménnyel fielér.

Mikor megvénültem, a munkát nem birlam.

Ne higyjék tán, hogy kenyérért sírtam.

Volt nékem támaszom, volt egy fiam nékem. Aggkoromban ö volt minden reménységem.

Én nem is csalódtam, a fiú dolgozott.

Bár kétkezével vagyont nem halmozott.

De megszerezte mindazt, ami kellett nekünk, így a megelégedés volt a mi legszebb ékünk.

De eljött a sorozás, katonákat szedtek.

Az én jó fiam is elvitték tőlem.

De nem búsultam, gondolva, hegy fiam három év múlva vissza kapom.

Óh, de a sors irigy, másként határozott,

Hófehér fejemre még egy csapást hozott.

Pecsétes levélben adták hírül nékem.

Hogy mondjak le éltem reménységéről.

Mert a fiú meghalt és holnap temetik.

Ezzel ök végeztek, nincs több gondjuk nekik.

Reggeltől koldultam estéig, amig össze hoztam Az utazás költségét.

Másnap megjelentem fiam holttesténél.

Soha, soha fájóbb viszontlátást ennél.

Zokogva borultam a kihűlt tetemre.

Élesztgetve vontam reszkető keblemre.

De ő megsem mozdult, ajka nem szólt egy szót, Őrjöngve fogtam át a sötét koporsót.

Ezt is irigyelték, hogy keblemre vonjam meghalt büszkeségein.

A koporsó fedele örökre ráborult.

Én ott álltam, a vén nyomorult.

Bajtársai eljöttek a végbucsuzóra,

Megindult a menet a bus zeneszóra.

Tiszturak is voltak, ragyogó ruhában.

Akik elkísérték utolsó útjára.

Engem, a vén koldust észre sem vettek.

Tőlem elhúzódva, szótlanul mentek.

De egyik feléin jött serényen,

És megszólított ilyképpen.

Ne sírjon bácsika. Látja a temetést, ugye milyen fényes?

Ha a fia nem lett volna katona,

Ilyen temetésre nem tett volna szert soha.

Nem szóltam egy szót sem, még sirni sem mertem. Hisz kárpótlásul szép temetést nyertem.

Felüti a biró a nagy törvény-könyvet,

Titokban szeméből kitöröl egy könnyet.

Olvassa a törvényt... HATHÓNAPI FOGHÁZ ... Hát a szív hallgathat... Hol van az igazság.

ünnepélyes csend van, hozzák be a rabot.