Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-04-20 / 16. szám

16 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, April 20, 1961 Az egész világon megbecsüléssel és elismeréssel adóztak a Szovjetuniónak az ürtudomány terén elért eddigi legmaga­sabb és legcsodálatosabb teljesítményéért. Yuri Gagarin, szovjet őrnagy áttörte a földhözkötöttség béklyóit és űrhajó­ján bejárta a csillagok útját. Ezzel uj, végeláthatatlan lehe­tőségeket nyitott meg az emberiség alkotó képességének, hogy a nagy világűr most már kifürkészhetővé váló tulaj­donságait és erőit az emberiség jólétének szolgálatába állít­hassa. A szovjet tudomány hétmérföldes csizma gyorsaságával tör előre. Az elmúlt 25 év alatt 200 évnek megfelelő utat tett meg, maga mögött hagyva a technikailag eddig legfejlettebb kapitalista államokat. Első volt, amely sa műholdat — a Sputnikot — földkörüli pályába állította, az első űrhajót a Hold közelségébe irányította. Létrehozta és pályába állította a Nap első mübolygóját, az első Vénusz felé száguldó űrha­jót, számos mübolygón állatokat küldött fel az űrbe és élve visszahozta őket a földre. És most mindezen kiváló telje­sítményt megkoronázta azzal, hogy szovjet állampolgár vé­gezte az első űrutazást a Föld körül és élve, diadalmasan jött vissza szbvjet területre. A szovjet ürtudomány által elért uj határ ismét kidomborította a szocialista társadalom hatáso­sabb teljesítőképességét, amit Kruscsev oly gyakran szem­beállított a kapitalista rendszer hanyatló erőivel. Április 12-ike örökké emlékezetes nap marad az emberiség történetében. Az emberi elme sem tudja teljes egészében belátni azt a hatalmas területet, amit ez a nap megnyitott, azokat a hatalmas előnyöket, iamelyek az egész emberiség számára az ürkutátás eredményeiből és sikereiből származ­hatnak. A kozmikus erők felhasználása már a jelenlegi fel­becslés szerint is kihathat az ember jobb egészségére, életé­nek meghosszabbítására, uj energia és anyagforrások fel­fedezésére, az emberi táplálkozás és más szükségleteink könnyebb és bőségesebb előállítására, stb., stb. A lehetőségek azonban határtalanok, a legfantasztikusabb emberi képzelő­dés sem tudja azokat előre felmérni. Megvalósításukat azon­ban csak a tartós világbéke létrejötte gyorsíthatja és bizto­síthatja. Felmerül a kérdés: a békét fogja-e szolgálni az ürtudo­mány uj sikere? A szovjet kormány által kiadott nyilatko­zat szerint — igen. “A kozmosz kutatásában elért eredmé­AKCIÓBA LÉP A MÁJUS 1. BIZOTTSÁG A newyorki május 1-i ünnep­séget előkészítő bizottság a béke, a békés együttélés és a be-nem- avatkozás politikai szólamok alapján, tüntetést vezetett hét­főn, április 17-én a Park Ave. 2. számú épület előtt, amelyben az USA ENSz küldöttsége székel. A tüntetés részvevői tiltakoztak a kormány Kubával szembeni álláspontja ellen, hogy az ame­rikai adófizetők pénzén segiti a Kuba megszállását tervező el­lenforradalmárok kiképzését és nyékét nemcsak a saját népünk teljesítményeként tekint­jük. hanem mint az egész emberiségét. Szívesen bocsátjuk azokat a népek rendelkezésére a Föld minden emberi lényé­nek haladása, boldogsága és jóléte szolgálatára”, mondja Gagarin győzelmes utazását bejelentő nyilatkozat. Az első kitörő nemzetközi csodálatot és üdvözleteket a hi­degháborús elemek gyanakvó és uszító kijelentései követték. Természetes, hogy az ürtudomány amerikai érdekeltjeinek rosszul esik a szovjet elsőbbség. Nem akarják azonban tudo­másul venni az amerikai elmaradottság igazi okait. És ez nem pénzhiány, ahogy azt egyesek szeretnék elhitetni a nép­pel. Inkább az a cél, amire az ürtudományt fel akarják hasz­nálni és az a módszer, amelyet e téren alkalmaznak. Erre fel­világosításul szolgáljon az a tény, hogy haderőink, u. m. a hadsereg, a légierő és a tengerészet között állandó a viszály afelett, hogy melyiknek a hatáskörébe tartozik az ürtudo­mány fejlesztésének egyik vagy másik területe. Az emberi­ség kizsákmányolói, az imperializmus gyakorlásához háború árán is ragaszkodó monopóliumok az ürtudományt is az el­nyomás és a háború szolgálatába állítanák. A szovjet telje­sítményt is elsősorban ebből kiindulva Ítélik meg. “Lélekta­ni szempontból ismét a Szovjetunió kerekedett felül a világ- tekintély terén, katonai szempontból pedig bebizonyult, hogy a Szovjetuniónak erőteljesebb rakéta ereje van, amellyel távlövegeket szállíthat a kitűzött célpontra”, mondja a N. Y. Times vezércikke. Az emberiség tudatában azonban nagyobb visszhangra ta­lál a szovjet kormány nyilatkozatában foglalt felhívás, na­gyobb erőfeszítésre a béke érdekében. “Vessünk véget a fegyverkezési versenynek. Hozzuk létre az egyetemes és ál­talános leszerelést és a szigorú nemzetközi ellenőrzést”. Az űrhajós valóban a béke őrangyala lehet. Szüksége van azonban az emberiség összefogására, arra az erőre, amely békés megegyezésre kényszerítheti a háborús uszításra, széthúzásra, nemzetközi viszályokra és fegyvergyártásra tá­maszkodó destruktiv érdekeltségeket. felfegyverzését. Az amerikai kor mány támogatása megsérti úgy az Egyesült Nemzetek, mint az Amerikai Országok Szervezeté­nek semlegességi elvi nyilatko­zatát. A Május 1. Bizottság felkér minden newyorkit, hogy jelen­jenek meg május 1-én, hétfőn d. u. 4 és 8 óra között a Wash­ington Square-en (a Fifth Ave- nue-nél, New York) megtartan­dó összejövetelen. Ifjúsági ének­és zenekarok szórakoztató prog­ramot fognak nyújtani. Társa­dalmi szervezetek és szakszerve­zetek és a szakszervezeti mun­kásság köréből neves szónokok fogják ismertetni az amerikai nép súlyos problémáinak meg­oldására előterjesztett követelé­seket. A tartós munkanélküli­ség, a fasizmus újra növekvő veszélye (Eichmann, Heusinger, Rockwell), a gyarmatok és volt gyarmatok önállósága, az ame­rikai ifjúság munka- és tanu­lási lehetősége és hasonló kér­dések megoldása hárul az Egye­sült Államok kormányára. A Május 1-i Bizottság felkéri a szervezetek delegátusait, hogy szombaton, április 22-én, d.- u. 1 órakor jelenjenek meg az Adelphi Hall, 9B termében meg­tartandó bizottsági gyűlésen. DETROITBAN Május 1-i ün­nepélyt szombaton, április 29-én tartanak 7.30 órai kezdettel a 6331 Chene St. alftti UAW Hall­ban. Beléptidij $1, munkanélkü­lieknek ingyen. CHICABOBAN szombaton, áp­rilis 29-én 8 órakor ünnepük Május 1 75-ik évfordulóját a Fine Arts Building, 410 S. Mi­chigan Ave. alatt, a Curtis Hall­ban. Gus Hall lesz az ünnepi szónok. INTERVENCIÓ SUlBJt ELLEN Folytatás az első oldalról ták volna el. Tehát kormányunk is, csak úgy, mint a guatemalai veze­tők, tagadják azt, hogy terü­letükről indultak volna el az ellenforradalmi egységek. De valahonnan csak el kellett in- dulniok? Hisz az égből csak ném pottyanhattak Kuba te­rületére? Lehet, hogy a 20. században is történnek cso­dák? j Dr. Roa azt is kijelentette, | hogy amerikai hadihajó és a Guantanamo-i amerikai tá­maszpontról' amerikai tenge- í részek is résztvettek a betű­írás végrehajtásában. Az Egyesült Nemzetek Po­litikai Bizottságához Romá­nia delegátusa javaslatot nyújtott be, amelyben a Kuba elleni fegyveres akció azon­nali beszüntetését követeli. Nemzetközi tiltakozás Kuba megtámadása ellen A Kuba elleni fegyveres b,e törés hírét széleskörű nemzet­közi tiltakozás követte. New Yorkban az Egyesült Nemzetek épülete és az ame­rikai ENSz követség épülete előtt többezer részvevővel, hatalmas demonstrációk foly­tak Kuba megtámadása ellen. A tüntetők az ENSz épüle­tétől a Times Square-re me­neteltek s közben ezren csat­lakoztak hozzájuk. A téren lovasrendőrök próbálták a tö­meget szétverni. Két embert letartóztattak. Két rendőr megsérült az összecsapásban. A közép- és délamerikai or­szágokban, különösen az ifjú­ság körében azonnali tiltako­zást váltott ki a hir, hogy Ku­ba földjére fegyveres csapá­tok léptek. Egyes kormányok a rendőrséget és katonaságot mozgósították a várható tün­tetések ellen. Colombiából, Argentínából, Venezuelából, Uruguayból, Chiléből, Mexi­kóból, Haitiből és máshon­nan jöttek hírek kisebb-na­gyobb megmozdulásokról, tíin i tetősekről, a rendőrség be- [ avatkozásáról. “Cuba Yes, Yankee No”, “Down with North-American Imperialism” és ehhez hasonló jelszavak mellett tiltakoztak az Ameri­ka által irányított ellenforra­dalmi megmozdulás ellen. “Az ellenforradalom nem számít­hat szimpátiára a délamerikai országokban”... mondja a Bogota Daily, Colombiában. Brazília elnöke, Quadros ‘legmélyebb aggódását” fe­jezte ki a kubai események felett és határozott támoga­tását biztosította “a népek önrendelkezési joga és az or­szágok függetlensége elvének sérthetetlensége” iránt. A venezuelai képviselőház határozati javaslatban elitél­te “idegen haderők beavatko­zását Kubában”. Caracasban számos csoport tüntetett Cas­tro mellett. Montevideóban a diákok ez­rei vonultak fel Kuba támo­gatására. Rendőröket és ka­tonaságot rendeltek ki a tün- ! tetés feloszlatására. Santiago, Chiléban a C;as- j tro melletti tüntetők a W. R. Grace, amerikai vállalat épü­letét bombázták, kisebb sérü- : lést okozva rajta. Rendőrbo- {tokkal támadták meg őket. | Mexico Cityben a diákok “északamerikai imperializmus : Kubában” kiáltással vonultak az utcára. Tömeggyülés meg­szervezéséhez fogtak hozzá másnapra. A rendőrség az Egyesült Államok követségi épülete elé egységeket ren­delt. Haitiban a sajtó arról ir, hogy “az invázió előrelátható volt abban a percben, amikor az Egyesült Államok megen­gedte a területén az ellenfor­radalmi erők szervezését és kiképzését”. Angliában a Times azt Írja: “Az ellenforradalomnak nyúj­tott bármilyen segítség rend­kívüli veszéllyel járhat”. Parisban szerdára mozgósí­tották a munkásságot tömeg- tüntetésre. Az amerikai kö­vetséget tiltakozó levelekkel árasztják el. ­Rómában diákok tüntetésé­ről számol be a hírszolgálat, amely ellen a rendőrséget vo­nultatták fel. Kruscsev üzen Kennedynek Rádiójelentések szer int Moszkvában, nagyrészben a Lumumba Egyetem külföldi diákjai drámai' felvonulást vezettek az amerikai követ­ség épülete elé. A rendőrség­nek kellett megvédeni az épü­letet nagyobb sérüléstől. Né­hány ablakot azonban a repü­lő kövek összetörtek. Az Iz- vestiában megjelent cikk az amerikai imperialistáknak tu­lajdonította a Kuba ellen in­tézett támadást megelőző elő­készületeket. “A fegyveres beavatkozást meg kell szün­tetni, Kuba népének függet­lenségét és szabadságát meg kell védeni”, irta. Ugyancsak rádió adás je­lentette, hogy Kruscsev mi­niszterelnök felhívást inté­zett Kennedy elnökhöz: te­gyen lépéseket a Kuba elleni támadás azonnali beszünteté­sére. Az Egyesült Nemzetek előtt folyó vitához hozzászólva, Zo­rin szovjet megbízott kijelen­tette, hogy a Szovjetunió min den segitséget, beleértve a fegyveres segitséget, megad Kubának, függetlensége meg­védésére. A Kínai Népköztársaság­ban megjelenő “Jenmin Jih Pao” napilapban felhívás je­lent meg, hogy “a világ erői egyesüljenek megállítani az Egyesült Államok agresszió­ját Kuba ellen.” IBBBBBBBBaSEflBflBBflflHflflflflB A MAGYAR SZÓ ELŐFIZETŐJE EGY JOBB VILÁG ÉPÍTŐJE! Magyar Szó Kiadóhivatala 130 East 16th Street, New York 3, N. Y. Kérem küldjék meg részemre Pintér-Szabó “A légió hadnagya” c. regényét. (Ára: 90c.) Mellékelek érte $..............t. Név: ...................................................................... Cim: ...................................................................... Város: ........................................Állam:............. MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy ebben a hónapban lejárt az elő­fizetésem. Itt mellékelek $..............................-t Név: ...................................................................... Cim: ...................................................................... Uj korszak küszöbén

Next

/
Oldalképek
Tartalom