Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-05-12 / 19. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 12, 1960 A JÖVEDELEMELOSZTÁS MÓDSZEREI A TSZ-EKBEN A termelőszövetkezeteket alakitó parasztok azért társulnak, hogy összesített földjeiken korszerű módszerekkel a megszokottnál többet és jobban termeljenek, s a nagyobb eredmény hasznából végzett munkájuk arányában részesüljenek. A termelőszövetkezetekben az elvégzett munka díjazása s a közös jövedelemből való részesedés egy sajátos és csakis itt használatos kategória, a munkaegység alapján történik. A hazai termelőszövetkezeti munkálatokat a szükséges fizikai erőkifejtés és szakképzettség figyelembe vételével hét csoportba sorolták. Az első csoportbeli munka egy napi teljesitménynormájának elvégzését 0.5, a hetedikbe sorolt munkát 2 munkaegységgel díjazzák. E rendszer szerint a kukorica sorkapálásakor 650—850 négyszögöl müveit területet kell megmunkálni egy nap alatt, és ez 1 munkaegységnek számit. A szőlőmetszésben 700- -800 tőkéért 1.5 munkaegység jár. A tagok teljesített munkaegységeit nyilvántart ják, és év végén összegezik. A zárszámadáskor megállapítják, hogy mennyi az a termény avagy készpénz, amely a végzett munka díjazása és a tiszta jövedelemből való részesedés fejében a tagokat illti, s ezt osztják el az év során a tsz.- ben teljesített összes munkaegységek számával. A zárszámadásban mutatják ki, hogy egy munkaegységre hány kiló búza, kukorica stb. és mennyi forint jut. A jövedelemelosztás munkaegységes rendszere felbecsülhetetlen szolgálatokat tett s tesz a Szovjetunióban és a népi demokratikus országokban. Magyarországon is a termelőszövetkezeti gazdálkodás megindításában s a közös nagyüzemi gazdaságok megszilárdulásában, felvirágzásában jelentős szerepe van. Mi a hiba? Van azonban a munkaegységnek két — különböző természetű —, a fejlődés bizonyos fokán súlyosan kirívó hibája. Az egyik az, hogy a munkaegységgel a teljesítményt négyszögölekben mérik, s nem az eredmény mázsái szerint. Tehát a munka felületi avagy felszíni mennyiségét veszik figyelembe, nem az eredményt. Különösen gond ez az újabb, még meg nem szilárdult szövetkezetekben, ahol a nemrégiben egyénileg gazdálkodó tagok eddig nem annyira négyszögölekben, mint inkább mázsákban becsülték munkájukat. A másik hiba, hogy a munkaegység ellenértéke előre meg nem határozott, bizonytalan, és csak az esztendő végén realizálódik. A nemrégiben még egyéni parasztnak ez nem gond, hiszen más megjelenési formában, de ez -a helyzet a gazdálkodás eredményességét illetően a magángazdaságokban is. Viszont a munkaegység-rendszernek ez a hátránya elkerülhetetlenül jelentkezik a már megszilárdult, a virágzás bizonyos — szükségszerűen fejlettebb —fokára elérkezett tsz-ekben. Az egyik vagy a másik fogyatékosságot ma a magyar termelőszövetkezetek túlnyomó többségében felismerték és nyilvántartják a tagok. Ennek tudható be, hogy miként a Szovjetunióban és a népi demokráciákban, úgy nálunk is — lázas keresés, kutatás, kísérletezés indult meg a jövedelemelosztás uj, a munkaegység-rendszer hibáit kiküszöbölő módszereinek feltárására és bevezetésére. A jobb megoldás ilyen-amolyan keresése jellemzi szinte valamennyi szövetkezetünket. Persze mindez tétovázóan, bizonytalanul történik, bár legalább 100 olyan szövetkezetét ismerünk, ahol esetleg már évek óta határozottabb kísérletek vannak ez irányban. A tapogatózás a munkaegység-rendszerben fellelhető fogyatékosságok kétfé- iesége szerint két irányú. Ismerkedjünk meg ezekkel külön-külön. Az “eredményességi” munkaegység Az egyik törekvés képviselői meg akarják ugyan tartani a munkaegységet, de azzal a módosítással, hogy a megszerzett munkaegységek száma ne a munka mennyiségét, hanem eredményét fejezze ki. Ilyen “eredményességi munkaegység- rendszer”-t alkalmaznak a tótkomlóst Haladás Termelőszövetkezetben immár három esztendő óta. ‘Ott a kapásnövények számára megművelendő föld területét a tagok közt megosztják oly módon, hogy minden egyes tag köteles a rábízott kukorica, napraforgó, cukorrépa stb. munkaparcelláján egész esztendőn át kifogástalan munkát végezni. Azonban a kapálásért, törésért, szedéséit stb. nem szabványos munkaegységet kapnak. Külön-külön mérik le, hogy ki-ki hány mázsa kukoricát termelt a maga munkaparcelláján, s annyiszor 0.75 munkaegység illeti. Egy mázsa cukorrépáért 0.33, egy mázsa napraforgóért 1.95 stb. munkaegység “dukál”. Év közben a terület arányában bizonyos számú munkaegységet a tag nevére írnak, hogy előleget vehessen fel. Ez azonban a végelszámolást nem érinti, csupán annyiban, hogy az előleget levonják. De ha elemi csapás következtében a termés kedvezőtlen, akkor például 1 hold kukorica megműveléséért a tag 15.6 munkaegységet mindenképpen kap. Hasonló “biztositás” történik a többi kapás esetében is. Az állattenyésztési munkálatokat a “hagyományos” munkaegység-rendszer is részben a kifejt tej, ráhizlalt súly stb. arányában díjazza, azonban a gondozásért jár bizonyos fix, azaz eleve meghatározott munkaegység. A tótkomlósiak ezzel szakitottak, és például a tehenészek csak az átadott tej után kapnak 100 literenként 1.825 és a leválasztott borjú után kilónként 0.07 munkaegységet. A sertéshizlalásban a 100 kg ráhizlalt sulv után járó munkaegység a daraértékesitéshez is igazodik, ami többek közt a hizlalás eredményességét is kifejezi. Biztositás itt nincs, mert nem vált be. Hogyan számítják ki? Hogyan számítják ki az eredményességi munkaegység-rendszer mutatóit, vagyis azt, hogy hány munkaegység jár egy mázsa, 1 liter, 1 kiló stb. előállított termék után. A tótkomlósiak meglehetősen bonyolult módszert alkalmaztak. Azt vették alapul, hogy e vidéken a szokásos 50 forintos napszámbér a termelőszövetkezet megszokott részesedési kulcsa mellett másfél munkaegységnek felel meg. Nos, ahány napot dolgozik egy tag — ez más a növénytermesztőnél, mint az állattenyésztőnél —, annyiszor másfél munkaegységet kell szereznie. E tételből kiindulva bonyolult aránypárok, szorzatok és osztások utján megállapították, hogy 1 mázsa kukoricáért jár 0.75 munkaegység. Persze igy két nagy hátrányt is beledolgoztak módszerükbe, nevezetesen: megmerevedett az 50 forintos naponkénti kereset, és ez a számítás nem veszi eléggé tekintetbe a különböző munkálatokhoz szükséges különböző erőkifejtést és szakképzettséget. Jóval egyszerűbb a kábái Béke Tsz. elszámolási módszere. Tagjai azt tartották: terveztünk holdanként 120 mázsa cukorrépát. Egy hold megművelésére a hagyományos rendszerben szükséges 43.52 munkaegység. Ezt elosztjuk 120-szal, és minden mázsa megtermelt cukorrépa után adunk 0.362 munkaegységet. Ha a holdankénti 120 mázsás termést nem érjük el, akkor nem az eredmény, hanem a munka szerint számolunk el. Az eredményességi munkaegység-rendszer Tótkomlóson és másutt is bevált, ahol bevezették. Tótkomlóson e sorok Írója is látta, hogy a szövetkezet tagjai holdvilágos éjszaka fejelték a cukorrépát, mondván, igy kevesebbet fonnyad a répa, tehát több mázsa után kapunk munkaegységet. Ugyanakkor a Haladás tsz a betakarítás ütemében messzire megelőzte a környék többi szövetkezetét, Csakhogy ennek a módszernek is vannak hátrányai. Nehezíti a munkálatok szervezését, csábit a munkaegység hígítására, de a legfőbb veszélye, hogy a tagságban állandósithatja a szemellenzősen egoista szemléletet. Éppen ezért, bár szinte bravúrokra sarkall, elsősorban a munkafegyelem és az elvégzett munkák minősége szempontjából még kellőképpen meg nem szilárdult szövetkezetekben való bevezetésre ajánlható. Átmeneti megoldások Találunk az országban egv seregnyi átmeneti megoldást. Békéscsabán például a Május 1. tsz- ben a munkában töltött idő után számították a munkaegységet. Nem vált be. Cegléden, a Dózsa Népe tsz kertészetében az értékesített áru bevétele szerint szabták meg a munkaegységet. Ez a megoldás kitűnőnek bizonyult. A kertészet bevételei pazarul megnövekedtek, mert a tagok nem csupán a termelésre, de a koraiságra, a válogatásra és a választékos csomagolásra is nagy gondot fordítottak. Osliban a tagok saját istállóikban hizlaltak közös célra sertéseket, és egy, daraértékesitéshez alkalmazkodó eredményességi mun kaegység-skála segítségével a nagyüzemi hizlalás nak is becsületére szolgáló eredményt értek el. Kisbéren, a Virágzó tsz-ben két részre osztották a munkaegység értékét. Munkaegységként 30 forintot munkabérnek minősítettek, és a ledolgozott munkaegység számának megfelelően ezt bármely tag minden hónapban felveheti. Ami ezenkívül jár, azt az év végén kapja meg, de csakis az, aki becsülettel végigdolgozta az esztendőt, mert ez a kisbéri megfontolás szerint már nem munkabér, hanem részesedés a közösen termelt tiszta jövedelemből. Kecskemét egyik határterületén, Borbáson, eredményességi munkaegységrendszer dívik, de előre megmondják, hogy egy-egy munkaegység értéke 30 forint. Ez a módszer fordulópontnak tekinthető, mert a munkaegység-rendszer másik hibáját, a kései- séget és bizonytalanságot is iparkodnak kirekesztet általa. Ezt nevezik “garantált értékű” munkaegység-rendszernek. Fölöslegessé válik a munkaegység A munkaegység értékének garantálása és ezzel párhuzamosan havonkénti kifizetése már jelentős lépésnek tekinthető a biztonság és a rendszeresség irányába. Itt álljunk meg egy pillanatra, és szögezzük le, hogy a munkaegység alkalmazásának szükségszerűsége — talán törvényszerűsége —- kezdeti fokon a közös gazdálkodás fejletlenségéből adódik. A korszerű termelési módszerek gyakorlatában még nem eléggé fejlett gazdaság eredményei ugyanis jelentősen az időjárási s egyéb tényezőkkel vannak összefüggésben. Az össznépi vagyonra a termelőszövetkezet nem támaszkodhat, és nincsenek még olyan tartalékai, hogy az esetleges rossz esztendőben is ki tudják fizetni a munkaegység garantált értékét. A fejletlenségből eredő másik gond, hogy a fiatal tsz-ek a jövedelem jelentős hányadát természetben akarják megkapni. (Pedig a tsz-től pénzért is megvásárolhatják.) Nos, ahol ezeken a kezdeti nehézségeken már túl vannak, gondolni lehet arra, hogy a munkaegység értékét előre garantálják. És abban a pillanatban nyilvánvaló, hogy a munkaegységre, mint közbeiktatott kategóriára már nincs szükség. Mert ha a munkaegység értékét a tsz tagja előre tudja, és végzett munkájának ellenértékét pénzben, nem pedig természetben kapja meg, akkor nem kell azt mondani, hogy 800 négyszögöl kukorica sorkapálása 1 munkaegység, vagy 1 mázsa kukorica 0.75 munkaegység, hanem mondhatják: 800 négyszögöl megkapálása 50 forint, és ezt elsején az irodában felveheted. Magyarországon a végzett munka díjazásának ezt a módszerét esztendők óta alkalmazzák Barcson, a kiváló Vörös Csillag termelőszövetkezetben. Ez a tsz már szilárd, gazdálkodása rendkívül korszerű, és többmilliós tartalék-alapokkal rendelkezik. Persze probléma azért itt is akad. A végzett munka pénzbeli díjazásával és azonnali kifizetésével megváltozik a viszony a termelőszövetkezet és a tag között, és megváltozik a paraszt életformája. Eddig részesedett a közös munka eredményeiből, ezután fizetést kap. Ezer esztendeje hozzászokott, hogy jövedelmének zöme ősszel jön, és ebből él télen. Most havonként kap fizetést, de minthogy a növénytermesztő télen alig végez érdemlegesebb munkát, nincs is jövedelem télen, és ha nem tartalékolt havonként, nincs is kitartása. Barcson az ilyesmit igyekeztek elhárítani. Ma már a teljesített munkák után járó fix díjazásnak csak 80 százalékát adják ki havonta, a fennmaradó 20 százalékot zárszámadáskor kapják meg a tagok, hogy legyen kitartásuk télire. A brigádokat pedig önelszámolóvá tették. Amennyi tiszta jövedelmet produkál egy-egy brigád a saját munkaterületén, annak bizonyos hányadával — 15 százalékával — hozzájárul a közös alapok növeléséhez, a többit pedig maguk között osztják fel. Tehát a tag ősszel is kap summát, és részesedése — a brigád munkaközösségén belül — végzett munkájának minőségétől is függ. A Szovjetunióban Nem szándékozunk dönteni vagy jósolgatni, hogy a kísérletezés alatt álló különböző jövedelemelosztási módszerek közül melyik lesz a megfelelőbb. Nem lesz azonban érdektelen, ha most, bár nagyon röviden, utalunk a szovjetunióbeli helyzetre. A kolhozokban a gazdálkodás 1953-ban bekövetkezett szabadabb lehetőségeihez alkalmazkodva, tömegesen először a mi eredményességi munkaegységünkhöz hasonló módszerek terjedtek el. Sok helyütt rendkívül bonyolult módon a munka eredményén kívül a munka mennyiségét is figyelembe vették a munkaegységek kiszámításakor. Ezután tértek át a munkaegység értékének garantálására, és ma, a hivatalosan leginkább támogatott és legnagyobb arányban alkalmazott irányzat: a pénzbeli díjazás a munkaegység kategóriájának mellőzésével. Ezenkivül persze vannak kolhozok, ahol még a hagyományos munkaegységrendszer dívik, vagy pedig megmaradtak az eredményességi vagy garantált értékű munkaegység mellett. Földeáki Béla
