Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-04-21 / 16. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, April 21, 1960 XgAKleJc a swikisxtőköx Az ebben a rovatban kifejtett néze- T^%>%%%olvasóink%%%%^’ tek nem szükségszerűen azonosak £ hozzászólnak a szerkesztőség álláspontjával | a közügyekhez \ Most már én is hiszek Tisztelt Szerkesztőség! Mostanában lapunkban sűrűn jelennek meg Magyarországból jövő biztató levelek, hogy menynyivel jobb most a dolgozók helyzete, mint néhány évvel ezelőtt, őszintén bevallom, én is egy kicsit tamáskodtam, hogy hát no, no, várjunk csak! Mert 1956 augusztusában nagyon mondták itt a “beavatottak”, hogy Magyarországon minden úgy megy, hogy nemsokára lógni fognak az “elvtársak”. De mostanában az érdekeltek hangja nagyon megváltozott, valahogyan nagyon lehangoltak lettek ezek az “urak”. Akármerre nézek,1 nagy a sóhajtás. Úgy látom, hogy a “régi, jó világ” nyíregyházi kedvence is búnak adta a fejét. Pedig “Sz” Nyíregyházi Pál még álmában is kommunistákkal viaskodott, de most már kevés kilátás van arra, hogy a nyíregyházi piactéren kommunistákat húzzanak fel az “urak” nagy örömére. Azt írja a torontói “Magyarság” egyik számában “Eladó a háziam” c. cikkében, hogy hát neki nincs vigasztaló kilátása, a világpolitika csigalassúsággal halad és nem hisz a közeli hazatérés csodájában. Attól félek — irja —, hogy sohasem fogom már a Virág utcai ház ablakából köszönteni a magyar “úri” szabadság örök sugarát. Már csak az vigasztalja ezt az urat, hogy háza eladó, de nem találnak reá vevőt. Nézem az Egyesült Államokbeli magyar lapot, az is agyonsiratja a magyar parasztot, no meg a munkást, hogy a többtermeléssel tönkreteszik őket. (S nem jönnek mostanában “greenhornok”, akiken lehetne egy kicsit keresni.) Azután itt vannak még a Mindszenty-imádók, akik Ottót siratják. A márciusi ünneplésük is ily kesergéssel volt tele. Itt valami Tóth Géza mondta el a mindszent.vsták ke érvéit. Azt mondta a március 20-iki niagara-fallsi rádióállomáson, hogy Magyarországból mindenki kimenekülne “szabad földre”. (Ugylátszik nincs mire várni a magyar uraknak!) Ezért megindítottak egy nagy magyar vállalkozást, fel akarják rázni a világot, hogy figyeljenek fel az urak nagy szenvedésére (tekintve, hogy a világ nem sokat ad rájuk). Fájdalmaikkal most melegebb tájak felé akarnak fordulni. Ha össze tudnának szedni egy kis pénzt, akkor a Fatimei Mária 14 fájdalmához odatennék a magyar urak fájdalmát is, hogy hirdesse a világnak, milyen megbízhatatlanok, a kommunisták, mert nem küldik utánuk, a havi “lénungot”. Hej, pedig de jó volna az itt a'szábad világban! A furcsa ebben a nagy és újabb vállalkozásban csak az, hogy most már nem az urak gyűjtik a pénzt, hanem a régi kanadások. Hamiltonban egy Mrs. Kucsa, Brantfordon valaki piás. Ugylátszik a hamiltoni Mrs. nem nézi jó szemmel, hogy most a fóti kastélyban nem a Károlyi grófok az urak, hanem a magyar nép árváit nevelik ott szorgalmas, becsületes, felvilágosult, szebb jövőért küzdő emberekké. Igaz, az már régen volt, amikor a Mrs. búcsút mondott a bársony karosszéknek, de azért illene tudni, hogy a grófok akkor miként bántak a paraszttal. Máskülönben pedig van már a magyar nép azon részének patrónusa, a Magyarok Nagyasszonya. ő volt a mi patrónusunk az első világháborúban is; igaz, elbuktunk, de hát ő arról nem tehetett, ő mindig békét és szeretetet akart. A fatimeit pedig hagyjuk meg az olaszoknak. Az urak pedig, akik annyira szeretnék itt hagyni ezt az áldott országot, menjenek répát kapálni, vagy Torontó fölé disznót hizlalni. Ótt majd elmúlik a “nagy fájdalmuk” és nem fognak mindig hazafelé sóhajtozni. Testvégeink az óhazában egész jól megvannak a “régi jó világ” urai nélkül is. Azok ped’>, akik minden áron ide akarnak jönni, csak jöjjenek, majd meglátják mi vár reájuk. YrSC, Kanada Válasz Anti levelére Tisztelt Szerkesztőség! Engedjek meg, hogy Anti munkástárs április 7-iki írására válaszoljak. 1902 óta vagyok ebben az országban, s azóta is azt tapasztaltam,hogy próbálják megrögziteni az emberekben, hogy gyűlölni kell minden külföldit, legyen az lengyel, olasz, zsidó, vagy más, ugyancsak minden íekete- bőrüt, szocialistát, s most már ráadásul kommunistát is. Fsak egyet nem kell gyűlölni, a saját tudatlanságunkat. Én mindig utáltam a tudatlanságot s a fajgyűlöletet sem tudtam soha megérteni. Ha. tudást kerestem, azt elsősorban az*-öntudatos bevándorolt munkásban találtam meg. A gyülöletpropa- gandát úgy állítják be, hogy a legtöbb ember nem is tud róla. Az én tapasztalatom az, hogy az öntudatos zsidó munkás nem lusta tanulni és hia a helyzet úgy követeli, tanít is, ez pedig nagy bűn a mi társadalmunkban. A fajgyi-löleti propagandának megvan az oka és az értelme, azt akarják elérni vele, hogy az emberek egymás között veszekedjenek, mert akkor nem tudnak közösen, együttesen dolgozni egy jobb világért. K. N., Florida Verses munkáspanasz Egy kanadai munkástársunk az alábbi versben fejezi ki munkanélkülisége fölötti elkeseredését: “Amikor mások vére folyik, de jó Kanadában, Munkát kaphat mindenki, ha nincs is keze-lába. Nem számit, hogy hol született és melyik szint vallja. Csak az a fő, amig bírja, profit legyen rajta. “De amikor béke honol és némák a fegyverek, Ráncos homlok, s lesütött szemmel járnak az emberek. Magános- és családosnak oly nagy az aggálya, Mivé lesz majd, hová jut még éhező családja? “Bármily segélyt, aki kaphat, oly mélyre leverték, Sajátjukat gőgös fejjel magasra emelték. Hát nem látjátok, hogy e világ soká nem fog állni? Hogy fogtok majd ennyi bűnért majdan elszámolni?” G. W, HOGY ÉLVEZHESSEM ÍRÁSAIKAT... Tisztelt Szerkesztőség! Mint lapunk olvasója én sem hunyhatok szemet akkor, amikor azt látom a lapból, hogy nehézségekkel küzdenek, akárcsak a többi nehéz sorsban élő. Én is hozzá akarok járulni a mostani tehetségem szerint. A lappal nagyon meg vagyok elégedve, mert nagyon jó külmunkatársai vannak, senkit sem nevezek meg, de mindegyiknek jó egészséget és kitartást kívánok, hogy amig csak élek, élvezhessem írásaikat. A. Balazsity, Kanada Meddig tud a nép tűrni? Tisztelt Szerkesztőség! A népek rendszerint tűrnek, mint a teve, amely görnyedve viszi a terhét, de amikor egy szalmaszállal túlterhelik, akkor leroskad és lerázza magáról a terhet. Látjuk mi történik az emberiséggel! Az afrikai nép már megelégelte az elnyomatást és bár nincs nagyon jól megszervezve, fájdalmainak kirobbanása azonnali előnyöket hozott létre. Ettől felbátorodva, mindig több és több szabadságot követelnek maguknak, ami végeredményben teljes hatalomra fogja őket juttatni Afrikában. A fehérek általi kizsákmányolásnak pedig előbb- utóbb befellegzik. Nálunk pedig a sok felesleges élelem ott pené- szedik a raktárakban és ugyanakkor a nyugdíjasok nem kapnak belőle semmit. Ugylátszik, hogy a tőkés rendszer igy dolgozik! Ami pedig Kubát illeti, Castrot a U. S. nem támadhatja meg, mert a spanyolszármazásuak az ő pártján vannak. Egy ilyen támadás nagyon is visszaüthet úgy anyagilag, mint erkölcsileg. C. P. Jó hírek az óhazából Tisztelt Szerkesztőség! Itt küldök egy magyarországi levelet, ha érdemesnek tartják, közöljék a lapban, hadd tudják meg azok is, akik még mindig azt mondják, hogy Magyarországon a kormány mindent elvesz a néptől, hogy nem úgy van az. Már több jó levelet kaptam, de ez hangzik a legszebben, aminek nagyon örültem, hogy olyan szépen haladnak előre. Ez az érdemes fiatal pár sohasem panaszkodott, mindig meg voltak elégedve, dolgoztak, tanultak, de meg is van a gyümölcse. Közben tudatták, hogy lecsapolták a vizes helyeket, ez most elsőrendű kertészetet ad a munkásnép részére, a régi úri kastélyból kulturklubot csináltak, valamint a tanítóknak lakást. Ahol az uraság parádés lovai voltak, ott most szép, nagy emeletes házakat építettek. Amikor én elhagytam a fatornyos falumat, akkor még besüppedtünk a sárba és szalmából, kukoricaszárból gátat csináltak, hogy keresztül tudjunk menni laz utón. Most mindenki tanulhat, nem úgy, mint régen. De hadd beszéljen maga a levél. Mrs. Yass • A levélből a következő részleteket közöljük: Édes Róza-néném! Tavaly itt volt Matolcson egy detroiti család. Róza nénémék nem szánják rá magukat, hogy hazalátogassanak? Ha látná, rá sem ismerne a régi falura. Uj, szép, nagy házak, bitumin ut, fu- rott kút, négy tantermes iskola, külön posta, villany jellemzi a mostani falut. De nem ritka ám a motorkerékpár és rádió sem. Édesanyámék jól vannak, most már felényit sem dolgoznak, mint régen és mégis jóval köny- nyebben és jobban élnek. Építettünk egy szép lakást, 3 szoba összkomfortos, alápincézett és szép, nagy terasszal, örülök neki, habár még csak tető alatt van, a nyáron akarjuk kipucolni és még le sincs padlásolva, hogy eddig is jutottunk 6 év alatt. - . ; , AMost nem dolgozom, itthon vagyok és tanulgatok, még egy év van hátra a gimnáziumi érettségiig. Ha jól sikerülne, pedagógus lennék, de nem tudom, milyen lesz az érettségi vizsgám. Nagyon nehéz már ilyenkor a tanulás, hiszen 30 éves vagyok, kisleányom meg 5 éves. De ha sikerülne, jó volna. — Szeretettel: Eta és családja Válasz megjeleni levélre Tisztelt Szerkesztőség! Szeretnék válaszolni annak az 52 éves olvasónak, aki a fiatalságot szeretné visszanevelni oda, amiben az ő korában élt. Sajnos az, ha valaki sajtónk 52 éves olvasása után úgy nyilatkozik, mint ez a munkástárs, az ifjú generációval kapcsolatban. Nem tudom, hogy hány gyermeket nevelt fel, én egyet sem, de boldog vagyok, hogy a gyermekek megkapják azt, amit mi, a munkásosztály kiharcolt eddig, s tisztességes iskolákba járhatnak. Nekünk bizony már 7 éves korunkban dolgozni kellett, cipő pedig nem jutott, csak egy pár és azt is csak vasárnap, amikor a templomba mentünk, vehettük fel. Egész héten azután cipő, kabát nélkül jártunk és mindenféle hüléssel szedtük tele magunkat. Most pedig, öreg napjainkra, annyira tele vagyunk reumával, hogy szenvedés az életünk, az orvos, patika pedig méregdrága. Azután a munkástárs azon hűséges asszonyok ellen tört ki, akik nem tudják nézni, hogy gyermekeiknek ne legyen elég tej, megfelelő ruha, cipő és odaállnak a férjeik mellé és dolgoznak. Nem azért, hogy flancoljanak, hanem azért, hogy jobb élete legyen gyermekeiknek. Nekem sok jó munkástársam van mindenfelé az országban és azt látom, hogy mind jó családot neveltek, rendes életet élnek és jobb helyzetben vannak, mint amiben nekünk volt részünk. S én azért élek, hogy jobb jövője legyen mindenkinek. Nem kell a férjeket okolni azért, hogy a feleségek dolgozni mennek. Én is dolgoztam, mert a férjem nem tudott annyit keresni, ami elég lett volna. A munkástársnak pedig azért ajánlom, hogy ott keresse a hibát, ahol van, mert a magas adókért sem a férjek, feleségek és gyermekek a hibásak. Ha jobban megfigyeli a világeseményeket, láthatja, hogy tulajdonképpen hol van a hiba.
