Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-12-14 / 50. szám
8 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, Dec. 14, 1961 Levelek a Szerkesztőhöz Az ebben a rovatban kifejtett nézetek nem szükségszerűen azonosak a szerkesztőség álláspontjával OLVASÓINK HOZZÁSZÓLNAK A KÖZÜGYEKHEZ Küldjenek a “Shelter”-cikkből húsz darabot Tisztelt Szerkesztőség! Megkaptam a naptárt és levelüket, melyben azt Írják, hogy sajnálják, az árát fel kellett emelni $1.50-re. Szerintem a naptár nem $1.50-t ér; itt küldök érte 5 dollárt, mert nekem megér ennyit. Átnéztem már és igen jó, tanulságos olvasmányokkal yan tele. Látom, hogy az a kis ország, melynek neve Magyar, halad előre, a szegény béresnek már nem mondják az intéző urak. hogy büdös paraszt, a hátulsó részedbe rugók. (Egy kicsit cifrábban is mondták, de azt a papir nem birná el.) De ma már nincsenek béresek; a nagyságos földesurak elfutottak világgá; van belőlük elég. akik áskálódnak a kis ország ellen, de azt hiszem, már megkéstek. Itt Miamiban minden vasárnap van egy félórás magyar rádióprogram, melyet Mr. Nagy és kedves felesége vezetnek; ők bizony szeretnék visszahozni a régi jó világot, melyben a szegény paraszt gyermek, amikor mehetett volna is iskolába, nem volt bocskora, amiben menjen, s a cipőt azt nem ismertük. Ä “Shelter” cikkekből küldjenek vágj7 20 darabot, hadd adjam oda a szomszédaimnak. Szörny F. A muH példáját kövessék a fiatalok Tisztelt Szerkesztőség! Már 45 éve olvasom a magyar munkás sajtót és igy kötelességem azt fenntartani, még ha magamtól is kell megvonni az összeget. Már 5 éve nyugdíjon élek, 75 éves vagyok, de ennek a lapnak az árát, még ha 15 dollár lesz is, megfizetem. Azt szeretném, ha a mi lapunk gazdagodna, nem pedig szegényedne. Talán még vannak a magamfajta öregekből New Yorktól Kaliforniáig olyanok, akik emlékeznek a régi időkre. 1922-ben az akkori reakció összetörte az Előre újság nyomógépét, abban a reményben, hogy nem lesz többé Előre. De mi ezt nem hagytuk annyiban és két hét múlva országos konvenció jött össze New Yorkban, 250 küldöttel. Én abban az időben Bethlehemben éltem, ahonnan két küldött közül az egyik én voltam, a másik Császár József. Két napi tárgyalás után elhatároztuk, hogy lesz égj7 Uj Előre, amire 25,000 dollár jött össze. Három hónapra rá megjelent az Uj Előre, de persze voltak akkoriban olyanok is, akik 500 dollárt is tudtak adományozni, de a gyári munkások között is kevés volt, aki huszonöt dollárt irt alá, a legtöbben ötven dollárt Ígértünk, amit azután 5, vagy 10 dolláros részletekben adtunk be az alapra. Látom, hogy a mi Magyar Szónk ma elég rossz helyzetben vergődik. Kérem tehát ezeket a velem egyidős, vagy idősebb, vagy fiatalabb magyar munkás testvéreimet, ne hagyjuk kiesni kezünkből ezt a lapot, mert ezen keresztül tudunk igazságos híreket olvasni szülőhazánkról is. Azokat a fiatalokat, akik dolgoznak, arra kérem, hogy ők se hagyják el a Magyar Szót. Kérek mindenkit, hogy egyesüljünk a háborucsinálók ellen, hogy béke legyen mindenütt. Louis Szabó, Kanada Nem Csepeli, hanem a szerkesztő követte el a hibát Tisztelt Szerkesztőség! Az Amerikai Magyar Szó multheti számában megjelent “Bolyongás a betűk rengetegében” című cikkel kapcsolatban engedjék meg, hogy egy pár szavas megjegyzést tegyek. Lehet, hogy Csepeli Deák Dániel munkatársuk nem érti meg a finom figyelmeztetést. Egy pár héttel ezelőtt M. Bandi név alatt Íródott egy kritika Cs. D. D. fasiszta ismertető cikkével kapcsolatban. Részemről helyeseltem azt a kritikát, amit M. Bandi irt és örültem, hogy a szerkesztőség le is közölte azt. Szerény véleményem szerint a Marshalkó-féle újságot csakis Marshalkó hívei olvasgatják. Egyetlen becsületes és komoly ember egy olyan szennylapot a kezébe nem vesz. Már csak azért sem, mert nem érdekli, hogy azok a halottaiból még mindig itt kuvikoló visszajáró lelkek, mit Írogatnak. Aki viszont olvassa ezeket a Marshalkó-féle újságokat 1945 óta, az olvasni fogja mindaddig, amig a Marshalkó ilyen újságot írni fog. Tekintettel arra, hogy a Magyar- Szó olvasása bizonyos fokú politikai fejlettségnek a következménye, igy a Magyar Szó olvasói a fejlődés utján nem fognak visszafelé haladni és Marshal- kót olvasni. Próbálják megérteni, hogy ha érdekelnének bennünket Marshalkó dolgai, akkor azt a lapot olvasnánk, de mivel érdeklődésünk evvel teljesen ellentétes, azért olvasunk Magyar Szót. Ennek következtében nem akarunk Marshalkóval foglalkozó dolgokat látni a Magyar Szó hasábjain. Cs. D. D. pedig jobban tenné, ha idejét és papírját a mindennapi politikai problémákkal való foglalkozásra pocsékolná. Ha Marshalkóval foglalkozik ilyen sokat, ez nem fog kiváltani jó hatást a politikai nézeteit illetően. Természetes, hogy foglalkoznunk kell az osztályellenség minden megjelenési formájával, de itt már egy 16 éve halott dologgal foglalkozunk a kelleténél többet. A Magyar Szó tudtunkkal egy munkás lap, igy ennek a szellemnek megfelelően foglalkozzunk az eseményekkel, de főleg azokkal, amik a körmünket égetik. Remélem, hogy teret adnak véleményemnek a lapban is, mert evvel a szándékkal írtam ezt a levelet és az az érzésem, hogy sok más olvasója a Magyar Szónak egyet fog érteni velem ebben a kérdésben. További jó munkát kívánva, maradok tisztelettel : A. T., Toronto • SZERKESZTŐI MEGJEGYZÉS: Szerkesztőségünk kérte fel Csepeli Deák Dánielt, hogy dolgozza fel cikkekben a fenti levélben említett eseményeket, tehát nem őt illeti a megrovás ezért. A beérkezett levelek tanulsága alapján arra fogunk törekedni, hogy idézetek közlése helyett inkább analízist közöljünk a szennysajtóban megjelent cikkekről. * A valutacsempészésről Tisztelt Szerkesztőség! Tudomásom van arról, hogy vannak itt Kanadában és azt hiszem az Egyesült Államokban is ügynökök, akik magyar forintot árusítanak, amit levélben vagy csomagban elküldenek emberek hozzátartozóiknak Magyarországra. Az ilyen 100 forintosért itt Kanadában $2.80-t adnak s igy 1 dollárért 35 forint és 71 és fél fillért. Ez valahogyan nem egyezik meg az én számításommal, s nem tudom megértem, hogyan kerültek ide a magyar 100 forintosok. Egyik gondolatom az, hogy talán azok hozták magukkal, akik kiszöktek és itt dollárban akarják értékesíteni, a másik az, hogy talán valutacsempészek hozzák ide. Vagy az is meglehet, hogy itt nyomják ki ezeket a 100 forintosokat. Nem tudom, melyik a valóság, mert pl. itt Kanadában is olvastam az újságokban, hogy hamis tiz dollárosokat hoztak forgalomba, melyekkel rongálják az ország gazdasági érdekeit. S ha ez történik, akkor úgy itt, mint Magyarországon, az ország vezetőjének szigorú intézkedéseket kell tenni és büntetéseket hozni, hogy megakadályozza. Tehát kérem ugv a kanadai, mint az Egyesült Államokbeli magyarságot, hogy mielőtt ezeket a 100 forintosokat levélbe, vagy csomagba teszik,- érdeklődjenek illetékes helyen, hogy helyesen cselekszenek-e, nehogy azután azon siránkozzanak, hogy milyen kellemetlenséget szereztek ezekkel a 100 forintosokkal hozzátartozóiknak. Mert a közmondás is azt tartja, hogy eső után késő a. köpönyeg. Bővebbet erről nem tudok adni, azonban felkérem a szerkesztőséget, hogy adjon helyet Írásomnak és az újságon keresztül adjon bővebb felvilágosítást az itt élő magyarságnak, hogy elkerülhesse azt a bajt, amit ezek a 100 forintosok hozhatnak Magyarországban élő hozzátartozóiknak. Egy kanadai olvasó Megszívlelendő levél Tisztelt Szerkesztőség! 15 havi távoliét, 15 ország látogatása és 15 amerikai állam keresztezése után szükebb otthonunkba érkeztünk. Elérkezett az ideje, hogy elővegyem az Írógépet, amelyet hónapok óta — nem szívesen, inkább kelletlenül, — elhanyagoltam. Visszaérkezésem óta New Yorkban, a Magyar Társaskör rendezésében és néhány nappal később régi barátaim jóvoltából, amerikai csoport előtt, Los Angelesben pedig a Munkás Otthonban tartottam előadást. Az amerikaiakat főként magyar- országi tapasztalataink érdekelték. A magyar csoportok előtt spanyolországi, izraeli és magyar- országi tapasztalatainkról beszéltem. Mindkét alkalommal hangsúlyoztam, hogy a látottakról és hallottakról csak nagy vonalakban számolhatok be és kérdésekre válaszolhatok csupán, mert ennél több lehetetlen két órás előadás keretében. Természetesnek tartottam, hogy az előadások nem fognak mindenkit kielégíteni, mint ahogy Írásaim sem elégíthetnek ki mindenkit. Voltak, akik rossznéven vették az Izraellel szembeni “erős kritikát”! Mások szerint “nem kellett volna” oly hibákra rámutatni, amelyekkel Magyarországon találkoztam. Viszont akadtak olyanok, akik egyszerűen “valótlanságnak” bélyegezték azt a haladást, azt az óriási fejlődést, amelyet 1947—49-iki látogatásom óta Magyarországon tapasztaltam. Egyéni véleményem, hogy sem Izraelnek, sem Magyarországnak nem tesznek szívességet a turisták, akik rövid látogatás után azzal a legendával jönnek vissza, hogy o_ft 13—14 év alatt földi paradicsomot teremtettek. Ugyanakkor határozott rosszindulatot árulnak el, akik azzal a mesével jönnek vjssza, hogy Izraelben és Magyar- országon minden rossz, semmi nem jó és minden kivetni való. Magyarországban és Izraelben, csak úgy, mint az Egyesült Államokban, nem lehet mindent jónak nevezni, vagy mindent rossznak bélyegezni. Sehol sem fehér és sehol sem fekete minden. Haladás, fejlődés, előretörés mindenütt van; hibák, tévedések, mulasztások mindenütt vannak. Magyarországon újságokkal és hatóságokkal való érintkezésünk közben ismételten hangoztatták, hogy jóindulatú, építő kritikát szívesen vesznek, sőt el is várnak azoktól, akik külföldről haza látogatnak. Az “Ország-Világ” szerkesztői — akik Gerébbel együtt a szerkesztőségben vendégül láttak —, jól mulattak, amikor emlékeztettem őket, hogy annak idején erős hangon elitáltem egyik “lekvár-cikküket”. Még jobban mulattak azon, hogy amig ők azt helyénvalónak találták, addig Amerikában akadtak érző lelkek, akik őket velem szemben védelembe vették. Véleményem, nogy a magyar mezőgazdaság és ipar; a magyar sajtó; a magyar inézmények a felszabadulás óta — és az ’56-os ellenforradalom okozta sebek ellenére, — annyira megerősödtek, hogy senki védelmére, senki dédelgetésére nincs szükségük. Véleményen, hogy a hibák — mert vannak hibák —, feltárását és javaslatokat azok korrigálására szívesen vesznek és elvárnak azoktól, akik a hibákat meglátták és azokon éppen az ország fejlődése és jövője érdekében javítani szeretnének. Ismétlem: írásaim a múltban sem elégítettek ki mindenkit és természetesnek tartom, hogy a jövőben sem fognak mindenkit kielégíteni. De elég élőszóbeli és írásbeli buzdítást kaptam ahhoz, hogy a félbenhagyott Írást újra elkezdjem és írásaimban becsületes legyek. Ami alatt azt értem, hogy tapasztalataimat becsületesen leírjam, meglátásaimat őszintén tárjam az olvasók elé még akkor is, ha azokban egyesek kifogásolni valót fognak találni. Még csak annyit, hogy NEM irok “beszámolót”, mert ebiről — szintén egyéni véleményem szerint, — az utolsó évben elég része volt az olvasótábornak. Inkább érdekes epizódokat fogok megírni, amelyekről jegyzeteket vettem, vagy amelyek emlékezetemben maradtak 15 országban való kóborlásaink közben. Az amerikai—orosz viszony jelenlegi leromlására való tekintettel az első epizódnak “Amerikai—orosz barátkozás” címet adtam és azt csatoltan küldöm. E. II. Neuwald
