Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-02-11 / 6. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ viLóuqszemle DeGaulle rádióbeszéde Az algériai probléma még nincs megoldva í Január 24-én robbant ki Algírban a szélsősége.-. ivoiuinan&LrtK., az ‘ultrák lazadása’. A zendü- lök ellen a francia kormány egy héten át nem tett semmilyen intézkedést. A franciaországi demokratikus közvélemény felháborodott az ultrákkal szeml>en tanúsított különös türelem láttán. A szélsőséges gyarmatosítók szarva a hét folyamán szinte napról napra nőtt, de mind erősebb lett a franciaországi antifasiszta hullám is, • Túlzás nélkül el lehet mondani: a francia közvélemény túlnyomó többsége követelte, hogy De ■ Gaulle és a kormány erélyesen lépjen fel az ultrák ellen és az elnök tartsa fenn szeptember 16• án meghirdetett önrendelkezési politikáját. A Köztársasági elnök rádióbeszédében ebben a két kérdésben foglalt állást. Éles szavakkal ítélte el a lázadókat és mindazokat, akik támogatták az ultrák zendülését. Kijelentette: parancsot ad rá, hogy állítsák helyre a rendet Algériában. Bár De Gaulle homályosan beszélt azokról a különféle eszközökről, amelyek lehetővé tennék a rend helyreállítását és éreztette, hogy nem feltétlenül szándékozik erőszakot alkalmazni a lázadókkal szemben ,mégis a rend helyreállítására vonatkozó rendelkezése pozitív lépés volt: ezt és az ultrák megbélyegzését a francia demokraták egyöntetűen helyeselték. De Gaulle azt is kijelentette: nem hajlandó engedni az ultrák ama követelésének, hogy nyil. vánosan mondjon le az algériai önrendelkezés elismeréséről. Hangsúlyozta, hogy az önrendelkezés “az egyetlen francia ütőkártya” Algériában, “az egyetlen kiút” abból a helyzetből, amelybe Franciaországot a több mint öt esztendeje húzódó háiboru sodorta. Mindazok, akik az önrendelkezés elvi elismerésében annak a hamis fikció■ nak az elvetését látták, hogy “Algéria nem más, mint francia tartomány,” mindazok, akik az algériai konfliktus békés rendezését sürgették, De Gaulle eme szavaiban kétségtelenül pozitív tényezőt látnak. Az elnök lényegében megismételte szeptember 16-án kifejtett elgondolását: De Gaulle tehát az ultrák nyomása, f egy veres lázadása ellenére kitart az algériai nép számára kilátásba helyezett önrendelkezés mellettA francia — és bízvást hozzátehetjük, hogy a nemzetközi közvélemény is kedvezően értékeli De Gaulle beszédének ezt a két lényeges vonását, de rámutat az elnök állásfoglalásának bizonyos ellentmondásaira is. Az elnök beszédében elhangzott két állásfoglalással kapcsolatban ugyanis két fontos probléma még megoldásra vár. Az első az ultrák ártalmatlanná tételére vonatkozik. A kemény szavakat ezzel kapcsolatban erélyes tetteknek kell követniük. Az Algírból támadó fasiszta veszély láttán Franciaországban a szakszervezetek, több helyütt pedig a baloldali politikai pártok is egységesen foglaltak állást, antifasiszta bizottságokat alakitottak, közös határozatokban sürgették, hogy De Gaulle és a hadsereg csapjon le a lázadókra. Ennek az antifasiszta összefogásnak a fokozására van szükség ahhoz, hogy a tábornok szavait az ultrákra mért tényleges csapások is kövessék. Annál is inkább szükséges a baloldal összefogása, mert De Gaulle még mostani nehéz helyzetében is igyekezett a kommunista sajtó ellen tett intézkedésekkel “ellensúlyozni” a szélsőjobboldal ellen tett intézkedéseit. A Debré-kormány elkobozta az Humani- tét, amely közölte a Francia Kommunista Pártnak a lázadók ártalmatlanná tételét sürgető felhívását és elkoboztatok több más baloldali lapot is. A francia demokratikus közvéleményben a baloldali lapok elkobzása megdöbbentést keltett. “A baloldali sajtó elkobzása semmivel sem igazolható; egyszerűen csak a kormánynak azt a kívánságát fejezi ki, hogy meg akarja nyugtatni szélsőjobboldali ellenfeleit, beleértve azokat is, akik nyíltan ellene lázadtak — Írja az Express cimü polgári radikális hetilap főszerkesztője. — Amikor az egész országot fenyegeti az algíri lázadás, a kommunistaellenesség nem más, mint a lázadók ötödik hadoszlopa.” De Gaulle azért próbálkozik a “jobbra is ütök, balra is, ütök” politikájával, mert nem adta fel azt a reményt, hogy fegyverletételre kényszerítheti az algériai nemzeti felszabadító hadsereget — következésképpen fellép az ellen a baloldal ellen is, amely az önrendelkezés elvi elismerése után annak lojális végrehajtását is követeli. Éppen ekörül kristályosodik ki a második, még megoldásra váró fontos probléma. Amikor De Gaulle szeptemberben először mondta ki az “önrendelkezés” szavát, az algériai ideiglenes köztársasági kormány a szó szoros értelmében szaván fogta: Ferhat Abbasz közölte, hogy kormánya az önrendelkezés alapján kész tárgyalásokat folytatni a fegyverszünetről és az algériai konfliktus békés rendezésének politikai feltételeiről. Az önrendelkezés gyakorlati alkalma zásáról van tehát szó, arról, hogyan élhet az algériai nép ezzel a jogával. Az algériai kormány a mostani algíri válság idején is megismételte tárgyalási készségét. A köztársasági elnök azonban ismét azokat a feltételeket, fenntartásokat hangsúlyozta, amelyekkel eddig is körülbástyázta az önrendelkezési jog elismerését. Azt mondotta, hogy alkalmazására csak a távoli jövőben kerülhet sor, amikor a harcok már befejeződtek — a tüzszünet vagy az algériai szabadságharcos hadsereg teljes leverése után. Nyilvánvaló, hogy az a hadsereg, amely nemzete függetlenségéért ragadott fegyvert, öt esztendő sok áldozatot kívánó, de sikeres helytállása után nem hagyja abba egyoldalúan a harcot. A fegyverek csak akkor hallgathatnak el Algériában, ha a két harcoló fél — és az egyik kétségtelenül az algériai nemzeti felszabadító mozgalom kormánya és hadserege — olyan megállapodást köt, amely valóban biztosítja Algéria népének szabad megnyilatkozását. Az önrendelkezési jog elismerése után tehát tárgyalásoknak kell következniük ennek a jognak az alkalmazásáról és, biztosításáról. A francia baloldal támogatta De Gaulle-t a szélsőséges gyarmatosítók lázadásával, az ultrák zendülésével szemben. A tárgyalások elodázásában viszont nem támogathatja. Sőt, a francia demokraták és antifasiszták az említett két kérdés együttes megoldását sürgetik — ez lenne az egyetlen tényleges megoldás. Az ultrák fasiszta zendülésének, valamint az algériai kolonialista háborúnak egyszerre kell véget vetni — a munkásosztálynak ezt az egész nép által támogatott követelését a CGT (baloldali szakszervezetek) deklarációjában igy fogalmazta meg: “Franciaország érdekében haladéktalanul tegyék ártalmatlanná a lázadókat s franciaországi szövetségeseiket, lojálisán alkalmazzák az algériai nép önrendelkezési jogát.” DE GAULLE DIKTATÓRIKUS HATALMAT SZERZETT Az algériai lázadás okozta helyzetet felhasználva DeGaulle francia miniszterelnök a 24 óráig sem tartó parlamenti ülésen diktatórikus jogokat szavazatott meg a maga részére, 14 hónapi időtartamra. Ezen idő alatt a parlamentnek nem lesz törvényhozási joga, a kormányzást DeGaulle önkényes rendelkezésekkel, fogja végezni. A francia politikai baloldal a Kommunista Párt vezetésével ellenzi ezt a lépést. A Párt központi vezetőségének határozata parlamenti választások megtartását követeli, “mert a jelen országgyűlés nem képviseli a nép akaratát” A határozat szerint a párt tovább is támogatja DeGaullenak Algéria önrendelkezésére vonatkozó politikáját éa követeli az algér lázadók elleni erélyes eljárást. A választásokra vonatkozóan követeli, hogy De Gaulle állítsa vissza az aránylagos képviselet rendszerét, amit 1958-ban, hatalomra jutásakor, eltörölt. Ezzel ugyan nem csökkentette a kommunista szavazatok számát az országban, de meggátolta, hogy ennek arányában megfelelő számú kommunista képviselő kerüljön a parlamentbe. Fegyveres összeütközés Szíria és Izrael között Napok óta fellángoltak a határvillongások Izrael és Szíria között. Az összecsapások a Galilei- tengertől délre történtek, majd megismétlődtek a határvonal északi részén is. Néhány napi tüzesere után a sziriaiak által kiürített Tawafik helységbe bevonultak az izraeli haderők és az üres épületeket lerombolták. Az Egyesült Nemzetek békebizottsága fegyverszünetet és a haderők visz- szavonulását kieszközölte mindkét részről. Az iz- raelik szerint a sziriaiak átlépték az ideiglenes határvonalat. Izrael az Egyesült Nemzetektől várja, hogy kieszközölje számára a Szuezi-csatorna szabad használatát Egyiptomtól. Nasser megakadályozza más országok hajóinak átkelését, ha azok Izraelnek visznek terhet. Thursday, February 11, 1960 Nem kell Brazília közbenjárása Az Egyesült Államok külügyminisztere köszönettel visszautasította Brazília szives felajánlását, hogy a követitö szerepet játssza az Egyesült Államok és Kuba között a felmerült nézeteltérések kiegyenlítésére. A State Department szerint erre nincs szükség, mert a két ország barátságos tárgyalással maga is elintézheti azt. Közben a kormány elhatározta, hogy a Kongresszustól felhatalmazást fog kérni a cukor behozatal tetszése szerinti megváltoztatására. Ez az intézkedés Kuba ellen irányul, amely cukortermését eddig az Egyesült Államoknak adta el. 25 százalékkal több kommunista szavazat Keralában Kerala, India délnyugati államában az elmúlt héten uj választások voltak, miután az 1957-ben többségi szavazattal megválasztott kommunista kormányt a központi kormány 1958-ban erőszakkal feloszlatta. A mostani választáson három ellenzéki párt egységfront alapon magának igényli a győzelmet. Az óvatos N. Y. Times megjegyzi vezércikkében, hogy “kevés ok van az ünneplésre. A kommunista jelöltekre leadott szavazatok száma lényegesen magasabb ebben a választásban, mint 1957-ben volt”. A “lényegesen magasabb” szavazatok száma 700,000. Vagyis az 1957-ben elért 2,890,000 szavazat 25 százalékkal megnövekedett. Az össz-sza- vazatok száma ez évben az intenzív kampány következtében egymillióval emeilkedett, de ebből 700,000-et, vagyis 70 százalékot a kommunisták kaptak. A leadott szavazatok 42.5 százaléka jutott a baloldalnak. A 126 országgyűlési képviselőből a baloldal 29-et nyert el. Egy párt sem kapott kormányalakításhoz szükséges abszolút többséget, ezért az egységfront koalíciós kormányt fog alakítani. A kinai-indiai határ problémák nem csökkentették a kommunista párt erejét, pedig az ellenzék nagy propaganda eszköznek használta fel a kérdést a kampány alatt. Olasz kormányfő Moszkvában Giovanni Gronchi, Olaszország elnöke, felesége Carla és 18 éves fia Mario, öt napi látogatásra a Szovjetunióban tartózkodnak. Vasárnap, miután részt vettek a Szt. Lajos r. k. templom miséjén, Kruscsev miniszterelnök és családja vendégei voltak vidéki házukban, ahol nemzetközi és olasz- iszovjet viszonyokról beszélgettek. Este a Bolsoj színházban balett-előadást élveztek. Ott volt Hen ry öabot Lodge, amerikai diplomata is, aki barátságosan elbeszélgetett Kruscsewel. Még mindig sok a munkanélküli November-decemberben 8,670,000 munkanélkülit számláltak a munkaügyi hivatalnokok. Januárban ez 3,577,000-re esett, azaz 93 ezerrel kevesebb a munkanélküliek száma. (Igaz, hogy akik már nem jogosultak a munkanélküli biztosításra, mert felvették a részükre kijáró összeget, nem számítanak a statisztikában.) A kormány ezt az esést azzal magyarázza, hogy visszatért a prosperitás. Arra, hogy mi a valóság, idézzük Hubert Humphrey szenátort (D. Minn.). Humphrey West Virginia állam delegátusai előtt a következőket mondta: “A nyomor egy olyan országban, amely közel 500 billió dollár értékű árucikk termelésére képes évenként, több mint tragédia — országos botrány”.
