Amerikai Magyar Szó, 1962. január-június (11. évfolyam, 1-26. szám)
1962-02-22 / 8. szám
Thursday, February 22, 1962 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 1 BOMLASZTÓ TESTVÉRHARC SZAXSZERVEZETIMOZSALMUNKBAN — Kanadai riport — Bármilyen gazdasági, politikai és egyéb kérdésekről legyen szó, ma a döntő erőt a munkásosztály, mindenek előtt a szervezett munkásság képezi. Ennek a kiállása, vagy meghátrálása, aktiv tevékenysége vagy passzivitása az a hajtó erő, amitől szorosan a munkásokat érintő és szélesebb közérdekű problémák sikere vagy kudarca függ. Tehát ebből a szempontból vizsgálva a dolgot, figyelmünket a szakszervezeti mozgalomra kell elsősorban fordítanunk. A kanadai szakszervezeti mozgalomban ma olyan jelenségnek vagyunk szemtanúi, ami semmi esetre nem mondható kedvezőnek, sőt komoly veszélyt, a munkásságra nézve végzetes tüneteket hord magában. Arról a káros jelenségről van szó, ami a szakszervezeti mozgalom belső harcában, az egymás ellen folyó betörésekben, az úgynevezett razziákban (raiding) nyilvánul meg. Nem uj dolog ez a kanadai, sem az Egyesült. Államok szakszei'vezeti mozgalmában, de sajnos mostanában olyan erővel jelentkezik, ami máris súlyos bomlási folyamatot indított el a szakszervezetek soraiban. E kóros betegséget nemrég a Canadian Labor Congress (Kanadai Szakszervezeti Kongresszus) kötelékébe tartozó Albertai Közalkalmazottak Szakszervezetének lapja “A munkásmozgalom rákfenéje” cim alatt igy határozta meg: “A szakszervezeti mozgalom ma olyan rákfenével küzd, mint amilyen rákfenével a gyógyászatban néznek szembe. Ez a rákfene, a razziázás olyan mértékben eszi be magát a munkásmozgalom testébe, őrli fel és emészti meg életerejét, hogy ma országunk egyes részeiben a munkás a vállalatok kénye-kedvének van kiszolgáltatva.” Amikor pár évvel ezelőtt az Egyesült Államokban a két fő szakszervezeti mozgalom — AFL és CIO — egyesült, s utána Kanadában is egységes szervezetté tömörült a Canadian Labor Congress (CLC) keretében, az egész szervezett munkásság, csakúgy, mint a még nagyobb számú szervezetlen munkástömegek reményteljesen tekintettek az egységes szakszervezeti mozgalomra, mint olyan erőre, amely egységes frontot képez a munkásság mindennemű érdekeinek védelmére a tőkések folytonos támadásával szemben; igy a szervezetlenek is azt remélték, hogy az egyesült szakszervezeti mozgalom minden feltételét megteremti annak, hogy őket is szakszervezetekbe tömörítse. Viszont a két fő szakszervezet egyesülése még nem hozta létre az általános szakszervezeti egységet. Voltak (és ma is vannak) független szak- szervezetek, melyek különböző okok miatt a saját döntésük alapján, vagy a CLC elutasítása miatt nem kerültek az egyesített szakszervezet keretébe. (Ma is valami 300,000 szakszervezeti munkás van a CLC keretein kívül.) Valameddig úgy nézett ki, hogy az, egyesülés folytán megszűnik a szakszervezetek belső testvérharca, a súrlódások, az egymás elleni razziák. Ebben a várakozásunkban azonban csalódtunk. Aminek a megszüntetésére a CLC látszatot keltett, a testvérharc ma újra elfogadott irányelv lett és teljes romboló hatásával bomlasztja a szak szervezeti mozgalmat. Folyik ez a razziázó tevékenység az ország minden részében; folytatják a CLC kötelékébe tartozó uniók a kívülálló, független uniók ellen és a CLC kötelékén belül egymás ellen. A bomlasztó belső harc különböző “okok” és ürügyek alatt történik. Van ahol a területi jog (jurisdiction) vita az ürügy a betörésre, ami abból ered, hogy melyik unió jogos egy iparág, üzem, vagy szakma szervezésére. Mások politikai ürügy alatt folytatják romboló tevékenységüket; mig mások csak azért, mert az ő uniójuk nagyobb, azért tartanak “jogot” arra, hogy kisebb uniókat bekebelezzenek. Természetesen ezt a bomlasztó tevékenységet minden eszközzel és módon segítik, bátorítják maguk a vállalatok és nem utolsó sorban a tőkéseket kiszolgáló állami szervek is. A kanadai szakszervezeti mozgalomban ez az úgynevezett területi jog kérdése és a szervezkedés problémája szinte bohóckodássá fajult. Egyes uniók a megszervezettekre törnek rá, hogy bekebelezzék őket; vannak amelyek olyan területre lépnek, ahol nincs keresni valójuk, mint például a vasutasok kórházakat próbálnak szervezni, ahol képtelenek kellő vezetést adni; a Steel Workers (acélmunkás szakszervezet) vezetői pedig arra vetemedtek, hogy “jogosnak” és “kötelezőnek” tartják a kisebb uniók elleni razziákat, mert ők “erősebbek.” Persze ebben az a visszataszító, hogy a Steel Workers semmivel sem tud többet biztosítani, sőt sok esetben azoknak az unióknak jobb a kollektiv bér- és munkaszerződésük, amelyeket razziáznak. A jobboldali szakszervezeti bürokratáknak ez az egységbontó tevékenysége — amit baloldali, haladó szakszervezetiek méltán neveznek kannibálizmusnak — ma legkirivóbban a Steel Workers Union-nak a Mine, Mill and Smelter Workers elleni felforgató tevékenységében nyilvánul meg. A Steel Workers Union vezetői totális rohamot indítottak el a Mine-Mill ellen Sudbury nikkelbányáiban és Port Colborne nikkelolvasztójában, azzal az ürüggyel, hogy a Mine-Mill tagságát “felszabadítsák” a “kommunista vezetés” alól. A közel egy év óta folyó bomlasztó akcióban a Steel Workers vezetősége köztudomásúan máris több százezer dollárt pocsékolt a tagság által fizetett tagdíjakból erre a szennyes, romboló akcióra. A Steel Workers “vezetői” zsíros profitjaikat a kivénhedt “vörös mumus” örve alatt védő monopóliumok majmolóiként, a jól szervezett, harcias Mine-Mill szétverésére vetemedtek. Ebben a “felszabadító” bohóckodásban az a legvisszataszitóbb, hogy a Mine-Mill tagság “átállításával” a Steel Workers semmi megfoghatót nem tud adni a nikkel bányászoknak. Hiszen elismert tény, hogy a Mine-Mill a legkedvezőbb kollektiv szerződést biztosította tagjai részére egész Kanadában. Éppen ez a fő indító ok arra, hogy ezt a harcos szakszervezetet megsemmisítsék. így fecsérlik el a tagság pénzét a vasasok “vezetői” haszontalan, terméketlen razziákra. S vannak e bürokraták között, akik arcátlanul még “szervezésnek” is merik nevezni ezt a kannibálizmust. Holott az is tudott dolog, hogy a Steel Workers Union-nak sorjával állnak acél- és vasüzemek az orra előtt, ahol tízezrével lehetne és kellene a védtelen munkásokat megszervezni. Az is tény, hogy az ország munkásságának alig egyötöde van csak megszervezve. Nem szorul bizonyításra, mit jelentene, ha a százezer dollárokat ezek az emberevők a szervezetlen százezrek megszervezésére fordítanák, s erősítenék, tömörítenék a szakszervezeti mozgalmat az összmunkás- ság előnyére. Ilyen körülmények között, amikor ezt a bom- lasztást a CLC központi vezetők jóváhagyása és. egyenes aktiv segítsége mellett végzik, nem csoda, hogy a monopolisták a markukba röhögnek. Az albertai közalkalmazottak említett lapja találóan jegyezte meg: “Olyannyira el vagyunk foglalva az egymás közti harccal, hogy nincs időnk a munkáltatók elleni harcra a jobb életviszonyokért, a munkánk után járó nagyobb részesedésért. Nem a munkaadóknak kell majd megtörni az uniókat. Ha egymást razziázzuk, mi fogjuk magunkat összetörni. Ezért kell egységesen összefognunk a közös ügyért való harcra, nem egymás ellen folytatni a harcot azért a dicsőségért, hogy valaki a legnagyobb unióval dicsekedhessen.” Valóban ennek az irányzatnak vagyunk ma szemtanúi: a jobboldali munkás-“vezetők” megalkuvó osztály béke politikája; a tőkések “aki bírja marja” mentalitása, a hatalomra törekvő üzleti unionizmus degeneráltsága. Éppen ideje, hogy a sortagság és osztálytudatos vezetők a szolidaritás szellemében rendezzék harcos soraikat az osztályegyüttmüködők megalkuvásával szemben. Durovecz András “íücCarthy-ism” a szótárban A Webster szótár legújabb kiadása a mccar- thyzmust hivatalosan is az angol nyelv, vagy legalábbis az amerikai kifejezések elfogadott részévé tette. A következő meghatározással szolgál róla: “A huszadik századközép egy politikai állásfoglalása, a tudatlansággal azonos természetű, fő jellegzetessége a felforgatóknak vélt elemekkel valő szembehelyezkedés, az egyének elleni személyi támadás széles körben terjesztett állításokkal, különösen be nem bizonyított vádak alapján”. A PAI hírszolgálat a következőkkel egészíti ki a fenti jelentését: “A legtöbb szakszervezeti tag a “mccarthyzmust” piszkos szónak tartja és ebben a meggyőződésében Webster uj szótárja is megerősíti.” KÉT ÉS FÉLMILLIÓ példányban, több mint háromszáz féle könyvet adott ki az utóbbi években a szecsuani nemzetiségi könykiadó tibeti, ji és több más kinai nemzeti kisebbség nyelvén. VISSZAJÖN A DOLLÁR A HAZAMBA Az Egyesült Államok által más országok segélyezésére folyósított dollárösszegek túlnyomó részét itt költik el. Kormányunk 1960-ban 3.4 milliárd dollárt folyósított kölcsönök és segélyek formájában más országok gazdasági életének támogatására. Ugyan ezen évben 1.8 milliárd dollár összegű segélyt juttatott katonai célokra. Az előbbiek szerint folyósított 5.2 milliárd dollárból 4 milliárdot —vagyis az összes segélyek 77 százalékát —- amerikai áruk és szolgáltatások ellenértékének kiegyen- litésére használták fel a segélyezettek. Jelenleg a Kennedy-kormány arra törekszik, hogy az amerikai segélyösszegek 80 százalékát! itt készült árukra és amerikai szolgáltatásokra! költsék. A kor-mány hivatalosan megtiltotta azi elmaradott országoknak, hogy a segélyprogram keretében kapott dollárokat Nyugat-Európában, Japánban, vagy más fejlett országban költsék el. A dollárprobléma Az amerikai segélyben részesülő országok dollárkiadásai tekintetében elrendelt korlátozások egyik célja a dollár problématikus helyzetének enyhítése. Ily módon akarjuk csökkenteni az arany és a dollár külföldre-áramlását, amit a korlátozás nélküli segélyfolyósítás csak elősegítene. A korlátozás másik célja annak megakadályozása,, hogy a segélyünkből eredő dollárösszegeket az Egyesült Államokkal konkuráló más országok kivitelének növelésére használják fel. Azokon az összegeken kívül, amelyek segélyekből közvetlenül visszakerültek ide, a becslések szerint további 500 millió dollár közvetett formában jutott vissza 1960-ban a US-be: ezt az összeget eredetileg másutt költötték el, de végül is amerikai áruk és szolgáltatások ellenértékeként az Egyesült Államokba került. Az itt elköltött segély dollárok túlnyomó részéből gabonát és egyéb élelmiszereket, gyapotot és különféle nyersanyagokat vásárolnak. Jelentékeny összegeket fordítanak arra is, hogy amerikai vállalatoktól mezőgazdasági gépeket, gyárberendezéseket, vasat, acélt, személy- és tehergépkocsikat és más jármüveket, vegyi anyagokat, szenet, ásványolajat és egyéb ásványolaj-termékeket vásároljanak. Az amerikai katonai segély minden dollárját amerikai vállalatoktól történő beszerzésekre fordítják. Enn?K keretében repülőgépeket, harckocsikat, tüzérségi felszerelést, kézifegyvereket lőszert, kii önféle tipusu hadihajókat, egyenruháza- tot és egyéb katonai felszerelést vásárolnak. A segélyprogram eredményeként tehát az amerikai hadianyag-ipar jelentékeny rendelésekhez jut. A kormány ezenkívül még a mezőgazdasági termékfelesleg egy részétől is megszabadul ily módon. A mezőgazdasági cikkek külföldi vásárlók számára történő eladását állami szubvencióval támogatja: az exportőröknek megfizeti a mező- gazdasági termékek állami támogatással fenntar tott magasabb hazai ára és a világpiaci árszínvonal közötti különbséget. A támogatott kivitel keretében főként búzát, kukoricát, takarmánymagvakat és gyapotot exportálunk. A segélyprogram keretében 1960-ban kb. 1.3 milliárd dollár értékű mezőgazdasági termékeket adtunk el külföldre. A kormány az emlitett módon támogatást nyújt a termékeket előállító farmereknek, és ugyanakkor segíti az exportőröket is, akik a mezőgazdasági termékfelesleg egy részét külföldön elhelyezik. Ezt az akciót bírálatok érték a textilgyárosok részéről, akik nehezményezik, hogy az Egyesült Államokba behozott textilárut sok esetben olyan gyapotból állítják elő, amelyet a hazai árnál olcsóbban hoztak külföldön forgalomba. . . A külföldi segélyprogram esetleges leállításának következményei felmérhetők abból, hogy az elmúlt évben az Egyesült Államok kivitelének csaknem 30 százaléka e program keretében bonyolódott le... A segélyprogram ellenzői hangsúlyozzák, hogy rendkívül nagymérvű pénzpocsé- kolás folyik, és túlságosan súlyos terhet hárítanak az amerikai adófizetőkre, A segélyprogram eddigil végrehajtásának elemzése alapján tehát kimutatható, hogy előnyeiből egyaránt részesedtek az általunk támogatott külföldi kormányok és az amerikai üzleti érdekeltség gek. j
