Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)

1961-08-10 / 32. szám

8 _____ Thursday, August 10, 19*5.1 NEMZETKÖZISPORT Befejeződött a különböző or­szágokból érkezett labdarúgó­csapatok tornája, amlyben a csoport elsőséget a prágai Dukla csapata nyerte meg, s tegyük hozzá, hQgy teljesen megérde­melten, veretlenül. Jelenleg a két csoport első, az angol Everton és a cseh Dukla között folyik a döntő küzdelem az ezévi bajnoki címért. A szer­dai mérkőzésen a Dukla csapata nagy gólarányu győzelmet ara­tott az Everton elleni első dön­tőn. Eredmény: 7:2 (5:0). Ma van az utolsó mérkőzés, amely­re a cseh csapat 5 gól előnnyel állt ki. DUKLA—EVERTON 2:0 (0:0) Polo Grounds. — Mintegy 20,000 ember előtt kezdődött a mérkőzés és látni lehetett, hogy mindkét csapat igen felkészült a nagy döntő mérkőzésre. Azonban 10 percnyi játék után szinte mindenki lát­hatta, hogy mig a csehek sport­szerűen és technikával, ésszel játszanak, addig az angolok nem a labdára, hanem durván a láb­ra mentek, hisz tudták, hogy a szerdai 7:2 után sem számíthat­nak sokkal jobb eredményre. Az első félidőben a csehek rúgtak egy szabályos gólt, azonban Pe­ters játékvezető nem adta azt meg. Ezenkívül még négy nagy helyzetük volt a cseheknek, de kihasználatlanul hagyták. — A második félidőben aztán ami­kor a csehek megunták az ango­lok durvaságait és a játékvezető ferde Ítéleteit, szép összjátékkal két ragyogó gólt lőttek az an­golok hálójába. így tehát az eredmény 2:0 lett és a mérkőzés végéig nem is változott. A cseh légierők csapata telje­sen megérdemelten nyerte meg azt a szép kupát, amelyet Mr. William Cox, az International Futball Liga elnöke nyújtott át a cseh csapat vezetőjének, a közönség nagy tapsa közepette. A cseh csapat minden játéko­sa kimagasló teljesítményt nyúj­tott és megmutatta azt az ame­rikai közönségnek, hogy kell szé­pen és jól futballozni. Bilustyák M., sport-tudósitó WWWWWWMWWMMVW­A MAGYAR SZÓ ELŐFIZETŐJE EGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐJE! Magyar Társaskör Taggyűlés minden hó harma­dik péntekjén a Savoy Ma- norban (azelőtt Vasa Temple) 120 East 149th Street, Bronx, N-. Y. (Egy block nyugatra a Grand Concourse-tól.) TAGGYŰLÉST tartunk augusztus 18-án, pén­teken este, melyre már most felhívjuk tagtársaink figyelmét. NAPI ESEMÉNYEKRŐL tartunk előadást augusztus hó 25-én, pénteken este. SZEPTEMBER 8-án, pénteken este nagyszabású be­számoló estét rendezünk, ahol hallhatunk majd azoknak sze­mélyes tapasztalatairól, akik a nyár folyamán Magyarországon, Romániában, Jugoszláviában, a Szovjetunióban, s különböző nyu gateurópai országokban tettek látogatást. Már most felhívjuk tagtársaink figyelmét erre a fon tos kultureseményre. SZEPTEMBER 15-én, pénteken este magyar filmet mutatunk be. IN MEMÓRIÁM Csikós Dezső, elhunyt 1952 mg. 9-én Barberton, O.-ban. Szúnyog Zsuzsanna, elhunyt í 957 aug. 9-én Raritan, N. J.- ien. Soós Erzsébet, elhunyt 1952 mg. 9-én Elsinore, Cal.-ban. Ligeti Gyula, elhunyt 1952 aug. 10-én Nw Yorkban. Steh István, elhunyt 1955 aug. 10-én So. Bend, Ind.-ban. Haag József, elhunyt 1956 aug. (2-én Elsinore, Cal.-ban. Berta Albert, elhunyt 1958 mg. 13-án Bronx, N. Y.-ban. Tenkács János, elhunyt 1955 vug. 14-én Clevelandon. Fromholz S., elhunyt 1955 aug. <óban Clevelandon. Kellner Gábor, elhunyt 1952 aug. 15-én New Yorkban. Adams Gyula, elhunyt 195« aug. 17-én Detroitban. ..Nagy János, elhunyt 1960 ;uig. 14-én Perth Amboy, N. J.-ben. A Detroiti Petőfi Kör gyűléseit tartja minden hó nap második vasárnap d. n, 3 órakor 8124 Burdeno St. alatti helyiségében. Ugyan­akkor lehet tagsági dijat be­fizetni, valamint a lap-hátra­lékot is rendezni KOSARAS KIRÁNDULÁS lesz augusztus 20-án, vasárnap egész nap a Lidi néni farmján. Mindenkit szívesen látunk a családias összejövetelen. NŐI CSOPORTUNK társas es?,tályt rendez augusz­tus 12-én, szombaton este 8 órai kezdettel, melyre mindenkit szí­vesen látnak. •WWW wwwwwwwwwwwv jj A Los Angelesi j; ij^agy. Munkás Otthoni; ;;1251 S. St. Andrews Place«’ •; Telefon: RE 5-9532 'I «[ Í Minden kedd este 8 órakor a!> Női Kör teaestélye. Minden 1; hónap első kedd estéjén aj; Munkás Női Kör gyülésezik.; \ JlMinden hónap második kedd;! «’estéjén a Munkás Otthon tag-!> ; [gyűlése. Minden hó 3-ik kedd«; ; [estéjén kulturelőadás. Min-j; Jlden hó 4-ik kedd estéjén a;! I;lapbizottság gyülésezik. Ven-;! i’dégeket minden alkalommal«; ;; szívesen lát a Vezetőség <; '! !• Swwwwv vwwwwvv CYRUS EATON Pugwash, N. C.-i otthonában í megtartották a 10. Értelmiségi | Konferenciát, amelyen amerikai I egyetemi igazgatók vettek részt, i Közös nyilatkozatban kijelentet- j té(c: “Elsőrendű feladataink I egyike, a nemzetközi megértés­ért dolgozni, mert ez az ameri­kai társadalom legfontosabb cél­kitűzése.” A professzorok hálá­jukat és elismerésüket fejezték ki. Mr. Eatonnak “odaadó és ál­dozatos segítségéért, amellyel hozzájárult e nemes munkához.” A Christian Brothers kaliforniai borgazdászat azzal bujt ki évek óta az adófizetés alól, hogy vallásos szervezet, amely iskolákat és kápolnákat tart fenn a jövedelméből. Egy­házak jövedelme a törvény ér­telmében adómentes, de az adó­hivatal ragaszkodik ahhoz, hogy Christian Brothers nem egyház, még akkor sem, ha borászati al­kalmazottai részére imaházakat tart fenn. A biró is azon a vé­leményen volt, hogy “borászat az borászat és nem templom”. A borgazdászat 490,000 dollár jöve­delmi adóval tartozik, aminek kifizetését az adóhivatal köve­teli. Buckeye Social and Educational Club taggyűlést tart a hónap első szerda estéjén 8 órakor, a hó többi szerda estjén előadások és szórakozás. Minden 3-ik szombat este kártyaparty, v. születésnapi ünnepély. Cim: 13700 Kinsman Road CLEVELAND, OHIO KERÜLETI LAPKONFERENCIA lesz augusztus 23-án, szerdán este 8 órai kezdettel a klubhe­lyiségben. A lapbizottság szíve­sen vesz minden hozzászólást és tanácsot a lap építésére vonatko zóan. Itt választják meg a det­roiti orsz. lapkonferencia dele­gátusait az eddig kijelölt tiz lap­olvasó közül. Mindenkit szívesen lát és mindenkinek a megjelené­sére számit a Lapbizottság. KÁRTYAPARTY Aug. 19-én, szomibaton este kártyaparty lesz a klubhelyi­ségben. Adomány 50 cent. Kávé és sütemény lesz felszolgálva, •wwwww wwwwwwwwvw »< MINTEGY százmillió gyerme­ket immunizáltak a gyermekpa- ralizis ellen eddig a Sabin—Csu- makov élő vakcinával a Szovjet­unióban és a világ más orszá­gaiban. NEM KELL CSOMAGOLNI!089 NEM KELL VÁMOT FIZETNI! A legrövidebb időn belül segítheti óhazai ( rokonait az IKK A - CSOMAGOKKAL! j Felveszünk rendelést gyógyszerekre. A “Kultúra” megbízott­ja. — Magyar könyvek. — Saját könyveit Magyarországból kihozhatja általunk. | KÉRJEN ÁRJEGYZÉKET JOSEPH BROWNFIELD 15 Park Row — New York 38, N. Y. MINDENNEMŰ BIZTOSÍTÁS • HAJÓ- ÉS REPÜLŐJEGYEK | AV^^taajaaaTELEFON: BA 7-1166—7ZSSESSSSSESSSsI LÁTOGASSON EL AZ ÓHAZÁBA! Az összes hajó- és légivonalak képviselete írjon az ország bármely részéből a RENNER és GROSS Utazási Irodának 1666 FAIRFIELD AVENUE, BRIDGEPORT, CONN. Telefon: ED 5-6902 • PÉNZKÜLDÉS — IKKA — TUZEX • Minden felvilágosítást díjmentesen megadunk. Az össze« iratokat elkészítjük szakértelemmel. — Fordítások, óhazai iratok. Kihozatali ügyek ISTVÁN NAP LOS ANGELESBEN 1961 augusztus hó 20-án, vasárnap 1 órai kezdettel a Magyar Munkás Otthonban 1251 S. St. Andrews Place, Los Angeles, Calif. EBÉD MINDEN ISTVÁN TISZTELETÉRE A műkedvelők egy egyfelvonásos vígjátékot mutatnak be. — DUDÁS zenekara szórakoztatja a vendégeket. Ebéd $1.50, adomány 50 cent Mindenkit ünnepélyesen meghív a Rendezőség Clevelandi üzleti kalauz CINCATHOME IMPROVEMENT l SERVICE G0. Házak modernizálása, átalakítása “a pincétől a tetőig” Home Improvement and Real Estate — Telefon EV 2-6079 YOU CALL SW 5-5122 WE DELIVER PATAKY’S HARDWARE & PAINT CO. 9203 BUCKEYE ROAD — CLEVELAND, OHIO Electrical and Building Supplies. — Wallpapers Jakab-Tolh & Go« temetésrendezők. Két Ingyenes kápolna használata a gyászolók kényelmére. —12014 és 11713 BUCKEYE ROAD, CLEVELAND, O. — Telefon: CE 1-0384 és WA 1-4421. I II DoiIhii. 0 Cam Elismert temetkezési vállalkozó. LOUIS A« Bodnar « bon 3929 Lorain Ave„ Cleveland, O. Telefon: MElrose 1-3075. — A west-sidei magyarság és munkás­tág elismert temetkezési intézete. — JUTÁNYOS ARAK! — Éjjel- nappal mentőszolgálat. RlloLfllIfi loicioforc Órajavitasok, órák és ajándéktárgyak, uuuncyc ucncicia 11611 Buckeye Road> Cleveland, Ohio Guaranteed Aulo Service BODY-MUNKAK ÉS ALTALANOS AUTÓJAVÍTÁSOK. Lorain Heights Hardware Festékek, villanyfelszerelesi cikkek és építkezési vasáruk raktára. Rhíl’loV I Allllfl FH UNION A VE., GLkV KMjANP, OHIO, omriey LCUIIUiy Telefon: WA 1-946«. Borosa László, tulaj. I LEGNAGYOBB MAGYAR MOSODA CLEVELANDBAN! flrhan^n Elaiifak TERMELŐK ÉS ELADÓK, 11529 Buckcia Uiuan S rlowers Road, Cleveland, Ohio. Telefon: WA 1-3383. — VIRÁGOK MINDEN ALKALOMRA. ■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■■Hl Detroiti üzleti kalauz PAUL’S SHELL SERVICE S ÜTSÄ Gas, oil, battery, tire, auto parts. — SZŐKE FAL, tulajdonos. Rétesház és Cukrászda 1437 Third Avenue, New York, N. Y. (a 81. St. sarkán) Telefon: LE 5-8484 • GESZTENYE PÍRÉ, MIGNONOK, TORTÁK • Este 8.30-ig nyitva van WWWWWWWWVWWWWWW'VWWWWWWWWWWVWWWWWV, ;! Mrs. ROSE KISH július 4-én megnyitotta a ; CENTER LAKE INN-T 4 > 4 <; (Becket, Massachussetts) « 3; és örömmel várja úgy a régi vendégeit, mint az újakat, s ! S mindent elkövet, hogy mindenki kellemesen és jól töltse el ; szabadságát. ! Heti $46.00 személyként 10 évestől 14 évesig heti $30. i 10 éven aluli gyermekeknek megbeszélés szerint « ;! Week-enden naponta $8. ; <; Tel. MAyfair 3-6831 Kérésre Lee Mass vasútállomásnál várjuk « ; [ Érdeklődjön Hirsch Paulánál RA. 6-8452 számon N.Y.-ban ; WWW4WWWWWWWWWMWWMWWWWWWWWI

Next

/
Oldalképek
Tartalom