Amerikai Magyar Szó, 1960. július-december (9. évfolyam, 27-52. szám)
1960-09-15 / 37. szám
Thursday, September 15,1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 AHoGfAM ÉN LAtOm w írja: ehti WHWWHWVWWWWWWMWWWVWWW “ÖTVEN ÉV EMLÉKEI” Azon a napon, amikor a posta elhozta a fél- százados újságírói munkásságot ünneplő könyvet, előzőleg a helyi napilapot böngésztem és abban két rövid hir kapta meg a figyelmemet. Az egyik arról szólt, hogy a new jersey-i Closter- ban meghalt egy 85 éves volt újságíró, aki később bankigazgató lett, de e téren kivívott érdemei is eltörpültek amellett, hogy “ismerte Pancho Villa-t” a mexikói nép legendás alakját. A másik hirben az amerikai sajtó egyik ismert kolumnistája igyekezett megnyugtatni olvasóit, nem kell megijedni, nem vesztette el a, munkáját, és rövidesen ismét átveszi munkakörét, de egyelőre a Cátalina sziget partjainál horgonyzó luxus hajóján (cabin cruiser) vakációzik. napot töltöttem Ellis Island-on, az ugyanakkor ott fogva tartott magyarok között sokan elcsüggedtek és már-már a kiszabadulás reményét is elveszteték. Engem a többiektől elkülönítve tartottak, de amikor alkalmam nyilt rá, igyekeztem bátorítani a csüggedőket és határozottan állítottam, hogy valamennyien kiszabadulunk. Arra a kérdésre, hogy miért vagyok ebben olyan biztos, ez volt a válaszom: “Mert a kiszabadulást jelentő BONDOKAT a GERÉB szedi össze!” Több mint négy évtized óta először említem s soha le nem Írtam ezt; de gyakran gondoltam rá. Akik ismerik Gerébet, azok velem együtt tudják, hogy őt a szorgalom és tehetségen kívül a megbízhatóság jellemzi. Az Írásai mögött azért látom a szorgalmas, a tehetséges, a megbízható embert. Az olvasók mind egy szálig megkapták az “ÖTVEN ÉV EMLÉKEI” cimü könyvet és jól tudom, hogy nagy részük el is olvasta. Ezért nem irok a könyvről és azért írok az emberről, az íróról, mert egyszer valakinek, valahol ezt is meg kellett Írni. Meg kellett Írni, hogy ez a “rossz üzletember” szegény ember maradt, de a jubileumát, fél-évszázados munkásságát sem úgy akai'ja ünnepelni, hogy az számára anyagi hasznot jelentsen, hanem akkor is arra gondol, — amire évtizedeken át gondolt, — hogy ezt az alkalmat miként lehet a munkás-sajtó javára és az amerikai magyarság felvilágosítására, nevelésére felhasználni. Valószínűleg azért, mert ötven év után is — rossz üzletember maradt! Akik elolvasták a társadalmi munkával megvalósított szép kiállítású, Gellért Hugó rajzával ékesített könyvet, azok egy szálig osztoznak ama véleményben, hogy Geréb József válogatott írásaiból minél töb példányt kell azok kezébe adni, akik nem olvasói lapunknak. E kis, de tartalomban dús könyvnek terjesztői a haladó mozgalomnak tesznek szolgálatot és kiérdemlik azok háláját, akik eddig nem ismerték Geréb Józsefet és nem élvezték Írásait. E lap olvasóinak, a haladó mozgalomnak és önmagámnak azt kívánom, hogy Geréb József legyen egészséges és maradjon fiatalosan termékeny még hosszú évekig és ennél többet a munkás-sajtó és a magyar betű régi napszámosának sem kívánhatok. tán eljön az idő, amikor csak a drága, előkelő magánegyetemek tanítványait fogják alkalmazni — és a többi egész életében boldogtalan lesz, mert kishivatalnoki állással kell beérnie. A szülők viselkedését a nemzetünkben elharapódzó gőg és elkiilönités (Status külső jelenségeinek fontossága) magyarázza meg, ami szinte kényszeríti őket arra, hogy az egyébként nem főiskolai tanulásra alkalmas ifjút, még áldozatok árán is esztendők elpazarlására szorítsák. Ez: az egyik oka, hogy az egyetemi hallgatók jelentékeny része az első évben már otthagyja a fő-iskolát és az életre való helyes előkészítés hiányában (úgy érzéseiben, mint technikai tudás terén) igen nehéz helyzetbe kerül. Az egyetemi “snob- izmuá” oly nagy, hogy a kézműipari iskolákat, amelyek Európában középiskolák és még húsz év előtt USA-ben is “High School” néven szerepeltek, “Junior College” disz-cimmel kellett ellátni, hogy ezzel a szülők hiúságát legyezgessék. Maga az ifjú nemzedék ritkán esik ebbe a társadalmi külsőségi hibába. A legjobb volna, ha az ifjúságnak azt a részét készítenék elő (és alaposabban) az egyetemi tanulásra, amely tehetséges és erre alkalmas. Ezt teszik Angliában, ahol már 12 éves korban elválasztják a jövendőbeli értelmiségi anyagot. Magyarországon ezt a 8-ik elemi után végzik el és a Szovjetunióban majdnem 16 éves koráig mindenkinek egyforma műveltséget adnak, azután a tehetséges tanítványok tovább tanulnak s a kevésbé biztató ifjúkat iparra tanítják. Ott minden iparos ifjúnak (leányoknak is) joga van esti iskolában elvégezni az egyetemre való előkészítést. A Szovjetunióban ilyen oktatási taktika érthető is, mert ott igen sok értelmiségire van szükség. Több orvost, tudóst és mérnököt akarnak nevelni nemcsak saját hazájuk számára, hanem Kina, a fiatal ázsiai és afrikai nemzetek értelmiségi szükségleteinek részére is. Ezek az uj nemzetek most hiányban szenvednek és kénytelenek kölcsön venni értelmiségieket, amig saját iskoláik képesek lesznek tanult emberek kiképzésére. Például Kongónak nincs egy egyetemet végzett bennszülöttje sem és Kínának 1948-ban csak 30 ezer mérnöke volt. A legjobb lenne, ha az amerikai ifjúság nagy része 14-15 éves korában ipari vagy kereskedelmi középiskolába kerülne és 18 éves korában elméleti szaktudással és egy kis gyakorlattal lépne az életbe. Akkor nem lenne szükség fasiszta iparosokat importálni Európából. A jó pap holtig tanul VATIKÁN VÁROS. — Az Angliából és Írországból érkező 9000 főnyi zarándokot, akik a római pápa tisztelgésére jöttek, Huszonharmadik János pápa a közeli Castelgandolfo kastélyban fogadta, ahol angol nyelven üdvözölte őket. A pár angol szavas beszéd igen nagy örömet okozott az angol nyelvű zarándokok körében. A zarándokok aztán megtudták, hogy János pápa egy évvel ezelőtt kezdett angol leckéket venni, tanítója egy ir prelátus, aki nagyon büszke tanítványa gyors haladására. Ugylátszik, hogy a 80-s évek felé közeledő pápa követi a rég* közmondás utasítását De az is lehet, hogy ez a gesztus, az Egyesült Államok katolikusainak szól, akik egyre‘fontosabb szerepet kapnak, a Római Katholikus Egyházban^-----1 Az újságírással vonatkozásban álló két hir olvasása után éppen kapóra jött frissiben belenézni Geréb József válogatott Írásaiba. És mindjárt az első cikkben mit látok ? Azt látom, hogy az én ősidők óta ismert barátom és kollégám nagyon rossz üzletember, ő maga leírja, hogy a “marxista iró nem élhetett meg írásaiból, miért is kenyerét valamilyen más foglalkozással kellett megkeresnie.” Ez rendben lenne, de lássuk, hogy mit ért el Geréb ezzel a “más foglalkozással?” Az egyik kis hírből már tudtam, hogy a Clois- ter-ban elhunyt “volt” újságíró később bank- igazgató lett, amely foglalkozását 85 éves koráig szorgalmasan űzte és arra bizonyára nem fizetett rá. A másik hírből tudtam, hogy a kolumnista még nem is változtatott foglalkozást és máris a saját luxushajóján vakációzott. Mindezek tudatában azt kérdeztem: mit szerzett Geréb 50 évi szorgalmas újságírással és számos “más foglalkozással ?” Erre a kérdésre persze én magam is meg tudtam adni a választ: Geréb egy fél századon nevelte, tanította, szórakoztatta az amerikai magyar munkás-sajtó ezernyi-ezer olvasóját és ez idő alatt a tüdőbaj és légcsőhurut mellé műtétet követelő sérvet kapott. Nem mondhatjuk tehát, hogy hiába dolgozott, de ez minden, amit Geréb József ötvenéves újságírói működésével és “más foglalkozással” szerzett. Akik Geréb Józsefet személyesen ismerik, tudják hogy évek óta Elsinoreban lakik. Nem tartozik olyan amerikai milliók közé, akik esténkint kor- gó gyomorral fekszenek le, akik felett alig van fedél és akik számára gond az öltözködés. De ez minden, amit “vagyoni” állapotáról mondhatunk. Autója nincsen, mert ezt a “luxust” már meg nem engedheti. Egyszóval: szegény ember maradt, a “más foglalkozás” és az ötven éves ujság- irói működés ellenére. Amig az újságírók bank- igazgatói állást és azzal járó jövedelmet, vagy luxus-hajót szereztek, Geréb József az említett betegségeken kívül semmit sem szerzett! Dehát egészen mégsem ez a helyzet. Akik személyesen, vagy akár írásaiból ismerik, azok tudják, hogy anyagi szempontból tekintve Geréb valóban szegény ember maradt, de megszerezte, mert kiérdemelte az amerikai magyarság legintelligensebb, legértékesebb ezreinek szeretetét s becsülését és ezt ő fel nem cserélné a luxus hajóval tetézett legjövedelmezőbb bank-igazgatói állással sem! Ezt merem állítani, ezt igy le merem Írni, mert Geréb Józsefet 45 éve ismerem. Hangsúlyozom, hogy ISMEREM, — de ez nem azt jelenti, hogy Gerébbel találkoztam és vele együtt is dolgoztam, sem csak azt, hogy 45 év után, amikor lehet most is találkozom vele. ISMEREM Geréb Józsefet, mint embert, mint újságírót és mint a haladó mozgalom hűséges katonáját. Ismerem és ezért állítom, hogy nincsen semmi a világon, amiért odaadná, elcserélné azt a becsülést, azt a szeretetet, amelyet fél-százados munkássága révén kiérdemelt. Amint az olvasó láthatja, nem arról a 130 oldalas gazdag tartalmú könyvről irok, amelyet pár hét élőt Bódog András oly brilliánsan ismertetett és amelyet elküldték a Magyar Szó minden olvasójának. A könyv és annak tartalma helyett irok az emberről, az Íróról. Azért, mert ISMEREM Gerébet és minden Írásában, minden Írása mögött az embert látom. Hogy mit értek ezalatt, talán a legjobban illusztrálhatom egyik légi emlékemmel . . . Amikor a Palmer-raid-ek idején tiz 2X2=4 + 1234:1234+212349870+7904321X 123455=12347 A SZÁMOK BESZÉLNEK írja Eörsi Béla 2 X 2=4+1234:1234+212349870+7904321X123455=12347. Munkástartalék Importálása A republikánus párt programjában van egy különös pont: a bevándorlók kvótáját kívánja 100 százalékkal felemelni. Mi van a program hátterében? Elsősorban az ellenforradalmi, fasiszta elemek megerősítése országunkban és a vasfüggöny mögött. Reménységet adni, hogy a csodaországba, az Egyesült Államokba eljuthatnak, hogy érkezésük után egy hónappal autójuk, televíziójuk ,kitűnő munkájuk és villa-szerű házuk lesz. Másik ok, hogy a Nagy Üzlet (ipar stb.) fél, hogy tanult munkásokban hiány lesz és igy a munkások követelményei emelkedni fognak. Az európai tanult munkást szeretnék becsábitani, hogy ily hiány ne jelentkezhessen. Pedig kár a nagytőkének munkáshiánytól félni. Az Egyesült Államokon belül még igen nagy tartalék munkáshadsereg van, hisz a néger faji előítéletet gazdasági elnyomás füti. Amellettt kb. 8 millió ember nyomorog a farmokon. Ezek alig vesznek részt a tőkés gazdálkodásban. Minthogy csak annyit termelnek, hogy családjaikat szűkösen elláthassák alig ezer dollár évi feleslegük van. A nemzeti piacra vagy nem küldenek terméket vagy igen jelentéktelen mennyiségben. A társadalom nem kapitalista termelési szektorát biztos gazdasági pusztulás várja — és ez növeli részben a mezőgazdasági proletárságot, de legnagyobb részük a városba tódul, ahol tanulatlan munkás jóval többet kereshet, mint a mezőgazdaságban. A tartalék munkássereg nagy tömege a felnevelkedő ifjúság soraiból kerül ki. Az a gyermek aki az 1943—1950 időszakban született már pár év múlva meg fog jelenni a munkapiacon. Azonfelül a régi iparok és bányászat mechanizációja vagy automatizálása folytán állandó munkanélküliség jelentkezik. Tudunk West Virginia éhező bányásztömegeinek munkanélküliségéről. Ha tehát lesz hiány, az legfeljebb a fejlett ipar technikusaiban válik érezhetővé. Sajnos, az amerikai ifjúság életre való előkészítése igen helytelen. Itt nem az érzelmi elké- nyeztetésről, vagy anyagi követelményeik helytelen fejlesztéséről beszélünk. Az igazi baj az, hogy nem tanítják a fiatalságot olyasmire, ami később a kenyérkeresésben könnyítést jelenthetne. Mig az előző generáció hivatalnokot és hivatalnok kisasszonyt akart gyermekeiből csinálni, addig a mai szülő egyetemre akarja küldeni gyermekét. Ezt használják ki a biztosítási társaságok: “miből fogja egyetemre küldeni most született gyermekét”? hirdetésekkel. Ez a felfogás helytelen. A főiskolai végzettség rövidesen nem biztosítja az elhelyezkedést. A társadalomnak csak 10 százalék értelmiségre van szüksége és ha ennél többet termel ki, kénytelen lesz egy részét kiszorítani. Például csak a befolyásos szülők tudják majd gyermekeiket mérnöknek, orvosnak vagy ügyvédnek taníttatni, mert csak azoknak lesz reményük állásra, vagy megélhetésre. Aziw
