Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-21 / 3. szám
Thursday, January 21, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ a AHoGfAM ÉN |AtOm írja: ehn Las Vegas, Nevada Karácsony-újévi vakációm alatt egy napot töltöttem Nevada állam legnevezetesebb városában, Las Vegasban. Előzőleg két ízben látogattam ezt a várost. Először, amikor a Hoover után elnevezett Boulder Dam-et építették. Akkor nem Las Vegas, hanem az épülő, hatalmas gát vonzott oda. A Colorado folyam feltúrt, poros partján óraszámra néztem a hangyabolyhoz hasonló munkástömeg sürgés-forgását. Emberek tolták, húzták, cipelték a földet. Hatalmas kotrógépek túrták, vájták az elvezetett, ideiglenesen kiszáradt folyam-medret. Óriási emelődaruk helyeztek nagy földcsomókat egyik helyről a másikra, vagy nehéz teherautókba. A levegőt vezényszavak hasították, gépek kattogása, motorok zúgása és láncok csörgése zavarta. A hozzá nem értő ember csak zűr-zavart látott és valami egészen nagy mestermü alapjainak lerakását^ sej tette. Másodszor akkor jártam ezen a vidéken, amikor olvasóink előtt jól ismert és népszerű Gyet- vai (Nagy) Jánost vittem oda az óriási gát megtekintésére. Gyetvai akkor a háború utáni Magyarország látogatásáról érkezett vissza Amerikába és országos körútja folyamán 1947 elején Los Angelesbe is eljött. Mielőtt visszatért New Yorkba, elhunyt barátunk, a felejthetetlen Lsitner Aurél hivott fel azzal a kérdéssel, hogy a már addig látottak után, lenne-e még valami, amit érdemes lenne Jánosnak megmutatni? A Boulder Dam-et ajánlottam, amit Aurél kitűnő gondolatnak tartott, csak azt nem tudta, hogy miképpen juthatna oda vendégünk. Néhány napi szabadságot kértem a munkahelyemen és másnap nekivágtunk a 300 mérföldes útnak. Soha el nem felejtem Gyetvai arcát, amikor bámulattal nézte az ember-alkotta csodát . .. Megnéztük Boulder Dam-et kivül-belül és tudom, hogy soha el nem felejthető emlékkel távozott keletre és később •— végleg a magyar szülőföldre. Dehát itt nem a Boulder-Hoover Dam-ről, hanem a közelében elterülő Las Vegasról akarok Írni.. . A nevezetes város már az első és második látogatásom között is nagy fejlődésen ment át, amiről két és fél évvel ezelőtt, lapunk 1957 junius 6-iki számában Írtam. De az a fejlődés gyerekjáték volt ahhoz képest, amelyet harmadik látogatásom alatt tapasztaltam, néhány hét előtt. Az utóbbi években néhány uj városrész épült Las Vegasban. A legfontosabb a “Strip”, a Los Angeles felől vezető kitűnő autó-ut két oldalán, a város déli részében épült luxus-szállodák, motelok, éttermek, klubok és kaszinók sora. A sok uj szálloda, motel és kaszinó az emberek ezreinek ni uj lőtt munkaalkalmat, ezeknek az embereknek és családjuknak lakás kellett. Ezért épültek fel a többi városrészek, amelyeknek modern házai az uj alkalmazottaknak otthont nyújtanak. Las Vegas nagy sikerét a természet és az e.v béri géniusz kooperációjával magyarázzák. \ természet gondoskodott a környékbeli sivatagról, a szinpompában ragyogó hegyoldalakról és a Colorado folyamról. Az emberi géniusz a gát építésével megvalósította a Mead és Mohave tavakat, amely a halászok ezreit vonzza egész éven át és megépítette magát Las Vegást, a “Strip”- pel, a csodás szállodákkal, klubokkal és kaszinókkal, amelyekben évente a szórakozásra vágyó emberek milliói találják kedvtelésüket. A közeli 11 ezer láb magas Charleston hegyen a téli hónapok folyamán a síelők, szánozók és korcsolyázók, a nyári hónapok alatt pedig a hegy mászók ezrei és tízezrei találnak szórakozást. Az esőzés öt incsen alul van évenkint, a napsütés úgyszólván állandó, a “smog” ismeretlen és a levegő nedvességtartalma alacsony, mint a környékbeli sivatagban. Persze téves lenne ez a leírás, ha meg nem említeném, hogy a pompás szállodák, a jó levegő és a különböző sportok mellett Las Vegas két főat- rakciója: a gyors válás, a még gyorsabb házassági lehetőség és a különböző hazárdjátékok, amelyek a város, a megye és az állam fő jövedelmét képezik. Az öt, tiz, 25, 50 centes és az egy dolláron működő gépek (“One Arm Bandits”) ; a roulette, a szerencse kerekek, a lutri, a “21”, a kockajáték, (Craps), a “poker”, a “macao” és a “chemin-de- fer” 24 órán át naponta és 365 napon át minden évben teljes üzemben állnak és készek a látogatók “szórakoztatására”, ami a legtöbbször a látogatók kifosztását jelenti. Az előkelő szállodák játszótermei, a klubok és kaszinók nem válogatósak: öregek és fiatalok, szegények és jómódúak, estélyi toalettbe öltözött felékszerezett dámák és “blue-jean”-be bujt kopott nők és férfiak egymás mellett csábítják a “szerencse istennőjét” — niklikkel, dájmokkal, dollárokkal, 10, 20 és 100 dolláros bankókkal. Egy bizonyos: még mielőtt Eisenhower bejelentette, hogy 1960-ban példátlan prosperitásra számíthatunk, a las-vegasi luxus-szállodák már bizva-biztak városuk jövőjében. Erre mutat az a lázas, éjjel-nappal folyó építkezés, amellyel a már amúgy is nagy szállodák még nagyobbra terjeszkednek. A Tropicana épülő szárnyával meg-ket- tőzi eddigi befogadó képességét. A Sáhara eddig KILENC külön épületéhez most KILENC-emele- tes szárnyat épit. Lesz hely mindenki számára, csak jöjjenek a látogatók és ami a fő: hozzanak pénzt is magukkal! Mert ez a nagy építkezés persze milliókba kerül és további milliókba kerül az ország legjobb és legnépszerűbb zenészeinek, zenekarainak, táncosainak, énekeseinek, előadóinak egész éven át való alkalmazása. Még Japánból, Franciaországból és Dél-Amerikából is hozatnak művészeket, mert a szórakozó helyek tucatjai között nagy a verseny és valamivel magához igyekszik csábítani a látogatókat minden szálloda, klub és kaszinó. Elvégre Las Vegas meglepő fejlődéséért, a pompás uszodákért, a művészekért, az alkalmazottak tízezreiért valakinek fizetni kell. A befektetett milliók után húzott jövedelmeket is fizetni kell valakinek és ez a “valaki” az a sok millió “pali”, a sok millió “sucker”, akik nem szórakozni, sportolni, nem is válni és házasodni sietnek Las Vegasba, hanem NYERNI. Nyerni akarnak, gyorsan és minél többet, de legtöbbjük — 99 minden 100 közül, de inkább 999 minden 1000 közül, — a pénzét otthagyja és csupán keserű tapasztalatokkal gazdagabban távozik, hogy otthon folytassa mindennapi, megszokott életét. A látogatók között sokan vannak “visszaeső bűnösök”, akik évről-évre vissza-visszatérnek a sivatagi paradicsomba; akik a közeli csodás Hoover Dam-et talán soha nem látták és nem is fogják látni; akiket semmi “felesleges” nem érdekel, mert őket az a vágy, az a remény füti, hogy egyszer, egyetlen egyszer ők legyenek az EGY a 100 közül, vagy EGY az 1000 közül, aki “megtöri” a bankot és tapasztalatok helyett sok pénzzel fogja elhagyni Las Vegast. Las Vegas évről-évre fejlődik, a “Strip” egyre hosszabb és ragyogóbb lesz s a fejlődéssel arányban a hírneve is nő. De nő, növekszik a szegény “palik”, a szegény “suckerok” száma is, akik a “szerencse istennőjének” boldogtalan szerelmesei. Éieíiink hatóságai Tanulságos magyar közmondás, hogy a “hírnevet nem adják ingyen”! A hírnév gyakrabban mint nem, egy meteorhoz hasonlítható, amely röptében brilliánsan sziporkázva bevilágítja az eget, majd apró csillagokra törve hamuvá ég a súrlódás erejétől, s belehull a világűr sötétségébe. . . Emberi vonatkozásban a sokszor óriási áldozatok árán elért hírnév és dicsőség gyötrelmes tragédiába fullad, mint ahogy a lámpafényt is eltakarja az árnyék és a törekvések nagy pátoszát semlegesíti, sőt néha drámai könyörtelenséggel megöli a környezet gúnyos magatartása. A hírnévhez vezető ut rendszerint a rideg számítás ragyogó kockáival van kövezve, amely azonban a csalódások dülőutjaira tévesztheti az utast, aki menthetetlenül elvész a sötétségbe még akkor is, ha eredetileg a legjobb szándék volt hűséges utitársa. Számos történelmi nagysággal megtörtént ez; Paine, az amerikai forradalom lángoló szavú írójával is, akinek ékesszólása cselekvésre ösztönözte a “Minute Men”-eket. Szolgálatai ellenére is a győztes forradalom után minden téren mellőzték. Néha az is megtörténik, hogy a bukás és hírnév köpött csupán néhány láb a távolság, mint Charles Lindbergh esetében aki gyenge alkatú gazolinnal terhelt repülőgépét csak annyira tudta emelni az útját gátló villany- és telefonvezetékek fölé, hogy éppen megmenekült a tragikus szerencsétlenségtől; hogy azután Párizsban szálljon le, mint a repülés nemzetközileg is elismert történelmi hőse. Néhány esztendő múlva azonban igv szerzett hírességét egy politikai kontrover- zia elhomályosította és megölte népszerűségét. A sors keze néha azután gúnyos tréfát üz olyanokkal is, akik életükben jobb elbánást érdemeltek volna; hihetetlen küzdelemre ítéli őket és állandó harcra készteti a szerencsétlenséggel éír a bántó előítéletekkel szemben. Thomas Jefferson, a “Függetlenségi Nyilatkozat” megszövegezője, az ország elnökének esete bizonyítja azt az egyszerű igazságot, hogy a dicsőség és hírnév valóban történelmi érték, — de nem lehet kenyeret venni érte. Mert miután mindenét feláldozta Amerika függetlenségéért, nyugalomba vonult és ekkor vette észre, hogy anyagilag teljesen tönkrement. Fizetésképtelensége miatt azután hideg közönnyel törvényre vitték hitelezői az öreg hazafit, s csak néhány jó barát áldozatkészsége mentette meg a börtöntől és a koldulás megaláztatásától. Andrew Jackson hosszú évtizedes közszolgálat után került ki a Fehér Házból és gyógyíthatatlan betegséggel zsebében vitte összes vagyonát: kereken kilencven dollárt, — amivel Tennessee-ben nyugalomba vonult. John Adams lelkileg összetört emberként hagyta ott az elnökséget és sohasem bocsájtóttá meg ellenfeleinek azokat a gyalázatos politikai intrikákat, amelyekkel beszennyezték — érdemtelenül. A becsületrend kitüntetéssel távozott az elnöki székből James Madison és James Monroe is. A volt elnök felesége, Dolly Madison, özvegységében annyira szegény volt, hogy Dán Webster tartotta életben a számára rendszeresen küldött élelmiszercsomagokkal. Ulysses S. Grant, a polgárháború generálisa, majd elnök, szintén adósságok tei'he alatt tengődött, miután kikerült a Fehér Házból. Minden üzleti vállalkozásba belebukott s sehogvsem tudott egzisztálni. Mivel ragas2:,odott becsületes életelveihez. nem akart adósa lenni senkinek, kénytelen volt eladni háborús emléktárgyait, hogy kifizethesse hitelezőit. A leggyorsabban ment feledésbe Martin Van Buren, aki iránt annyira hálátlan volt a közvélemény, hogy halálát néhány újság még csak meg sem említette. Persze az elmúlt századok művészvilágának is meg voltak a hírességei, akik valósággal éhen haltak, de hátrahagyott festményeik, szobraik, zenemüveik pénzzel szinte megfizethetetlenek. Említésre érdemes a mi generációnk egyik színművész hatalmassága, John Barrymore, aki —- bár nagy művész volt — privát életében igen gyenge karakter. Volt idő, amikor hercegi pompában élt, saját jachtján járta a tengereket, kicsikarván az élet minden gyönyörét és nem egészen egy évtized múltán koldus szegényen, betegségtől megtörtén kínlódott, mig végre teljesen összeroppanva meghalt. De még halálos ágyán is megtartotta akasztófahumorát és nem próbált az önsajnálkozás, vagy a lelkiismeretfurdalás védőbástyája mögé menekülni s csupán könnyed gesztussal figyelmeztette a sajnálkozókat: “Ne felejtsétek el, hogy csak azok félnek a haláltól, akik sohasem éltek ...” Persze mindezek után a nagy kérdőjel még1 mindig fölöttünk lebeg: vajon érdemes-e mindent kockára tanúi. feláldozni a hírnévért, s a velejáró dicsőségért? Megéri-e, hogy feladjuk hitünket, nemes meggyőződésünket, a barátság őszinteségét és mindaz* a szépet és jót, ami ennek a rövid életnek örömeit jelenti? Ha nem volnánk gvarták. azt válaszolnánk: rmm éri meg! Mert hiszen hulló csillagba kapaszkodik a törtető, . mit úgyis porrá őröl zuhanásában a súrlódás ereje... A szánkor k’zárfsá! kérik HAMTLTON, O. — Az Amerikai Légió 4-ik kerülete Yoüng s enátor kizárását kéri. A légió haragszik a szenátorrá, mert tiltakozása ellenére beszélt az Emergency Civil Liberties Committee előtt december lóién. Yöung szenátor közben még levélben is jól odamondogatott az őt kritizáló Neil Wetterman Hamilton Countv-i elnöknek.
