Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-02-22 / 8. szám
12 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 22, 1962 SZOVJET “MEGSZÁLLÁS "MAGYARORSZÁGON Itt nyugaton az “emigrációban”, állandóan haljuk a címben meghatározott kijelentést. Az itt élő politikai csoportok reakciós lapjai állandóan tele vannak ezzel és ennek legkülönbözőbb formákba öntött változataival. Jóllehet, szépen hangzik, mivel minden emberben — függetlenül politikai nézeteitől — nagyon Is él a szabadság vágya, igy e lapok ilyen rcmitő kijelentéssel igyekeznek magukra vonni a figyelmet. A fenti kijelentés mögé bújva igyekeznek úgy beállítani a helyzetet, hogy ők kizárólag a “szent szabadság” megalkuvást nem ismerő “lovagjai”. Ideig-óráig még csak megy ez valahogyan, de később az emberek kezdik felismerni a valóságot és amit tulajdonképpen a sorok között olvasnak. E lapoknak megvan az a jó tulajdonsága is, hogy időnként rendszeresen leleplezik önmagukat. Szellemi kincstárukra jellemző, hogy milyen nyíltan és bután cáfolják meg egymást és önmagukat is. Szerkesztőségük szellemi gyengesége any- nyira kirívó, hogy nagyon tájékozatlan és maradi az, aki megmarad továbbra is olvasójuknak. Egy igen rikító példára szeretném itt a figyelmet í'elhivni. Tavaly ősszel megjelent a Torontóban (Canada) készülő “Magyar Élet” c. revolver- újságban egy cikk egy bizonyos Varga László nevii úrtól. Beszámol cikkében arról, hogy éppen délamerikai útjáról visszatérve örvendezteti meg a Magyar Élet olvasóit a turnén tapasztal- taaKal és a “Magyar Ügy” jelenlegi állásával. Elmondja, hogy Sao Paolo-ban, egy Bencés-kolostorban gyűltek össze, mint a “Magyar Üggyel foglalkozók” és az ottani rendfőnök politikai eligazítását magukévá téve szétszóródtak a nagyvilágban, hogy a “magyar üggyel tovább foglalkozzanak”. E politikai kupaktanácsnak legkiemelkedőbb pontja volt a Bencés-páter azon oktató kijelentése, hogy “nemzetközi fórumokon nem lehet tartósan blöffölni.” Ki kell találni valamit, ami hihető és valamilyen formában bizonyítható is — mondá a páter. Annakidején az Amerikai Magyar Szóban a Varga-féle riportra megjelent az erre megfelelő válasz. De a Varga-féle cikk annyira jellemző például a Magyar Életre is, s ezen keresztül a vele egy követ fújó többi reakciós lapokra, hogy ismét fel kell hozni. A páter is és Varga ur is, meg a többi “magyar üggyel foglalkozók” nyíltan és szemérmetlenül leleplezték magukat, a Magyar Életet is, hogy 1956 óta hazudtak, csaltak, blöfföltek. Tehát csináltak egy “magyar ügyet” blöff- ből. Tudjuk, hogy ezek a zugsajtók mennyit foglalkoztak a “magyar üggyel”, tehát ők szolgáltatták ehhez a “blöffhöz” a kivitelező eszközt. A világ népei azzal foglalkoznak, hogyan lehetne megőrizni a békét és biztonságot. Államférfiak ezer és ezer mérföldeket utaznak, napokat, heteket tárgyalgatnak, hogy baráti jó viszonyt, s ezen keresztül Békét biztosítsanak az emberiség számára. Mindezt a sok fáradozást, jószán- déku igyekezetei ezek a “lapok” és különböző “magyar üggyel foglalkozók” szeretnék megtorpedózni. Ez a cselekedet még a “legdemokratább” nyugati jog értelmezése szerint sem minősíthető másnak, mint a “Népek Békéje Ellen Elkövetett Biintett”-nek. Háborús uszításnak. Visszatekintve az öt évvel ezelőtti magyarországi eseményekre, ma már tisztán áll előttünk, mi is történt. De akkor kérdéses volt, hogy a UN-csapatok, vagy a szovjet csapatai állítják-e helyre a rendet? Magyarország szerencséjére a szovjet csapatok voltak azok, amelyek, nem egé; Magyar családok hagyományos J [ kedvense 59 éven ál a SIMON : FISCHER: LEKVÁR < A Fischer Simon-féle lek- 4 vár a legnépszerűbb a világon. A legfinomabb válogatott szilvából készült. Háei s ü t e m ényekben a i a Fischer Simon-féle lek- < vár egyedülálló. — Mint < finom gyümölcsíz kenyér- 4 re kenve szintén élvezetes Keresse a hires Fischer Simon " lekvárt kedvenc üzletében ] szén 16 év alatt, immár másodszor mentették meg az országot és a magyar népet az ellenforradalom és a kapitalizmus “gyönyöreitől.” Mi lett volna, ha a Szovjetunió nem jön ’56-ban a magyar nép segítségére és helyette esetleg a LN-zsoldosok özönlik el az országot? Talán erre jó példa a kongói helyzet. Magyarország szocialista ország, ebből természetesen az következik, hogy gazdasági, politikai s az ország fejlődését biztositó és szocialista vívmányait védelmező katonai érdekei csakis a szocialista tábor többi országaival való szoros együtt működéssel biztosíthatók. 'Szülőhazánk katonai ereje, méreteit illetően, nem lenne elegendő egy nyugatról jövő imperialista katonai gőzhenger feltartóztatására. Tehát úgy Magyarország, mint a többi kis európai szocialista ország, rá van utalva egy olyan katonai nagyhatalom segítségére, amely szocialista fejlődését nem ellenségesen, hanem barátilag, segítő szándékkal szemléli. Ilyen katonai nagyhatalom a Szovjetunió, melynek katonai ereje bármilyen támadással szemben képes megvédelmezni a kis szocialista országokat. Katonai ereje képes a világbéke biztosítására is, mint az elmúlt hidegháborús évek bizonyítják. Hadsereg fenntartása tetemes költségekkel jár s az minden esetben elvesztett pénz, különösen olyan országban, ahol a nép kormányoz és minden törekvés a társadalom életszínvonalának, jólétének emelésére irányul. Itt van a nyitja a Szovjetunió teljes leszerelésért folytatott küzdelmének. Felvehetnénk a kérdést, szükség van-e berendezkedni a védelemre? Ez a kérdés azonban nevetségesnek hangzana, mert itt mindennap, minden órában nem hallunk egyebet, csak szovjet- ellenes és a szocialista országok elleni propagandát. Bármerre nézünk, mindenütt a háborús készülődés jeleit láthatjuk. Mindannyian tudjuk, hogy nem védekező háborúra, hanem támadó háborúra s mi a célpont? A Szovjet és a többi szocialista országok. Ennek az “Emberiség Ellen Elkövetendő Bűnnek”, mint a harmadik világháború kirobbantásának váltak igen használható eszközeivé, itt az emigrációban “vegetáló” volt uraink. Álhazafisá- guk és igen sok követelni valót maga után hagyó “magyarságuk” leplébe burkolózva, szívós kitartással igyekeznek mindent felhasználni, de ha nem kínálkozik elég ok, akkor még blöffölve is (ez a saját bevallásuk) mindenüket a háborús törekvések szolgálatába állítani. Lapjaikban ennek az őrült gondolatnak lépten-nyomon adják bizonyítékát. Szülőhazájukat vastagon szedett “Headline”-okban mocskolják, rágalmazzák, a legutolsó hazaáruló módjára, mindent elkövetnek, hogy a lehető legsötétebb formában tálalják más népek elé, mondván és hirdetvén, hogy csak háború tisztíthatja meg ettől a fejlődési “veszélytől” az emberiséget. Vajon nem látják ezek az urak 17 éves fáradozásuk sikertelenségét egy újabb világháború ki- robbantására ? Nem gondolkoztak még szócsöveiket szerkesztő, bomlott elméjű ujságirogatóik, hogy írásaikkal csak kijózanították a nyugaton élő magyarjainkat? Ideje lenne már ennyi év után elgondolkozni azon, hogy az a rengeteg pénz és energia, amit a háborús uszításra, szülőhazájuk ellen elkövetett árulásra fordítottak, fordított irányban hozott eredményeket szülőhazájuktól távol élő magyarjaink politikai állásfoglalásában. Ideje lenne már, ha egyszer gondolkozni is próbálnának és mindannak, amit eddig tettek, az ellenkezőjét csinálnák. Megpróbálhatnának szülőhazájuk felé ‘magyar’ ember érzelmei szerint valamilyen elfogadható viszonyt kialakítani. A háborús uszításra, mocskolódásra elvesztegetett rengeteg anyagi és szellemi energiát a béke és biztonság, a háborús hisztéria megszüntetésének szolgálatába állítani. Azon is elgondolkozhatnának, hogy ha nem fenyeget a háború veszélye, akkor védekezésre, katonai erőre nincs szükség, mert ez természetes folyamat. Gondolkozzanak uraim egy kicsit, hogy ha a szocialista Magyarországot nem fenyegetné semmiféle kívülről jövő veszély vagy restaurációs kísérlet, szükség volna-e olyan erős katonai fel- készültségre, melynek fenntartási költségei mind az önök “forrón szeretett” hazája népének jobb létét, magasabb életszínvonalát lennének hivatottak elősegiteni? Szükség volna-e szovjet “megszálló” csapatokra, ha önök itt, az emigrációban minden erejükkel a Magyar Népköztársaság létének, megerősödésének, politikai tekintélyének, szocialista fejlődésének és nem utolsósorban katonai biztonságának, védelmének elősegítésére fordítanák törekvéseiket ? Ideje lenne már belátniok, hogy a háborús hisztériakeltés tetemes részesei voltak és ma is azok. Tehát ezt a feszült politikai helyzetet féktelen gyűlölködést önök kiabálták. Blöffből. Ebből az következik, hogy elsősorban önök tudják felszámolni is, ha valóban maradt még emberi érzésük. Maradt még csak egy szikrányi felelősségérzetük, elsősorban szülőhazájuk és az egész emberiség iránt ? Végezetül be kell látniuk ennyi év után, hogy nincs az a politikai maszlag, vagy BLÖFF, akárhogyan is tálaljuk azt az emberiség s honfitársaink elé, amely esetleg komoly eredményeket hozna, a ma élő és gondolkodó ember félrevezetésében. Előbb vagy utóbb, de minden félrevezetett- ben felülkerekedik a józan megfontolás és a becsület érzése, mely képes arra, hogy kitörölje a “nagy porondról” a bohócruhába bujt krampuszokat, de nem blöffből, hanem egyszer és mindenkorra. Torontói Peking, a gvors ütemben fejlődő világváros A Kínai Népköztársaság fővárosa gyors ütemben fejlődik az ország felszabadulása óta. Lakosainak száma meghaladja a hétmilliót, s a hozzácsatolt zöld övezettel együtt területe 16,800 négyzetkilométer. A régi falakkal övezett császárváros területe mindössze 62 négyzetkilométer volt. 1949 óta Pekingben mintegy 33 millió négyzetméternyi lakótér, illetve gyár, raktár, középület épült a városi költségvetésből. Ez a terület több mint kétszerese a falszabadulás előtti Peking egész beépített területének. Az építkezések 17 százaléka volt gyár- és raktárépület, s 39 százaléka lakóház (1960-nal bezárólag), 1961-ben inkább lakótelepek építése folyt a város keleti részén. Peking nagy ipari-termelő várossá nőtt. Igen sok mocsarat és tavat csapoltak le, illetve tisztítottak meg, igy a főváros éghajlata egészségesebb, külső képe szebb lett, a parkok, tavak területe megnövekedett. A régi házakból mintegy másfél millió négyzetméternyi lakóterületet lebontottak, s helyettük uj, egészséges lakásokat építettek. Az utcákat kiszélesítették: Peking főutcája 80 méter széles villamos nem közlekedik rajta, autóbuszok és trolibuszok bonyolítják le a forgalmat. 1959-ben épült fel a főváros hires “tiz nagy épülete”, amelyek közül legnagyobb a Tien An Men téren a császári palotával szemben emelt uj parlament. Ennek területe 172,000 négyzet- méter — nagyobb, mint a császárok hires téli palotája volt, amely pedig csarnokok és paloták egész komplexumát, külön tiltott várost alkotott. A parlamentben van a világ egyik legnagyobb előadóterme, amely 10,000 személy befogadására alkalmas. Az idén is elsősorban lakásépítkezések folynak Pekingben. Az előre gyártott elemekkel történő építkezést alkalmazták már korábban egyes nagy épületeknél is, mint például a nemzetiségek szállodájának 34,000 négyzetméteres modern tömbje felépítésénél, de az építkezés ilyen ipari módszerei még nem általánosak. Az előre gyártott elemek fokozottabb felhasználását csak a jövőben tervezik. A kínai főváros eléggé zsúfolt, különösen 1958 után gyorsan növekedett a lakosság száma: három év alatt négyről hétmillió fölé. Jelenleg Pekingben a kedvezőbb körülmények közt lakókra átlagban 7—9 négyzetméter, a kedvezőtlenebb között élőkre 3—4 négyzetméter lakóterület jut személyenként. A városi tanács hivatalos ada tai szerint-a jelenleg folyó épitkezésekkel ez a helyzet tovább javul, s máris sokkal kedvezőbb, mint a felszabadulás előtt volt. MONTEVIDEO. Uruguay fővárosában 5,000 munkás, rokonaik és barátaik tüntető felvonulást rendeztek a város főutcáin a kormány munkáselbocsátó eljárása ellen. A kormánykezelésben levő Frigorifico Nációnál húsfeldolgozó üzem 1,669 munkását múlt év májusában elbocsátották. A szakszervezetnek sorozatos sztrájkokkal sikerült a többségüket visszavétetni, 55 munkás kivételével, kiket a kormány azzal vádol, hogy “agitátorok.” • TÖBB kínai nemzeti kisebbség történetét, életét összefoglaló mü jelenik meg rövidesen a Kínai Tudományos Akadémia gondozásában.
