Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-19 / 20. szám

AMERIKAI MAGYAR SZŐ Thursday, May 19, I960 Külföldi futballcsapatok mérkőzése N. Y.-ban Hatalmas érdeklődés nyilvá­nult meg a két nagy nemzetközi mérkőzés iránt. Mintegy 15,000 néző előtt az első mérkőzést a München 1860 és az amerikai profi liga válogatott játszotta. A sok magyar, aki a mérkőzésen kint volt különösen a magyar fiuk játékát figyelte, mivel mind két válogatott csapatban többen játszottak. Az első mérkőzésen nagy iram volt és több kemény belemenés tarkította. A 14. percben szép német támadás fut a pályán; a jobbszélső villámgyorsan el­fut az alapvonalról bead és a center szép fejessel szerzi meg a vezető gólt 1:0. Ezután az amerikai fiuk is vezetnek egy jónéhány támadást, de igyeke­zetük elakad a kemény mün­cheni védelmen. Egy ilyen tá­madásnál a 28. percben a 11-es pont táján az amerikai jobbszél­sőt két német védő is “ollóba” fogja és felvágják. A biró 11-est Ítél, amely ellen hiába tiltakoz­nak a müncheniek. A 11-est értékesítik s igy az eredmény 1:1 lett. Azonban nem sokáig örvendenek az eredménynek, mert reá 5 percre a német cen­tert hasonlóan felvágják, 11-es s a center belövi 2:1. Az első félidő befejezése előtt 2 perccel egy villámgyors német támadás fut és a center ragyogó fejes­sel újabb gólt szerez 3:1. A második félidőben uj kapus véd az^amerikai válogatottban, amely sokkal jobban megállja a helyét, mint elődje. Szinte ál­landóan támadnak az ameri­kaiak, de egymásután vagy 5— 6 hatalmas helyzetet hagynak ki. Már ugy látszik, hogy az eredmény nem változik, amikor is a befejezés előtt néhány perc cél az amerikai jobbszélső be­talál a németek halójába 3:2. Az eredmény már nem változik s végeredményben a döntetlen jobban megfelelt volna a játék képének, sőt kis szerencsével még győzhettek volna. Az ame­rikai csapatban játszó két ma­gyar fiú, Vinyei és Rácz legjobb jaik voltak csapatuknak. Manchester United — German- American válogatott 2:1 (0:1) Az angol csapat: Gregg — Fcuíkes, Haydock, Heron, ■— ' awton, Brennan, Giles. Quixall, ’ówscn, Pearson, Scanlen. Germ.-American: Baranyai — Resmeki. Krische, Finn — Hen­ni II., Heink — Fister, Seiges, Máthé, Schilling, Neubauer. Hatalmas iramban kezdődik a játék s már az első percben nasry Máthé-bombát láthat a közönség, amely csak centimé­terekkel kerüli el a felső kapu­fát. Kár érte. Szinte egy kapura játszanak a mieink, ami a 18 •>ercben szép gólt eredményez. Neubauer szépen Máthé elé ad, ő Fisterhez, aki szép gólt lő 0:1. Egykét veszélyes helyzetet te­remtenek az angolok is. Feltű­nik az angolok erőszakos játé­ka és a centerük durvasága is. Baranyai kezében a labda, vi­szi, hogy kirúgja, s az angol Dawson beletalpal, úgyhogy a magyar fiú 2—3 percre ápolásra szorul. Hatalmas fütty és pfuj kiáltások hallatszanak a lelátó­ról. A második félidőben aztán job ban ment már az angoloknak és a 14-ik percben Dawson kiegyen lit 1:1. Egy negyedóra múlva is­mét Dawson eredményez 2:1. — igy nagy helyzetet hagy ki a íagyar Máthé; a félpályáról vi­zi fel a labdát egyedül, villám- yorsan kapura tör s már csak kapussal van szemben s ha- almas lövést küld, amely pon- :san a kapusba vágódik, amely egszerzi. Nagy helyzet volt. másik nagy helyzetet Schil- ing hagyja ki, aki 5 lépésről rellélő.. Végeredményben a já- ék alapján győzni kellett volna • német válogatottnak. A csa­patban játszó magyar fiuk mind ól játszottak és dicséretet ér­iemelnek mindnyájan. A vere- ég egyik főokozója a sokszor helytelenül Ítélkező játékvezető volt. LIGA EREDMÉNYEK: Passaic—Hoboken 3:2 (2:1) Bavarian—Austria F. C. 1:6(0:2) N. Y. Litván—Hellenic F. C. 2:1 (1:0) NEWYORKI MÉRKŐZÉSEK Vasárnap, május 22-én a N.Y. Hungarian S. C. mérkőzik a German-Hungarian csapattal a German-American Ligában, a Metropolitan Ovalon, Andrews Ave és 57th Street, Maspeth, L. I. — Kezdete d. u. 3.30-kor. MAGYARÜRSZÄ3ISPORTHÍREK A Magyar NB 1-es laodarugó 'át a kiesési zónában tanyázó ■sajnckság múlt heti 20. forduló- '•sapatck elszánt küzdelme je’le­plezte. Az erőfeszítések általá­ban sikert is hoztak, mert af utolsóelőtti helyen álló BVSC-' ivévé, valamennyi gyengébb syüttesnek sikerült a pontszer és. A BVSC a Népstadion 30 000 pézője előtt 2:1-es félidő utár 4:1 arányban szenvedett vere­séget a fölényben játszó Ferenc­várostól. Meglepetésre az MTK s a Bp. Honvéd találkozóján vá­ratlanul nagyarányú 3:0-ás győ zeimet arattak a kék-fehérek. Az MTK megérdemelten szerez­te meg első tavaszi győzelmét. A játék alapján nem volt ekko­ra különbség a két csapat kö­zött. A Vasas 1:1 arányú dön- I tétlent ért csak el Péccsel szem- I ben, bár tudták értékesíteni, j míg a Pécs csatárai nagyobb I higgadtsággal a maguk javára dönthették volna el a számuk- j ra fontos mérkőzést. Szombathelyen a város csapa­a 2:0-ás félidő után hasonló H. ROTH & SON IMPORTERS KÉRJE INGYENES ÁRJEGYZÉKÜNKET! Az összes régi és teljesen uj magyar hanglemezek! Cigányzenés hanglemezek, eredeti magyar népzenekar já­téka, egy teljes óráig játszik! Száma: 1001 AB $3 95 DOZZI SZALÁMI (3 rúd vételénél) fontja ....$1.75 Hunyadi János ásványvíz. Pergetett Zita-akácméz. Csoko­ládék, candy-k. Uj édes mák, darálva, szitálva. Szegedi paprika. Mák, dió és mandula darálva. Italizesitők. Likőrös csokoládék. Lekvárok és hecsedli, stb. Liptói túró (juhturó) Rudas vanília Hímzett női Blúzok és Szegedi PAPUCSOK jutányos áron A legújabb magyar szakácskönyv: Budapesti ínyencmester (1955-ben jelent meg) dupla kötetben ........................ $5.50 Venész-féle budapesti szakácskönyv ................................ $3.00 AMERIKAI NYELVMESTER $2.50 ANGOL-MAGYAR és MAGYAR-ANGOL nagy szótár .. (22,000 szó magyar kiejtéssel) ........................................ $5.00 Uj magyar-angol és angol-magyar zsebszótár .......... $2.50 Nagy Angol-Magyar Műszaki Szótár....................$12.50 Magyar játékkártya (Piatnik) egy csomag csak 85c. • Incze Sándor Magyar Albuma bolti ára: $3.95 • Magyar népdalok és csárdások, száma: 1002 AB $3.95 BUDAPESTI MAGYAR LIBAMÁJ 1577 FIRST AVE. (82. St. sarok), New .York 28, N.Y Telephone: REgent 4-1110 Hallgassa a WBNX (1330 hullámhossz!) rádióműsorunkat varárnap délután 12.30-tól rányban győzte a Tatahá­zát. Az óriási lelkesedéssel küz 'ő szombathelyi csapat megér- ’«mc’ten szerezte meg a győzel­met. A Diósgyőr és a Szeged ta- álkozóján az első félidőben a szegediek vezettek 2:l-re. Vég­eredményben azonban a diós­győriek szerezték meg a 3:2 arányban a győzelmet. A szege­di közönség kitűnő, gyorsiramu és technikás mérkőzést látha­tott. Az Újpesti Dózsa-Dorog mérkőzésen egy gól sem szü­nteti. Heves küzdelmet, de elég Uacsony színvonalú játékot ho­lott az összecsapás. A Salgótar- :án Csepelen 2:0-ra győzte le a helyi csapatot, de győzelme en- I nél nagyobb arányú is lehetett volna. Az NBl-ben e forduló után az Újpesti Dózsa vezet 32 pont­tal, utána a 28 pontos Ferenc­város, a 24 pontos Vasas, majd a Hcnvéd, az MTK és a Tatabá­nya következik. A két utolsó he­lyen a 14:14 pontos BVSC és Pécs áll. • Az elmúlt héten a magyar sportolók ismét számos nemzet- I közi találkozón szerepeltek. Bu- | ciapesten folyik a sakkvilágbaj­noki zónaverseny, amelyen szá­mos európai ország legjobb sak­kozói között három magyar mes­ter is szerepel. A huzamos időn ót tartó versenyen a magyar résztvevők eddig közepes helyet vívtak ki maguknak. • A milánói súlyemelő európa- bajnoságon megszületett a má­sodik értékes magyar helyezés: Veress Győző a szovjet Kurinov mögött 397.5 kg-os eredmény­nyel a második helyen végzett a váltósulyban. A félnehézsuly- ban Pál József csak a 8-ik helyet tudta megszerezni, középsulyban Tóth Géza, uj magyar országos csúccsal ötödik lett. A “KÖRHINTA” cimü magyar zenés film bemu­tatója az akroni Magyar Házban Az Akroni Magyar Ház Nő; Osztálya dicséretreméltó hatá­rozatot hozott legutóbbi gyűlé­sén. Amint már köztudomású, a Református Egyház keretében élő Magyar Egyházkerület iga­zán nemes mozgalmat indított el egy “szív- és tüdőgyógyitó” gép megvásárlására és Magyar- országba való elküldésére. Ez valóban olyan emberséges elgon­dolás, ami ellen egyetlen ameri­kai magyarnak sem lehet kifo­gása tekintet nélkül arra, hogy kinek mi a vallása, vagy politi­kai felfogása. A Magyar Ház Női Osztálya is ezt az irányelvet követte, ami­kor elhatározta, hogy erre a célra május 21-én, szombaton este 8 órai kezdettel filmestét rendez, amikor bemutatja a “Körhinta” c. magyar filmet. Mivel belépőjegyet nem árusí­tanak, a Női Osztály arra kéri az akroni és környéki magyar­ságot, hogy minél nagyobb szám bLn támogassák ezt a szivet és lelket emelő mozgalmat adomá­nyaikkal. A “szív- és tüdőgyógyitó” gép két nagyságban kapható, s ára 10 és 30 ezer dollár között mo­zog. Tehát arra kérjük a Ma­gyar Szó olvasóit, barátait, hogy jöjjenek el és megjelenésükkel adjanak támogatást ennek a ne­mes mozgalomnak, melynek cél­ja a fentnevezett gyógyitó gép megvásárlása. E. H., tudósitó Seaman J. $3 Szalai Anna, szeretett férje em­lékére $8 Bodó Jolán $3 Kovács József (Rev. Gross által) 2 dollár Dara S. $3 A Refy Sr. $1.50 Mihalka J. $1.50 Vágó O. máj., jun. F. G. $8 Kandrács György $50 Gajdos Mihály, Szabó Lajos em­lékére koszorumegváltás $5 Pavloff Rose $10 Székely A. $8 Kovács Tony és neje $3 j Adams által: Jancsik G. $3 Baumly F. $2 Forgan L. $2 I Kálmán F. n. f. $2 j Fodor J. $2 I Abjanich Mary $5 Downtowni jóbarát $10 LAPUNKÉRT Bor F. $2 Steve Nagy $3.25 Lorenz Theresa $3 Előadás Kubáról Philadelphiában Május 27-én, pénteken este 8.30 órai kezdettel az Adelphia Hotelben, 13. St. & Chesnut, ér­dekes kulturelőadás lesz Kubá­ról a Social Science Forum ren­dezésében. Sue Carr, Philadelphiából nem régen résztvett a Havanában megtartott kubai szocialista if­júsági kongresszuson. Ezen kul- turest keretében fogja ismertet­ni tapasztalatait, melyeket szí­nes vetített képekkel és filmek­kel illusztrál. A filmek bemu­tatják a kubai nép előmenete­lét Batista diktátorságának le­verése óta. Előadása után szive­den válaszol kérdésekre. Belépődíj elővételben $1.50 két személyre, az ajtónál személyen­ként $1, diákoknak és munka- nélkülieknek 50 cent. HOTEL MJUESTSÜ SSÜ ünnepélyes megnyitó DECORATION DAY week-enden, május 27-én, pénteken Minden kényelem, központi fűtés. Magyar cigánzene A CATSKILL EGYIK LEGIlEDVESEBB NYARALÓHELYE A Little Hungary- és Golden Fiddle-ből jólismert HELLER KATÓ vezeti a kitűnő magyar konyhát és Heller Sándor as üzletvezető MÉRSÉKELT ÁRAK JUNIUS HÓBAN betegeink Dara Steve, kedves Niles, O.-i olvasónk hosszabb ideig kórhá­zi kezelésen volt. Már odahaza lábadozik. Mielőbbi teljes fel- gyógyulást kívánunk neki. • Lefkovits Béla newyorki ked­ves olvasónk súlyos operáción ment keresztül. Mielőbbi felgyó­gyulást kívánunk. A MAGYAR TÁRSASKÖR SZEZONZÁRÓ SZiNIELŐADÁST rendez május 21-én, szombaton este 8.30 kezdettel a Magyar Házban, 2141 Southern Blvd. (a 181- és 182-ik utcák között) Színre kerül: A “SZÉNAPADLÁS” c. 1. felv. vígjáték és “OROSZLÁNSZÍVŰ JENŐ” c. 1 felvonásos komédia Magánszámok Előadás előtt és után kávé és sütemény lesz felszolgálva Belépődíj 1 dollár LÁTOGASSON EL AZ ÓHAZÁBA! TÖLTSE A NYARAT RÉG NEM LÁTOTT ROKONAIVAL! CSATLAKOZZON A JULIUS 25-ÉN A K.L.M. REPÜLÖVONALON INDULÓ CSOPORTHOZ írjon az ország bármely részéből a RENNER és GROSS Utazási Irodának 1666 FAIRFIELD AVENUE, BRIDGEPORT, CONN. Telefon: ED 5-6902 Minden felvilágosítást díjmentesen megadunk. Az összes iratokat elkészítjük szakértelemmel 16 [ SPORT

Next

/
Oldalképek
Tartalom