Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-03-08 / 10. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ — HUNGARIAN WORD Thursday, March 8, 1962 60 éves jubileumi Írások tt/l I 15 /■ Lsak negyven eve A magyar munkás sajtó és ennek jelenlegi képviselője, a Magyar Szó megjelenésének 60-ik évfordulóját ünnepli ebben az évben. Bizony, az idős munkástársak közül sokat ilyen évforduló alkalmával elfog az emlékek özöne és szinte azt sem tudja, hol is kezdje elmondani azt a sok-sok mindent, amit mint munkássajtó olvasó átélt és tapasztalt. Nekem ebből a 60 évből “csak” 40 év jutott, mert ki jövetelem óta,, az első időtől olvasója lettem az Uj Előrének. De hogy még inkább a régebbi olvasók közé toljam magamat, számíthatok 41 évet is, mert a kijövetelem előtt is kaptam már kivágásokat az Előréből. Horthy Magyarországában nagyon megcsodáltam a kivágott cikkeket s azt hiszem, hogy ezt könnyen megérti mindenki. Még az ideérkezésem előtt megszűnt az Előre, de utána hamarosan megindult az Uj Előre. Én még akkor meglehetősen újonc voltam, bár munkás gyermeke vagyok, de apám nem volt öntudatos munkás. A magyar tanácsköztársaság rö-1 vid ideje úgyszólván semmitsem jelentett a számomra, csupán annyit, hogy a vőlegényem vörös katona lett. Tőle tanultam meg a “proletár” szó valódi értelmét, mert odáig csak azt a lefitymáló, lederogáló értelmét ismertem, amellyel a “prolit” általában emlegették. A tanácsköztársaság megdöntése után a Horthy-terror és az “ébredő magyarok” garázdálkodása felháborította az igaz ságérzetemet, mindez azonban még nagyon távol állt a munkásöntudattól. A Szovjetunióról majdnem'semmitsem tudtam és más országok népei- ] Ő1 meg csak annyit, amennyit az iskolában gyúrtak belém. Az Uj Előre egészen uj világot tárt elém. Magyarországról nagyon sok mindent abból tudtam meg. Az Uj Élőiében olvastam először Orgovány- ról, Szegedről, Márianosztráról és Zalaegerszegről, amig ott éltem, sejtelmem sem volt az ott végbemenő dolgokról. Az Uj Előrében olvastam Ázsiáról és Afrikáról, fogalmat szereztem arról, hogy az életben mit jelent az az egyszerű mondat* amit az iskolában csak úgy jelöltek meg: angol, francia, német vagy spanyol gyarmat. Megtanultam, hogy az ilyen egyszerű kifejezés mögött emberek vannak, kizsákmányolt, elképzelhetetlen nyomorban tartott emberek. Amerika nekem nem nyújtott sokkal többet, mint amennyit otthagytam, de azért az a kis életjavulás is jelentett valamit. Hogy miért volt nekünk is nehéz a zélet, erre az Uj Előliében úgyszólván naponta kaptam magyarázatot és megértettem. New Jerseyben laktunk először, de bejártunk a 81-ik utcai Munkás Otthonba, eljártunk az Uj Előre eseményeire, az Előre- Műkedvelő Kör előadásaira s ezeken keresztül megismerkedtem az újság munkatársaival, akik a piknikeken cipeked- tek. kiszolgálták az embereket és benne voltak minden nehéz munkában. Nagyon megbámultam őket, mindegyikben egy-egy felsőbb lényt láttam. 1929-ben magam is az irodájukba kerültem, mint cimszalag kezelő. Ottlétem alatt azt is megtudtam, hogy bátor emberek és tehetségesek, de olyan emberek, mint niások, megvan a maguk emberi problémája. Beb- rits Lajos felesége tüipari munkás volt. Éber Antal 6 gyermekes családdal küzdött és a többinek is megvolt a maga baja. Kétheti fizetésünk mindig bennmaradt, csak a harmadikat kaptuk meg és kampány idején az egyik hetet odaadtuk. Tóth Lajos volt az ügyvezető, aki kénytelen volt időközönként időt levenni festő munkára, hogy az adósságait kifizethesse. Ott volt Gyetvai János aki állandó meghurcolásnak volt kitéve valami polgárosodási ügyben. Ma Magyarországon él. Ott volt Lusztig Imre, az azóta rosszemlékű Szántó János, Kövess Lajos, Péter József, akik szintén Magyarországon vannak. Egyidőben előfordult, hogy Kanadából kitiltották az Uj Előrét, akkor más néven ment egyideig oda, amig azt is kitiltották, akkor kapott egy másik nevet, de mindegyiknek az lett a sorsa. így amennyire visszaemlékszem volt Hajnal, Virradat, stb. Aztán Clevelandra vitték az Uj Előrét. Az volt az elgondolás, hogy a Középnyugaton van az ipari centrum és a magyar munkásság is ott van zömében. A newyorkiak ezért nagyon megnehezteltek. Aztán jött a depresszió, a munkások megélni is alig voltak képesek, nemhogy segíteni tudták volna lapjukat. A szedők minduntalan abba akarták hagyni a munkájukat, mert nem volt fizetés, de a szerkesztők csak itt-ott kaptak 5 vagy 10 dollárt s a Munkás Otthon körüli magyarok vittek nekik valamennyi ennivalót, hogy enyhítsék a sorsukat. Ugyanakkor én a családommal pincében laktam és később lomjaimmal együtt 4 napig az utcán. Voltam egyideig az Uj Előre lapkezelője is New Yorkban, keserves munka volt abban az időben, amikor az embereknek nem volt pénzük. De jó volt, mert sok prolival ismerkedtem meg és sokat tanultam tőlük is. Aztán ismét New Yorkba került a lap, mostmár Magyar Világ néven. Akkor a clevelandiak nehezteltek és a newyorkiak sem fogadták tulszive- sen s különösen nem szerették a Magyar Világot, amely valami egységfront-féle volt. Nem is élt soká, megjelent a Magyar Jövő először hetenként háromszor, majd 1943-ban ötször. Később kénytelen voltak a számokat redukálni és végül 1953- ban jött ki a mai Magyar Szó, mint hetilap. Nevek változtak de nem az újság, az megmaradt mindvégig az igazság, a béke, az amerikai munkásság szószólójának. 1941 szeptembere óta vagyis a 21-ik éve a Nők Világa gondozója lettem s azóta állandóan szoros kapcsolatban dolgozom, először a Magyar Jövővel és most a Magyar Szóval. Baráti viszonyban éltem a mindenkori munkatársakkal s ugyanígy a mai önfeláldozó gárdával. Tudom, hgoy mindegyik a legjobb tudása szerint az olvasók érdekét szolgálja, igy ma is éppen olyan szívesen veszem kezembe a jubiláló lapot, mint az első számot. Elmondhatom én is, mint sok más amerikai magyar, hogy az itteni magyar sajtó volt a tanítómesterem. Jó tanító volt. Az amerikai élet is megtanított sok mindenre, de az cudar tanitó volt. Gyarmaty Kató A DIADALMAS MÚLT 1928 -AT ÍRUNK és az emberiség fájdalmasan nyögi a világháború borzalmait. Égett bennem a vágy otthagyni Európát, ahol annyi kin és szenvedés jutott osztályrészül ezer annyiunknak. Hosszú, keserves viszontagságok után sikerült egy hajóra feljutnom, amely a Panama-csatornán keresztül a Pacific-óceánon át, Kaliforniába vitt. New York volt a végcélom és hetek múlva meg is érkeztem a világ legnagyobb városába, pénztelenül. zölden, idegenül. Igaz, nem én voltam az egyedüli, százan és százan jöttek ki úgy, ahogy tudtak, a körülményekhez képest. Menekültek a romániai nyomorfészekből, a magyar Horthv- vészuralom elől, a csehországi álparadicsomból. A helyzet itt sem volt valami rózsás. Egyáltalában nem a munkásnak. Amig elhelyezkedtem nehéz gonddal telt napok, sőt hetek teltek el. Épit- kezésnél jutottam munkához és hónapokig dúlt bennem a keserű csalódás. Az embertelen nehéz munka, ami akkor még darabszámra ment, ami azt jelenti, hogy egy bizonyos mennyiségű ajtót, vagy ablakot kellett naponta felakasztani. Voltak olyanok, akik megfeszített erővel dolgoztak, hogy a napi megélhetést megkeressék. Na és voltak olyanok is, akik nem voltak képesek versenyt tartani a követelményekkel. A munkásnyuzás fénykorává látástól-vakulásig való görnyedésnek végnélküli szezonja volt az. Az angol nyelvet nem ismerve, természetes, hogy kerestem az alkalmat magyarokkal összejönni. Az épületmunkánál megismerkedtem egy régi amerikás magyarral, György bácsival, aki ebéd máj szolás közben egy magyar újságot olvasott. Akkor láttam először az “ELŐRE” munkás újságot. Persze a bácsi híven hozta nekem is az újságot minden nap. Mélyen hatott reám. Ilyen újságot még nem láttam. Telve munkás-írókkal, levelezőkkel, munkást érintő cikkek, tudományos ismertetések, gyönyörű versek és tucatszámra az aktivitások. Az egyik déli órában megkérdeztem György bácsit, hogyan lehetne az újsággal közelebbről megismerkedni. Erre ő tényleg össze is hozott nagyszerű és rendkívül tehetséges munkásokkal, akik az “ELŐRE” körül voltak aktivak. Ezek a munkástársak vittek el a “MUNKÁS OTT HONBA”, ahol már könnyen ment az ismerkedés szerte-széjjel. Bebrits Lajos volt a főszerkesztő, a büszkeségtől majd kiduzzadt a mellem megismerni e nagyszerű embert. A Gáli György bácsi unszolására írtam egy pár cikket viszontagságaimról, a szerkesztőség elfogadta cikkeimet és rém büszke voltam reá. Gyűlésekre kezdtem jái’ni, még többet Írtam, miiked- velőztem és igy lettem tanúja, részese egy múltban gazdag mozgalomnak, amelyet a magyar ame rikai sajtó vezetett, irányított és tanított. /Úgyszintén boldogan gondolok vissza azokra az időkre, amikor a Bronxi Magyar Munkás Klubot megismertem. A Spartacus munkásedző sportklub melynek tagjai felejthetetlen májusi tüntetéseken vettek részt, a Bronxi Műkedvelő Csoport, amely úgy helyben, mint vidéken, magyarlakta helyeken aratott kulturális sikereket. Az “Előre Műkedvelő Kör” volt New Yorkban a magyarok fénypontja. Hatalmas tömegek előtt játszottak nevelő és hatásos nivóju színdarabokat. A polgári egyletek egymással vetekedtek, hogy kinél lépjen fel előbb az “Előre Műkedvelő Kör”. Az akkori “Uj Előre” munkássajtó mindenütt, mint vezető fáklya gyújtotta bennünk azt a lángot, amit csak fiatalos hévvel lehet érezni. Én csak harminc esztendőről beszélek és emlékszem! HATVAN esztendőről van szó, hatvan' év hosszú idő, egy egész ember élet. Egy egész emberi életen át, rettentő nehéz gazdasági küzdelmeken keresztül jelent meg a mi sajtónk, oly gazdasági küzdelmek között, amikor az olvasók, a támogatók kiizködtek a mindennapi létfenntartásért. Ezek az olvasók, támogatók küldték a a penny-ket, mentek a mulatságokra, vagy fontos összejövetelekre és támogatták a munkás sajtó által indítványozott megmozdulásokat. Megfizethetetlen értéket jelentett a munkás számára az, hogy például egy pennsylvaniai magyar bányász olvashatta a saját sajtójában, hogyan él egy másik magyar munkás mondjuk Ca- liformában. Értesülve voltak, milyen aktivitások, mulatságok, milyen szónokok vannak az ország magyarlakta helyein. Én csak vagy harminc éve ismerem és olvasom a magyar munkássajtót és mennyi tömérdek emlék fűződik a diadalmas múlthoz. HÁT MÉG HATVAN ESZTENDŐ? Hiszem teljes meggyőződéssel, hogy a munkássajtó betölti hivatását a jövőben is, ami nem lesz nehéz, amikor a magyar munkás szerte Amerikában a háta mögé szerveződik, hogy továbbra is diadalra vigyük ami hatvan esztendős munkáslapunkat. Bus Dezső NEM KELL CSOMAGOLNI! NEM KELL VÁMOT FIZETNI! i ” A legrövidebb időn belül segithe- < ” ti rokonait IKKA-csomagokkal! < , Felveszünk rendelést gyógyszerekre. A “Kultúra” i megbízottja. — Magyar könyvek. — Saját köny- i veit Magyarországból kihozhatja általunk < ► KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET JOSEPH BROWNFIELD : ► 15 Park Row New York 38, N.Y. ] ► Mindennemű biztosítás. Hajó- és repülőjegyek i ► Telefon: BA 7-1166-7
