Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-12-01 / 48. szám
AMERIKAI MAGYAR SZŐ Ahogyan én látom... _ Írja: EUN Páris és Versailles Dover, ahol a csatornát átszelő hajóra ültünk s Calais, ahol a francia partra léptünk, még mutatják a második világháboru-okozta sebeket. Mindkét város környékét hatalmas erőmüvek védelmezték. Dover “fehér szintjeit” távcsövén keresztül szemlélte Hitler, de nem vált valóra az álma, hogy ott csapatait partra szállítsa és megtörje az angol ellentállást.. . Calais és Párizs között az ut kellemes volt, mert a kitűnő állapotban tartott autó-ut színes vidéken át vezetett. Főként cukorrépát és szőllőt termelnek ezen a lankás vidéken és ámbár a termőföldek és a répát szállító nagy teherautók jómódot sejttettek, — az utbaeső falvak nagy szegénységet árultak el. Amennyire kellemesek voltak az autó-ut oly részei, amelyeket az őszi táj sokszínű fái tettek élvezetessé, annyira leverő volt a kopott falvak festetlen házait nézni és sáros utcáikon a szegényesen öltözött földművelők, asszonyaik gs gyermekeik nyomorúságával találkozni. Párizst vasárnap kora-délután értük el s a város szivébe olyan Öoulevaidon át hajtottunk, amelynek két oldalán sátrak húzódtak és azok körül, között és mellett az emberek ezrei nyüzsögtek. Még ma is csodálkozom azon, hogy a párizsi forgalomban, az egy-irányu hajtásra jelzett uccák labirintusában mégis minden baj nélkül elértük a Rue Royal-t és annak egyik mellék-uccájában levő kis szállodát. Közben véletlenül végig hajtottunk a Rue Budapest-en és Place Kossuth-on amelyeket keresve soha meg nem találtunk volna. A francia fővárosban megnéztünk annyit, amennyire néhány nap alatt időnk volt. A Louv- re-ban felhalmozott műkincseket újból végignéztük. Az Eiffel torony tetejéből újból megcsodáltuk ezt a nyüzsgő metropolist és egy estét a Montmartre szűk, kanyargó uccáin töltöttünk. A széles, gazdagon fásitott boulevardok még mindig attrakció-számba mennek és a kávéházak járdákra helyezett asztalai körül délutánonkint és esténkint még mindig az emberek százai ülnek és egy csésze kávé, egy pohár sör, vagy egy pohárka konyak mellett órákig figyelik az ucca meg nem szűnő forgalmát. Párizsban néhány napi ottlétünk alatt a szófiai állami filharmonikus zenekar, a tokiói szimfonikus zenekar és a madridi nemzeti zenekar hangversenyezett. Ezenkívül Csaikowsky és három különböző Mozart zene-estét hirdettek; az operában minden este előadás volt és egy egész csomó színházban drámától vígjátékig, minden fajta előadásban gyönyörködhettek a párizsi bennlakók és a látogató turisták. A“tipikus” párizsi kabarék és revük szintén megtalálták a maguk közönségét. Az uccai járókelők között, a kávéházak és éttermek közönségének soraiban mindennapi látvány a szénfekete néger fiatalemberek és a fe- ,hér leányok barátságos összebujása, ami senkinek 'fel nem tűnik, amin senki meg nem botrán- kozik. A forgalmas utcán a tiltott és jellegzetesen “francia” felvételek gyakorlott szemű árusítói rögtön felismerték a külföldit és azoknak felkínálásában nem zavarta őket az a körülmény, hogy a turista történetesen a feleségével együtt sétált. A párizsi Metro (földalatti vasút), amelynek állomásai között a Krimea és Stalingrad is szerepel, tisztaságban, kényelemben és gyorsaságban ;meg sem közelíti a londoni Underground-ot. Az uccai forgalom zavaros és megtévesztő. Ami arra kényszeríti a turisták nagy részét, hogy latolgatásukat szabják rövidre: a hallatlan nagy drágaság. Párizsban — és általában Franciaországban — minden drágább, mint) bárhol Európában: a szállodák, az élelem, a közlekedés, ruha neműek, cipők. Ez az oka, hog.'T Párizsbáh csupán öt napot töltöttünk és folytattuk utunkat dél felé. Távozásunk előtt meglátogattuk a volt francia királyok otthonát: a Versailles-i palotát. Aki Franciaországban nem lát egyebet, mint p főváros közelében elterülő hatalmas palotát és az ahhoz tartozó terjedelmes parkot, el tudja ismerni a francia forradalom létjogosultságát és falán meg tudja érteni az azt kisérő vérengzéseket, kivégzéseket is, amelynek a királyi pár és annyi főnemes esett áldozatául. Versailles palotáján 35 ezer munkás 15 éven át dolgozott, hogy az uralkodók kényelmét örök időkre biztosítsák. A palota körül húzódó uccák- ban húszezer főur lakott és állt a királyi család rendelkezésére. Az inasokból, kocsisokból, kertészekből, szakácsokból, és cselédek különböző fajtájából álló kiszolgáló személyzet kilencezer főből állott. Az épitészek művészetét hirdető istállókban négyezer lovat tartottak és a palota lakóinak biztonságáról négyezer katona gondoskodott. A palota szobái és termei még ma is hirdetik az egykoron bennük lakók pazar életét. Maga a táncterem 275 láb hosszú és 30 láb széles; falait a legjobb minőségű tükrökkel fedték, amelyek megsokszorosítva mutatták a látogató főurak és hölgyeik aranytól és drágakövektől csillogó öltözetét. A palota fő épülete kétezer láb hosszú és előtte a még ma is leirhatatlanul szép park terül el, csatornáival, szökőkútjaival és árnyas sétányaival. Az ellentét kidomboritása kedvéért itt jegyzem meg, hogy ebben az egész királyi palotában egyetlen egy fürdőszoba, egyetlen egy “WC.” sem volt! A felséges urak és fenséges hölgyek illatszereket használtak viz és szappan helyett. Versailles szobáiról, a bútorzatról, a falakat fedő kézimunkákról s festményekről, a menyeze- teket diszitő freskókról hasábokat lehetne írni. Elkerülöm ezt azzal a megjegyzéssel, hogy ebbén a palotában élték a világukat és szórakoztak a francia uralkodók és a körülötte húzódó uccák- ban laktak a főurak válogatottjai, amig Párizs proletárjai és a falvak zsellérei rongyokba öltözve jártak és esténkint éhségtől korgó gyomorral tértek nyugalomra — sokan közülük Párizs csatornáiban és istállókban. A forradalom, a vérengzések és a kivégzések kirobbantó erői ezek voltak! Amikor a Párizsban eltöltött utolsó est folyamán az eső eiől a “Café de la Paix”-be menekülVaskohászat és kovácsolás T anganyikában Azt, hogy miként bányásszák, olvasztják és munkálják meg a vasat, — fontos., jellemzője a termelés, a termelőeszközök, a kultúra fejlődésének. Afrika tengerparttól távol eső vidékein nem egy helyen még möst is ősi, kezdetleges módon történik a vas olvasztása és formázása. A tanganyikai (Tanganyika Nagy Brittannia igazgatása alatt álló gyámsági terület Kelet- Afrikában.—Szék.) Pare fennsik vasérc tártál-' mu kőzetei bányászás nélkül is hozzáférhetők. A patakok hordalékában nagy vastartalmú iszap van. Ennek kitermelése általában az asszonyok feladata, akik a patakból kézzel szórják a partra a viz által sodort iszapot. Ott azután újra vizzel locsolják, hogy nagyjából megtisztítsák az értéktelen anyagtól. Azután a napon szárítják, és az igy kapott vasport banánlevelekben tárolják. A következő művelet a vasolvasztás, már elsősorban a férfiak feladata. Ezt négy oszlopon nyugvó, banánlevélből készített tető alatt végzik. Az iszaptól megtisztított vasport a térség közepén ásott gödörbe szórják. Azután ágakból máglyát raknak, meggyujtják, majd a kellő pillanatban viz és iszap segítségével elfojtják a tüzet. Ilyen módon jutnak hozzá a vas olvasztásához szükséges faszénhez. Ezt vasporrétegekkel felváltva a gödörbe rakják, majd meggyujtják, s a tüzet facsésze fuj tatókkal táplálják. A fujtatók- ból agyagcsövön vezetik a levegőt a tűzhöz. Ezen a módon öt nap alatt bonyolítanak le egy-egy “csapolást”. A kutatók találtak olyan sik vasolvasztó tűzhelyet is, amelyet mintegy 30 centiméter magas kövekkel kerítettek el. Az eredeti facsésze fujtatókon kívül tömlőfujtatókat is gyűjtöttek. Ezeket nyilván európai hatásra készítették. Az olvasztás után — bármelyik eljárással végzik is — lyukacsos massza (“cipó”) marad a gödör fenekén. A kihűlt cipók felszínén és üregeiben még mindig sok a salak. Ennek feloldása, illetve az üregekből való kiverése után azonban már viszonylag tiszta anyagot adhatnak át a kovácsoknak. A kovácsmühelyt kör alakban levert cölöpök által tartott banánlevéltető fedi. A vasdarabokat itt faszéntüzön, porszórással, fújtató segítségével olvasztják össze, majd kőüllőn kalapáccsal formálják. Az északkeleti bantu törzsek kétféle kalapácsot ismernek. Az egyik nyél nélküli, henger alakú vasdarab, amely kézbe fogott vége felé keskenyedik. A másik mindkét végén elvékotünk, a mellettünk levő asztalnál két amerikai nő ült. Előttünk fiatal amerikai házaspár vacsorázott, Négy összetolt asztal körül tiz amerikai férfi s nő szórakozott. Alig, hogy leültünk, két ugyancsak eső elől menekülő házaspár telepedett mellénk: los angelesi ismerőseink voltak, akik 150 főből álló csoporttal előző este indultak el Los Angelesből 45 napos túrára... A Versailles kirándulás női tura-vezetője francia, angol és német nyelven ismertette a látnivalókat. A kiejtése gyanús volt és rövid szóváltás után kiderült, hogy —• magyar. Kiderült az is, hogy négy évvel’ ezelőtt hagyta ott Budapestet és hogy szavait idézzem: “Bolond fejjel mélyen belemásztam az októberi dolgokba. Magyarországon mindig jó dolgom volt és most itt nehezen kell dolgoznom, hogy a férjemmel eldugott kis szálloda nyomorult szobájában lakhassam.” Amikor a túráról visszaérkeztünk, a vezető bemutatta ott várakozó férjét, volt budapesti ügyvédet, aki tele volt panasszal: “Borzasztó, hogy mi megy itt végbe,” — mondotta,— “ahová az ember néz, mindenütt feketéket lát, akiknek sémi nem elég, mindig többet követelnek.” Szerény megjegyzésemre, hogy elvégre a fekete bőrűek is olyan emberek, mint mi vagyunk, ez volt a válasza: “MÉGIS UTÁLOM ŐKET!” Elég volt ennyi, hogy' megértsem: miért tartózkodnak ilyen emberek Párizsban “nyomorult szállodai szobában” és miért nem térnek vissza Magyarországba ahol “mindig jó dolguk volt,” Másnap megint utón voltunk a Pireneusok felé. mögöttünk hagyva a nagyszerű a ragyogó Párizst, ahol az élet ma mérhetetlenül drága és részben ez az oka, hogy lakosságának túlnyomó százaléka lakik nyomorult szobákban, nyomorult lakásokban. nyúló vashenger. Ennek a közepébe lyukat fúrnak s ebbe fanyelet illesztenek. Előbbi az ősi szerszám, utóbbi már európai hatásra terjedt el. A még izzó kovácsolt vasat fatörzsből vájt, vizzel töltött teknőbe helyezik, majd lehűlése után homokkővel csiszolják. A kovácsok kampót, bárdot, kést, famegmunkáló szerszámokat, kardot, lándzsát, nyílhegyet, csipeszt, ékszereket gyártanak. Inasaiktól vizsgájuk alkalmával egy nagy és két kis kalapács elkészítését követelik meg egy éjszaka alatt, ünnepi szertartás kíséretében. A kovácsokat és hozzátartozóikat határozottan megkülönböztetik a törzs többi tagjától. Külön Csoportot alkotnak. A nem idetartozó férfiak nem vehetnek feleségül kovács családból származó leányt.. A vasolvasztást és kovácsolást ezen a vidéken nem kötik össze rituális szertartásokkal. Ennek bizonyára az a magyarázata, hogy a vasérc kitermelése és megmunkálása ezen a vidéken nem olyan bonyolult feladat, mint másutt. Az olyan rituális szertartásoknál azonban, amelyeknek során például a törzs cukornádat áldoz a földistennek, gondosan ügyelnek arra, nehogy kovács földjéről származzék a termény. Más tényezőkön kivül e jelenségek azt is bizonyít ják, hogy az itt élő törzsek első kovácsai valószínűleg más, idegen törzsből származtak. Ezért nem házasodhattak a régi, törzsbeli családokkal, s nem áldozhattak velük együtt az isteneknek. Feltehetően a Nílus vidékéről érkező ni- lota törzsekhez tartozó mesterek honosították meg e tájon a vasolvasztást és megmunkálást, s a társadalmi megkülönböztetés az idegen kovácsok után a saját törzsükből származó tanítványokra is kiterjedt. (Lehetséges, hogy e nép esetében is az iszo- nyodás a vastól és a vas készítőitől az ősközösségi állapotból való kiszakadás tényével függ ösz- sze. Ennek jele több nép mítoszában fellelhető. A vaseszközök elterjedésével kezdődött az intenzivebb földművelés, egyben az osztály társadalmak kiaukulása és vele együtt a gyilkoló szerszámok tökéletesedése. — A szerk.) »WWHWVWWMWWVWWWWMWWWVW1 NYUGATNÉMETORSZÁG orvosai úgy tartják, hogy a munkások egészségére előnyösebb a hosszabb, esetleg több hetes évi vakáció, mbit a 40 órás munkahét további rövidítése. A “Rheinische Aerttelblatt” nevű újságban irt cikkükben számolnak be azokról a megfigyelésekről, amelyek alapján a hosszabb vakációt ajánlják a rö- videbb munkahét helyett. JL2______ Thursday, December 1, 1960
