Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)

1960-05-12 / 19. szám

Thursday, May 12, 1960

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

5

Bujdosás a rejtelmes Szibériában

Mult heti lapunkban irtunk arról, hogy milyen emlékezőtehetsége van dr. Fábián Bélának. Beletekintettünk az “Ezer ember asszony nélkül’’ c. könyvébe, amelynek utolsó oldalain azzal foglalkozik, hogyan készültek megszökni az orosz hadifogoly-táborból. Ugyanerről a szökésről “Cardinal Mindszenty” c. könyvében dr. Fábián a következőket Írja:

“1918 elején elmenekültem Krasznaja-Rjecs- kából és állandóan bujdosva, küzdöttem a polgárháború, tömegbrutalitás és pusztulástól tépett 5 ezer mérföldön keresztül Leningrádba”. (A fekete nyomás a miénk. — Szerk.)

Szerettünk volna hozzájutni da-. Fábián “Orosz pokol” c. könyvéhez, amelyben tudomásunk szerint leírja ennek az útnak történetét és amely könyvet dr. Fábián néha megemlít Írásaiban.

Sikerült végre megtalálni a könyvet a New York Public Library “állandó” gyűjteményében, ahonnan könyvet ugyan kölcsönözni nem lehet, de megengedik azok ottani olvasását. Kérésünkre 15 percen belül megkerült az “Orosz pokol” c. könyv, amelyet olcsó papíron nyomtak annakidején, úgyhogy annyira törékeny, hogy csak vigyázva lehet lapozgatni benne. A könyv fedőlapja egy döglött lovat ábrázol, valamint két emberi alakot, akik késsel vágják a ló húsát,

Elkezdtük a könyvet olvasgatni, várva, hogy mikor is lesz már szó arról, hogy a szerencsétlen magyar hadifoglyok, az orosz hatóságok elől menekülve, hogyan bujdosnak a szibériai tajgában, szteppéken, a mandzsuriai és mongóliai sivatagokon keresztül, folyton bujdosva a kozák patro- lok, s a vörös gárdisták puskái elől, akiknek annakidején más dolguk sem lehetett, mint szegény magyar hadifoglyokra vadászni.

Itt-ott rábukkantunk annak leírására, hogy miként játszották ki a különböző hatóságokat és hogy féltek a spionoktól. Természetesen nemcsak a vörös gárdistáktól kellett félniök, hanem a kozákoktól is, ahogyan a könyv 69 oldalán Írja le dr. Fábián egy illető útbaigazítását.

. “. . . Omszkban fontos elhatározás előtt fognak állani. A vonal kétfelé ágazik, Permnek és Csel- jabinszknak. A permi vonalon ma még a vörösök az urak, a .cseljabinszki állomás a kozákok kezében van. Nem kell előre terveket csinálni, hogy melyik vonalat választják. Mindkettő egyaránt veszélyes. Cseljabinszkban a kozákok verhetik agyon önöket, Permben a vörösök. Egyik agyon- verés sem humánusabb a másiknál. De önök tudták, hogy nem nászutra indultak. Omszkban az utolsó percben határozzanak, mikor a környékbeli utasoktól már értesültek a helyi viszonyokról.”

•

Voltak dr. Fábiánnak más szökési kalandjai is, mint pl. az ohrdrufi náci koncentrációs táborból, amiről tudtunk szerint sajnos csak egy mondatban számol be ‘Cardinal Mindszenty” c. könyvének 6. oldalán:

“... Ohrdrufról 1945 márciusában szöktem el három társammal, tiz napig rejtőztem Thuringia erdejében és végre sikerült átcsúszni a német vonalakon, hogy Patton amerikai hadseregénél találjak menedékre.”

Érdekes lenne, ha dr. Fábián ezekről az élményeiről is olyan bőven ima, mint ahogyan a szibériai szökésről irt az “Orosz pokol” c. könyvében, melynek 64. oldalán pl. a következőket olvashatjuk :

“. . . A kis apró szán, amelyben alig fértünk el ketten a hátsó ülésen erős irammal nekiindult a városnak. Csomagjainkat halomba raktuk az első osztályú étteremben...”

S hogy rámutassunk, mennyire féltek a spionoktól, és idegenektől a szökött foglyok, egyikük, Schneider megállított egv idegent, amiről dr. Fábián a következőben számol be ugyanezen könyv 68. oldalán:

“...Végre jött egy prémgalléros, tiszti köpönyeges, aki lassan nézegetve haladt lefelé a korzón, mintha keresett volna valakit.

— Magyar vagy? — szólította meg Schneider.

A fiúnak a magyar szó hallatára felvillant a

szeme.

— Magyar. Hát ti kik vagytok?

“Kölcsönös bemutatkozás” (Persze, mint állatorvosok, akiket az oroszok átcserélnek magyar kézen lévő orosz foglyokkal.)

Hogy a könyv leírása még izgalmasabb legyen, dr. Fábián helyenként megemlíti azt a félelmet, amely elfogja azokat, akik hamis papírokkal utaznak- S az érthető is, viszont nem volt túl nagy probléma részükre, amiről a könyv 71. oldalán a

következőket olvashatjuk:

Mindenesetre vigyázni kell, hogy ne lássanak. Csak nyugodtság. He felfedeznek, az aranyak majd rendbehoznak mindent. Most pedig kerüld meg az állomási épületet, menj ki a fütő- házhoz és szállj be a többiekhez. Mikor a vonatot betolják az állomásra, szánjatok ki a kifelé eső oldalon, s addig ne szálljatok be, mig véget nem ér az ellenőrzés”. (Fekete nyomás a miénk. Szerk.)

Goldoltuk, hogy most aztán igazán nehéz lesz a másodosztályú utazás, de ugyanezen oldal végén a következőket olvastuk:

“. . .Végre a vonatot betolták az állomásra és két hordár segélyével a holmijainkat elhelyeztük az egyik másodosztályú kupéban.” (Fekete nyomás a miénk. — Szerk.)

Ugyanezen könyv 72. oldalán pedig részletesen leírja dr. Fábián, hogy miként helyezkedtek el a vonatban:

“.. . Egy négy hálóhelyes fülkét sikerült az első berohanásra teljesen lefoglalnunk, a két kis kozák a szomszédos fülkében kapott két ülő és egy fekvőhelyet. Minden fülkében hat ember részére volt ülőhely, a fekvőhelyek száma azonban csak négy volt (a két alsó ülőhely és a felettük kihúzható emeleti fekvőhelyek), az Alexander ügyessége még a harmadik fülkében is szerzett egy fekvőhelyet, igy hát nagyszerűen elhelyezkedtünk”. (Fekete nyomás a miénk. — Szerk.) Majd tovább igy írja le az eseményeket:

“... Amikor visszatértem a fülkébe, már jöttek is az ellenőrző közegek, két vasúti alkalmazott és egy vörös őr. Nincs semmi baj. Kérdezték hol van a menetlevél szerint még hiányzó három ember, mikor mondtam, hogy élelmiszerért mentek le az állomásra, még figyelmeztettek, hogy jó lesz utánuk szólni, mert a vonat rögtön indul. Megköszöntem a figyelmeztetést, a fiuk után indultam, nevető arccal bámultunk az egymás szemébe, megint átestünk egy kellemetlen kis histórián. Fütty, csengetés, a vonat lassan mozogni kezdett és Schneider az egyik kofferből előszedte a különféle finomságokat:

“Fiúcskák — mondotta sugárzó arccal — ma

Mialatt a képviselőház kiutaló bizottsága (Appropriations Committee! 122 millió dollárral emeli a kormány költségvetésében a katonai programra kért 39 billió s néhány százmillió dollár összeget, a hadsereg a hivatalos lapjában analízist közöl arról, hogy a Szovjetunió nem építi katonai erejét olyan hatalmassá, mint amilyenre egy váratlan, villámtámadáshoz szükség volna.

A cikk az Army Infonnation Digest-ben jelent meg “Analízis a katonai erő felhasználására vonatkozó Szovjet álláspontról” címmel. A szovjet szándék ilyen lefokozása szembeszáll az amerikai katonai tervek egyes kiindulópontjával. Egy meg- lepetésszerü támadás elhárítására az ország kidolgozta a bombázók számára a világ minden részében szétszórtan felépített bázisait, a távlö- vegek számos álcázott bázisait, a Polaris-távlöveg tengeralatti hajóraját, egész hálózatát a távlö- vegjelző állomásoknak és folytatólagosan a levegőben riadókészen álló atombombázók működését. Ezekkel az intézkedésekkel állítólag az amerikai katonai hatalom erejére akarja figyelmeztetni a Szovjetet. Azt is feltételezte az amerikai katonai stratégia, hogy a Szovjetunió állítólagos világdomináló tervének elérése szempontjából nem mellőzheti a totális nukleáris támadás lehetőségét, különös tekintettel a meglevő távlöveg előnyére.

Most ezt a szépen kidolgozott és széleskörben ismertetett feltevést mind feldönti az amerikai hadsereg vezetőségének újabb beállítása. Ezt a cikkben azzal magyarázza, hogy a Szovjetunió — bár meg van győződve saját fegyveres erejéről — azt is tudja, hogy nem kerülheti majd el a magára nézve káros megtorlást. Mire építi a hadsereg ezen megállapítását? Nem egyébre, mint Kruscsev különböző beszédeire, amelyekben a háborúskodás káros voltát és mindenkire kiterjedő pusztító hatását olyan meggyőzően fejtegette.

“Mindazonáltal a Szovjetunió nem látszik felépíteni fegyveres erejét, hogy azzal eltüntethesse az Egyesült Államok megtorló erejét”, mondja a cikk, vagyis egyszerűbben kifejezve, a Szovjetunió nem készül támadó háborúra.

Ezt az alapvető megállapítását a hadsereg cikfinom jó vacsorát eszünk, a fene vigye el az ellenspionázst.

“A kupé oldalfaláról kinyúló egylábú asztalkát felállítottuk, utunk második szakasza szerencsés megkezdésének ünnepére a Schneider kézitáskájának rejtekéből előkerült egy doboz kakaó, az ünnepi estre rászántunk egy egész doboz tejkon- zervet, a chabarovszki sonka maradványait is előszedtük, finom orosz kolbász és kész a kifogástalan lakoma”.

Tovább nézegetve a könyvet, olvashatunk Loláról és Larisszárói, egy kis szerelmi kalandot is sejthetünk; majd olvasunk arról, hogy Omszkon túl nincs mit enni, be kell vásárolni, amiről a 123. oldalon dr. Fábián igy ir:

“...Minden megürült edényünket teletömtük vajjal, mely itt még most is hallatlanul olcsó árakon volt kapható: három rubelért egy font elsőrangú vaj. Általában mindent elképzelhetetlenül olcsó árakon vettünk. Sajtot három rubel ötven kopekjával, a legnagyszerűbb kolbászt fontonként három rubelért. Minden hihetetlen mennyiségben feküdt a fabódékban. Az utasok valósággal ellepték az elárusitóhelyeket, aki nem vásárolt, azt szinte kényszeritették az utitársai”.

Majd ugyanazon az oldalon lejjebb a következőket olvashatjuk:

“...Még Ludniczki egyik csajnikját, melynek letört az öntője, még azt is teletömtük vajjal s mikor vásárlásainkat befejeztük, örömmel állapítottuk meg, hogy ha Pétervárig mindenütt pusztaságokon haladnánk is keresztül, akkor se fogunk éhezni. Még csak kenyerünk hiányzót, azt nem vettünk, mert a vajas kofa, akinél a vajszükségletünket fedeztük, az omszki kenyeret ajánlotta, azt mondta, hogy az omszki kenyér hires egész Szibériában és az utón jobban is eláll”.

S tovább olvassuk a könyvet és epedve várjuk, mikor fognak bujdosni, küzködni a szegény magyar szökött foglyok? Persze fájdalmas a bucsu- zás Larisszától és Lolától, dehát már ez igy szokott lenni. Fogynak a versiek, sípol a vonat, s szépen befut a bolsevikok által elfoglalt, a fehérek és a németek által támadás alatt lévő Péter- várra. Mi pedig fáradtan hazamentünk aludni, miközben arról elmélkedtünk, hogy sokféle módja van a bujdosásnak és a küzdelemnek.

A. R.

ke a következővel egészíti ki:

“A szovjet vezetők ugylátszik ennél fontosabbnak tartják hatalmi pozíciójuk szempontjából nagyszabású gazdasági tervüket teljesíteni”. Ez ellen ugyan kinek is volna kifogása? De azért mégis rosszban sántikálnak azok az oroszok. A cikk szerint, hogy katonai előnyüket biztosítsák, “próbálják rábírni a nvugatot, hogy csökkentse vagy legalábbis késleltesse katonai erejének fejlesztését” de, folytatja, “nem sok reménye van ahhoz, hogy célját elérje”.

Pedig milyen jó volna, ha azt a sok billió dollárt — a költségvetésben kért 39,337,867,000, a kongresszus által még hozzácsatolt 121,967,000 és katonai épületekre félretett 1,700,000,000 dollárt -— háborús felszerelések helyett az emberi élet szükségleteinek fedezésére használhatnánk fel a mi hazánkban és ugyanúgy még sok billió dollárt más országokban is.

Kérdés: Ha Kruscsev nem akar háborút kezdeni, ki az, aki akar? Erre feleljen az Army.

Lenin Békedijat kapott Gyrus Eaton

Cyrus S. Eaton, gazdag amerikai ipari vezető egyike azon személyeknek, akiket a Szovjetunió kormánya ebben az évben a Lenin Békedijjal tüntetett ki. Eatont úgy ismerik az Egyesült Államokban, mint aki számtalanszor felszólalt országunk és a Szovjetunió közti jobb megértés érdekében. TASS, a hivatalos szovjet hírszolgálat igy ismerteti: “. . .közéleti személyiség, akilevékeny- ségét bátran a népek békés egymás mellett élése fenkölt eszméjének szolgálatába állította-”

A kitüntetettek között van még Szükárno. Indonézia elnöke, aki “az egyetemes béke érdekében fejtett ki független külpolitikát”, továbbá Laurant Casanova, Franciaországból, “a békemozgalom'egyik kezdeményezője” és Aziz Sharif, “iraki közéleti vezető, kinek élete elválaszthatatlan az iraki nép küzdelmétől a gyarmatosítás ellen és a nemzetközi béke és barátság megszilárdítása érdekében.”

Cyrus S. Eaton nyilatkozatában kifejezte “mély megbecsülését e magas megtiszteltetésért”.

KRUSCSEV NEM KÉSZÜL TÁMADNI - MONDJA AZ ARMY