Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-03-16 / 11. szám

AMHiKlIVAl AlAljliUl ö/jii NÁCI TÖHEGGVILKOSOK A SZOVJET BÍRÓSÁG ELŐTT Az egyik vádlott Nyugatra szökött és megúszta a felelösségrevonást A Szovjetunióban most került bíróság elé. két észt háborús bűnös. Ezek az észtek Ralf Gerrets és Jan Vijk résztvettek a hitleri időkben a zsidó lakosság kiirtásában. Miután a náci-német csapa­tok elfoglalták Észtországot, a vádlottak őrszol­gálatot teljesítettek egy olyan táborban, ahová a zsidókat hurcolták, hogy ott megsemmisítsék őket. Gerrets elmondta milyen szörnyű hidegvér­rel gyilkolták le a szerencsétlen áldozatokat a Ja- gala nevű táborban, közel Tallinhoz, Észtország fővárosához. Egy-éves gyermektől kezdve aggastyánig kí­mélet nélkül lőtték itt tarkón a Csehszlovákiából érkező zsidó csoportokat, de előbb teljesen kira­bolták őket. Gerrets azt állítja, hogy ő nem vett részt a gyilkosságokban, ő “csak” az értéktár­gyakat szedte el a halálba induló emberektől. Egyetlen alkalommal sütötte el a pisztolyát, ami­kar 900 embert lőttek agyon egy gödörben. Hato­sával vagy tízesével hozták ide az embereket és miután levetkőztették, tarkólövéssel végeztek ve­lük. A megölt emberek több rétegben feküdtek egymáson, mikor egy nő jajkiáltásait hallotta a gödör mélyéről. Ekkor — vallotta Gerrets — oda lőtt ahonnan a hang hozzájutott, mert elképzel­te “milyen szörnyű lehet ott lent a mélyben a véres tetemek között”. Nem hiszi, hogy piszto­lyának golyója elérte a jajveszékelőt, mert csak egy kis fegyver volt és nem tudott áthatolni any- nyi emberen. A lövés után még hallotta $z asz- szony hangját. A tárgyaláson szóbakerült egy harmadik vád­lott neve is, akit Ain Erwin Merenek neveznek. Ez közvetlenül a háború után Angliába szökött és az angolok visszautasították a kiadatási kérel­met. Igv az ő ügyét távollétében tárgyalják. Azért került csak most bíróság elé az ügy, mert a vádlottak 15 éven keresztül rejtőzködtek. Érdemes elgondolkozni az eseten. A Szovjet­unióban felelősségre vonják a hitleri idők tömeg- gyilkosait és vérszomjas szadistáit. Anglia, mely Bzintén résztvett a második világháborúban a Szovjetunió oldalán a német hadigépezet szét­zúzásában és a fasizmus leverésében, nem haj­landó hozzájárulni ahhoz, hogy azokat a rabló- gyilkosokat. akik minden emberi törvény sze­rint megérdemelnék, hogy bíróság elé állítsák őket, kiadja. De nemcsak arról van szó, hogy nem adja ki őket, hanem még eljárást sem indít elle­nük. Nem az első eset ez a nácizmus leverése óta, hogy a nyugati országok megtagadják az elfo­gását vagy letartóztatását olyan háborús bűnö­söknek, akik emberek ezreit gyilkolták meg vagy rabolták ki. Mi az oka ennek? Talán csak nem a humanizmusra hivatkoznak? Hisz az egész álla­mi apparátust is igénybe veszik, ha néha egy gyilkost el kell fogni, aki elmenekült tette elkö­vetése után. Hát akkor miért nem tesznek meg mindent, ha egy ezerszeres, vagy esetleg tízezer­szeres gyilkos elfogatásáról van szó? Csak nem a politikai beállítottsága miatt? Mindenki tudja, hogy ezeknek a hóhéroknak a hitlerizmus volt a politikai hitvallásuk és a “führer” az eszmény­képük, aki megengedte a számukra a gyilkolást és rablást — büntetlenül! Fel sem merjük téte­lezni, hogy a nyugati kormányok vezetői ugyan­így vélekedjenek. Ezért nem érthető, hogy csele­kedetük miért vág mégis ennyire egybe? Miért adnak mégis büntetlenséget ezeknek a tömeggyil­kosoknak és hullafosztogatóknak? Miért huny­nak szemet múltbeli cselekedeteik felett, sőt sok esetben még anyagilag is támogatják őket? Olyan kérdések ezek, amelyek feltétlen válasz­ra szorulnak minden nyugati államban, ahol sza­badon járhatnak-kelhetnek a múlt időknek ezen kisértetei. Azt mondják itt nálunk Amerikában, hogy a bűnözés, különösen az ifjúságé, igen nagy méretet öltött, tehát fel kell venni ellene a har­cot. Erkölcsi nevelést kell adni az ifjúságnak és az egész társadalomnak — hangoztatják. De ho­gyan akarnak erkölcsi alapot teremteni a bűn le­küzdésére, ha látja a közvélemény, hogy a nevel­ni akarók sem állnak szilárd erkölcsi alapokon. Mig teljes szigorral lépnek fel a kisebb bűnözők­kel szemben a velejükig romlottakat egyáltalán nem üldözik, sőt sokszor támogatják. . . MIÉRT NEM SIKERÜLT MEGEGYEZNI KÍNÁVAL? [ -Ujság író-cseréről és elitéit amerikaiak kiengedéséről tárgyaltak Varsóban 1955 óta folynak már a kínai—amerikai tárgya­lások nagykövetségi szinten. Először Genfben ta­lálkoztak a két ország megbízottai, majd 1958 óta már Varsóban mennek végbe a tanácskozások. A napokban találkozott megint az amerikai Jacob D. Beam követ 'Wáng Ping-nan kinai meg­hatalmazott követtel. Az amerikai megbízott azt ajánlotta a tárgyaláson, hogy valósítsák meg az ujságiró-cserét a két ország között. Amerikai részről 32 újságírónak adná meg az engedélyt a State Department a Kinai Népköztársaság terü­letére való utazásra és ugyanennyi kinai újságíró beengedését kormányunk is megfontolás tárgyává tenné. Ugyancsak kérte Beam annak az öt ame­• rikainak is a szabadonbocsátását, akiket a kinai bíróságok börtönbüntetésre Ítéltek. Ugyanakkor azt is javasolta varsói követünk, hogy a két kor­mány egyezzen meg abban, hogy ellentéteik meg­oldására nem fognak a fegyverekhez folyamodni. A jelentések szerint Népi Kina ahhoz a feltétel­hez kötötte az ajánlatok tárgyalását, hogy az Egyesült Államok szüntesse meg Taivan megszál­lását. Kennedy elnök bejelentette ezt egy sajtó- konferencián és hozzáfűzte, hogy “elhalványo­dott a reménye a kommunista Kínával való fe- szültség enyhítésének”. Szeretnénk megjavítani t kapcsolatunkat — mondta az elnök —, de “nem •vagyunk készek megadni magunkat, hogy ezt elérjük.” Megjegyezte még az elnök, hogy “Peiping kü­lönösen harcias velünk szemben” és hogy “ki- , fogyhatatlanok az Egyesült Államok támadásá­ban.” Tehát a jelentés alapján, amit a varsói nagy­követ adott és amit elnökünk is ismertetett, min­den felelősséget a kínaiakra hárítunk a sikertelen tárgyalások miatt. Azt sem a nagykövet sem az elnök nem említette, hogy kormányaink 11 éve nem hajlandók elismerni'a Kinai Népköztársasá­got. Csaknem 700 millió ember létezéséről tudo­mást sem vettek. Mind a mai napig a Taivan szi-. getén székelő Chiang Kai-shek-féle kormányt tartják a “törvényes” kinai kormánynak és az ENSz-ben velük foglaltatják el azt a helyet, ami minden jog szerint a kinai nép igazi képviselői­nek, a pekingi kormánynak járna. Köztudomású, hogy Chiang Kai-shek ellenfor­radalmi csoportja csak külső támogatással tudja fenntartani uralmát Taivan szigetén, ahová mene­kült, mikor a forradalmi harcokban megdöntöt­ték zsarnok-hatalmát és elkergették az országból. Miért csodálkozik kormányunk, hogy a kínaiak követelik, hogy távozzanak el csapataink arról a szigetről, amely Kínának a történeti időktől fog­va szerves része? Nem valószínű, hogy mi más­ként válaszolnánk egy másik hatalomnak, ame­lyik például az Egyesült Államok területének egy szerves részét tartaná megszállása alatt és ame­lyik kormány még ráadásul el sem akarna ismer­ni bennünket. • Azt hiszik politikusaink, hogy egy 32 tagból álló ujságirócsoport kicserélése pótolhatja egy 700 milliós nemzet elismerését? Merevnek és tá­madónak nevezik a kínaiak álláspontját. De hát akkor minek lehet nevezni a mi kormányunk ál­láspontját, amelyik egy 7 millió lakosságú sziget képviselőjét nagyhatalomként kezeli, állandó he­lyet jelöltet ki a számára a Biztonsági Tanács­ban és ugyanakkor minden befolyását latba veti, hogy megakadályozza 700 millió ember puszta képviseletét az Egyesült Nemzetek Szervezeté­nél? kWV\* *VWVV\W\V\VWWVWWVVWV\VV%WV*VVV*WWV*\% ÚJRA KAPHATÓ! Az Evengéliumi legendák c. könyv ismét kapható lapunk kiadóhivatalában. Ebből a könyvből sok rendelésnek nem tudtunk a múltban eleget tenni, mert akkoriban telje­sen kifogyott. Most ismét kaptunk néhány példányt. Ajánlatos a rendelést azonnal be­küldeni. Ára 75 cent és 10 cent posta- és csomagolási költségre. PAULING A NUKLEÁRIS FEGYVEREK KORLÁTOZÁSÁÉRT Nemzetközi aláírásgyűjtést indított az általános leszerelés békés létrehozataláért Dr. Linus Pauling és felesége, Ava Helen, kér­vényt nyújtottak be február 16-án az Egyesült Nemzetekhez, a nukleáris fegyverek terjesztésé­nek meggátlásáért. A kérvényt 38 országból 720 tudós és közéleti vezető irta alá. Ugyanakkor Pauling felnivta az Egyesült Államok és a világ békeszerveit, hogy folytassák és terjesszék az aláírásgyűjtést a petícióra. A, kérvény felszólítja az atomhatalmakat, hogy ne adják át az atomfegyvereket újabb országok­nak. “Az egyetemes leszerelés ma az emberiség életének és szabadságának az alapja”, mondja a kérvény. “Az egyetemes leszerelés nehéz problémáját még jobban megnehezítené, ha több nemzet, vagy nemzetek csoportja kerülne a nukleáris fegyverek birtokába... Az Egyesült Nemzetek és minden nemzet növelje törekvését az általános és egye­temes leszerelésért, minden nemzet biztonságát szolgáló ellenőrzési módszer létesítésével.” Paulingék maguk szövegezték meg a kérelmet és a maguk költségén 2,000 példányban küldték ki a világ minden részébe. Amennyi aláírás addig visszaérkezett, azt Pauling személyesen vitte el az ENSz-hez. Az aláírók között 38 Nobel-dijas van több országból, azonkívül az UISA Országos Tudományos Akadémia 110 hazai és külföldi tagja, az angol Royal Society 102 hazai és kül­földi tagja és a Szovjet Tudományos Akadémia 21 tagja. A magyarországi aláírók: Berecky Al­bert püspök, Illés Béla iró és dr. Lukács György professzor. Három évvel ezelőtt dr. Pauling 11,021 aláírás­sal ellátott kérvényt nyújtott az Egyesült Nem­zetek elé a bombarobbantások felfüggesztéséért. Ezért a szenátus Internal Security albizottsága tavaly beidézte és kikérdezte, hogy voltak-e kom­munisták az aláírásgyűjtők között? Pauling “lel­kiismereti szempontból” nem volt hajlandó felvi­lágosítással szolgálni. Dr. Pauling szerint egyik amerikai békecso­port sem tett Ígéretet a kérvény terjesztésére, de tényként említette azt, hogy az országos Sane Nuclear Policy Committee által közölt újsághir­detések az övéhez hasonló programmal rendelkez­nek és hogy az ő kérvényét aláírták SANE veze­tők, mint Norman Thomas és Clarence Pickett is. Dr. Linus Pauling cime: 3500 Fairpoint St., Pasadena, Calif. Aláirási iveket lehet tőle kérni és oda kell visszaküldeni. New Hampshire küiösi hidegháborúja New Hampshire állam, az Uphaus-féle boszor­kányüldözés hazája, inkább visszavonta terve­zett bemutatóját “a demokrácia működéséről” a külföldi újságíróknak, mintsem vendégül lássa a csoporthoz tartozó szocialista országok újságíróit is. A Foreign Press Association 25 tagját a New Hampshire Council on World Affairs hívta meg. A látogatás folyamán részt vettek volna az álla­mi főiskolán, Durham-ben a New England-i szer­kesztőkkel tartandó vitaestén, találkoztak volna Wesley Powell kormányzóval és az állami fejlesz­tő és tervező bizottság több tisztviselőjével, el­mentek volna az állam kiválóbb nevezetességei­nek megtekintésére és részt vettek volna egy ha­gyományos városi közgyűlésen (town meeting), amelynek megemlékezésére évente egy napot szánnak New Englandban. Először a tervező bizottság egy tagja, Emile Lemelin hagyatéki biró tiltakozott a meghívás el­len, amikor megtudta, hogy neki nem kívánatos személyeknek is szól. Le is mondott mindjárt a bizottsági tagságáról. Amikor a kormányzó azt ajánlotta, hogy a bizottság ne legyen a vendég- fogadók között, a Council of World Affairs visz- szavonta a meghívást, lefújta a “demokrácia mű­ködését”. Hej pedig — sajnálkozott Mr. Steinifz, a Press Association elnöke — milyen tanulságos lett vol­na a látogatás a külföldi' országok újságíróinak, különösen a fejletlen és a kommunista országok ujságiróinak, akiknek hazájában nem gyakorol­hatják a demokráciát. Megnyugtathatjuk Steinitz urat, hogy a New Hampshire-i “demokrácia” ilyetén gyakorlása nagyon is tanulságos volt a meghívott és utólag visszautasított külföldi újságírók számára. 6_________

Next

/
Oldalképek
Tartalom