Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-14 / 2. szám
Thursday, January 14, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 Tibet ben terjed a fény Vlä. fiiéri késeit a törléseiéin Tibetben? A történelem sok évszázados késésére, arra, hogyan merevedhetett meg itt, Tibetben Ázsia kezdeti középkora, a 20. század második feléig — egyetlen ilyen irás természetesen nem adhat feleletet. Erre egy egész kötet is kevés lenne. A kérdés egy sokkal rövidebb késésre vonatkozik. A tibeti lázadás felszámolása után rengeteg tény tárult a világ elé a Tibetben egészen a lázadásig — 1959 márciusáig — élő rabszolga-feudális társadalmi rend szörnyűségeiről. A jóindulatú olvasóban is joggal vetődik fel a kérdés: hogyan maradhatott fenn ez a rendszer Tibetben, a Kínai Népköztársaság egyik tartományában, a népi Kina fennállásának 10. évéig? Erre a kérdésre kísérel meg némi választ adni ez az irás. Kina területén a bánokon (kínaiakon) kívül 40 milliónyi különféle nemzetiség él. Számuk viszonylag nem jelentős, még 7 százalékát sem teszi ki Kina összlakosságának. A terület azonban, melyet benépesítenek — túlnyomórészt Közép- és Nyugat-Kina sivatagos és hegyes vidéke — jóval több mint ötmillió négyzetkilométer, Kina egész területének 60 százaléka. Évszázadokon át a ki- nai császárok, majd később a Kuomintang-kor- mány uralma e nemzetiségi területek fölött jobbára csak formális volt. Képtelenek voltak a nehezen járható országrészeket és a rajtuk élőket igazi befolyásuk alá vonni. “Nemzetiségi politikájuk” egyszerűen a nemzetiségek fékentartásá- ra irányult és nem riadtak vissza a legdrasztiku- sabb eszközöktől sem. A népi Kina természetesen gyökeresen szakított ezzel a “nemzetiségi politikával”. Az uj, marxista nemzetiségi politikának egyik legfontosabb jellemzője, hogy soha, a legkisebb reformot sem hajtották végre erőszakosan, mindig mindent csak az érintett nemzetiség előzetes beleegyezésével. Ez az oka, hogy Kina több ezer éves történelme folyamán a népi kormány az első, mely tényleges befolyással bir a hatalmas ország egész területén, s amely valamennyi nemzetiség bizalmát élvezi. A nemzetiségi politikának pontosan ugyaneze- > két aa elveit tartalmazza az az egyezmény is. amit a központi kormány a tibeti helyi kormánynyal Tibet békés felszabadításáról kötött. Ennek értelmében megmarad a tibeti helyi kormány, a Kasag hatásköre; egyelőre érintetlenül marad Tibet rabszolga-feudális társadalmi rendje; s minden demokratikus reformot csak fokozatosan és csak a Kasag utján hajtanak végre. S amióta — az egyezmény alapján — 1951-ben a kínai felszabadító néphadsereg egységei Tibet földjére léptek, a központi kormány idekiildött szervei az egyezmény betűihez és szelleméhez hiveh végezték munkájukat. A társadalmi reformokhoz egyébként ebben az időben a feltételek még nem is voltak meg. A népben a rettenetes rabszolga- és jobbágysors ellenére sem váltak még tudatossá e szenvedések okai, még kevésbé az, hogy ezen változtatni is lehet. Fanatikus, vak hitében az úrbéri terheket Buddha rendelésének, a korbácsolást és csonkításokat Buddha igazságos büntetésének tartotta. S egészen biztos, hogy maguk a rabszolgák és jobbágyok is értelmetlenül álltak, sőt, talán szembe is helyezkedtek volna egy esetleges olyan “istentelen” rendelettel, mely megszabadítja őket e súlyos terhektől. Csak egyetlen jellemző példát. A jobbágyokat legjobban sújtó teher a nagyon magas uzsorakamat volt. A tavasszal kölcsönkért vetőmagot őszszel 70—100 százalékos kamattal kellett visszafizetni. A központi kormány vetőmag-kölcsönző állomásokat állított fel, melyek minimális kamattal vagy kamatmentesen kölcsönöztek. Helyesebben — kölcsönöztek volna. Mert a jobbágyok a földesuraktól és Buddha büntetésétől való félelmükben alig merték igénybe venni. Akik mégis igénybe vették, azok zöme pár nap múlva “súlyos lelkiismereti kényszertől hajtva” bevitte a kölcsönvett gabonát a kolostor lámáinak és a lámák parancsára “Buddha kiengeszteléséül” vállalták, hogy még egyszer annyit befizetnek a kolostornak. Ha egy jobbágy vagy rabszolga a földesül’ korbácsa vagy más büntetés elől a központi kormány valamelyik hivatalába menekült, akkor ott munkát, tisztességes-bért és teljes védelmet kapott. Nem adták ki a “tulajdonát” visszakövetelő hü- bérurnak. Sőt, sokat közülük a keleti országrészekbe küldtek tanulni (legtöbbjük most tért viszsza falujába és a demokratikus reformok végrehajtásában igen hasznosan dolgozik). De ha egy rabszolga egy másik úrhoz vagy egy kolostorba szökött (máshová nem szökhetett, mert ha nem volt gazdája, akkor ennivalója sem volt!) és ez az ur kiszolgáltatta őt a helyi törvények szerinti “jogos” tulajdonosának, ez ellen a kínai hatóságok nem tehettek semmit. De miért nem tehetett? Hiszen bőségesen volt hozzá ereje! Miből állt volna szétverni néhány száz arisztokrata ellenállását? A lázadást is Úgyszólván pár óra alatt fel tudta számolni! Sok esten át folyt ekörül szenvedélyes vita közöttünk, a Tibetet meglátogató külföldi újságírók között. Vitánk Csang Csin-vu elvtársig, Kina Kommunista Pártja tibeti munkabizottsága első titkáráig is eljutott. Kina Kommunista Pártjának ez a régi harcosa, a forradalmi háború veterán tábornoka éppoly nyugalommal válaszolt, amilyen vad hevességgel mi kérdeztünk. — Nos, mit értünk volna el, ha Tibet uralkodó osztályának “nekimegyünk”? Lehet, hogy sikerült volna Tibetet meghódítani. De mi nem meghódítani, hanem megnyerni akarjuk... Maguk éppoly jól tudják, mint én, hogy igazság és igazságtalanság, jog és jogtalanság olyan fogalmak, melyeknek tartalma társadalmakként változik. Miért gondolják, hogy a tibeti jobbágy és rabszolga, aki a középkor körülményei között élt, éppúgy igazságtalannak tartotta azt, ami vele történt, és éppúgy igazságosnak tartotta volna az urai elleni erőszakot, mint mi — maguk meg én — a szocialista társadalom körülményei között gondolkodó fejünkkel! ? Más persze, ha ilyen esemény, mint a lázadás — amely egyszerre világossá teszi a frontokat — a népet öntudatra serkenti. . . Természetesen megértek volna a társadalmi változás feltételei egyébként is. Tibet népe lassan kezdett már öntudatra ébredni, s a nép követelésére az uralkodó osztály előbb-utóbb válaszút elé került volna. Hiszen éppen ezt, hatalmának és kiváltságainak közelgő végét érezte már az arisztokrácia egy része. Hát mit gondolnak, mi egyébért kellett uralmuk meghosszabbítását lázadással megprcbál- niok?... De nem is csak a jobbágyokról és rabszolgákról van szó. Akárcsak a többi nemzetiséget, úgy a tibetieket is egészében, uralkodóosztályával — legalábbis annak hazafias, a népet szerető rétegével — együtt kell megnyernünk. S most, miután a Kasag urai és a lázadó főnemesek alaposan kimutatták a foguk fehérjét, másként áll ám a szénánk velük is! Erről azonban kérdezzenek meg “illetékesebbet” — mondja nevetve. Az “illetékes”, akihez Csang Csin-vu irányit, Ngabu Ngavan Dzsigme, az Autonóm Tibet Előkészítő Bizottság alelnöke. Dzsigme Tibet leggazdagabb földesurainak egyike. Éveken át tagja volt a Kasagnak. Haladó hazafias álláspontjáról volt ismert eddig is, most pedig a demokratikus reformok egyik irányitója. Sok érdekes részlettel beszél arról, hogy a túlnyomórészt reakciós főnemesekből és főpapokból álló Kasag hogyan szegte meg lépten-nyomon az 1951-es egyezményt, sőt, még a dalai láma reformtörekvéseinek is ellenszegült. 1954-ben pl. a dalai láma Pekingben járt és a többi között segítséget kért a központi kormánytól Tibetben valutareform végrehajtásához. A Tibetben még akkor érvényes tibeti bankónak semmi fedezete és majdnem semmi értéke sem volt, a Kasag nyakló visszatérése után a dalai utasította a Kasagot milliót szavazott meg erre a célra. Pekingből való visszatérése után a dalai utasította a Kasagot a pénzreform előkészítésére. A Kasag ekkor a legbefolyásosabb földesurak és kolostorok részéről tiltakozó memorandumokat “szervezett” a pénzreform ellen és hivatkozva a “közvélemény ellenzésére”, egyszerűen elszabotálta. Hasonlóképpen akadályozták minden lehető módon az útépítést, az erőműépítést, műhelyek létesítését, kórház működését. Minden építkezés mint a mágnes vonzotta a szökött rabszolgákat, ott emberi bánásmódot és jó fizetést kaptak, a nép öntudatra ébresztésében pedig hihetetlenül nagy jelentőségük volt. Gáncsolták, ahogyan csak tudták, az Autonóm Tibet Előkészítő Bizottság munkáját, fenyegetésektől és attól sem riadtak vissza, hogy egyes haladó gondolkodású tagjait felbérelt banditákkal megtámadtassák. — Bár az ellentétek — folytatja Dzsigme — a Kasag és általában az arisztokrácia hazafias és reakciós csoportjai között fokozatosan nőttek, csak a lázadás volt az, amely igazi valóságában leleplezte, hogy mit is akarnak amazok. — A hazafias arisztokrácia most egyértelműen helyesli a demokratikus reformokat, a jobbágyfelszabadítást, a földreformot? — Egyértelműen? — válaszolja — ezt mégsem mondhatnám. Abban egyetértenek (különösen azok, akik már jártak Tibetihatárain kivül), hogy Tibet és a tibeti nép nem élhet, nem fejlődhet tovább az eddigi rendben. Szükségesnek tartják a változást. A történelmet senki nem képes megállítani. De még vannak kételyeik, fenntartásaik. Bizonyára vettek maguk is részt olyan gyűlésen, ahol a volt rabszolgák és jobbágyok a lázadásban vezető szerepet vitt volt uraiknak fejére olvassák bűneiket. A hazafias arisztokratáknak — bár a lázadásban nem vettek részt — szintén vannak bűneik jobbágyaikkal és rabszolgáikkal szemben. Hiszen abban a rendszerben, melyben eddig éltünk, ez a bánásmód szinte természetes volt, nem számított bűnnek. S most félnek... Ha azonban látni fogják, hogy a központi kormány élesen elhatárolja a lázadóktól a hazafias arisztokratákat s az utóbbiaknak továbbra is teljes erkölcsi, anyagi és személyi védelmet nyújt, bizonyára megnyugszanak. — Ha nem is ilyen mértékben — folytatja Dzsigme —, de tapasztalható bizonytalanság .a földreform kérdésében is. A kormány itt is határozott különbséget tesz.' Á lázadók földjét elkobozta, a hazafias földesurak felosztásra kerülő birtokait pedig megvásárolja. A megvásárlás gyakorlatára még nem került sor, most dolgozunk a tervezeten. Több főnemes attól tart, hogy iáz ö birtokait is el fogják kobozni. Bizonyos, hogyha megismerik a megvásárlási rendelet részleteit, és látják majd annak gyakorlati lebonyolítását, egyszeriben megszűnnek aggályaik. S meg fogják érteni azt is, hogy a földreform az adott körülmények között anyagilag is a lehető legelőnyösebb megoldás számukra. — Mennyi lesz a föld megváltási ára ? — Kb; annyi, mint az adott földdarab 6 évi tiszta jövedelmének értéke. Az igásál!átokért, felszerelésért és azokért a kastélyokért, melyeket a nemesek nem kívánnak megtartani, az átlagos forgalmi árat fizetjük. — Ön, Ngabu Ngavan Dzsigme, mennyit fog kapni birtokaiért? — Kb. egymillió jüant (majdnem egymillió dollár). 9 Bár számkivetést nem csináltunk arról, hogy ez a: megvásárlás mibe kerülhet, az összeg bizonyára nem jelentéktelen. Nyolcesztendei tűrése a rabszolga-feudális rendszer szörnyűségeinek; soksok millió a latifundiumok megvásárlására; ezernyi nehézség a nagyon bonyolult gyakorlati munkában — nem drága-e ez az ár egy kicsit? Hadd válaszoljon erre ismét Csang Csin-vu elvtárs. — Ha sikerül — márpedig sikerül! —, pártunk nemzetiségi politikájához híven, Tibetet és népét egységesen a haladás útjára vinni, és felemelkedését volt uralkodó osztályának jelentős része is aktivan segíti — ezért semmilyen ár nem drága! S ne felejtsék el, nekünk politikánkkal tovább kell látnunk az orrunknál. Ázsiában élünk. Több olyan ország szomszédságában, ahol a földkérdés napirenden van. Ezen országok népe figyel ben- miinket. Ha nekünk sikerült éppen Tibetben — amely körül egyes kormányok mostanában oly fülsiketítő zajt csapnak —, a kizsákmányolok és a kizsákmányoltak közös megelégedésére ezt a problémát megoldani, akkor ezért semmi sem drága. Még az sem, hogy a történelem Tibetben, a népi Kina jelenlétében is késett nyolc évet. . . Ami pedig a munka nehézségeit illeti — tette hozzá —, hát persze, a munka nem könnyű. Éppen azért kellenek hozzá kommunisták! (Folytatjuk) MOST KAPHATÓ KORLÁTOLT MENNYISÉGBEN “ANNA FitANfí NAPLcJF ’c. hires könyv, melyből színdarabot és filmet 'is készítettek. 332 old. rajzokkal illusztrálva Ára kötve ói.75 és 25 cent porto- és csomagolásért Rendelje meg még mi a Magyar Szó Kiadóhivatalában 130 Kast 16th Street New York 3, N. Y.
