Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-11-02 / 44. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, November 2, 1961 tAjucLonrváuu/ és "technika A SZIVKOSZORII iE-TSCKBoZIS Néhány hónapja a napi sajtó beszámolt egy, a munkájában a szó szoros értelmében az utolsó szivdobbanásig helytálló autóbuszsofőrről. Az autóbusz az addig teljesen egészséges sofőrrel megszokott utján, megszokott sebességgel haladt. Egyszerre az utasok hirtelen fékcsikorgásra riadtak fel és az autóbusz sofőrje a kormánykerékre borult. Mire hozzásiettek, halott volt. Ekkor döbbentek csak rá, hogy pillanatokkal előtte életveszélyben voltak. €sak a vezető hősi helytállása és csodálatos lélekjelenléte akadályozta meg a katasztrófát: amikor szive táján érezni kezdte a markoló, tűrhetetlen fájdalmat és fejében a szédülést, kialvó öntudatának utolsó fényénél még maradt annyi ereje, hogy rálépjen a fékpedálra, és behúzza a kéziféket. Miért állt meg a hős gépkocsivezető szive? Az emberi szív közismerten a legjobb hatásfokkal dolgozó motor: 70-80 éven keresztül, sokszor egy életen át alkatrészcsere nélkül éjjel-nappal szüntelenül préseli minden sejtünkhöz, elsősorban a szervezet egészét ellenőrző agyba, az élethez és az anyagcseréhez nélkülözhetetlen vért. Naponta százezerszer ver a szív, évente mintegy 40 milliószor és 70 év leforgása alatt mintegy 3 milliárdszor. Ez idő alatt hihetetlen vérmannyi- ségeket továbbit a körülbelül százezer kilométer hosszú csőrendszeren (az egyenlítő hossza 40,000 kilométer), és e munka közben a legszélsőségesebb igényeket is kielégíti. Az éjszaka alvó emberben az üresjárat éppen csak a belső szervek működéséhez szükséges vért szolgáltatja, ugyanakkor a versenyfutó vagy a kaszáló embernek ennek sokszorosát képes szállítani. A szív, hogy mindezt elláthassa, bő vérszállitó érrendszerrel rendelkezik. Az emberi szív a koszorús erekből táplálkozik és a vérrel legbőségesebben ellátott szerveink közé tartozik. Ha ebben az érrendszerben egy kisebb vagy nagyobb ág, akár görcs, akár az eret eltömítő rög (trombus) következtében elzáródik, a mögötte levő, az általa ellátott szivteriilet vérellátása megszűnik. Az emberi szív, amely metszéssel, vágással szemben teljesen érzéketlen (műtétkor nem is szorul helyi érzéstelenítésre), a vérhiányt heves fájdalommal jelzi. A fájdalommal egy időben idegrendszeri reflexfolyamatok is működésbe lépnek, hogy a vérnyomás süllyesztésével tehermentesítsék a sérült szivet. Előfordul azonban, hogy ezek a védelmet szolgáló reflexfolyamatok túllőnek a célon, és ritkán, mint autóbuszsofőrünk esetében, a szívműködés megállítását és az élet megszűnését okozzák. Ez azonban szerencsére, csak ritkán történik. A megbetegedett emberek nagy része orvosi kezeléssel, pihenéssel (teljes ágynyugalom!) hat hét múlva kiheveri ezt a megbetegedést. Gyakoribb-e ma, mint régen? Erre a kérdésre egyértelmű igennel válaszolhatunk. A század elejéhez viszonyítva, amióta orvosi statisztikákkal rendelkezünk (bár a koszorúér-trombózis diagnózisa akkor lényegeseit kevésbé volt megbízható, mint ma), a szlvtrombó- zisok száma mintegy ötszörösére emelkedett. Sokan ezért ezt a jelenséget az élettempó meggyorsulásával, a technika és a civilizálódás fokozódásával hozzák összefüggésbe. Ebben, mint látni fogjuk, van némi igazság, de van benne némi túlzás is. Hiszen éppen a civilizáció vezetett a táplálkozási viszonyok megjavulásához, a fertőző betegségek leküzdéséhez, a jobb lakáshoz és öltözködéshez, s ezáltal az emberi életkor tetemes meghosszabbodásához. Ez a lényegesen hosszabb életkor azzal is jár, hogy az élet második felében, rendszerint a 40 és 70 év között, koszorúér- elzáródás keletkezhet. De az sem vitatható, hogy a civilizációnak és a velejáró életmódváltozásnak, az életkor meghosszabbodás mellett, szintén lényeges szerepe van. Számtalan megbízható statisztikai adat minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy éppen a technikailag leginkább fejlett államok társadalmi, gazdasági és tudományos életének vezető rétegeihez tartozók, köztük nem utolsó helyen az orvosok, helytelen életmódjuk miatt lényegesen gyakrabban betegszenek meg szivkoszoruér- trombózissal, mint más, lényegesen kevésbé fele- Jősségteljes poszton dolgozók. Az Egyesült Államok orvosainak halálokai között a koszorúér- trombózis 35 százalékkal szerepel. Legalább eny- nvire elgondolkoztató a marburgi egyetem belgyógyász professzorának, dr. Böcknek statisztikája, amely a klinikáján szivkoszoruér-trombózis miatt ápolt betegek foglalkozását tünteti fel 20 évre visszamenőleg: 75 százalék egyetemi-főiskolai végzettségű, vagy a gazdasági és politikai életben vezető állást betöltő, jó anyagi körülmények között élő férfiakból, 20 százalék ugyancsak jó anyagi körülmények között élő tisztviselőkből és alkalmazottakból, 3 százalék iparosokból és mindössze 2 százalék a földművesek közül kerül ki. (A marburgi klinika látja el mind a város, mind a környék belgyógyászati betegeit.) A nők fiatalabb korban szinte sohasem, idősebb, 60 év feletti korban is csak elvétve betegszenek meg szi vkoszoru értrombózisban. Miért gyakoribb? E kérdésre feleletet kaphatunk, ha gondosan elemezzük például egy szülészorvos és egy kertész, napi munkaprogramját. A szülészorvos reggel autójával a klinikára hajt. Maga vezeti a kocsit. Utközben három tilos lámpa előtt várakozni kénytelen és az utca forgalmának ezernyi veszélyét kell kikerülnie. A délelőtt során álló helyzetben, nemegyszer rekkenő hőségben, 1—1.5 liter folyadékot verejtékezve néhány műtétet végez Ez legtöbbször nem megszokott rutinmunka, hanem állandó szellemi készenlétben kell lennie és nemegyszer a beteget fenyegető életveszélyt kell elhárítania. Amikor napi munkája végeztével, otthon még 2—3 órát rendel, szintén állandóan szellemi éberségre van szüksége. Nagy elfoglaltsága miatt nem mozog, fizikai munkát nem végez. Fáradtsága tehát egyoldalúan az érzékszervi ingerek, az idegrendszer feszültségéből adódik. Az esti órákban, a napi munkában elfáradva, felüdülést, szórakozást keres. Az ehhez szükséges szellemi frissességet nem természetes utón, alvással szerzi meg, hanem feketekávét, koffeint vagy más élénkitőszereket fogyaszt. S az ilyen életmód gyakran az alvásra szánt megmaradó kis idő megröviditésével jár. Ezenkívül az éjszakai ügyelet során, amire elég gyakran kerül sor, szintén teljes szellemi éberséggel helyt kell állni a betegágy és a műtőasztal mellett. Ilyen életmód mellett nem szokatlan és nem is ritka jelenség a mértéktelen dohányzás és nem ritka testvére, a munka utáni alkoholfogyasztás. Ezzel szemben a kertész korán kel, egész napját a szabadban mozgással tölti, szellemi munkát és jelentős fizikai munkát végez. Ha napi munkája végeztével hazatér, fáradtságérzete az izommunkából és az arányosan végzett szellemi munkából ered. Szórakozási igénye, éppen egészséges életmódja miatt, kisebb és egészségesebb, mint a nőorvosé. Éjszaka sohasem fenyegeti a veszély, hogy álmából felriasztják és műtőasztal mellé állítják. Ez a két véglet csak példaképpen szolgált, mert hiszen a hivatásos gépkocsivezető, az autóbusz- sofőr, a villamosvezető, a tervezőmérnök, az ügyvéd is rendkívül keveset mozog, de ugyanakkor tömérdek érzékszervi ingert kénytelen feldolgozni. Sokkal előnyösebb helyzetben van a földműves, a gyári munkás, vagy más, rendszeres fizikai munkát végző ember, akinek életmódja inkább hasonlit a kertészéhez. A vegetativ idegrendszer szabályozza, tudatunk és akaratunk ellenőrzése nélkül, szivünk, belső szervemé és érrendszerünk működését. Régen az idegrendszernek ezt a részét autonómnak, tehát függetlennek, önműködőnek is nevezték. Ez az elképzelés azonban helytelennek bizonyult, hiszen számtalan bizonyítékunk van arra, hogy a külvilág! érzékszervi ingerek: az izgalom, a félelem, a szorongás, a megfeszített szellemi munka számottevően befolyásolják az “önműködő” idegrendszer tevékenységét. így például, ha teljesen fiatal, egészséges orvostanhallgató feje felett váratlanul pisztolyt sütöttek el, a róla fel- oipH .-n’-ardiooram igen hasonló képet mutatott a szivkoszoruér-trombózis állapothoz. Kevés ember aKad, aki egy izgalmas iskolai felelés során ne érezte volna összehuzódni gyomrát. Mindez tudtunk nélkül, vegetativ idegrendszerünk fokozott vagy csökkent tevékenységén alapszik. Az agykéreg és a belső szervek egyensúlyát szabályozó vegetativ idegrendszer működéséből érthető, hogy a halmozott, megszaporodott érzékszervi ingerek, amelyek a nagyvárosok meggyorsult közlekedéséből, a gyakran berregő telefonokból, a határidőnaplók pirosbetüs felkiáltójeleiből, az önként vállalt éjszakai szórakozásból, az izgatószerekből, a dohányzásból, a gyakran mértéktelen alkoholfogyasztásból adódnak, megbontják vegetativ idegrendszerünk egyensúlyi álapotát. Ha a vegetativ idegrendszeri zavar mozgáshiánnyal társul, ez a szív csökkent teljesítőképességéhez vezet, s egy-egy izgalmi állapot, vagy egy fokozott vérellátást igénylő fizikai munka nem a szív vérellátásának fokozódásával, hanem ellenkezőleg, romlásával jár. Az igy jelent kezű oxigénhiány kezdetben — különösen az erős dohányosnál — enyhe szorító fájdalommal figyelmeztet a beidegzési zavarra és a helytelen életmódra. * A kevés mozgás és a bő táplálkozás A technikai fejlődés mind több verejtékes izommunkától kíméli meg az embert. Egy-egy gép néhány óra alatt tucatnyi ember több napos munkáját végzi el. A kevesebb fizikai munka ellenére, a termelés mégis rohamosan emelkedik, ez elősegíti a jobb táplálkozás lehetőségét. A magyar kalóriafogyasztás a világ népeinek táplálkozási statisztikájában az élen jár. Ha számba vesszük még a hagyományos magyar konyha bő zsir- és füszerhasználatát és a háború előtti 10 kilós cukorfejadagnak 26 kilóra való emelkedését, egyszerre megértjük, miért emelkedik az elhízottak száma. Az elhízás és az érelmeszesedés közötti összefüggés tisztázása éppen a nemrégen elhunyt, világszerte ismert Hetényi professzor munkásságának eredménye. A koszorúér-megbetegedés, a koszorúér-trombózis pedig, az esetek döntő többségében, az érelmeszesedés következménye. Végső fokon a kevés mozgás, a bő táplálkozás, a nyomukban járó érelmeszesedés, a fokozott idegrendszeri megterhelés az oka a gyakori koszorúér-trombózisnak. Mi tehát a teendő? A tény tehát az hogy a technikai civilizáció fokozódásával szaporodott a szivkoszoruér-meg- betegedések száma. A természettudományos haladás a technikai fejlődés mellett bőségesen hozott egészségügyi ismereteket is és ez segít, hogy az ember elkerülhesse a vegetativ idegrendszeri zavarokat, az érelmeszesedést és a koszorúér- trombózis miatt a korán bekövetkező halált. Ehhez csupán az kell, hogy a munka és pihenés közötti helyes arányt, a szellemi és fizikai fáradtság egyensúlyát, a táplálkozás és a tultáplálás összhangját találja meg. Az évekig halogatott szabadság, az erőszakkal megkurtitott éjszakai nyolc órai alvás, s sport és fizikai munka teljes elhanyagolása a koszorúér-megbetegedések meleg ágya. Ha gyárigazgató, a főmérnök a sebészorvos, a színész, a karmester, a gépkocsivezető és más hasonló foglalkozású ember életében rendszerré válik a napi torna, az úszás és a sport, a koszorúér-trombózisok száma biztosan csökkenni fog. A rendszeres napi fizikai munka, az izom tréning, a 40—50 év körül jelentkező súlytöbblet elkerülése ésszerű táplálkozással (bő gyümölcs-, főzelék-, elegendő hús-, tojás-, tej-, mérsékelt édesség-, kenyér- és tésztafogyasztás) nem csak a felesleges súlytöbbletet oszlatja el, hanem szív- és érrendszerünk rugalmasságát is biztosítja. Az ebben a korban, szükség esetén orvosi tanácsra véghez vitt különösebb lemondást vagy önfegyelmet nem igénylő fogyasztó étrend és a helyesen adagolt sport talán a legjobb biztosíték a koszorúér-trombózis ellen. És ha már bekövetkezett? Ha a 40 év feletti férfi, aki sohasem tudta, hogy van szive, hirtelen tűrhetetlen fájdalmat (tehát nem szúrást) érez szive táján és verejtékezni kezd, a legközelebbi alkalmas helyen feküdjön le és küldjön orvosért. Az orvos a betegen észlelt tünetekből, a laboratóriumi leletekből legtöbbször teljes biztonsággal meg tudja állapítani, hogy a szívizomban érelzáródás következett-e be, vagy sem. Ha ez megtörtént, elsősorban a beteg együttműködésén múlik, hogy az elszenvedett szivkárosodást sikeresen kiheverje. A beteg együttműködése ilyenkor elsősorban abban áll, hogy hat hétig szigorúan betartsa az orvos által előirt ágynyugalmat. Legkevesebb ennyi időre van szükség, hogy a sérült szívizom helyére heg- szöve nőj jön: A koszorúér-trombózis után a lassú egyenletes mozgás, a felkeléstől számított két hónapig minden kimerítő fizikai és szellemi munka (Folytatás a 14-ik oldalon) 12