Amerikai Magyar Szó, 1961. július-december (10. évfolyam, 28-52. szám)
1961-09-21 / 38. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, September 21 1961 1 General Motorsnál szünetel a termelés A hétvégen a General Motors legtöbb üzemében még állt a sztrájk, amit a munkások azért kezdeményeztek, mert az üzemi vezetőségek nem igyekeztek megegyezésre jutni a helyi követelések rendezésében. 11,000 ilyen követelés létezik az üzemekben és kiterjed mindenre, a rangidős- ségi jogoktól kezdve addig a kérdésig, hogy egyes munkások milyen gyakran kapnak keztytit, vagy szemvédőt a vállalattól. Aránylag kevés üzemben történt megegyezés és a munkások egyreszük- ben még mindig nem álltak munkába. A helyi sztrájkok és az ebből létrejött alkatrészhiány, a GM ’62-es kocsik termelését teljesen megállította'. Az uj munkaszerződés általános pontjai felett már nagyjából megegyezés jött létre a GM és a UAW között. Ezek szerint a szerződés három évre szól, a munkások évi 7 centes órabéremelést, magasabb nyugdijat, magasabb munkanélküli pótfizetést és más jutalékot fognak kapni és az egész ség-kórházi biztosítás költségeit a vállalat fogja fedezni. Megállapodásra vár még olyan általános probléma, mint a termelési színvonal kérdése, a szak- szervezeti képviselet az üzemekben, végezhet-e az előmunkás (foreman) olyan munkát, amely a szervezett munkás hatáskörébe tartozik és a kötelező túlórázás kérdése. Ezeknek elintézését elhalasztották arra az időre, amikor áz üzemi egyezmények már létrejöttek. Az autómunkások elégedetlensége érezhető az egész iparban. Ennek tulajdonítható kitartó ellen állásuk, hogy sem a társulat, sem a szakszervezeti vezetők felszólítására nem hajlandók a sztrájkot abbahagyni. Csütörtökön Goldberg munkaügyi miniszter televíziós adásban az elnök nevében fordult a sztráj kólókhoz: “A nemzet most kerül ki a gazdasági hanyatlásból. Nem szolgálja az ország érdekeit az* hogy az automobil ipar hosszabb időre felfüggessze. tevékenységét.” “ludom, hogy mindkét részvevőnek megvannak a problémái”, vallotta be Mr. Goldberg a féligazságot,, “de mindkettőnek kötelezettsége az országgal szemben, hogy gyorsan megegyezzenek a helyi nézeteltérések felett/’ Az általános egyezmény pontjait úgy a munkások, mint az ipar szempontjából kielégítőnek találta, és azt mondta, hogy “hétfőn minden GM üzemben a munkának meg kellene indulnia.” Az ipar vezetői szerint azonban ez nem történhet meg a hét közepénél előbb. 6,600 GM munkás sztrájkol St. Louisban St. Louisban a GM munkásokat saját sérelmeik késztették arra, hogy két órával a munkaszerződés lejárata előtt, hétfőn d. a. 10 órakor tömegesen kivonultak a gyárból. Négy hétig tartott, amíg az üzemet az uj modellek gyártására beállították és akkor 200 munkás kizárásával hívták vissza őket dolgozni. Az elmúlt év folyamán többször történtek elbocsátások a munkamódszerek felgyorsítása következtében. Az utolsó munkanapon az üzemvezetőség 17 szakszervezeti egyeztetni és több üzembizottsági tagot felfüggesztett a munkából különböző kifogásokkal. Ez idézte elő a spontán sztrájkot. A munkások megelégelték a szerződésben lefektetett szabályok sorozatos megsértését az üzemyezetőség részéről. A 6,600 munkás nem hajlandó addig munkába állni; mig a helyi követelések minden pontja tisztázva nincsen. Együttműködési szerződést kötöttek Az Intem’l Brotherhood of Teamsters és az Intern’l Union of Mine, Mill and Smelter Workers, két független szakszervezet, egyezményt kötött egymással széleskörű együttműködésre és kölcsönös támogatásra. Az egyezmény augusztus 18-án lépett érvénybe. Az egyezmény leszögezte, hogy a két szakszervezet tiszteletben tartja egymás hatáskörébe tartozó munkaterületeket és segiséget nyújt egymásnak e területeken megvédeni a munkások jogait és szervezni a szervezetlen munkásokat. Az egyezmény hét szakasza magában foglalja még az együttműködésüket sztrájkoknál, -munkaszerződések kiharcolásánál és a munkaszerződéseket megszegő munkáltatók ellen, törvényhozási területeken és ahol lehetséges, az Egyesült Államokban és Kanadában is “közreműködnek más szak- szervezetekkel politikai téren egymás és az egész szervezett munkásság érdekében.” Mindenütt, ahol lehetőség van az együttműködésre, közös bizottságokat fognak felállítani. Veszítenek — mégis nyernek Avagy hogyan játsszák ki a szövetségi adótörvényt a nagy vállalkozók A newyorki 102 emeletes Empire State épülete karcsuan emelkedik ki a körülötte lévő háztengerből és merészen szökik az ég felé. A roppant városnak ez az épületcsodája egész Amerika büszkesége. Az a spekuláció azonban amit ennek a hatalmas konstrukciónak az adás-vételével ujaboan lebonyolítottak inkább szégyent, mint elismerést kelthet. A világ legnagyobb épületét eddig a “Crown- érdekeltség” tartotta a tulajdonában. Ennek feje a chicagói Henry Crown, 1951-ben vásárolta meg 51 millió dollárért. Most az “érdekeltség” eladja az épületet 65 millióért három newyorki ingatlan üzlettel foglalkozó ügyvédnek. A három ügyvéd a vétel utáni napon bejelentette, hogy tovább adják a megvásárolt ingatlant a Prudential Insurance Co.-nak 29 millió dollárért. Tehát 36 millió dollárt vesztenek az üzleten! Első hallásra mindenki számára megdöbbentő lehet, hog^ három olyan ügyvéd, akinek hatalmas gyakorlata van az üzleti életben, miért vállal magára ilyen horribilis veszteséget ? De mindenkit megnyugtathatunk, nem kell őket félteni, megtalálják a számításukat. Ez a számítás ugyan nem az -egyenes utat követi, de azért ügyvédek, hogy “csavarosán“ is tudjanak gondolkozni. Arról van szó ugyanis, hogy az ügyvédek vállalkozása, amelynek Lawrence A. Wien a feje, 30 évre kibéreli az Empire State Buildinget évi 3.2 millió dollárért a Prudéntialtó^ Ez a bérleti szerződés magában foglalja az eredeti bérlet meghosszabbítását 114 évre, fokozatosan csökkenő díjazásért, amely végül évi 1.6 millió dollárra száll le. Igv már mindjárt más arculata van az egész “rossz” üzletnek. . Maga az ingatlan ügynökség a követkéz-, képet festi az üzlet lebonyolításáról kiadott prospektusában: Létrehoznak egy szindikátust, amely nemcsak a 65 millió dolláros vételárat teremti elő, hanem a 3 millió dolláros “tiszteletdijat” is, beleértve azt a 1.1 millió dollárt, amit Wien és két ügyvédtársa kapnak. Ezenkívül Wienék még 100,000 dollár díjazásban fognak részesülni évente. A 68 millió dollárra növekedett teljes vételárat, a prospektus leírása szerint, három forrásból teremtik elő: Először is kapnak 29 millió dollárt a Prudential Insurance Co.-tól; másodszor, 13 millió dollárt jelzálogként vesznek fel; Harmadszor, 26 millió dollár értékben “részesedési jegyeket” adnak el a közönségnek, darabonként 10,000 dollár értékben. Kibővítik tehát a szindikátust számos befektető “társsal”. Ezenkívül még egy házkezelő társaságot is felállítanak, amely a valóságban irányítja az épülettel kapcsolatos ügyeket. Mindent összevéve Wienék prospektusa szerint a hatalmas épület bérlőinek bérleti dija elegendő lesz arra, hogy az összes kiadásokat fedezze. Kifizethetik belőle a P: udentialnak járó haszonbérletet, törlesztik a jelzálog kölcsönt, fizetik a tiszteletdijakat — és még ráadásul állandó jövedelmet biztosítanak az uj befektetőknek tőkéjükért. Nem rossz üzlet tehát senki befektető és részvevő számára a nemzeti büszkeséget szimbolizáló épületnek az adása és vevése. Persze van aki károsodik általa. A “Crown érdekeltség”, amelynek mint részvénytársaságnak birtokában volt az Empire State Building, minden valószínűség szerint részvénytársasági jövedelmi adót fizet utána a szövetségi államnak. A Wien szindikátus azonban, mint “társaság” fog működni. A prospektus szerint ennek a társaságnak nem kell szövetségi jövedelmi adót fizetnie. Ezenfelül az uj házkezelő társaság sem lesz részvénytársaság, hanem “együttes vállalkozás”. így ezt is kivonják a szövetségi* adó kötelezettsége alól. l>f*S| Most már érthető, hogy miért remélik az ösz- szes részvevők, hogy remek üzletet bonyolítanak le a furcsa adás-vételi szerződés keretei között. Megvesznek egy épületet 65 mililó dollárért és eladják másnap 29 millióért! Mindez csak látszólag őrültség. Meg van ennek a maga saját belső logikája. A lényeg viszont a közönség számára az, hogy Amerika jelentős adójövedelemtől esik el. Ki fogja pótolni a kincstár számára a kieső adó- jövedelmet? A hatalmas profitot élvező vállalkozók semmiesetre sem. SOKII KIJÁTSSZÁK AJHKIMÁUS 3í1!e!-T§!!k!YT A 23 évvel ezelőtt törvénybe iktatott Fair Labor Standards-Act — vagy ahogy a tömegek előtt ismeretes — a “minimális órabér-törvény” módosítása a Labor Day napján lépett érvénybe. Az összes ipar munkaadóinak, ahol alkalmazni kell az uj rendelkezéseket, kiküldték a változtatásról szóló hivatalos értesítést, kifüggesztésre. A törvény módosítása, amelyet már a Kennedy- adminisztráció javaslatára szavazott meg a kongresszus, jelentős tömegeket érint. 23.9 millió munkásra terjeszti ki a $1.15-ös órabér minimumot, akikre már eddig is vonatkozott az 1 dolláros minimális bér. Ez 1.9 millió munkásnak jelent azonnali fizetésemelést, akik eddig kevesebbet kaptak, mint $1.15. Az utóbbiak minimális érabére 1963 szeptemberében $1.25 lesz. Az említetteken kivid még 3.6 millió alkalmazottat érint az uj módosítás, akikre eddig még nem vonatkozott a minimális órabér-törvény. Ezekre most Labor Day-től kezdve vonatkozik az 1 dolláros bérminimum, amely kb. 663,000 személynek jelent fizetésjavitást. Ebbe a kategóA “Teamster” közlöny, ismertetve az együttműködési egyezmény részleteit, rámutatott arra, hogy a Mine, Mill 68 éve áll fenn, egyike a legidősebb szakszervezeteknek és az utóbbi időkben célpontja volt a szakszervezetellenes támadásoknak á Taft-IIartley- és a Landrum-Griffin-törvények felhasználásával. A Mine-Mill számos tisztviselőjét “összeesküvéssel” vádolták és elitéit ék, de a szervezett munkásság segítségével folytatott bírósági fellebbezések után a Felsőbíróság az Ítéleteket megsemmisitétte. A Teamsterek központi bizottsága jelentékeny anyagi segítséget nyújtott a tisztviselők védelmére. A Teamsterek szervezete a fentihez hasonló együttműködési egyezményt kötött az Intern’l Longshoremen’s and Warehousemen’s L^nion-nal is a nyugati partvidéken és Hawaii-ban. riába tartozó alkalmazottak csak 1964 szeptember 3-tól kapnak cnajd $1.15-ös minimális órabért és csak 1965 szeptember 3-tól érik el az $1.25-öt. Azok közül akiket csak most vonnak a törvény védelme alá, 2—3 millió a kiskereskedelem, az áruházakban dolgozik. A többi a javitóiparban, a városi és a városok közi közlekedésben, benzinállomásokon, a halászatnál vagy a telefonvállalatoknál keresi a kenyerét. Mindezeknél a foglalkozási ágaknál az évi fizetési változások túlhaladták azt a mércéket, amelyet a törvény megkövetelt. Az újonnan bevont munkásoknak a tulóradiját is szabályozták. Ma már heti 44 óra után kapnak túlórát, 1964 szeptember 3.-tól 42 óra után és 1965 szeptember 3-tól 40 óra után. A csekély fizetést huzó munkások tehát kétszeresen örültek az idei Labor-Daynek, mert hisz ettől a naptól kezdve javult valamit a helyzetük. Ez a javulás persze nagyon, de nagyon minimális, ahogy a fenti szabályok alapján képet kapunk körülményeikről, de még mindig jobb, mintha változatlanok maradnának a körülményeik. Azonban nagyon sok a legalacsonyabban fizetett 2 és fél millió munkás közül hiába örült a hagyományos ünnepnaknak. Nem hogy nyertek, hanem vesztettek a törvény uj módosítása következtében. Számos munkaadó ugyanis — ahogy a Wall Street Journalban ismertették az egyes eseteket — úgy akarja megkerülni a törvényt, hogy elküldi az alacsony fizetésű alkalmazottait és gé^ pesitéssel vagy átszervezéssel tervezi a bérkiadá- sok növelésének az elkerülését. Főleg a nagy üzletek s áruházak akarnak ilyen formában kibújni a törvény alkalmazása alól. A törvényhozóknak erre az eshetőségre is fel kellett volna készülniük. Hisz ha nem hoznak semmi intézkedést az ilyen visszaélések ellen, akkor nem hogy segítettek a törvény módosításával a legrosszabbul fizetett munkásokon, hanem még ártottak is nekik...
