Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)

1961-11-30 / 48. szám

14 AMERIKAI MAGYAR S76 Thursday, November 3D, 196 pil'-ü ■ rrr*wjf **'■ ■ ■ ■ ■ ■»y«-air«»»Ww^v«Tg-w¥r>»»ÍKilw'rT'«Ti wti1» w~WmiT» rrr»r* T^'»Kw^irKJV«»»,«jr^ihrr ■uiJ'JrlaMr; Szépirodalom, művészet, kultúra | t i fij/mm-m*im ■»» a« * nu imuiijn a «im ■» ■ ■ »i ■ »!■ ■ ■ »m ■ ■ «i*i »in «n» >« »tu« ■ ■ f n«u «« ■ ■ ■ n ■ i ■■■«■■ ■« m ■«■■■■■ «■ « Stephen Leacock: Melpomenus Jones tragédiája Némely ember — persze nem te vagy én, mert mi hallatlanul tudunk uralkodni magunkon —, hanem, mondom, némely ember igen nehéz fel­adatnak tartja a bucsuzkodást, ha vendégségben van valahol. Mikor a látogató érzi, hogy az illő távozás pillanata már nagyon is közel van, feláll, és minden átmenet nélkül azt mondja: “Nos, úgy gondolom, hogy...” — Mire a háziak: “ó, máris mennie kell? Hiszen oly korán van még!” — s ebből szánalmas küzdelem keletkezik. Úgy vélem, e téren a legszomorubb eset, amit valaha csak hallottam, Melpomenus Jonesszal esett meg. Jones segédlelkész, rendkívül kedves fiatalember és mindössze huszonhárom éves volt. Túlságosan szerény volt ahhoz, hogy hazudjon, és túlságosan vallásos ahhoz, hogy faragatlannak tűnjék fel. Nos, történt egyszer, hogy nyári sza­badságának legelső délutánján felkereste egyik ismerősét. Akkor még előtte állt a hat hét boldog semmittevés. Egy ideig társalgóit, megivott két csésze teát, azután elszánta magát, és hirtelen ezt mondta: — Nos, úgy gondolom, hogy. .. De a ház úrnője igy válaszolt: —Ó, ne! Mr. Jones, hát nem tudna még egy kicsit maradni? Jones mindig igazmondó volt. — Ó, hát... izé .. . persze, hogy tudok —, mondta. — Akkor kérem, ne menjen. Jones maradt. Megivott tizenegy csésze teát. Lassanként már esteledett. Akkor Jones újra fel- emelkedett. — Nos, most már úgy gondolom, hogy való­ban. .. — mondta bátortalanul. — Igazán mennie kell? — kérdezte az asz- szony udvariasan. — Azt hittem, talán itt tud > maradni vacsorára. — Ami azt illeti, tudni tudnék — mondta Jo­nes —, bár... — Akkor, kérem, maradjon, biztos vagyok ben­ne, hogy a férjem nagyon örül majd. Rendben van — mondta Jones erőtlenül —, maradok — és dugig teával, elkeseredetten visz- szaült a székére. Hazajött a papa. Elköltötték a vacsorát. Az ét­kezés alatt Jones nem szólt egy kukkot se, egyre csak az járt a fejében, hogy fél kilenckor kereket old. A család pedig egész idő alatt találgatta, vajon Mr. Jones ostoba és mogorva-e vagy egy­szerűen csak ostoba. Vacsora után a mama magára vállalta, hogy “szóra bírja” Jonest, és fényképeket mutogatott neki. Elébe tálalta az egész családi múzeumot, többek között, hogy csak a legjelentősebbeket említsük —, a papa nagybácsikájának és hitvesé­nek, a mama bátyjának és a báty kisfiának a ké­peit, egy rettenetesen érdekes képét: a papa nagy bácsijának barátjáról bengáli uniformisban ké­szült felvételt, egy állatian jól sikerült fotográ­fiát a papa nagyapja üzlettársának a kutyájáról és egy szex’felett csintalan képet a papáról, mint ördögről egy alárcosbálban. Fél kilencig Jones hetvenegy képet tanulmányo­zott át. Még volt vagy hatvankilenc hátra. Ekkor felállt. . — Most már igazán jó éjszakát kell kívánnom -— mondotta mintegy mentegetőzésképpen. — Jó éjszakát?! — kiáltottak fel kórusban a vendéglátók. — Ugyan, hisz még csak fél kilenc! Van talán valami dolga? — Semmi —-ismerte be Jones, és morgott va­lamit arról, hogy úgyis hat hétig marad, majd szánalmasan nevetett. Éppen ekkor derült ki, hogy a család kedvenc gyermeke — az a kis ennivaló imposztor —, el­dugta Mr. Jones kalapját; papa erre kijelentette, hogy most már aztán igazán maradnia kell, és meghívta pipázással egybekötött baráti beszélge­tésre. Papa vállalta a pipázást, és Jonesra hagyta a csevegést — és Jones mégis maradt. Minden pillanatban elszánta magát, hogy na, most — de aztán mégsem volt rá képes. Papa ekkor már nagyon unta Jonest, idegesen izgett-mozgott, vé­gül is tréfás iróniával azt mondta, legjobb lesz, ha Jones éjjelre ottmarad, tudnak adni neki va­lami fekvőhelyet. Jones félreértette a célzást, és könnyekkel a szemében, hálát rebegett a papá­nak, papa pedig magában átkozódva kisérte Jo­nest a vendégszobába. Másnap, reggeli után, papa hivatalba ment, és otthagyta a kisbabával játszadozó, megtört szivü Jonest. Jones idegei akkorára már teljesen ki vol­tak készülve. Egész nap el akart menni, de mint­ha meg lett volna babonázva, egyszerűen nem tudott elmenni. Mikor a papa este megjött, meg­lepve és bosszankodva tapasztalta, hogy Jones még mindig ott van. No, gondolta, majd kiugra­tom én a nyulat a bokorból, s tréfásan megje­gyezte, azt hiszi, fel kell számítania valamit a koszt-kvártélyért, hehe! A szerencsétlen ifjú em­ber egy pillanatig eszelősen bámult maga elé, majd megszorongatta papa kezét, előre lefizetett egy havi ellátást, aztán letört és úgy zokogott, AZ ISMERETSÉGI KÖR BE VOLT TÖLTVE... Irta: VADNAY LÁSZLÓ \ f ed Liefnek hivták, New York-i fogorvos volt -*• ' és rajongott mindenkiért, aki a színházi vi­lághoz tartozott. Egyszer azt mondta fogfurás közben: “Mr. Vadnay — tegnap láttam magát karonfogva sétálni a Fifth Avenuen Molnár Fe­renccel . .. Szeretném megkérni egy nagy szíves­ségre ... Látja azt a vörös könyvet ott a polcon? Molnár összegyűjtött darabjai. Diszkötésben. •— Szeretném felvinni hozzá ezt a könyvet... nem alkalmatlankodnék soká.. . csak addig, amig be­írja a nevét... El tudja ezt nekem intézni?” Kihúzta a fúrót a számból és úgy várt a vá­laszra, mintha az élete múlna rajta. “Adja ide a könyvet” mondtam. “Majd felvi­szem hozzá és beíratok egy szép dedikációt.” “Az nem az igazi” — mondta. “Szeretném megismerni személyesen. Szeretném megszoríta­ni azt a kezet, amellyel ezeket a zseniális da­rabokat irta.” “Kérem”, feleltem, — “el fogom intézni”. Már a lépcsőházban tudtam, hogy túl könnyel­mű ígéretet tettem. Molnár Ferenccel nem volt könnyű megismerkedni. Molnár nem ismerkedett. “Minden barát és ismerős egy kis gond” — szok­ta mondani. “Vigyázni kell rájuk. Érzékenyek, könnyen sértődnek.” A kevés ellenségét nem bán­ta. Ellenséggel nincs baj. Azokra nem kell tekin­tettel lenni. Azokra mindent lehet mondani. El­lenség nem sértődik... Az már rég megvan sért­ve. Kicsit elfogultan léptem a Plaza Hotelbeli szo­bájába. “Te, Feri”, mondtam, “muszáj, hogy egy szívességet tegyél egy fogorvosnak”. “Ki van zárva!” — szakította félbe Molnár. “Miért tegyek szívességet fogorvosnak, amikor nekem soha ebben az életben nem lesz szüksé­gem rájuk? Nekem mindkét fogsorom hamis. És a nachtkasztliban van még két fogsor. Tartalék arra az esetre, ha esetleg eszem egy karmonád- lit.” “Először is nem arra kértelek, hogy fogorvo­soknak tegyél szívességeket, hanem összesen egy fogorvosnak, aki imád és tisztel.” És megpróbál­tam elmagyarázni, hogy az egész szívesség fél percen belül fog lezajlani, a fogorvos felhozza a könyvet, kezet szorítanak, aztán Molnár beírja, hogy “Ned Liefnek barátsággal...” és ezzel az ügy be van fejezve ... “Hozd fel a könyvet a fogorvos nélkül”. “Nem elég. Személyesen akar megismerkedni veled.” “Kizárt dolog. Mondd meg ennek a kedves fog­orvosnak, hogy az én ismeretségi köröm be van töltve. De ha valaki meghal — és több barátom a legjobb utón halad ebben az irányban — akkor rögtön ő jön.” Nem lehetett rábeszélni. Dühösen hagytam el a szobáját és másnap nem mertem elmenni a fog­orvoshoz a kijelölt időben. Harmadnap sem. De negyednap, amikor a fogam tűrhetetlenül kez­dett sajogni, elmentem hozzá. A titkárnője foga­dott. “Nem tetszett hallani ? Doktor Lief meg­halt. Szivszélhüdésben. Tegnap délután.” mint egv gyermek. Az ezt követő napok során borús és megköze Hihetetlen volt. Persze egész nap a szalonban tar tózkodott, és a levegő- és mozgáshiány lassankén aláásták egészségét. Teát ivott, és fényképeke nézegetett, — e foglalatossággal töltötte idejét A papa nagybácsijának barátjáról bengáli uni formisban készült felvételt órákig bámulta — be szélt hozzá, s nemegyszer keserűen elátkozta. I jelek szerint, mintha kissé meghibbant volna. Végül is bekövetkezett a katasztrófa. Lázas ör> kivületben vitték fel a szobájába. Borzalmasai megbetegedett. Senkit nem ismert fel, még a pa pa nagybácsijának a barátját sem, a bengáli uni formisban. Időnként felugrott és úgy sikoltotta — Nos, úgy gondolom. . . — aztán iszonyú neve léssel visszahanyátlőtt a párnájára. Máskor mej kiugrott az ágyból, és ezt kiáltotta: — Még eg; csésze teát és még több fényképet! Még töb) fényképet! Hü! Hü! Egy hónapos haláltusa után, szabadságánál utolsó napján, végre elköltözött az élők sorából Mesélik, hogy mikor az utolsó pillanat eljött, szép bizakodó mosollyal arcán felült az ágyban, és ez mondta: — Nos, angyalok szólítanak; tartok tőle hogy most már valóban mennem kell. Jó napot S lelke oly gyorsan menekült börtönéből, min amilyen gyorsan a hajszolt macska mászik át kerítésen. Letámolyogtam az utcára. Hirtelen indulattá rohanni kezdtem végig az utcákon a Plaza Hotel ig. Robajjal rántottam ki Molnár szobájának aj táját, Ijedten pislogott rám az Íróasztala melkt Látta, hogy baj van. “A fogorvos — mondtam rekedt méreggel - akinek egyetlen vágya volt veled megismerkedn — tegnap délután meghalt.” Másodpercek múltak el, mig beszélni kezdet Látod — mondta —, hát érdemes lett voln. ilyen rövid időre ? ... Ha ismertem volna, mos4 sírnék.” A szeme tele volt könnyekkel. Megöleltem Nem lehetett rá haragudni. Szénszállítás csővezetéken át A nagyipar 70 éves vágyálmának teljesülésén van kilátás 1964-re: a kőszénnek csöveken vak szállítása a Virginia-i és Pennsylvania-i szénme zőkről egyenesen a keleti partvidék villanyfej lesztő gócpontjainak kemencéibe. Két társulat vállalkozott, hogy arra az időre 350 mérföldnv szén csővezetéket fektet le és állít működésbe. A két társulat: Texas EasternTransmissioi Coi p. és Consolidated Coal Co., közösen fogj* fedezni a hozzávetőlegesen 100 millió dolláros be fektetést. A csővezeték -20-30 inches át mérő j, lesz és 4 milliótól 10 millió tonnáig terjedő szér mennyiség elszállítására lesz képes évente. Ph ladelphia és New York között létező 6 vagy k. lene villanytársulatot tervez fűtőanyaggal ellátni A szénnek csöveken való szállításával arra szá mitanak, hogy tonnánként legalább egy dollárra csökkentik a szállítási költséget. Miután szűk ségtelenné válnak a vasúti kitéiők, bárkák, rak partok, széntornyok, vonatok és más kezelési fel szerelések, egy átlagos, 500,000 kilowatt termek telep termelési költségét 5—7 százalékkal csők kenthetik. A két vállalat már gyakorlati bemutatót tar­tott annak bizonyítására, hogy a szénszállítás ezen módja kereskedelmi szempontból hogyan vá lik be. A szén habarcs formában szállítható cső veken keresztül és pedig 60% szén és 40% vi; keverékében. Ehhez olyan fűtő kemence szüksé ges,_ amely ebben az állapotban felhasználhatja South Amboy, N. J.-ben, a Jersey Central Po wer &Light Co. telepén történt a próbafűtés Egy Bobcock &Wilcox Co. által készített kémén ce október óta szénhabarccsal működik. A szél és viz keveréket egy permetezőfej szórja a kéméi cébe, forrósitott levegőciklón kiszárítja a nedve belőle és az áttüzesedett szén alkatrész 3,000 fo kos Fahrenheittal egy század másodperc alattiéi el. ' . , i-ji-Ji A 3—4 hétig tartó piőbaégetéshez felhasznál 3 millió gallon szénhabarcsot az egyetlen létez* széncsövön, amely Cadiz, O.-tól Clevelandig tér jed, szállították odáig és onnan olaj bárkák hoz ták New Jerseyba. Ez a csővonal 1957 óta műkő dik óránként 3 és fél mérföldes sebességgel szál lit. A szénszállítás technikájának ezen: fejlődése : teherszállító iparban fog újabb eltolódások» okozni. . : ■ ^

Next

/
Oldalképek
Tartalom