Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-07-28 / 30. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 28, 1960 Ahogyan én látom... írja: EHN A jó egészség érdekében “Prevention” magazin májusi számában a szerkesztő egy levélre irt válaszában tanácsot és útbaigazítást adott azoknak, akik egészségesek akarnak lenni. Az emberek általában szeretnének egészségesek lenni és maradni és erre vonatkozó tanácsokat szívesen meghallgatnak — ha legtöbbször nem is követnek —, azért nézzük hát meg, hogy mit tanácsol egy ilyen egészségügyi fő-szakértő. A szóbanforgó levelet a szerkesztőhöz egy lelkész irta, aki megmagyarázta, hogy ő egészsége megóvása érdekében szívesen követné a “Prevention” által előirt táplálkozási módot, de azt túl költségesnek találja. Az ilyen tartalmú levélre adott válasz biztosan érdekelni fogja olvasóinkat, akik a mai világban sok mindent találnak költségesnek. A szerkesztő azzal kezdi, hogy nem elég a magazin tanácsainak egy részét követni, hanem azokat teljes egészükben kell elfogadni és lelkiismeretesen betartani azok minden rendelkezését. Aki ezt teszi, annak az életében soha többé nem lesz szüksége orvosra és orvosságokra. A tanácsok felsorolását kezdjük azzal, amit a szerkesztő ur eltilt. És pedig: nem szabad kenyeret enni. Sem búza, sem rozskenyeret és búzát és rozst semmi más formában nem szabad fogyasztani. Nem szabad tejet inni és tilos a tej-termékek bármely formában való fogyasztása, mint sajt, vaj, túró. Citrom, narancs és grape-fruit (citrancs?) levét inni tilos, de szabad e gyümölcsöket megenni, hacsak a jelek nem mutatják, hogy ezek fogyasztása ártalmas. Sem fehér, sem barna cukrot nem szabad fogyasztani, de olyan ételeket sem, amelyek cukorral készültek, mint sütemény, fagylalt, stb. Továbbá: tilos a dohányzás, kávé és tea fogyasztása. Aluminium edényeket nem szabad főzésre használni. Tilos a fog- és borotva-krém OLVASÁS KŐIBEN írja: Márky István He csak önmagunkért éljünk Egy filozófiai tanulmányban igen érdekes közmondást említ iaz iró, amely ezt mondja : “aki egy fát ültetett és egy kigyet megölt, nem élt hiába”. Ennek a lapnak olvasói közül sokan vannak olyanok, akik ezt életük során bizonyára megtették és igv nyugodt lelkiismerettel összegezhetik cselekményeik eredményét, azt a sokszor gerinc ropogtató munkát, amit végeztek az emberi társadalom őserdejében, ahol irtani kellett a gazt, dud- vát és a kígyókat, hogy az emberi jóindulat nemes növényzetét elültethessék. Tették ezt pedig azért, mert meggyőződésből tudták és érezték, hogy azért élnek az emberek a Földön, hogy holnap örülhessünk. Ahhoz pedig, hogy ezt elérhessük, dolgozni kell. Keményen, hittel, megértéssel és a jóakarat minden fegyverével. Talán emlékeznek még rá, hogy legutóbbi rovatomban a “disztingvált két arcuság” cim alatt Írtam az orvosokról, akik esküjüket megtagadva gazdagodnak meg a betegeik kizsákmányolása révén. Ennek folytatásaként most érdemesnek tartom elbeszélgetni olvasóimmal a “szent életű” emberekről, a különböző közéleti funkciókat betöltő nagyságokról, akiknek — akárcsak az orvosoknak — nem kell a szomszédba menni kölcsön kérni a kétszínűség, hazugság, s a sunyi becstelenség groteszk mintáiból összeállított álarcért, mert a sok jóakaratu ember nehéz munkája dacára, még mindig olyan világban élünk, hogy ezek a nagy tömegek mindennapi életét irányitó vezéralakok maguk tudják elkészíteni ezt az álarcot Szinte művészi ecsetvonásokkal. Ezenkívül még nagymesterei a “mellébeszélésnek” is, ugyannyi- ra, hogy némely esetben semlegesíteni tudják az ejnber józan bíráló képességét, aki már azt sem tudja, kinek higyjen. A divatos háborús uszítás polgári szorgalmazóinak még csak meg tudnak felelni a hallgatók, Ó t r, » 1 * \ *• i i <i * # » In* r i * ( 'U h o o használata, mert némelyik ártalmas vegyszereket tartalmaz, amelyek a bőrön át a szervezetbe szívódnak. Ehelyett villany-borotvát kell használni és fog-tisztitásra elegendő fogkefe és hideg viz. Abba kell hagyni a só használatát és kannázott élelmiszerek, sózott húsok fogyasztását. Tilos fűszerek használata és minden gyárilag készített, vagy csomagolt élelmiszer fogyasztása. Nem szeretném, ha a nyájas olvasó itt abbahagyná az olvasást, bár megérteném, ha megtenné. Azért nem szeretném, mert a java még csak most következik. Azt mondja a szerkesztő ur, hogy a felsorolt élelmiszerek eltiltása következtében a szervezetnek bizonyos táplálkozási pót-szerekre van szüksége, mint például: naponta 9 csont-liszt, 9 halibut máj-olaj, 9 buza-csira-olaj pilulára és “rengeteg” mennyiségű nyers buza- csira-pehelyre, amit cukor nélkül elkészített alma-szószban kell elfogyasztani. De ez még nem elég. Kell ezenkívül naponta 15 (“desiccated”) máj-, 15 rózsa-bimbó-, 3 “rutin”- és 3 “lecithin” pilulát bevenni. Időnkint szükséges pelyvát is fogyasztani almaszósszal. . . Csaknem hihetetlen, de tény az, hogy a szerkesztő nem tiltja szeszes italok fogyasztását, amit egyesek kitörő örömmel vesznek majd tudomásul. A magazin szerkesztője azt állítja, hogy ő és felesége naponta és fejenkint 93 élelmiszer pilulát fogyaszt el, ami havonta és személyenkint 40 dollár 25 centbe kerül. Oly férj és feleség tehát, akik lapunk olvasói, e tanácsok követése alapján egészségesek maradhatnak, ha havonta 80 dollár 50 centet költenek pilulákra. Ezt mondja a magazin szerkesztője, akit a saját közvéleménye fő-szakértőként ismer el. Azt nem mondja meg, hogy egy aggkori nyugdíjon élő házaspár mire költse a 80 dollár 50 centen felüli összegeket, ami nagyon fontos lett volna, mert ez sok házaspárnak komoly gondokat okoz. Nem meglepő, hogy a levélíró lelkész az előirt táplálkozási módot túl költségesnek találta. De a szerkesztő nem azért fő-szerkesztő, hogy erre a hibára ne találjon orvoslást. . . Azt mondja, hogy könnyű havonta és személyenkint 40 dollárt pilulákra költeni, csak módját kell találni, hogy az árát másutt spórolja meg, akinek ked vés az egészsége. Aki nem vásárol többé borotvádé amikor a pap veszi kezébe a dolgot, akkor már a legtöbb hívőnél megáll a tudomány. És talán ezért van az, hogy templomi prédikációk során nem csupán tulvilági életünk rózsás Ígéreteit, a halálban elért megdicsőülés, a feltámadás és örök élet valóságának reményteljes lehetőségéről próbálnak meggyőzni bennünket, hanem mire szivünk ezektől az ígéretektől szolgai alázatosságra szelídül — máris felborítja a prédikáció ezt a nyugalmat azáltal, hogy az ékesszólás varázsával hozzáfűzik: “ezt azonban csak úgy érhetjük el, ha minél jobban felkészülünk a háborúra, minél erősebbre építjük a védelem vonalát”. A jámbor lelkek túlnyomó többsége nem veszi észre, hogy a reverendás bácsi egyetlen egy lélegzetvétellel nyújtja feléje egyik kezéből az olajágat, a másik llól a háborús uszítás villámát és zavarában a( hivő nem tudja, hogy melyik után nyúljon. Itt jön azután a reverendás bácsi segítségére a politikus, aki a fegyver elfogadására biztatja a jobb sorsra érdemes hívőt aki miután Isten akaratában megnyugodott, kétségektől gyötörve várja a holnapi nap keltét... Tudjuk azt, hogy az írás szerint egy másik élet kioltása a legnagyobb emberi vétek. Ezt tanultuk gyermekkorunk óta. Aztán mégis, amikor felnövünk bekényszeritenek a hadseregbe, ahol a gyilkolás minden praktikus mozzanatára megtanítanak bennünket, — hogyan kell egy rohamkéssel észrevétlenül megközelíteni egy őrszemet és egy nyisszantással átvágni a torkát, ledobni egy bombát, amely jó találattal megölhet félmillió embert. Más esetben azután fordul egyet a “kétarcúság” kereke és törvényesen elveszi egy embernek életét, mert személyi okokból embert ölt. A katonát pedig, aszerint tüntetjük ki, amennyi embert megölt a harcok során. A ma háborúját tényleges tömeggyilkosságnak lehet számítani, mivel nem csupán a szemtől-szem ben álló katonák ölik egymást, hanem a modern gyilkoló eszközökkel egész város lakosságát ki lehet irtani. És ezen műveletben túl akarnak tenni egymáson a hadakozók. Mentségükre azt hozzák fel, hogy “a szerelem és háború esetében minden megbocsájtható”, minden jogos, ha eredményt hoz. Pedig az ellenség is ember. Biológiailag hús, csont, izom, s idegekből van összerakva, sőt még üres gyomruk is egyformán szenvedi az éhséget. Télen fáznak, nyáron izzadnak és fáidalmukban i 1 (J . i 'r. ) 1 , I . és fogkrémet; aki többé nem költ pénzt tejre, vajra, túróra és sajtra; aki kenyérre, cukorra, süteményre, fagylaltra, coca-colára, azután reggeli fogyasztásra szánt, díszes csomagolású búza-, rozs- és tengeri pelyhekre, kannázott és sózott élelmiszerekre sem költi a pénzét; aki abbahagyja a kávé, tea, fűszerek és dohányfélék fogyasztását, — azoknak lesz bőven pénzük pilu- lák vásárlására, pláne, ha még hozzá adja azt az összeget, amit addig orvosok és patikák szedtek el tőle, mert ilyesmire soha az életben többé szűk sége nem lesz. De ennél is tovább megy a szerkesztő, aki nem fukar a tanácsokkal, amikor más egészségéről van szó. Azt javasolja a lelkésznek, hogy kezdjen el egy zöldség-kertet, ahol olcsón megtermelheti ennivalója tetemes részét és legalább egy kis testedzést is végez, amit a lelkészek általában elmulasztanak. Azután Írjon cikkeket és rövid elbeszéléseket, amiknek mellékjövedelméből majd megvásárolja az egészséget biztositó napi. 93 pilulát. E pontnál a szerkesztő megint elmulasztotta megmondani, hogy mit csináljanak azok, akik nem olyan ügyesek, mint a szóbanforgó lelkész és sem cikkeket, sem rövid elbeszéléseket Írni nem tudnak. Vagy azok, akik a newyorki bérházak negyedik emeletén laknak, vagy Clevelandban a Buckeye Roadon, vagy Detroitban a Jefferson- on, ahol veteményes kert létesítése meglehetős akadályokba ütközik. . . Különben is rájöttem arra, hogy ez a bizonyos lelkész csak beugratta a nagytudásu szerkesztőt ebbe a dologba, mert hiszen éppen a lelkészek azok, akiknek ilyen földi útbaigazításokra semmi szükségük nincsen. Ha tudnám az illető lelkész címét, megkérdezném, hogy miért a “Prevention” magazinhoz fordult tanácsért, ahelyett hogy Urához és Teremtőjéhez fordult volna, akivel ő naponta közvetlenül érintkezik és akinek kegyeibe ő a hívőket naponta ajánlani szokta? A lelkész igy megoldhatná a problémáját. De mit csináljon az a sok mindennapi halandó, aki nincsen beszélő viszonyban az egek urával és akit jobbról-balról minden nap követésre alkalmatlan tanácsokkal etetnek ahelyett, hogy olcsón, de legalább is méltányos áron hozzáférhető élelmiszerekkel látnának el? éppen úgy keseregnek, mint ahogyan a vallásokban keresik a megnyugvást, amit csak azért nem találnak meg, mert lelkűk nemes érzését összevissza kuszálták a benne turkáló hamis kezek. A békés hangulat csendes nyugodtságában személyes beszélgetések során minden nemzet fia megegyezik abban, hogy a háború az emberiség legveszedelmesebb pokla, de ugyanakkor a civilizációjukra büszke országok is állandóan kutatnak a legjobb tudós után, hogy megszerkessze számukra a legmodernebb gyilkoló eszközt annak dacára, hogy a köznép sohasem akar háborút, mert tudja, hogy ő szenved ettől legtöbbet. Az egyszerű ember békében kíván élni, dolgozni, fel akarja nevelni családját, nem pedig a dobpergés ütemére halálba marsolni. Az egyszerű ember azt is tudja, hogy a háború sokaknak óriási vagyont, meggazdagodást jelent, magas állást, rangot ered ményez. De a népnek piszkot, erkölcsi züllést, fájdalmat, bánatot és halált okoz. Egy másik planéta közénk pottyant, magasabb civilizációban élő embere ugyancsak megrökönyöd ne vasárnaponkint a templomokban, sinagógák- ban hallottakon, hol egy lélegzettel osztják az égi mulasztót és szorgalmazzák a háborúra készülődés fontosságát. Megnézhetné a modern belövő fedezékeket, ahonnan ötezer mérföld távolságra tudják hajítani a tömeghalált. Elolvashatná a má sodik világháború statisztikáját, amely több mint 23 millió ember pusztulásáról ad számot, amit az esetleges harmadik világháború két nap alatt megsokszorozhat. Azután útjában hazafelé igy diskurálhatna saját lelkiismeretével: “Nem értem. Ezek a földön élők azt tanítják templomaikban, hogy halálos bűn az emberi élet pusztítása, s ennek dacára minden törekvésük arra utal, hogy minél jobban tökéletesítsék a gyilkolás fegy véréit. A rablógyilkost villamos székbe ültetik, de a katonák magas kitüntetésben részesülnek a tömeggyilkolás sikeres végrehajtásáért. Hogyan lehetséges ez? Hogyan lehet mindezt józan észjárással összeegyeztetni és elfogadni?” Nem folytatom tovább mondanivalómat, mert már úgyis megértetted kedves olvasóm, hogy Írásomban a béke rendületlen szeretetére és a háborús törekvések határtalan gyűlöletére célzok. És ha ezen érzésünkhöz továbbra is áhitatosan ragaszkodunk, akkor reánk is vonatkozik az a közmondás: “aki egy fát ültetett és egy kígyót megölt, nem élt hiába”.
