Amerikai Magyar Szó, 1961. január-június (10. évfolyam, 1-26. szám)

1961-02-23 / 8. szám

Thursday, February 23, 1961 . AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 Marakodnak a ragadozók Nyilvánosságra került titkos angol kormányokirat leleplezi az afrikai szakszervezeti mozgalom elleni imperialista összeesküvést és az amerikai és angol szakszervezeti vezetők bűnös hozzájárulását "U. K. Eyes Only—Secret” jelzéssel ellátott an­gol kormányokirat került az afrikai szakszervezeti vezetők kezébe. A felirat azt jelenti, hogy ez a je­lentés a United Kingdom (Anglia) kabinet tagjai­nak készült — és senki másnak. Tartalma pedig feltárja azt a lelketlen, cinikus tervet, ahogyan 1. az angol imperializmus tovább is biztosítani akar ja kizsákmányolási lehetőségeit a függetlenségü­ket kiharcolt volt gyarmataiban, 2. hogyan akarja az amerikai imperializmus kitúrni ezekből az af­rikai országokból a volt gyarmatosítókat és elfog­lalni helyüket a saját imperialista kizsákmányo­lási céljaira és 3. hogyan szolgálják mindkét or­szágban egyes szakszervezeti vezetők saját kapi­talista kizsákmányolóik érdekeit a kormányok által lefektetett utasítások végrehajtásával. Erre a célra az International Confederation of Free Trade Union-t használják fel a munkásáruló ve­zetők, amit maguk alakítottak, amikor kiléptek a World Federation of Trade Unions kötelékéből. A titaos okiratot, amely 1959 dec. 21-iki dá­tummal “Függelék a kabinet afrikai irányelv ok­mányához” címet viseli, Lagosban, Nigeria fő­városában hozták nyilvánosságra az “All-Afri- can Trade Union Federation” nevében. Az angol kormány irányelve A “Függelék” szerint az angol és amerikai szakszervezeti vezetők között az 1959 decemberé­ben Brüsszelben megtartott ICFTU kongresszu­son komoly összecsapásra került a sor, amikor igyekeztek saját kormányuk afrikai szakszerve­zeti politikáját keresztülvinni. Amióta a függetlenített afrikai országokban az angol imperializmus fokozottan elvesztette politi­kai hatalmát, szükségesnek látta azt más utón biztosítani. E célra a szakszervezeti mozgalmat szemelték ki, mint amely “legkevésbé vádolható azzal, hogy gyarmatosító érdekeket képvisel.” A szakszervezeti vezetők készségesen vállalkoz­tak ugv befolyásolni az ICFTU-hoz csatlakozó afrikai szakszervezeteket, hogy működésűk poli­tikamentes legyen. Ezt az álláspontot követi a konzervatív szakszervezeti mozgalom általában, amely a hivatalos politikával megegyezve veszélyt lát abban, ha a szakszervezetek politikai sztráj­kot szerveznek. Az angol diplomácia fő irányvonala az, hogy megakadályozza az afrikai'szakszervezetek önál­lóságának és függetlenségének kifejlődését. Hogy működésűket alárendelje az ICFTU központi ve­zetőségének és hogy ez a vezetőség az angol ér­dek támogatóinak kezében legyen. 1955 óta Meanyék azon igyekeznek, hogy eltá­volítsák az ICFTU titkári állásából Jacobus 01- denbroek belga szakszervezeti vezetőt, akit azzal gyanúsítottak, hogy az angolokat támogatja. Ir­ving Brown az AFL-CIO európai megbizottia akkor felszólította, hogy mondjon le. Csak 1960- ban sikerült a nemzetközi szervezet vezetősege- ben változást létrehozni. Amerikai célkitűzések Az angol külügyi hivatal okmánya ismerteti az amerikai imperializmus Afrikára vonatkozó ter­veit. “Kihasználva a nehéz helyzetet, amiben Ang­lia és a többi európai országok vannak, céljuk befolyásunkat és érdekeinket amerikai behatolás­sal helyettesíteni Afrikában és erre az ICFTU gépezetét és az afrikai vezetőkkel létesített kap­csolataikat akarják felhasználni”, mondják az an­golok. “A tervet Richard Nixon 1957-es afrikai látogatásáról tett titkos jelentése adatai alapján készítették. Ezt a szenátus külügyi bizottsága ál­tal kiadott okmány is igazolja.” A következőket idézi Nixon jelentéséből: “A nyugati gyarmatosítók krízise Afrikában alkal­mat ad és ösztökél az amerikai befolyás terjesz­kedésére.” A szenátusi bizottság okmányából: “...na­gyobb lehetőségek léteznek (Afrikában) hasznot- hozó működésre, mint ahogy elképzeltük”. Nixon szerint: “Érthető, hogy politikai szem­pontból az európai hatalmakat Afrikában gyar­matosító múltjuk szennyezi. Amerikának nincsen ilyen múltja Afrikában. Ez a tény hozzájárulhat ahhoz, hogy Afrika jövőjének örököse lehessen.” “Ezért szükségesnek tartom azt, hogy Amerika siettesse erejének megszilárdítását Af­rikában. Ezzel a céllal növelje diplomáciai misz­szióját a legjobb politikai és gazdasági szakértők­kel, alapítson információs és nevelő központokat, támogassa a magántőke minél nagyobb arányú behatolását. “Amerika jövő érdekeinek szempontjából szük­séges az is, hogy habozás nélkül előmozdít­sák a gyarmati hatalmak eltávolítását. Ha ilyen ténykedésünkkel megnyerhetjük a bennszü­löttek véleményét, akkor Amerika jövője Afriká­ban biztosítva lesz.” A “Függelék” szerint még ennél is nyíltabban fejezte ki az amerikai álláspontot Joseph Sat- terthwaite, az Afrikai Ügyek megbízottja, egy Mozambique-ban tartott titkos diplomáciai kon­ferencián: “Mindent meg kell tennünk az afrikai népek befolyásolására. Ezt legeredményesebben az európai gyarmatosítók ellen folyó küzdelem kiaknázásával érhetjük el. Nektek, mint kor­mányhivatalnokoknak, nehéz nyílt támadást in­tézni e hatalmak ellen, amelyek NATO-szövetsé- geseink. De elérhető ez más utón is, az egyik az AFL-CIO kapcsolatain keresztül az afrikai szak- szervezetekben.” Meanyék hozzájárulása az Afrika-ellenes összeesküvéshez Mintha nem is az amerikai munkásmozgalom képviselője, hanem a monopóliumok, a külügyi hivatal, vagy a Central Intelligence Agency fize­tett kiszolgálója volna, olyan igyekezettel tette magáévá Meany az amerikai terjeszkedés célki­tűzését és állította a Külügyi Hivatal szolgálatá­ba az AFL-CIO külügyi apparátusát. Az ICFTU-n belül megindította a harcot a vezető po­zíciók kontrollálásáért és olyan szervezeti válto­zásokért, amelyek nagyobb teret biztosítanak az amerikai érdekképviseletnek. Harciasán követel­te a nyugati imperialisták kivonulását Afrikából. 1960 júniusában végre sikerült 01denbroek-ot elmozdítani és a belgiumi Omer Becu-t megvá­lasztani központi titkárnak. Ebben előzőleg egy magánösszejövetelen amerikai, angol, nyugatné­met és svéd képviseleti tagok megegyeztek. “Az amerikaiak megbíznak Becu-ben”, mondja a “Füg gelék”, “nem tudják, hogy nekünk megegyezé­sünk van vele.” Az angolok azonban kevésbé bíznak az ICFTU elnökében, a svéd Arne Geijer-ben, miután ő tet­te meg az amerikaiak által támogatott ajánlatot, hogy a központi titkár hatalmát osszák meg egy négy tagú titkársággal, amelynek mindegyik tag­ja egy bizonyos terület felett vállaljon felelőssé­get. Az angolokat leginkább az izgatja, hogy az amerikai Irving Brownt ajánlják egyik titkárnak, aki az afrikai szakszervezetekért volna felelős. Európában Brownt az amerikai kémszervezet em­berének tartják. Sikerült az 1960 decemberében Brüsszelben megártott gyűlésen megakadályozni ennek az ajánlatnak az elfogadását. Az ügy egye­lőre függőben van. Meany pénzalap megvonásával fenyegetőzik Meanynek azonban eltökélt szándéka megsze­rezni az afrikai ügyek vezetését. Az átszervezést Brüsszelben március 13-án összeülő központi ve­zetőség fogja ismét tárgyalni. Azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy az eredményt befolyásolja, Mea­ny már előre bejelentette, hogy az ott megjelenő AFL-CIO küldöttség fel van hatalmazva elhatá­rozni azt, hogy az AFL-CIO hozzájáruljon-e az ICFTU “Solidarity Fund”-jához és ha igen, meny­nyivel. Erre a célra Meanyéknek 221,000 dollár áll rendelkezésükre, de ugylátszik, hogy csak úgy hajlandók átadni, ha szabadkezet kapnak Afriká­ban. Azt is kifejtette ebben a cikkben, amely az AFL-CIO News, jan. 28-iki számában jelent meg, hogy az AFL-CIO önálló szakszervezeti aktivitá­sokat szándékszik kifejteni a nemzetközi mun­kásmozgalomban. A független afrikai munkásmozgalom Az afrikai szakszervezeti mozgalmat három erő, három irányba szeretné vezetni. Az egyik az angol elgondolás, amely nagyon csekély önállósá­got engedélyezne számára és csak korlátozott kép­viseletet a Nemzetközi Szakszervezeti Szövetség irányitó szervében. Az amerikai terv a másik, amely kerületi auto­nómiát biztositana azzal az elgondolással, hogy a vezetőkön keresztül Meanyék kezükben tarthat­nák az' afrikai szakszervezetek feletti kontrolt a Wall Street-i kizsákmányolok éi'dekében. A'harmadik erő az afrikai munkásmozgalom maga, amely önállóságra törekszik. Ez az irány egyre nagyobb tért hódit az afrikai szakszerveze­tek között, összefogó ereje az “ALL-African Trade Union Federation”, amely már néhány né­ger-afrikai és arab-afrikai szakszervezetet magá­ban foglal. 1959 szept. 8-án Casablancaban volt az első gyűlése és 1960 junius 25-én ismét Casa­blancaban jött össze, ahol véglegesítették létesí­tését. Az amerikai és az európai országok munkássá­ga felháborodással kell, hogy visszautasítsa veze­tőinek áruló magatartását a felszabadulásra tö­rekvő afrikai munkásmozgalommal szemben. George Mennyről igazán nem lehet feltételezni, hogy őt az afrikai munkások érdekei vezetik, hi­szen az Egyesült Államokban élő néger munká­sok érdekeit sem karolja fel. Nyugodt lélekkel tűri, hogy nagyrészük szervezetlenül a kapitaliz­mus kizsákmányolt martalékává váljon. Tűri a diszkriminációt az amerikai szakszervezeteken belül. Ellenáll minden kísérletnek a helyzet javí­tására, visszautasítja az együttműködést Adam C. Powell, néger országgyűlési képviselővel, aki a kongresszusi munkaügyi-bizottság vezetője je­lenleg. Az afrikai szakszervezeti mozgalom, éppúgy, mint a teljes felszabadulásukért küzdő afrikai or­szágok megérdemlik, hogy megkapják minden becsületes ember segítségét, hogy ne essenek ál­dozatul az úgynevezett “uj-gyarmatositásnak”. A titkos angol kormányokirat égjük pontja ki­mondja: “Életbevágó fontossággal bir megfelelő lépésekkel megakadályozni az afrikai szakszerve­zeti önállóság további fejlődését, mielőtt a bom­lás tovább halad.” Az imperializmus elszántan harcol profitlehető­ségeiért. Hogy milyen végletekig képes elmenni, azt Afrika Kongója bizonyította be. Az erkölcsi megmételyezés, az anyagi megvesztegetés, gyil­kosság, polgárháború, stb., mind fegyvertárának eszközei közé tartozik. Afrika uj, friss erejét az imperializmus kor- hadtsága nem fogja tudni legyőzni. Ml a pénzről tudnunk kell Fenti címmel a “Look” nevű képesfolyóirat színes cikksorozat közlését kezdte meg, amit ez­zel vezetett be: “Ma könnyebb meggazdagodni az Egyesült Államokban, mint bármikor ezelőtt.” A “Look” valószínűleg azoknak a profithará- csolóknak a lelkiismeretét akarja megnyugtatni, akik rossz szemmel és hátborzongató félelemmel hallgatják a Kennedy-adminisztráció őszinte és leleplező jelentését az ország előtt álló gazdasági krízisről. Eddig a hivatalos tendencia az volt, hogy a helyzetjelentésekben az igazi körülménye­ket takargassák és megtévesszék a közvéleményt. A gazdagok, a jólétben dúskálok, nem szívesen vesznek tudomást a nyomorról, amelynek ők az előidézői. El kell tehát terelni a figyelmüket róla és mi erre a legalkalmasabb? Saját “dicsőségük” fitogtatása, a meggazdagodás, a fényűző élet fel­tárása, a kizsákmányolás és az adótörvények ki­játszásának lehetőségeivel párosítva. “Nem igaz az, hogy az adótörvények megölték a lehetőségeket”, mondja a “Look”. Ennek iga­zolására az adóhivatal statisztikájából idéz szám­adatokat és kimutatja, hogy “többen tettek szert nagy vagyonra a 2. világháború óta, mint bár­mely hasonló időközben... és ez a folyamat még mindig tart.” “A számok azonban még nem tárják fel az iga­zi képet arról a bőségről, amit az Egyesült Álla­mok nyújt”, írja tovább és folytatja azzal, hogj' felsorolja azt a számos “rejtett gazdagságot”, amiket az adótörvények kijátszásával, üzleti ma­nipulációkkal, egyéni vagy az állásukkal velejáró előnyökkel tudnak maguknak biztosítani a kivált­ságosok. Iljren pedig sok van; a tőzsdeügyietek manipulációja, a haszonrészesedés, az ellenszol­gáltatások különböző formája, személyi és szóra­kozási kiadások felszámolása üzleti kiadásként, a vállalat előkelő automobiljainak szabad használa­ta, fényes luxusklubokhoz való tartozás, • mind olyan előnyök, amelyek vállalatok vezetőinek meg adják azt a lehetőséget, hogy “úgy éljenek, mint a királyok”. A “Look” szerint 1959-ben legalább 257 olyan férfi és nő volt Amerikában, aki 1,000,000 dol­lárt vagy annál is többet keresett. Ennek igazán csak örülni lehet. Ilyen lehetőség csak ebben az országban van. Most már valóban csak rajtunk múlik, beleértve a 6 millió munka- nélkülit is, hogy jövőre közülünk kerüljön ki a 259-ik milliomos.

Next

/
Oldalképek
Tartalom