Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-11-09 / 45. szám
Ifi AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, November 9, 1961 Csak azért is: Rádió Budapest!” Irta: CSEPELI DEÁK DÁNIEL NAPJAINKBAN a világpolitika első helyén a német kérdés áll. Felelős államférfiak, politikusok mellett az egyszerű emberek milliói figyelik aggódva a napi eseményeket. Mindenki várja, hogy Nyugat-Németországgal kapcsolatban történjen valami olyan lépés a nagyhatalmak részéről, ami a mai jogos aggodalmat eloszlatja. A békére törekedő emberek nem jó szemmel nézik a német militarizmus mesterséges felélesztését, amely magával hordja a harmadik világháború veszélyét. Az amerikai monopóltőke vajmi “keveset” törődik a nácik feléledésével. Azonban ez a “kevés” segítség éppen elegendő a revansisták- nak, akik már gondosan készítik terveiket... A “berlini kérdés” mesterséges kiélezése is azok malmaira hajtja a vizet. Az uj “édeskék” Valójában kevés újról, hanem Hitler régi “édes- kéiről” van szó. A háború befejezése után pár évig gondosan meglapultak valahol, s évekkel ezelőtt már alkalmasnak találták az időt a szervezkedésre, ma pedig már teljes akcióban vannak. A fő gócpontjuk természetesen Nyugat-Német- országbarí van, ahonnan behálózzák az egész világot. A kapitalista országokban nagyon jó fészekre találtak és kellő buzgalommal igyekszenek kihasználni saját céljaik eléréséhez a mai feszült nemzetközi politikai légkört. Egy éve múlt, hogy a (kanadai) CBS TV híradása nyomán beszámoltunk az “Uj Fuehrer”- ekről, Rockwellről, valamint a kanadai és magyar—kanadai ‘testvérek’-ről. Megismertük prog vamjukat, amely szerint: “A zsidóknak vége lesz ’72-ben!” Kanadában a pártjuknak tagjai “öt tartományban vannak, akik készen állnak a megmozdulásra!” “Pali” János néven nyilatkozott egy magyar-kanadai náci is, aki akkor Rockwell vezérkarában, mint nemzetközi szervező dolgozott. Ezután — mint kanadai állampolgárt — letartóztatták és visszadeportálták Kanadába, ahol cselekedetét megbánva adott ismét nyilatkozatot. ÖSSZETARTÁS Akkoriban egy kicsit megrettentek a magyar- kanadai “testvérek” is! A templom aluljárója helyett lakásaikon tartották meg gyűléseiket, teljesen titokban. A könyvkereskedésekből is hirtelen eltűntek a magyarnyelvű fasiszta könyvek és lapok. Féltek az esetleges következményektől, ezért módszert változtattak! Pár hónapig gondosan elkerülték a nyilvánosságot. Nevet változtatnak és.. . 1957-ben a kanadai nyilasok nagyon lábra kapva k, s túlzott buzgalommal láttak hozzá a “szabadságharcos” néven emlegetett magyar fiatalok beszervezéséhez. Kezdetben sikerült is nekik megtéveszteni egy tucatnyi fiatalt és erre felbuzdulva szükségesnek tartották egy önáló lap kiadását is. így született meg Montrealban a havonta megjelenő nyilas “testvérek” lapja, amely a “HUNGARISTA TÁJÉKOZTATÓ” cimet viselte. 1960 novemberében az addig hősködő montreali kiadó és szerkesztő körében is testvéri úrrá lett a félelem! Gyorsan beszüntették a “Hungarista Tájékoztató” kiadását és elszaladtak Angliába a “nagybácsikájükhöz.” A 14 éve megjelenő, Londonban székelő hírhedt zsidófaló “H3DFŐ”-höz, amelyet a jól ismert Marschalkó Lajos szerkeszt. A londoni testvérek védnöksége folytán éledt újjá a “Hungarista Tájékoztató”, amely azóta “ÖSSZETARTÁS” néven jelenik meg. Maradt a régi szin, csupán a forma és a kiadó neve és helye változott. Addig is sokszorosítva készült, de ma is ugyanazon az Írógépen íródik. Montrealban. Mert még azzal sem tudnak megtéveszteni a testvérek senkit sem, ha azt tüntetik fel, hogy a “Kéziratok és cserepéldányok a szerkesztőség (Montreal —Cs. D. D.), laprendelések és előfizetések a kiadóhivatal címére küldendők.” A formaság kedvéért a kiadóhivatal Londonba “költözött”, de a szerkesztés a kiadással együtt továbbra is MONTREAIrfban folyik! A HATÓSÁG megtévesztésére uj trükkhöz folyamodtak, de a hungarista “észjárásukból” arra már nem jutott, hogy a nagy iv papírra való áttérés mellett á jól ismert irógépjüket is becseréljék! Erre pedig még a “nagybácsika” tyúkja is gondolt volna! Csak a címeres... nyilasok nem! “A kadandorok, a börtönbevalók" A zöldíedelü “ÖSSZETARTÁS” cím alatt ez olvasható: “A Hungarista Testvéri Közösség Lapja.” Főmunkatársak: Fiala Ferenc, dr. Lite- ráti Vágó Pál, Marschalkó Lajos. Mondhatom, szép kis együttes! Ezekhez a közismert nevekhez még hozzájön a lap szerkesztője: L’jlaki Miklós, valamint “a kiadásért felel”-ős Patai Béla. Kevesen vannak, de “ranggal" ellátott “címeket” adtak egymásnak, hogy láthassa mindenki; náluk “Nagy üzem” alapján megy minden! Van még “gyártási vezető’ is, Németh István személyében. A fenti “dis7.es” társaság még-a lapjukban is “Testvérnek” szólítja egymást, úgymint '44-ben. s még a t betűt is naggyal Írva! Csupán, azért, hogy — fej és ész hiányában szenvedve — Tövis koronát Tegyenek a Testvéri Tájékozatlanságukat Tükröző Talajtalanul Tagbaszakadt Tatarozásra szoruló Terrorista “Tökfilkó”jukra! Tehetetlenségükben: Ti-Ti-Ti Tá-Tá-Tá Ti-Ti-Tizve. Az “összetartás”-nak csúfolt kiadványuk aug. számának 9. oldalán egy hosszabb idézet olvasható, amelyben bemutatják önmagukat, a kéjelgő, a “mindig magúkról beszélő,... a MINDENKIT TUT.KIABÁLÓ,. . . ÜVÖLTÖZŐ DERVISEK. . . ”-et, a hungarista néven ismert “UNDOK ÉLŐS Dl EKET.” Az idézetükben előforduló szavakkal egyetértve kihangsúlyozva hangoztatjuk, ezek “A KALANDOROK, A BÖRTÖNBEVALÓK”. “Isi alapokra és uj elvek szerint" Marschalkó testvér-ke — a fenn említett számban — vezércikket irt. Álmodozva ábrándozik az “uj szentistváni fogalom kör ”-ről és szorgalmasan “elrendezi” a “Kárpát-térség”-et. A királyi "Nagy-Magyarország” visszaállítását meghirdetve, I. István királyra hivatkozva, de — “Uj alapokra és uj elvek szerint” — 10C0 évvel elmaradva “megoldja” a nemzetiségi kérdéseket is, vagy is “elrendezi” a nemzeteket. Tehát szerinte a hungaristáknak még kell játszani a honfoglalást. Óvatosságra inti a “testvéreket”, mert mint Írja; a Morgenthau és Lehman urak másokat, más honot foglalni akarókat pénzelnek. Tehát résen kell lenni, nehogy a hungaristákat kiszorítsák s megfosszák “ősi jogaiktól”. Ha sikerülne a terve, akkor “mind a hét érdekelt kárpáti-nép” fújhatná a saját nyelvén az “Ébredj Magyar”-! és naponta háromszor elmondhatná a “Hungarista Hiszekegy ”-et! — Ausztria viszont nem kell a hungaristáknak, azt nagy testvéri szeretettel átengedi a nemeteknek. Marschalkó Lajoska nem mer ellenkezni a. “fuehrer”-rel és ezért jelenti ki kereken, hogy “Németországhoz kell tartoznia!” Mert — mint Írja —, “az osztrák—nemeteknek ma már újra melegen dobol nemcsak a szivük, de a zsebük is, Németországhoz tartozhatni.” (A német fasisztáknak talán nem?!) A zsidók ellen kirohan Aczél Gyula nevű díszpéldány a “Jajgató Hódítás” c. zsidófaló Írásában gyűlölettel áthatva azt fejtegeti, hogy “Korunk alapproblémája a szénül a világhóditás”. Éppen ezért “itt az ideje, - hogy az antiszemita” jelző lekerüljön a propagandaeszközök műsoráról, ellenben komoly és erőteljes formában kell felvetni —többek között — “az antihungarizmus kérdését.” Persze, felsorolásából az “antigermánizmus” (értsd: antifasiz- mus) sem maradhatott ki! Olyan hangnemben üvölt, ordit ez a bandita, mintha még ma is 1941-et Írnánk! Mint amikor pártszolgálatos egyenruhában pöffeszkedve rugdalta a zsidókat, csupán hungarista “szcretetből!” Habzó szájjal, ökölbe szorult kézzé', zsebében kinyílt késsel türelmetlenkedik, mert már nagyon •“készen áll a megmozdulásra!” A behirdetett 1972 nagyon messze van, de addig is hangosan kell üvölteni — szavaival élve —, “fel kell hiv- ni, rá kell ébreszteni a világot a világhóditás legutolsó és rövidesen bekövetkező fázisára: a nyíltan meghirdetett árjairtásra.” A programtervezetet felállította: behirdette az árjairt ást, hogy a régi nóta alapján nyíltan fujhassa ismét: “Üsd a zsidót, ne sajnáld!” Aczél kemény alapon: mert az u. n. “antiszemitizmus” az ő nyilas szótárában “diktaturaellfenességet” jelent! így “megtalálta” a bestül az okot a zsidófalásra. Dr. Ödön, a rangosok rangosa A “Szent László király emléké”-re irt cikke még az ő szemszögükből sem ér 2 centet, azonban érdemes megnézni, hogy ez a testvér őkegyelmessége milyen caf-rangi kórságban szenved. Beteges hajlamait szellőztetve a fenti cim alatt ez olvasható: “Irta: Prof/Dr. Málnási Ödön a Szt. László Emlékbizottság ad vitám tagja, a Konst. Szt. György Lovagrend kommendátora.” Vagyok szives antihungarista lovagiassággal megérteni és ezennel további rangok elnyerésére beajánlani! Többek között még hiányzik neve mellől ez is: a megszökött királyi nyilasok ökörszarvval feltüz- delt Tudományos Állat kertjének vezérigazgatója, a hungarista szamárizmus doktorok doktora! Palika elhajlott Polgár Lajos: “Vágó Pál Testvérhez” irt leveléből kitűnik, hogy ott valahol Argentínában a “Pali Bátyám” kicsit ‘kirúgott’ a hungarista hámból! Korábban cikket irt a szóbanforgó kiadványukban, amellyel Lajos testvér egészében nem ért egyet, ezért levelében kissé megfegyelmezi. Mert — Polgárt idézve —, “Két dologban nem tudok igent mondani: az egyik az, amelyben azt állítod, hogy a Hungarista Mozgalom kitűzött politikai céljában megbukott, a másik paciig annak tagadása, hogy Délkelet-Európa vezető népe a magyar.” Ugylátszik dr. Palikának (mert hát ez is doktor!) rossz hangulata volt, vagy nem kapott elég dollárt ezért leírta az igazat! (Tudja ö azt, hogyan kell pénzt zsarolni!!!) Azt írja levelében, hogy a “Hungarista Mozgalom politikai céljaiban nem bukhatott meg”, mert ehhez sem alkalom és idő nem volt! Mert az “élvezett u. n. ‘hatalom’.. . nem volt alkalmas arra, hogy célkitűzéseit megvalósíthatta volna!” A továbbiakban ez olvasható: Szálasi Ferenc a Hun- garizmus politikai programját nem is kísérelte meg érvényre juttatni! Ordítanak a butaságtól a fenti “érvek”. Úgynevezett “hatalom”-ról beszél idézőjelbe téve. mert ez nem volt hatalom, az csak kicsike kis terror volt. Ez is, vagyis: a “hatalom is csak látszólag volt a párt kezében”... Bravó Lajoska! Ha igy halad, akkor legközelebb már azt fogja leírni, hogy 4 1 okt. 14-én a rómaiak vették át a hatalmat! A nyilasok csupán a HADAK UTJÁN szekereztek! ? A másik áiiitás cáfolására megmagyarázza a “vezetés fogalmát.” Majd a kérdés megvilágítása céljából “miért” kérdéseket tesz fel, amelyekre a választ is megadta. A feltett tiz kérdése közül ragadjunk ki párat: “Miért voltunk az egyetlen nemzet, amely két világháborúban is hűségesen kitartott a német bajtárs mellett s vállalta az elvesztett háború minden következményeit?” Vagy: “Miért van az, hogy egyetlen nemzet emigrációját sem támadják annyira a bolsevisták, mint bennünket?” “Azért van ez igy — mondja —, mert a Magyarok Istene nagyobb szivet és erősebb lelket plántált a magyar nép testébe, mint bármely más nációéba.” — De hát Polgár “testvér,” mi van,a németek felsőbbrendűségével?! Már azokat is megelőztük?!!! (Ebből baj lesz!?) így néz ki Polgár elmélete, amelyet azzal zár le, miszerint: ezért vagyunk és maradunk vezető nemzet, amíg csak egy magyar (értsd hungarista) él is a világon. Én is forró undorodással Írom le e sorokat számodra, — mint te a palinak — “aki Magad is prototípusa vagy. a keményfejü, telivérü, világot megdönteni akaró jászsági Árpád-ivadékoknak,” akik nélkül a magyar nép boldogságban él és bizakodva néz a jövőbe. Annak reményében, hogy ugyanazt a külföld magyarsága is elmondhatja (nélkületek), de addig is “KITARTÁS”! (Folytatása a következő oldalon) 5 j \ Figyelem Los Angeles s környéke! 2 2 2 14 európai országban és Izraelben járt * ! t fi NEUWALD I 5 j 2 a Magyar Szó külmunka-társa, aki 2 * 2 J november 26-án. vasárnap cl. u. 1 órakor 2 * kávédélután keretében j számol be tapasztalatairól. Több időt töltött J £ Spanyolországban, Izraelben és' Magyarországon. * 2 Ezekben az országokban szerzett tapasztalatairól | 2 lóg beszámolni a MUNKÁS OTTHONBAN, % 2 1151 So. St. Anürews flace alatt 2 2 \ 2 Belépődíj nincs. — Mindenkit szívesen látnak * 2 ' j