Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)

1960-12-08 / 49. szám

G (gENCSI MARGIT írásai) MEG1NTERJUGLTAM MINDENKIT! A Magyar Szó olvasóinak bőséges alkalmuk van megismerkedni rég nem látott szülőhazájuk­kal azokon keresztül, akik visszatérve látogatá­sukból beszámolnak tapasztalataikról — »akár élőszóval, akár a lap hasábjain. Biztos vagyok abban, hogy akik őket hallgatják vagy olvassák, gondolatban visszatérnek arra a szent helyre, ahol bölcsőjük ringott — ahova mindig vissza­vágytak és ahonnan — bármily okok miatt is — mégis lemaradtak. Van is miről beszélni, mert az egész ország képe, belső berendezése megváltozott, csupán a természeti szépségek maradtak meg, sőt még azok is — különös gondozás folytán — uj képet, uj alakot nyertek. A Magyarok Világszövetsé­ge az a kitűnő, sokoldalú, hasznos organizáció, (hozzásegíti a külföldről odaékezőket, hogy min­dent a maga valóságában, szépítés, kendőzés nél­kül láthassanak meg. Nincs takarni, nincs tit­kolni való. Alkalmat adnak, hogy az Ameriká­ból az ellenség által felbujtatott érkezők is lás­sák és bírálják el magiak, hogy az ország eddig- idáig eljutott! Ebből következtethetnek a leg­rosszabb akaratuak is, hogy zavartalanul halad­va ezen az utón, hova fejlődik az ország, ha az elmúlt zaklatásokkal és szabotálással teli évek­ben is el tudott idáig jutni. Magam is tanúja vol­tam eseteknek, amikor a kételkedő ezen az utón — megértő, jó baráttá változott át. A Magyarok Világszövetségének gondossága által rendezett autóbusz kirándulások alkalmat adtak nekem arra, hogy pár nevezetesebb helyet, gyári üzemet megnézhettem. Köztük a Magyar Optikai Müvek-et, ahol különböző távmérő és más műszerek, között az M O M jelzésű órákat is gyártják, amelyek a már világhírű svájci órák­kal versenyeznek. Éppen egy Angliából kapott nagyobb rendelésen dolgoztak. Bár engem mindenek fölött a közszelíém, az emberek gondolkozása érdekelt, mégis meg kell említenem Stalinvárost, ahova menet az ut két oldalán elterülő óriási, már érett búzatáblákat nézve, önkéntelenül is arra gondol az ember, hogy — még nem is olyan régen — ez az arany­kalásztenger a grófok és papok birtokai voltak. Maga Stalinváros — amelyről bár sokat hallot­tam és olvastam — mégis meglepett. Tiz év alatt ilyet teremteni — elképed az ember! Nemcsak maga a gyár, az van más országokban is. De melyik országban van — a Népi Demokráciákon kívül — olyan hely, ahol úgy $ gyár, mint maga a város, úgy legyen elrendezve, hogy ott min­den a dolgozók napi életének megkönnyítését szolgálja? Stalinvárosban ez annyival jobban érezhető, mivel az egész város teljesen uj, egyet­len fa-füszál sem régi, mert tiz év előtt ez a te­lep puszta mezőség volt. Még arról is gondoskod­tak, hogy azoknak akik távol laknak és csak a hétvégeken tudnak, hazamenni családjukhoz, ne kelljen rokonnál, barátnál meghúzódni, van szá­mukra minden kényelemmel ellátott “Legény­szálló”. A ragyogó tisztaság, mindenféle szóra­koztató játék, televízió, a szobák különböző'szi- ne vidámmá, hangulatossá teszik a bentla^pk életét. Hol nyújtanak a profitéhes gyárosok ilyen gondosságot dolgozóiknak? Nem kell mondanom, hogy a közegészségre és művelődésre is különös gondot fordítanak. Orvosi felügyelet, könyvtá­rak — százezer kötet könyvvel, kulturházak és játszóterek. — Egyébként mindezek szorosan a gyártelepekhez tartozó kellékek a Népi Demo­kráciákban. Sok mindent helyrehoztak, kiegyenlítettek, sok mindent elértek idáig az országban. De egyes emberektől hitleri ideákat, antiszemitizmust le­het még mindig hallani. A “Free Europe” és “Voice of America” hangjai hintik és ébrentart- ják bennük az elégedetlenséget és oroszellenes- séget. Minden alkalmat megragadtam arra, hogy az emberek leikébe lássak s figyeljem gondolko­zásukat­Egyszer a fürdő előtti park egyik padján ül­ve arra lettem figyelmes, hogy a három mellet­tem ülő egyén a zsidók “boldogulásáról” beszél. Én barátságosan beleszóltam a társalgásba és mosolyogva megjegyeztem, hogy én külföldi va­gyok és én azt hittem, hogy a Népi Demokrá­ciákban nincsenek “zsidók”, csak emberek, jó és rossz emberek vannak. Építők és rosszindu­latú, gonosz rombolók! További megjegyzéseik­AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, December 8. 1960 re azt kérdeztem; tudják azt, hogy az antisze­mitizmust törvényszerűit büntetik ? Egy másik nagyon érdekes kis esetet még el kell möndanom. A kis társaság egyik tagja nagy 'felháborodással jegyezte meg mint példátlan igazságtalanságot, hogy az állam a kórházban letöltött gyakorlati idő után falura helyezi a fia­tal orvosokat. S hozzátette: — igaz, hogy öt év után mehetnek, ahová akarnak. Erre én megkér­deztem, mi rossz van abban? Ő: Hát kérem, az­ért tanul valaki, azért szerez diplomát, hogy egy sáros faluba menjen lakni? Én: nem gondolják az emberek, hogy milyen messzemenő gondos­ság az államtói, hogy a falusi népnek is orvost akar adni? A régi jó világban százszor meghal­hatott a paraszt, amig orvoshoz vagy kórházba tudott jutni és nem is volt miből fizetni. Másod­szor — kinek köszönheti a fiatal orvos, ki ad­ta kezébe azt a diplomát? Az állam! Akkor az állam nem várhat viszonzásul annyit, hogy öt évet falun, szép úri lakásban-, egy — az állam által felszerelt rendelőben nyugodtan éljen ott, ahol a nép bálványozza? Régen, elvitték a fia­tal erőket három évre katonának és nem kapott érte semmit!1 Ha tanult, az állam kinevezte és elhelyezte az ország egyik végéről a másikra, az jó volt? Akkor még ráadásul kezét-lábát meg­csókolta annak, aki a kinevezést eszközölte szá­mára. Azoknak szülei éheztek, nélkülöztek az­ért, hogy gyermekeik tanulhassanak, és a diplo­mát megszerezhessék. Egyszer taxin menve, a kocsi nagyot zökkent. A sofför hátranézett és sajnálkozva azt mond­ja: milyen hanyagság . . . de, tette hozzá gú­nyosan, a legközelebbi 40-50 év alatt ez is meg­lesz javítva. Mielőtt felelhettem volna, hozzátet­te: A nagyságos asszony most biztosan azt gon­dolja, hogy milyen rossz májú vagyok én! Én: Nem, nem azt gondoltam, inkább arra gondol­tam, hogy milyen szerencsés a mostani generá­ció, hogy remélheti, hogy a hiányok már 40—50 éven belül pótolva lesznek. Láttam helyeket, a-' hol évszázadok óta vártak valami hasznos vál­tozásra, javításra^ de ennek a rendszernek kel­lett jönni, hogy azokat megkapják. 1948 előtt Pestnek egyes külvárosaiban szekéren, hordók­ban, pénzért árulták az ivóvizet, de nemsokára már kutakat tettek bizonyos távolságra az utca sarokra és most már az udvarokba is be van ve­zetve a viz, sőt a lakásokba is, ahol akarják. De eddig — csak idáig jutottak! Ki törődött ilyes­mivel ezelőtt? A Habsburgok és a Horthyk iga­zán nem! Helyén lenne kritizálni is valamit és megval­lom, kerestem is okot erre- De bárhová néztem, csak a mérhetetlen nagy akarást láttam, amely- lyel az állam a dolgozó nép jólétét igyekszik elő­segíteni, életét könnyebbé tenni. Kritizáljam azt, ami még nem tökéletes _■— amikor látom az eről­ködést, amivel azzá akarják tenni? Vagy azt, hogy évszázadok bűnös hanyagságát, főúri nem­törődömségét 15 év alatt nem bírták helyrehoz­ni .. .? Kritizáljam akkor, amikor — ismerve a falut a múltban, a sárban elakadt szekereket és jí nyakig sárban járó embereket, gyerekeket — látom, hogy az utakat javítják, hogy a petróle­um lámpa helyét villanyfény váltja fel, ami köny- nyebb életet hoz magával; villany tűzhelyet, va­salót, mosógépet? Amikor orvosi rendelőket, is­kolákat, kulturházakat, mozikat adnak a falvak­nak — amelyek mindig tömve vannak, ami vi­szont azt jelenti, hogy arra is telik? Vagy kriti­záljam azt, hogy egy három helyiségből álló, ré­gi lakáshoz, amelyért — mellesleg — két dollár­nyi bért fizetnek havonta, nincs fürdőszoba, a- mikor látom, hogy szemmelláthatóan nőnek ki a földből a ragyogó, modern, összkomfortos házak a munkások részére? Vagy azt, hogy várni kell az orvosi rendelőben, mert ma már azért is men­nek orvoshoz, hogy hátha van valami bajuk? Az utcák, házak, terek tisztántartására nagy súlyt fektetnek. Nein lepi el a hulladék a járdá­kat, nem hagyják rothadni a járda mellett a gyümölcs héjakat, a cigaretta végeket, de nem is dobálják el. Kis vasból készült kosárkák van­nak az oszlopokra erősítve és abba dobják a já­rókelők a legkisebb papirdarabkákat is. Nem hi­szem, hogy a két dolláros lakbérekből ezt a ren­det, tisztaságot fenn lehetne tartani. Ez külön áldozatot követel. Felnőttek, úgy mint gyerekek j ólöltözöttek. Játékot nyakra-főre vásárolnak, a gyerekek elrontják és kidobják, akárcsak itt. Nem egyszer hallottam: “mái' nem tudom mit vegyek neki, ott a sok játék, de amit meglát, az minden kell neki”. Elmennek Csehszlovákiába gyerekko­csit venni, mert olyat akar az unokájának, ami­A mauritániai viszály A Marokkótól délre • elterülő Mauritánia hét­főn, 57 éves, francia uralom után, hivatalosan függetlenné vált. Mauritánia függetlensége kö­rül azonban nemzetközi viszály, robbant ki, a- mely az ENSZ elé került: a vitában nem sikerült dűlőre jutni, csupán olyan értelműi döntés szü­letett, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete a továbbiakban nem foglalkozik Mauritánia prob­lémájával. Mi ennek a problémának ^ lényege? Marokkó < igényt tart Mauritániára és azzal érvel, hogy az ország mind föld- és néprajzi, mind gazdasági te- v kintetben szerves része Marokkónak, s a gyár- ( matositók Nyugat-Afrika meghódítása idején ko­lonial ista meggondolásokból szakították el ezt az ] országrészt Marokkótól. Mauritánia franciabarát j vezetői viszont, ha el is ismerik Marokkó és Mau­ritánia történelmi kapcsolatait, azt állítják, hogy , volt idő, amikor Marokkó tartozott Mauritániá- 1 hoz: most mindenesetre ragaszkodnak Mauritá­nia függetlenségéhez — a Francia Közösség ke- i rétéin belül. A franciák természetesen ezt a for- ] mulát támogatják, mert ők tudják legjobban, 1 hogy ez a függetlenség csak részleges: igy poli- ( tikai, gazdasági és nem utolsósorban katonai * szálakkal továbbra is érdekeltségi körükben tart- ?. hatják az országot, mig befolyásukat nagyrészt j elvesztenék, ha Mauritánia beolvadna a Francia { Közösségen kívül álló Marokkóba. A tét nagy: í ma Mauritánia igen szegény, jórészt nomád ál- 1 lattenyésztést folytató ország, de ásványi kin- . i cseinek nemrég megkezdődött feltárása igen nagy i haszonnal kecsegteti a monopóliumokat. Mauri­tániában gazdag réz- és vasérckészleteket ta­láltak, és több mint valószínű, hogy a szaharai nagy olajkutak felfedezése nyomán Mauritániá­ban is megindult fúrások szintén eredménnyel járnak. (A nemzetközi tőke érdeklődésére vall, hogy a Világbank az idén tavasszal 60 millió dollár kölcsönt adott a mautitániai MIFERMA francia—angol—olasz—nyugatnémet trösztnek.) Ami a katonai bázisokat illeti, a franciák szá­mára a mauritániai Szaharában létesített tá­maszpontok a Mali Köztársaságnak az algériai néppel mindinkább szolidáris magatartása miatt különösen fontossá váltak. A viszály hátterében, e jól látható gazdasági -< és stratégiai tényezők mellett, rejtettebben, de * nagyon is valóságosan ott van az algériai kér- 1 dés is. Nem véletlen, hogy Mauritánia függet- f lenségének kikiáltását — és igy a viszály kirob- 1 hántását—Az ENSZ algérikai vitájának előestéjé­re időzítették. Marokkó és Tunézia egyaránt szó- $ lidáris az algériai ideiglenes kormánnyal, de a i mauritániai viszály éket ver Marokkó és Tunézia r közé. A tuniszi kormány Mauritánia függetensé- c ge mellett foglalt állást, a csalódott rabati kor- 1 mány emiatt vissza is hívta Tuniszból nagykő- s vetét. A marokkói—tunéziai viszony megromlá- s sa megnehezíti a Tunisz és Rabat együttmükö- 1 dósét az algériai politikában is, ez pedig nyilván­valóan a francia gyarmatosítóknak kedvez. De Erisz almájává vált Mauritánia szélesebb kör- r ben, az ENSZ afroázsiai csoportjában is, hiszen l a Francia Közösség nemrég függetlenné vált r legtöbb volt gyarmati országa Franciaországot c és Mauritániát, ugyanakkor számos más vezető c afrikai és ázsiai ország Marokkót támogatta. Az r afroázsiai csoport egységének „mauritániai meg- a bontása” megnehezíti ennek az egységnek a hely- t reállitását az ENSZ algériai vitájában: világos t tehát, hogy a viszály a világszervezetben is a J gyarmatosítók malmára hajtja a vizet. r R. I. „ n ]< lyen másnak nincsen. (Pedig megbámultuk ■ az ottani gyerekkocsikat!) Igaz, hallottam olyanfé- g le panaszt, hogy a televízió használatáért havon- p ta fizetni kell! Nálunk azt a hirdetők fizetik, mi a csak a drága hirdetések által folyton- emelkedő bolti árakat fizetjük meg abban, amit vásárolunk. ^ Mert azt valakinek fizetni kell és az nem a gyá- u ros! Ugyanakkor a magas megélhetési árakat a- 0 zolc is fizetik, akiknek nincs televíziójuk. Itt az p üzleteket sem államosítják; itt azért csuknak be, g mert az óriási “Super-Market”-ekkel nem bimak e versenyezni és azok még csak nem is alkalmaz- j zák a tönkrement tulajdonosokat. Vagy kritizál- ]y jam azt a “hallatlan” állapotot, hogy a nőknek k is dolgozni kell ■ . . ?! Még azt is hozzá kell ten- n nem, hogy járhatnak az emberek templomba ké- tt nyük kedvük szerint és annyit adhatnak a per- g selybe amennyit akácnak. Senki sem ellenzi. é

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom