Amerikai Magyar Szó, 1960. január-június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1960-03-17 / 11. szám
Thursday, March 17, 1960 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Valahára... Keserű cikk arról amit eddig nem volt szabad tudni. — Egy amerikai tudós könyve végre leleplezi az eddig veszélyesnek tartott igazságot. — Miért nem volt szabad tudni mi a kommunizmus?—De ha tudni nem volt szabad, miért volt szabad csak elitélni? Irta: PÉTER TAMÁS Az Egyesült Államok népe a Szovjetunióról hosszú ideig csupán csak gyalázkodás és becsmérlés zörejes kíséretével hallhatott vagy olvashatott. Az amerikai közönségnek csak előre preparált méreggel elkevert jó adag ócska bigottsá- gokkal telitett s erősen előítéletes véleményeket volt szabad olvasnia, mert különben az olvasó maga is felforgató hírébe keveredett volna. — Kikkel beszél? Kikkel barátkozik? Milyen lapokat járat? Milyen könyveket olvas? Ezeket a kérdéseket és a hasonlókat nem kiváncsi, esetleg rosszakaratú szomszédok tették fel, hanem korrnánvközegek, az Egyesült Államok kivizsgáló szervei, az FBI vagy a kongresszusi kivizsgálok s mialatt ezek mint' valami gondolat-rendőrség működtek, a sajtó egyre úgy ünnepelte Amerikát, mint a szabadságok super-marketjét. Jaj volt annak, aki a tarsolyában, vagy kézitáskájában nem hordott magánál különféle- elitélő véleményeket az oroszok, a kínaiak, a jugoszlávok, lengyelek, magyarok, általában az átkos kommunisták felől. Ha valaki mégis kiváncsi mert lenni és szakszerű előadásokat akart végre hallani arról, hegy mi is a kommunizmus, vagy marxizmus—leninizmus és elment holmi magyarázó előadásokra, már gyanú alá került, vagy mint ösz- szeesküvő került a vádlottak padjára s a kemény, nyakas, hazamentő biró még könyörületesnek érezhette magát, ha csak pár évi börtönt mért ki, a tudásvágyé “hazaárulóra”. Voltak besúgók, akik hosszú éveken át busás jövedelmeket élveztek azért, hogy jelen legyenek a munkások összejövetelein és beadják a listákat, kik voltak jelen, kik szólaltak fel és kik szavaztak igennel, vagy nemmel a beterjesztett indítványok felett. Buzgó és lendületes idők voltak ezek, tarkítva mindenféle színes szólamokkal, amik mind a kommunistának nevezett ördögfiókákat diszitették, akiknek “sátánfajzata” az emberiség ártatlan erkölcseit veszélyezteti. Átkos intrikus, elvetemült kommunista volt mindenki, aki nem mennydörgőit a kommunisták, a Szovjetunió és általában a szocializmus ellen és mert a ‘vörös veszély” ott volt a levegőben, ezrek és ezrek tódultak az egyházak, templomok biztos fedelei alá, mert lojális, hü polgárnak csak az számíthatott, akit a papok — persze jó pénzért — mint istenfélő becsületes polgárt igazoltak. S mind e sdk veszély és ceremónia dacára a polgár még mindig nem tudhatta meg, mi is az a kommunizmus, mi is a lényege a Szovjetunió kormányzatának, mit is hirdetett Lenin, vagy miben tért el tőle Sztálin és igy tovább. Mintha csak az lett volna a főcél, hogy az amerikai polgár tájékozatlan, magyarul mondva, buta maradjon a szocializmus nagy kérdései felől, az adófizetők pénzéből száz és száz milliókat költöttek részben arra, hogy népünk tudatlan maradjon, részben pedig arra, hogy aki netán mégis kíváncsiskodna, tudni szeretne, az reszkessen, féljen, vagy éppen példás büntetést kapjon. Közben az “átkos kommunizmus” egyre másra hódított a szegény, a hátramaradt, vagy a háborús rombolásokat szenvedett országokban s végül is a kerek vi lág harmadrészében a nép, kommunista rendszerrel, ugrásszerűen emelkedett a civilizáció, népjólét és műveltség magasabb lépcsőfokára. De ezt kérem nem volt szabad észrevenni, ez kérem mind nem létezett, levegő volt és még csak beszélni sem volt szabad róla. Az egyszerű farmer, aki az állatkertben zsiráfot látott, igy kiáltott fel: “Nekem ugyan hiába mesélnek, ilyen állat nem is létezik.” így tett az amerikai nép is, vagyis inkább ilyenné tették az, amerikai népet a tényeket letagadó, elf érditő propagandisták. Ném' tudni semmit Oroszország vágy szövetségesej felől, ez már erénynek számított, hivátajrá jogosított. Tízezrével, sőt tálán Százezrével kerültek magas fizetésű korpiány- poziciókb’á a jó^Csáládi ösázeköttetésekkel rendelkező? dé 'fháskülönbert' tÖdáÖan bürokraták, .akik méltán kérkedhettek'tájékozatlanságukkal, me0 csakugyan nem tudtak semmit az orosz rendszer felől, általában, egyáltalán nem tudtak .semmit. Végre is ez már igy nem mehetett tovább. Elindultak az amerikai turisták, a törvényhozók, újságírók, közéleti szereplők stb., stb., s ime kiderült, hogy a függöny mögött is emberek élnek, sőt mai emberek, tájékozott emberek, békeszerető emberek, elégedett és szorgalmas emberek. Nem lehet leírni azt a meglepetést, amit ez a felfedezés keltett. Kiderült, hogy a szocialista országok tőke nélkül is virágzó gazdasági életet tudtak teremteni, papok nélkül is jóindulatú, erkölcsös polgárságot tudtak kinevelni, főnök és tulajdonos-rendszer nélkül is szorgalmas, hasznos és gazdaságos együttműködésre tudták serkenteni az alkalmazott milliókat, a farmereket, a tudósokat, a művészeket. A közegészségügyet bámulatosan magas fokra emelték az ingyenes kórházakkal, orvosokkal, gyógyszerekkel; a közoktatást pedig az ingyenes iskolázással, fel egészen az egyetemekig, ahol a tanulók nemcsak nem fizetnek, hanem még fizetést és ellátást is kapnak. Kiderült, hogy az “elmaradt, barbár” Oroszország a szovjet rendszer által a fejlődésnek igán magas állomását, aránylag igen i-övid idő alatt érte el, dacára a nyugati hatalmak szemérmetlen ellenforradalmi kísérleteinek, Hitler nagy inváziójának és a hidegháborúnak. Vagyon, mágnások, tőke és spekulánsok nélkül operálva a Szovjetunió nemcsak elérte, hanem sokban túl is haladta a fejlett nyugati nemzeteket, dacára megrögzött békevágyának és leszerelési kísérleteinek. Nos, mindezek dacára — és most lepődj meg, kedves ’olvasó — hivatalosan, sőt 'ha akarod tudományosan — mit sem volt szabad tudnod a A Magyar Szó olvasóinak könnyű Írni a magyar faluról, mert őket nemcsak a falu ügyei érdeklik, hanem igen sokan valósággal szakértői a falu nyomorúságának. De nem könnyű a régi és mai városi embernek megérteni azt. Nemrégen egy hollywoodi magyar zenésszel beszéltem, aki már nem mondható fiatalnak. Arról panaszkodott, hogy sok rosszat Írnak a Hortihy- idők falusi életéről, s ő el sem hiszi, hogy tényleg igazat indának. Kijelentettem, hogy minden igaz, amit írnak, sőt még szépítik is néha a dolgokat. Bizonyítékul megmutattam neki egy idézetet Milotay István (a Horthy-világ egyik Írója) “Az ismeretlen Magyarország” című könyvéből, melyben a következőképpen írja le a magyar nincstélenek sorsát: “A kunyhó egyetlen földes lyukból áll, egész bútorzata egy rozoga ágy, minden ágynemű nélkül, törekszalmával megtömött matraccal és sárból tapasztott tűzhellyel. Itt lakik egy négy-gyermekes család, a földön aludva, rongyaikba takarva.” Amikor az iró megkérdezte, hogy mikor ettek húst, nem tudtak válaszolni. “Hiszen a kenyér is nagy dolog volt nekik, az is sokszor napokon át hiányzott”. A községnek “legelője nincs, ezer embernek nincs egyetlen tehene sem”. “Ezek az emberek nem érzik már a nyomort, nem is tudják azt lemérni. Elvesztették a nélkülözéssel szemben minden ellenállóképességüket”. így irt egy jobboldali iró a Horthy-időkben a magyar falu nyomoráról. De nemcsak az idősebb emberek vannak rosszul értesülve az elmúlt idők szégyenéről, a mai ifjúság sincs kellőképpen informálva. Egy 1956-ban disszidált fiatal házaspárral beszéltem a napokba^ Az ember,, műegyetemet végzett, otthpn, az asszony, is egyetemi, végzettségű, A férfi rajzoló egy Irodában, kisleányuk már itt született. Megmutattam nekik a..vámpusztai^ látogatásomról szóló cikkemet., Mindketten őszintén csodálkoztak azon, hogy 20 évvel ezelőtt tényleg ilyen ólét.lett volna a. magyar faluban. , Tizenegy esztendőt töltöttek a népi .demokráciában, annak neveltjei és mégis minden, ilyen információt politikai propagandának .tartanák. Epy- nyire. megmételyezte őket is az időset^ generáció Horthy-imádata. Szovjetunióról, sőt — óh, absurdum — még csak tudatlannak, tájékozatlannak sem vallhattad magadat, mert muszáj volt fölényesen elitélned a Szovjetet és megbélyegezned kormányformáját és megspórolnod, hogy az egész ideiglenes, önkényes tákolmány, mely össze fog omlani hamarosan, vagyis dugába dől mindenütt az egész világon. És most — kedves olvasó —, remélem eléggé felcsigáztam kíváncsiságodat ahhoz, amit ezennel bejelentek. Annyi hajsza, üldözés, balitélet, elitélés, szomorú és vad jóslat, kritika, fölényesség, többet-tudás, jobbantudás, félvállról nézés és lecsepülés után, végre hallhatsz egy komoly szót, reális ítéletet és praktikus beállítást arról, hogy hát mi is a Szovjetunió lényege, a kommunista államgazdálkodás értelme és jelentősége a mai, sőt jövőbeli világpolitika és világgazdaság szempontjától. Ezt a józan Ítéletet a tudós Robert Heilbroner mondja, ki újonnan megjelent érdekes könyvében, melynek “The Future as History” a cime, alcíme pedig csak ennyi: “Korunk történelmi áramlatai és az ut, amely felé vezetik Amerikát.” És Heilbroner merészen összeveti a kapitalizmus és iparosodás kezdeti, mondhatni vadnyugati éveit, a kommunizmus első éveivel, amikor mindkettőnél a lendület sok kíméletlenséggel járt. Azután megállapítja, hogy a kommunizmus, mostani állapotában, egyáltalán nem az utóda a kapitalizmusnak, hanem inkább kiegészítője. Szerinte a visszamaradt népek a kommunista állam- rendszer által rohamosan, alig egy pár évtized alatt elérhetik mindazokat az üdvös változásokat, amiket a fejlettebb nemzetek kapitalizmusa kétszáz év alatt, nehézkesen és bonyolult módon, legtöbb helyt tökéletlenül és egyenetlenül elért. íme tehát itt a meghatározás. Kíváncsiságom végül mégis csak kielégítést nyert. Most tehát jövel Szent FBI és fekete ruhás angyalaid, a papok és fehér lepedős arkangyalaid, a lapok utján, vess börtönbe, végezz ki, négyelj fel, mert most már — valahára — tudom mi a kommunizmus. Csodálkozásomra a magyar faluban is észleltem ilyen hitetlenséget. Amikor Vámpusztán a. munkás-szállót meglátogattam és ott függönyös ablakokat, virágos, villanyvilágitásos szobákat találtam a bűzös istállók helyett, elmondtam az ösz- szegyiilt fiatalságnak miként éltek a sommások 20 • évvel ezelőtt. Arcuk hitetlenséget mutatott, mig végre egy idős asszony lépett mellém és elmondotta, hogy mi volt az ő fiatalsága idején a helyzet. Az ifjú leányok és fiuk, ismerve az asz- szonyt, lassan megértették, hogy nem üres propaganda, amit mondtunk nekik. Olvasóink tudják, hogy én a számok szerelmese vagyok. Pl. a történelmet én számokban tanítanám. Nézzük tehát meg mit mutat a statisztika? A Magyar Statisztikai Hivatal 1930-ban kiadott jelentése szerint a mezőgazdasági munkabérek a következő képet mutatták (reálbér, vagy is a pénz vásárló erejének számbavételével) : Cselédbér Sommásbér napszámbér Ferenc József idején (1913) 100 100 100 Károlyi forradalom idején (1918) 144 218 278 Tanácsköztársaság idején (1919) 185 216 173 Horthy-terror idején (1921) 92 90 35 f Horthy-Bethlen konszolidáció idején (1925) 92 87 94 Próbáljuk most összehasonlítani a különböző időszakokat. A Tanácsköztársaság . idején nagy üzemeket létesítettek, igy a cselédbért és sommásbért az 1913-as békeidők kétszeresére emelték. Horthy bevonult, a földesurak visszajöttek, a fehér terror nemcsak a város dolgozóit, hanem a falu proletárjait is terrorizálta és az eredmény : á munkabér a felére, vagy még alacsonyabbra sülyp lyedt, sőt a napszám majdnem megszűnt-.A Bethlen-időkben ez a munkabér véglegesen megmaradt. Csak az 1940—14-es évek munkás- hiánya emelte azt fel, amikor a pénzért .amúgy sem lehetett semmit sem vásárolni... A magyar középosztály a Horthyikorsaak iuiá- dósára tanította az ifjúságot erről a szégyenteljes korszakö'T pe^Tí'*. propagandának nyilvánított. Ezért. ezen idők nyomorát a világ elé tárni. * AMERIKAI SZEMSZÖGBŐL: A Horthy-időknyomora Irta: EÖRSI BÉLA ___X
