Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-03-24 / 12. szám
6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 24, 1960 Kanada lát... A kanadai szenátus felháborodva tárgyalta Adenauerék kísérletét, katonai bázisl szerezni Spanyolországban. — A németek régi trükkjeiket akarják felújítani — mondják Kanadában. — Növekszik a bizalmatlanság a washingtoni kormány militarista politikája ellen Irta: PÉTER TAMÁS Naiv Amerika szépen beszopta néhai Dulles altató-piruláját a “jó németek”-ről és a demokrácia bajnokának tekinti Adenauer bonni kormányát. Nem igy azonban Anglia és még kevésbé igy Kanada. Mig az Egyesült Államok közönyösen látszik nézni Adenauerék terjeszkedését, erősödését és azt, hogy valósággal cenzúrát látszanak gyakorolni a washingtoni kormány felett, a sokkal több politikai és diplomáciai tapasztalattal rendelkező angolok, de még hevesebben a kanadaiak, egyre élesebb gyanúval figyelik a németeket. Különösen Kanada fél attól, hogy a németek megint csak úgy keverik a kártyákat hogy a nagy hatalmak között viszályok, félelmek, irigységek támadjanak úgy, hogy az erre-arra billenő mérlegben, Nyugat-Németországé legyen a döntő szó s a németek befolyásolhassák, hogy ne mondjuk zsarolhassák a szembenálló oldalakat. És még a washingtoni kormány nemcsak szemet huny, hanem egyenesen támogatni látszik Adenauerék suba alatti tárgyalásait, hogy maguknak katonai és talán atom, vagy missile bázist szerezzenek Franco reakciós Spanyolországában. A külföldi közvélemény annyira ellenezte ezt, hogy a terveket ideiglenesen le kellett venni a napirendről. A kanadai szenátusban David Groll nyíltan kimondta, hogy “Nyugat-Németország ismét a régi jólismert triikkökhöz folyamodik és egyáltalán nem lehet megbízni benne”. A kanadai szenátus tagjai keserű érzéssel hallgatták, amint Ontario szenátora, Croll leleplezte a németek uj, raff inált üzelmeit. “Azt hittük, hogy fertőtlenítettük és szagtalanítottuk a németeket — mondotta — de ogylátszik, hogy amily arányban a németek ereje nő, úgy növekszik az arroganciájuk is,” Croll elkeseredetten kritizálta, hogy a NATO vezetősége a nemzeteket egyáltalán nem informálta a készülő pakli felől. Kanada olyan pontossággal rója, le kötelezettségeit a NATO iránt, mint kevés más nemzet, — panaszkodott — de mélyen bántja őket, hogy Kanadát sem informálták hivatalosan erről a lépésről. Croll szerint a németek titkos célja nem más mint uj, tömegpusztító eszközöket kipróbálni spanyol földön, távol minden nemzetközi ellenőrzéstől, úgyhogy fegyvereik — mint Adolf Hitler idejében is — általános meglepetést sőt terrort keltsenek. Szerinte joggal kell tartani attól, hogy Nyugat-Németország, mihelyt teljesen felfegyverkezettnek érzi magát, Európát újra valami katasztrófába sodorja. Egy év múlva máris több katonája lesz fegyverben, mint a NATO összes tagjainak együttvéve. Több mint 1,000 supersonic bombázója is van és van kétféle missile rakétája is, amiket bármikor felhasználhat. De a kanadai szenátor szerint a legnagyobb veszedelem az, hogy a washingtoni Pentagon “megbízható” szövetségesnek tekinti Nyugat-Német- országot és atomlövegeket is akar adni nekik. “Nyugat-Németország azonban nemcsak, hogy ®em megbízható szövetséges, hanem titkos, de félelmetes ellenség, amelytől óvakodni kellene ” •— mondja Croll. Kanada tehát már látja, amit a washingtoni kormány nem akar észrevenni, hogy a németekkel való barátkozás Amerika veszedelmét jelenti. A Pentagon vezetői — admirálisok, tábornokok és rövidlátó politikusok — ugylátszik, nem tanultak a múltból. Most ők tesznek úgy, mint a szerencsétlen emlékű osztrák-német szövetség ide jén az osztrák-magyar tábornokok és admirálisok tettek, hogy ugyanis a monarchia egész védelmi rendszerét Németország legyőzhetetlenségének fikciójára építették és el is buktak ezzel. A hadügyi vezetőink sem látszanak okosabbaknak a monarchia vaskalaposainál. — “Minden a katonai fölény” — mondják és dobálóznak a billiókkal. Kanada látja a veszélyt, de Washington nem látja.^ Washington még mindig a német Clause- vitz ócska teóriái szerint pazarolja az erejét felkészülésre, még nagyobb felkészülésre és mindent felülmúló super-felkésziilésre. De minek? kérdezik az egyszerű elmék és ugyanígy kérdezi ezt Kanada, sőt Anglia népe is. Hiszen az állítólagos ellenség, a nagy és erős Szovjetunió nem háborút akar, hanem békét és barátságot. Hiszen a Szovjet és szövetségesei bármikor készek teljesen lefegyverezni. Hiszen a Szovjetunió semmit sem követel önmagának, sőt hajlandó vezető szerepre az elhanyagolt nemzetek felsegitése körül. Az, amit a Szovjetunió mégis csak szükségesnek tart egészen logikus következménye a békepolitikának és nem megalázó Amerikára. Ha az Egyesült Államok nem adta volna magát oda teljesen a régi német vezérkari gondolkodásnak, vagyis régebben annyira kárhoztatott militarista szellemnek, kormányunknak kellene elölj árni abban, hogy a katonai megszállások és bázisgyü- rük megszűnjenek, hogy végre gyanú nélküli barátságban élhessünk az oroszokkal. Miért izgatjuk, provokáljuk erős, nagy szomszédunkat a Szovjetuniót? Hogy ijedezzenek, prüszköljenek? Hogy bosszantsuk, ijesztgessük őket? Ez a militarista kardcsörtetés nem méltó az Egyesült Államok múltjához. Hasonló arroganciával csak egyszer találkoztunk Amerika történetében, az 1812-ik évi második angol—amerikai háborút megelőzően, amikor -a szabadságharc sikerétől megmámorosodva, Angliának nagymerészen hadat üzentünk azzal, hogy majd elvesszük tőle Kanadát. Szomorú kudarccal végződött ez a tragikomikus háború, de egy mostani világégés esetleg már az egész emberiséget kipusztithatná. Mi nem akarunk semmit Oroszországtól és a Szovjet sem akar tőlünk semmit sem. Azt, hogy az ő államgazdaságuk a mienktől eltérő elven alapul, nem volna szabad döntő kérdésnek tekinteni. Kanada és Anglia joggal kérdezhetik: Mit akar az Egyesült Államok ezzel az elkésett, nagyfene katonai viszketegséggel ? Ha nem lenne fegyvere, Nicosiában Makariosz, a kikiáltásra váró Ciprusi Köztársaság már megválasztott elnöke, Kii- cük alelnök és Amery angol gyarmatügyi államtitkár tanácskozásai Ciprus jövőjéről, eredménytelenül végződtek. A kudarc oka: az angol kormány továbbra is ragaszkodik ahhoz a követeléséhez, hogy nagyméretű katonai támaszpontokat tarthasson fenn a szigeten. Az angol kormány több mint 120 négyzetmér- földnyi területre tart igényt katonai támaszpontok céljaira. Ez a terület magában foglalna kettőt Ciprus vízben leggazdagabb három területe közül. Ezzel a sziget elvesztené gyapottermelésének egyharmadát, déligytimölcs-termelósének egynegyedét. A katonai bázisok területén élő ciprusi lakosság angol szuverenitás, vagyis a régi gyarmati elnyomás alá kerülne, éppen a sziget köztársasággá való kikiáltásának napján. A ciprusi vezetők laz angol követeléssel szemben csupán 36 négyzetmérföldnyi területet hajlandók az angolok részére átengedni. Makariosz egyelőre szilárdan ragaszkodik ehhez az álláspontjához. Erre ösztönzi őt a ciprusi hazafiak egyre hevesebbé váló mozgalma, amely a támaszpontok teljes felszámolását követeli. Ciprusi falvaikban “Traktorokat akarunk és nem tankokat!” “Számolják fel a haláltámaszpontokat!” jelszavakkal tüntettek. Ezek a tiltakozások jelzik, hogy Cipruson egyre feszültebb a helyzet, nő az elégedetlenség a függetlenség kikiáltását folyton elodázó angol politika miatt. A tárgyalások mostani zsákutcába jutása után angol részről bejelentették, hogy a Ciprusi Köztársaság március 19-re elhalasztott kikiáltását bizonytalan időre elnapolták, Ez már a második elnapolás, hiszen a Ciprus jövőjéről rendelkező zürichi és londoni egyezmények február 19-ét jelölték meg a köztársaság kikiáltásának dátumául. A január közepén zsákutcába jutott tárgyalások után az angolok március 19-re tűzték ki a köztársaság kikiáltásának napját. Az angolok reménykedtek abban, hogy a most befejeződött tárgyalásokon a cipruszi vezetők átengedik a kért területeket katonai célokra. Ez az angol remény az Egyesült Államok akkor is legyőzhetetlen lenne. De ép igy legyőzhetetlen a Szovjetunió is. A Szovjet nem is szól bele az amerikai tévelygésekbe, de azt már nem állhatta meg, hogy ne forduljon a nyugati nemzetekhez és ne kérje őket, akadályozzák meg a német-spanyol katonai pak- tálásokat. Moszkva már tudja, tapasztalatból mások is tudják, hogy Francoék bevonása nem vezethet jóra, de a mostani washingtoni kormány adja a tudatlant, a naivat és nyakra-főre kacérkodik a fasisztákkal ugyanakkor, amikor a világ tulajdonképpen a béke és barátság hangoztatását várná. Nem csoda tehát, hogy az Egyesült Államok félelmetes hatalommá nőtt és ma már csak régi népszerűségének romjaira támaszkodhat. Eisenhower elnök látogatása ugyan kierőszakolt úgynevezett “lelkes fogadtatásokat” de nem igazi bensőséges sikert. Az elnök nem is hozott haza érdemleges megegyezéseket, legfeljebb azt a felületes megállapítást, hogy a meglátogatott országok kormányai elfogadják ugyan az amerikai segítséget, de nem fogadják el az amerikai irányítást és igy nem is lehet velük közös terveket szövögetni. Persze, hogy nem akarnak washingtoni irányítást. Éppúgy mint Kuba, éppúgy mint Kanada, sem az ázsiai, sem az afrikai, de még a délamerikai országok sem akarják követni a Fehér Házat és a Pentagont kétbalkezes mostani politikájukban, hogy kolosszális militarista erőfölénynek akarják alávetni a világot, megtoldva A- és H- bombákkal, messzehordó missilekkel, neo-naciz- mussal és Francoék javithatatlan fasizmusával. Bezzeg másként lenne minden, ha egy őszintén békebarát, valóban progresszív és szociális gondolkodású kormányzat lenne Washingtonban. Akkor bizony a nemzetek, a földrészek elragadtatva fogadnák el az amerikai vezetést és az amerikai terveket és akkor visszatérne a bizalom és a szeretet a “jó szomszéd” Amerika iránt. De viszont akkor nem a sötétmultu német és nem a reakciós spanyol urak kétes érdekeit szolgálná külpolitikánk, hanem hogy béke legyen, barátság legyen és virágzás legyen mindenütt. Minél több virágzás és minél kevesebb fegyver. És nem utasítanánk el arrogánsán az orosz nép felénk nyújtott kezét sem. azonban nem vált valóra, ezért jelentettek be újabb halasztást. Ez a zsaroló politika kétélű fegyvernek bizonyulhat. Ciprusi lapok ugyanis már azzal foglalkoznak, hogy Makáriosz és Kiicük, a jövendő köztársaság már megválasztott két vezetője a zürichi és a londoni szerződés alapján függetlenné nyilváníthatja a szigetet, és az angol kormány és az alsóház jóváhagyása nélkül is kikiálthatja a köztársaságot. Makariosz is kijelentette: “Ellenezzük a sziget függetlenné nyilvánításának bármiféle elhalasztását, mert az nem felel meg a londoni és a zürichi egyezményeknek”. “Olyan zsákutcába kerültünk — mondotta Averoff görög külügyminiszter sajtóértekezletén —, amely beláthatatlan következményekkel járhat”. Az a tény, hogy az angol kormány katonai kérdésektől teszi függővé Ciprus függetlenségét, nagy felháborodást keltett az angol közvéleményben is. Ezt tükrözte az angol 'alsóház rendkívüli ciprusi vitája is, amelyen sok képviselő józanságra intette az angol kormányt. Kétségtelen, a Cipruson felállítandó angol katonai támaszpontok és atomfegyver-raktárak nemcsak Ciprus függetlenségét, jövőjét, hanem iá környező országok biztonságát is veszélyeztetnék. Ciprus lakossága, s velük együtt a szomszédos országok népei is azt kívánják, hogy Ciprus a béke és ne a háborús előkészületek szigete legyen. K. I. EURÓPA nyugati országaiban csökkent a szén- termelés, 1959-ben 17 millió tonnával volt kevesebb, mint egy évvel korábban. Ennek ellenére a tárolt eladatlan szénkészletek növekedtek. 1959 elején meglévő 45’millió tonna felesleg az év végére 67.5 millió tonnára emelkedett. • KELET-NÉMETORSZÁG nagy rendelést adott Angliának villamossági felszerelésekre. A 420,000 dolláros rendelést a Leipzig-i világvásáron kapta Anglia. Az alkatrészeket kereskedelmi jet-repülők építésére használják. HALASZTGATJÁK CIPRUS FÜGGETLENSÉGÉT
