Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-07-28 / 30. szám
Thursday, July 28, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Széljegyzetek Mit láttak és tapasztaltak Schuberték Magyarországon? Geréb József rovata (Befejező közlemény) KÉRDÉS: Királd után mi következett? VÁLASZ: Debrecenbe mentünk, ahol a ma már 250 éves hires Arany Bika szállóban kaptunk helyet. Sajnos, azt a 250 évet sok tekintetben meg is látni az öreg “Bikán”. Noha Debrecen az ország egyik legnagyobb városa, jelenleg csak ez az egy szállodája van és annak is a higiénikus és kényelmi felszerelése a múlt századra mutat. Láttuk Debrecenben a Nagy Erdőt, ahol az árnyas fák alatt a kirándulók ezrei szórakoztak, hallgatták a zenét, fogyasztották a sört, a fagylaltot, vagy másféle frissitőket. A városban még mindig megvan a régi piac, ahol éppenugy, mint 50 évvel ezelőtt, a muskátli virágtól az abált szalonnáig mindenféle árut lehet venni. Debrecenben rendkívül sok kisiparosra akadtunk, akiknek cégtáblái “büszkén” hirdetik a “mester” nevét és képzettségét. Akadtam közöttük néhány hajdani ismerősünkre is és miután mindannyi tele van keserű panasszal, megkérdeztem tőlük, hogy miért nem mennek be az államilag támogatott szövetkezetekbe, ahol talán jobb dolguk lesz. A válaszokból megértettem, hogy ezek az emberek halálos ellenségei az uj rendszernek. Ezek még mindig hisznek abban, hogy a kismesternek legyen joga egy-két inas és pár segéd tartásához, akiknek munkájából aztán megélhet, sőt szerencse esetén kis gyári üzemet rendezhet be, — szóval meggazdagodhat. Bármilyen kevés volt a kilátásuk az ilyen meggazdagodásra, mégis úgy érzik, hogy az uj rendszer megfosztotta őket ettől a jogtól. Hogy az a jog az inasok és segédek részére a kizsákmányolást jelentette, azzal ők már nem törődnek, mert teljesen hiányzik náluk a közösségi szellem. Azt is hamar észre lehet venni, hogy az ily gondolkozásban támogatja őket a Nyugatról beszivárgó propaganda. Olyan is akadt, aki nyíltan megmondta nekünk, hogy minden reményük abban van hogy Amerika majd visszaszerzi nekik az elvesztett “jogaikat”. Ezek mindig csak az ÉN és ENYÉM-ről beszélnek és ludbőrös lesz a hátuk, ha a MI és MIÉNKRŐL hallanak. Debrecenbe sokkal több ilyen emberre akadtunk, mint azt elképzelni mertük volna. K: De ha nyíltan igy beszélnek még idegeneknek is a fennálló rendszer ellen, akkor nem lehet ott olyan szigorú rendőrállam, mint az itteni polgári sajtó Írja! V: Mi ugv láttuk, hogy elég bátran kritizálják az uj rendszert, akinek éppen olyan a felfogása. Valószínű, hogy Magyarországon éles különbséget tesznek a KRITIKA meg a CSELEKVÉS között. A kritikát meg a törvényellenes cselekedetet sajnos sokszor és sok helyen még itt az Egyesült Államokban is összetévesztik. Lőhet, hogy vannak ilyen esetek a népköztársaságokban is, de mi nem tapasztaltuk. Megjegyezhetjük még azt is, hogy az elégedetlenek legtöbbje templomba járó ember, akik az istentisztelet után összebújva arról sugdolóz- nak, hogy mikor jön már a nagy “felszabadulás”? így tengetik minden alap nélküli reményüket, ugvlátszik, az ád tartalmat az életüknek. A legtöbbje természetesen már idős ember, akik nem igen fogják megváltoztatni érzelmeiket, hiszen mint láttuk, rangfokozataikat még a sírköveikre is ráíratják. A hires Nagy Temetőt is megnéztük, ahol a “földbirtokos”, “szücsmester” és egyéb titulus hirdeti, hogy a hantok alatt porladó melyik társadalmi osztályhoz tartozott. K: Debrecen után hová mentek? F: Szeged volt az utolsó vidéki állomásunk. Valójában ez a város vonzott minket legjobban, hiszen ott töltöttük ifjúságunkat, ott ismerkedtünk meg egymással és onnan indultunk el 50 évvel ezelőtt, hogy uj világrészben keressünk magunknak otthont és megélhetést. Sajnos, a város viszontlátása csalódást hozott. A háború Szegeden is igen mély nyomokat hagyott. A város korántsem olyan szép és rendezett, mint mi azt elképzeltük. Ebben a tekintetben az elmúlt 50 év alatt (Újszeged kivételével) visszaesett a város, — legalább is nekünk ugv tetszett. Éppenazért kicsit szomorodott szívvel ültünk a Városháza előtti park egyik padján. . . K: Pardon, hogy közbevág.vok. Talán ugyanazon a pádon, amin ugv 50 és egynéhány évvel ezelőtt is üldögélni szoktak? V: Ó, dehogyis! Annak a padnaik már hire- hamvát sem találtuk. De nem találtuk a régi ismerősöket sem, sőt még azokat a házakat sem, ahol laktunk a házas életünk kezdetén. Még azt az épületet is csak igen nehezen ismertük fel, melyben Broswetter János órás- és ékszerész üzlete volt, ahol mindketten dolgoztunk és ahol megismerkedtünk. Ez a ház is annyira megrongálódott, hogy igazán nem lehetett ráismerni. Szegedi legjobb emlékünk, hogy a Tisza-parton a Szövetkezeti Csárdában valóban nagyon jó halászlét ettünk. Szegedről aztán hoztunk amerikai barátaink nak IGAZI, hamisítatlan szegedi vörös paprikát. Szegeden igen sok bajunk volt a ki- és bejelentéssel. Úgyszólván két napot azután kellett szalad gálnunk, holott, — mint kisült — arra semmi szükség nem volt. Itt találkoztunk a régi bürokrata szellemű hivatalnokokkal, akik ridegül küldözik egyik helyről a másikra az ügyfeleket. Midőn a, nagyon komplikált kérdőivet nem tudtuk kiállítani az egyik hivatalnoknö megkönyörült rajtunk, negyven forintért kiállította az ivet, amire semmi szükség sem volt, mert nem vonatkozott a külföldi turistákra. Kár, hogy az IBUSZ nem tudatja vidéki alkalmazottjaival is a kötelező eljárást, igy azok egyik rendőrségi állomásról a másikra zavartak bennünket, amig végre megtudtuk, hogy a külföldi vendégek ügyét egészen más iroda intézi, méghozzá csupán egy-két perc alatt. Miután mások is panaszkodtak, hogy igy jártak, ajánlatos lenne, ha az IBUSZ nagyobb figyelmet fordítana erre a dologra, ha a turisták számát növelni akarják. K: És Szegedről hová mentek? V: Mentünk vissza Budapestre. Debrecenben ugyanis elkapott a zápor, alaposan megáztunk és Szegeden már erős meghűlés tört ki rajtunk. Be is mentünk egy patikába, hogy valami hülés elleni szert vegyünk, de a patikárus megnyugtatott: “Kérem ennek a legjobb orvosszere, hogy azonnal hazamennek és két-három napig ágyban maradnak”. Mikor orvosság helyett jótanáccsal hagytuk el a patikát, nagyot nevettünk a dolgon, de aztán eszünkbejött, hogy ennek a gyógyszerésznek igaza lehet. El is határoztuk azonnal, hogy megyünk vissza Budapestre és onnan haza, Amerikába, az első kínálkozó alkalommal. Ez meg is történt és már junius 29-én itthon is voltunk, hogy teljesíthessük a becsületes gyógyszerész jótanácsát. K: Észrevették-e, hogy a magyar nép kulturális színvonala sokat emelkedett? V: De mennyire! Hiszen most mindenki olvas újságokat meg könyveket. Éppen könyvhét volt, amikor ott jártunk. A könyvkereskedések tele voltak vásárlókkal, egy hét alatt több millió könyv és füzet fogyott el. De láttuk például Ki- ráldon is, hogy az egyszerű munkásasszonyok is milyen másképpen, értelmesebben beszélnek, mint a hajdani munkásnépek. K: Hát a gazdasági színvonal általános emelkedése látható-e? V: Erre azt kell mondanunk, hogy aki amerikai mértékkel, amerikai szemmel vizsgál mindent, nem veszi észre a haladást. Aki minden lakásban keresi a hideg és melegvizet adó csapokat, a higiénikus fürdőszobákat, a porszívó gépeket, villamos fagyasztókat, mosógépeket meg a többi sok kényelmi eszközt, amit az amerikai lakásokban látunk, az csalódni fog. Ott még csak most kezdik gyártani és vásárolni az ily kényelmi eszközöket s idő kell arra, hogy a végtelenül lerombolt és kifosztott országban a semmiből előteremtsék az ilyesmit. Amikor egyes amerikaiak a hiányokat említették, a Magyarok Világszövetsége elnöke meg is jegyezte: “Jól tudjuk mi ezeket a hiányosságokat, de többre eddig még nem tellett. Jöjjenek csak vissza 15 év múlva, majd meg látják, mennyit emelkedik az életszínvonalunk másfél évtized alatt.” K: Hát az oly sokat említett uj embex'tipussal találkoztak-e ? V: Igen, megtaláltuk azokat is, természetesen leginkább a fiatalság között. Láttuk az uj-embert azon tanulók kiállításán, amelyről már előbb szóltunk, de láttuk a hivatalokban is, mint például Szegeden a turisták ügyét intéző Szilágyi “bácsi”, aki igazi jóakarattal pár perc alatt végetve- tett a bejelentési kálváriánknak. És találtunk igazán odaadó, a közösség szolgálatát komolyan vevő munkásokat és kiszolgáló személyzetet mindenfelé, akik ellensúlyozzák azokat, akik ridegen, csak immel-ámmal végzik munkájukat, mintha elégedetlenségüknek úgy adnának kifejezést. K: A régi rossz szokások melyikére bukkantak még ? V: Ezek közül kettő ragadta meg a figyelmünket. Az egyik a borravaló, amit még mindig sok helyen elvárnak, ha nem is olyan köfelező, mint valaha. A másik a “kezét csókolom” köszönés, ami nekünk, amerikaiaknak különösen nagyon ellenszenves. K: Van-e már sok automobil Magyarországon? V: Nem amerikai értelemben véve. Budapesten természetesen van sok kocsi, de ott sem olyan zsúfolásig, mint akármelyik amerikai kis városiban. Ezzel szemben meglepett bennünket a nagyon de nagyon sok bicikli. Szegeden láttuk, hogy a környező falvakból idős paraszt és munkásasz- szonyok biciklin viszik be áruikat, vagy mennek vásárolni. Eger vidékén is hasonlót láttunk, de ott az asszonyok hátán még kosarak és “putto- nok” is voltak, amint vígan karikáztak a lassan haladó vonat mellett. A bicikli és a motorkerékpár nagyon elterjedt Magyarországon. K: Megérte-e az ut a költséget és a nagy fáradságot ? V: Nekünk meg. Olyan élményeket szereztünk, amelyekre egész életünkben emlékezni fogunk. Ajánljuk mindenkinek, aki megteheti, hogy látogasson haza. Az eddig mondottakhoz még csak ezt akarjuk hozzáfűzni: Mi csak most láttuk igazán, hogy milyen borzalmas a háború, hogy mennyi szenvedést okoz még az utódoknak is. Csak most éreztük igazán, hogv MINDANNYIUNKNAK MILYEN ERÉLYESEN KELL HARCOLNI A BÉKÉÉRT, hogy a világ népe soha olyan katasztrófán ne menjen át, mint amilyet a modern háború hoz rájuk. Panaszkodik a Wall Street Journal “Politikai viszálykodás ver éket a nemzetközi krízissel birkózó nyugati diplomáciában”, panaszkodik a Wall Street Journal. “A vezető szövetségesek nézetei megoszlanak abban a tekintetben, hogyan kezeljék Kubát, a Kongót, a Kremlint. Az angolok és belgák orvul támadják egymás afrikai politikáját. Az angolok azt állítják, hogy Belgium elmulasztotta Kongót megfelelően elkészíteni a függetlenségre. Mindketten az Egyesült Államokat szurkálják, hogy nagyon sietteti a szabadságot részére. A latin-amerikaiak arról panaszkodnak, hogy a U. S. felajánlása a házépítés és földreform megsegítésére: vagy nagyon kevés vagy nagyon későn jön. “A State Departmentben is sistereg a viszálykodás, Kongó majd megtanítja az afrikai hivatalunkban dolgozó ideálistákat arra, hogy államokat nem lehet a függetlenségbe belehajszolni, dörmögi egy Herter-tanácsadó. Néhány tisztviselő gyors és hatásos segítséget akar adni egész ‘fekete Afrikának’. De a vezető politikusok visszatartják a nagyobb összegeket addig, amig az uj elnök át nem veszi hivatalát. “Orosz szakértőink véleménye egymástól eltérő Kruscsev szándékait illetően. Egyesek úgy látják, hogy a kinai nyomásra a hidegháború meg hosszabbítására törekszik. Mások úgy vélik, hogy az Egyesült Államok választását akarja befolyásolni”. Wall Street útvesztőjéből nehéz a kiút. wvvvvwwvwwwwwwwwwvwwwvvwwwvwwwv AZ ATMOSZFÉRA alsó rétegeinek tanulmányozására Moszkva közelében egy 313 méter magas meteorológiai toronylaboratóriumot építettek. • TIBET fővárosában, Lhaszában létrejött az első kisipari szövetkezet lakatosokból és asztalosokból. Ha még nem olvasója a Magyar Szónak, rendelje meg most! Kedvezményes előfizetési ár egy egész évre: $5.00, félévre $3.00. — Küldje be az alábbi szelvényt. Ha nem tud most pénzt küldeni, jelezze azt is. Mi megindítjuk a lapot és elküldjük a számlát: Név: ................................................................... Cim: .................................................................. Város: ................................................... Állam: .......... Mellékelve $5.00 Q Félévre $3.00 □ Kérem, küldjenek számlát □ _____áL
