Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-10-08 / 41. szám
Thursday, October 8, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 11 rohant az ünnepségre, ahová elsőnek érkezett a meghívottak közül. TIZENHETEDIK FEJEZET Barta honvéd az egyik oszlophoz támaszkodott. Az ital gőze kellemes zsibongással áradt szét agyá ban. Rég nem ivott, s a két szendvicsre felhajtott harmadik pohár bor után becsipett. Csendesen szemlélte a nyüzsgő embersokaságot. Övéit kereste — Albertet, Garát, Sarbót, Mikolát, Marosvölgyit —, de azok úgy elkeveredtek a forgatagban, hogy nem tudta felfedezni őket, s szeme a külföldi tisztek csoportján akadt meg. A szovjet és jugoszláv egyenruhát felismerte. — Látom, nem valami fényesen érzi magát. .. Megfordult. A tábornok mosolygott rá, s alig észrevehetően kacsintott: — Tudja, őszintén megvallva én is jobban szórakoznék otthon. Nem talált ismerőst? — Hát, aki a mi zászlóaljunkhoz tartozik, azokat ismerem — a külföldiek felé intett a fejével: — Őket nézegettem, annyiféle náció, hogy az csoda. A tábornok lehalkította hangját: — Katonai attasék... Szereti a virslit? Jó erős tormát adnak hozzá. Na, jöjjön. Ez a kedvencem ... — és elindult az oszlopsor mögötti büféhez. A hatalmas, fehér térítővel takart asztalon szendvicsestálak, hideg sültek, halfélék, gyümölcs sorjázott a boros- és pálinkásüvegek között. A pincér a tábornokra pillantott és szívélyes mosollyal tiszta tányért vett az edények tornyából : — Virslit szabad, ugy-e? — Az elvtársnak is adjon. . . Falatozni kezdtek. Barta a késsel, villával bajlódott, s a virsli leve kifröccsent a tányérból. A tábornokra pislogott. Az egészen a füléhez hajolt: —Fogja meg nyugodtan. .. Tudja, ha feszélye zettnek látják az embert, az baj, ha meg úgy tesz, mint aki ismeri a szokásokat, de fütyül rá, akkor azt mondják, hogy közvetlen ember... Csak nyugodtan. Barta fülig pirult. — Hát. . . Ettől még lehet valaki jó katona — s a hangja elfulladt zavarában. Szliács ezredes lépett melléjük: — Elolvastam a regényt, vezérőrnagy elvtárs... A tábornok megérintette Barta karját: — Mulasson jól, elvtárs... — és az ezredeshez fordult: — Na milyen? Érdemes kiadni? Barta megette a virslit, nézelődött. Görnyedt hátú főhadnagy harsogott mellette. Göndör fürtjei bozontba rendetlenkedtek a feje búbján. Arca kipirult, szeme csillogott. Egy századosnak magyarázott : — Mikikém, ezt meg kell írni! Nagyszerű! — Enyhén raccsolt, poharát a századoséhoz koccintotta. — Kitűnő! Persze tudod, nálunk ez nem jöhet. Ha valahol vannak sztálinisták, akkor nálunk! Ismered a szerkesztőnket. . . Barta másik oldalán heves szócsata dúlt: — Ezt nem lehet sokáig csinálni. A termelés a béka feneke alatt csücsül. Nyersanyag- és energiahiány mindenütt. Vagy rendet csinálunk, vagy baj lesz... — Te mindig a termelésről papolsz. Engem az érdekel, hogy miért mondanak folyton-folyvást féligazságokat. . . Megint máshonnan: — Nézze, alezredes elvtárs, én velem egy ember se beszéljen igy. Ha százszor több csillagja van, akkor se... Barta feje zúgott. Az egyik beszélgető csoport szélén megpillantotta Garát. Odament, s szótlanul mellé állt. Az embergyürü közepén Szliács ezredes állt, ő vitte a szót: — Ekkora politikai fordulat személyi változások nélkül elképzelhetetlen. . . Ugyanabból a szájból meleget és hideget fújni egyszerre? Ugyan, kérem. Bizonyos őrségváltás nélkül nem látok biztosítékot arra, hogy az elkövetett hibák nem ismétlődnek meg. — Melyik társadalmi és politikai rendszer adhat biztosítékot arra, hogy funkcionáriusai nem hibáznak ? Az ezredes fésűt vett elő zsebéből, és miközben válaszolt, beleszántott a hajába: — Egyik sem. De nekünk olyan rendet célszerű létrehozni, amelyik a legkisebb hibalehetőséget adja... Nem is beszélve arról, hogy azért hiba és hiba között akad némi különbség. Teszem azt, az én esetemet el tudom könyvelni hibaként, de például a Rajk-ügyet nehezen. . . — tromfolt vissza, és száját csücsörítve, kerekre nyitott szemmel Garára biccentett, mintha ezzel tenne pontot mondata végére, s fésűjét éltévé, cigarettát vett ki a hátsó zsebéből. — Adj egyet — mondta Gara, s már is a bőrtárcába nyúlt. — Tessék — vont vállat az ezredes. — Vitatkozik, de cigarettája nincs. Mikor tér át az önellátásra, elvtársam? — hangjából gúny csendült. Gara keze megállt a levegőben. — Na, ne marhás- kodj, mert megharagszom — szólt rá az ezredes. Gara elvette a szivarkát. Ujja között összenyomkodta és rágyújtott. Emlékezett Szliács ügyére. Politikai tiszt volt, aztán egyik napról a másikra lefokozták, valami ostoba indokkal kidobták a hadseregből. Persze nem azért, mert karrierista, hanem mert rokona élt Amerikában és Angliában. Most aztán a mártír szerepében tetszeleg. — Milyen “célszerű rendszerre” gondolsz? Szliács könnyedén megránditotta vállát. — Nem tudom. Uj utat kell keresni... Ez nem olyan, mint egy olcsó parancs, hogy elővesszük a tavalyit, csak másik dátumot kell aláírni. Egy rendszer kialakítása nem két perc. Meg kell találni azt a megoldást, amelyik nekünk a legjobban megfelel... — A jugoszláv útra gondolsz? — Jugoszláv ut! Látod, ez a hiba gyökere henned is. Miért kellene az ő dolgaikat utánoznunk? Már el sem tudod képzelni az életet másképp, mint hogy valamelyik ország társadalmi rendszerét másoljuk! Magyar útra gondolok. A jugo- szlávok nézeteit nagyon ésszerűnek tartom, de nekünk legyen csak saját politikánk. Nagy Imre helyesen vázolta már néhányszor ennek a főbb vonásait. Elég nagy koncepciójú ember ahhoz, hogy végre is tudja hajtani, ha engedik. Ötvenháromban jó alkalom lett volna erre, de elszalasztottuk, mert a szektás vonalvezetés kerekedett felül. Ha a párt hallgat Nagy Imrére, akkor nem kellett volna olyan éles fordulatokat csinálni a politikában. — Igen... Persze, Nagy Imre koncepciójával más a helyzet... Szliács alig észrevehetően előre-hátra himbálta felsőtestét. Lábujjhegyre magasodott s felülről alánézve, gunyoros fintorral odavetette: — Más a helyzet! ? A kommunisták a mi országunkban sem alkotják a lakosság többségét. Úgy vélem, helyesebb lenne nagyobb szerepet adni a Népfrontnak, a nem-kommunistáknak. Az állam fenntartása is olcsóbb lenne. Csupán a hadsereg ügyeit vizsgálva is, képtelen vagyok fölérni észszel, miért szükséges ekkora politikai apparátus? A hadsereget kommunista parancsnokok vezetik, érvényesítették a párt politikáját. Ehhez nem kell akkora vízfej, de annál inkább jó munkamódszer. Emberek sokasága — beleértve téged és jómagámat is — azzal foglalkozik, hogy a katonák szájába rágja a kormány intézkedéseit. Ne félj, ha egyszer jók lennének a kormány rendelkezései, nem kellene “megértetni a jelentőségüket” a katonákkal . . . Megértenék anélkül is. .. A baj azon ban a rendelkezésekkel kezdődik. Lehetetlen, hogy egy ilyen államosított pártapparátus ne szakadjon el a tömegektől! Akkor viszont kiadhatjuk a jelszót: gyerünk a tömegek közé. Esetleg: arccal a tömegek felé! — az ezredes fölényesen legyintett és meggvujtotta kialudt cigarettáját. — Hallottál már valamit a párt vezető szerepéről? — Gara hangjából leplezetlen gyűlölet áradt. Szliács a szeme sarkából csippentett feléje, nagyot szippantott. — Egyet s mást, kedves kapitányom. Kettőnk között csak annyi a különbség, hogy én nem szeretem a brosúrák szemüvegén keresztül szemlélni az életet. — Pedig Lenin egész jó brosúrákat írogatott erről a témáról. Talán olvastad is valamelyiket. . . — Hogyne — válaszolt Szliács és széles gesztussal szivére szorítva kezét, mélyen meghajolt: — Köszönöm, hogy emlékeztettél rá, különben elfeledtem volna. Sajnos azonban Lenin ezerkilenc- százhuszonnégyben meghalt. Ha jól tudom, ő olyasmit is tanított, hogy a tudomány állandóan fejlődik, s vannak nézetek, amelyek haladók voltak tegnap, ma már avultak, s holnapra egyenesen reakciósakká válnak. Egyébként, ha emlékezetem nem csal, azt is kifejtette, hogy rengeteg módon lehetséges az átmenet a kapitalizmusból a szocializmusba. Ezért nem értem, miért ragaszkodunk olyan úthoz, amelynél jobb is lehetséges. A nép örülne a jobb és magyar útnak. Nem gondolod? És nem gondolod, hogy — enyhén szólva — ellenkezel a huszadik kongresszus szellemével és megállapításaival ? — Nem, mert Lenin azt is megjegyezte, hogy az átmenetek egy valamiben hasonlítanak majd, a proletariátus diktatúráját fogják megtestesíteni. — Ez üres frázis. Nálunk például a tervgazdálkodás csődöt mondott. Más kell. — Vagy pedig egyszerűen jobb tervezés. — Kedvesem, legyünk egyszer már elég bátrak ahhoz, hogy ne foltozgassuk az ócska ruhát, hanem újat huzzunk magunkra. . . Olyan fitymáló nyájassággal beszélt, hogy Garát undor fogta el,, s türtőztetnie kellett magát, hogy neki ne menjen és fel ne képelje. Ez megjátssza a rendszer áldozatát, s közben kiskirály a javából. Valaha ő is szót emelt Szliács ügyében a politikai főcsoportfőnökség vezetőjénél... így fordultak visszájára különben helyes dolgok. Ha Szliácsot annak idején azért váltják le, mert mindig nagyobb szemétdombon akart kakaskodni, a kutya sem szólt volna érte. Oldalt fordította fejét és észrevette Bartát.. Kezét nyújtotta: — Hadd gratuláljak a kitüntetéshez, Barta elvtárs. Igyunk rá egyet. . . — és karonfogta katonáját, a büféhez indult. Barta koccintott vele, felhajtotta a poharát, de nem itta ki, csak belekóstolt, és halkan megkérdezte: — Mikor lehet innen elmenni, százados elvtárs ? — Unatkozik? — csodálkozott rá Gara. — Nem, de. . . — a katona szavakat keresett. Gara nevetve egészítette ki: — A helyemet se találom... — és egyre nevetett: — Igaz? Unja magát? Barta biccentett. — Jöjjön. Elmegyünk. Nem kell szólni senkinek. Előre indult. Barta követte. Amikor kiléptek a Tiszti Ház kapuján, Gara megállt, hogy elbúcsúzzon. Barta köhintett. — Bocsásson meg, százados elvtárs. . . Hadd kérdezzek valamit, ha nem zavarom vele. — Tessék. — Mi van most? Ki ezt mondja, ki azt. A ros- seb sem ismeri ki magát. — Miben? — Hát a politikában. Máskor a párt meg szokta mondani, hogy az embernek ezt és ezt kell csinálni. Hát akkor csináltuk. Most hallgat. Gara hirtelenében nem tudott felelni. Kisvártatva ennyit mondott: — Veszélyes időket élünk, Barta elvtárs. Ma még nehéz tisztán látni. Nagy a széthúzás a pártban... — Hát miért nem rakják ki a széthuzókat? — Én is ezt kérdem. — Gara kezet nyújtott. A katona úgy megszorította, hogy a százados felszisszent. Tisztelgett és elindult az utcán. Gara hosszan nézett utána. Barta lassan sétált és a fejét csóválta. Gara villamosra szállt. A Nap elbújt a felhők mögé, s mindjárt hüvőa lett. (Folytatjuk) s------------------s KAPHATÓ AZ “AKNAMEZŐ” Lapunk azon olvasói, akik könyvalakban kívánják a folytatásokban közölt AKNAMEZŐ c regényt olvasni, most megrendelhetik azt kiadóhivatalunktól A könyv ára kötve $3.60 Csak limitált mennviségben kapható! \_________________________________r lr------------------- ■---------- ---------------—-i Most megjelent angol nyelven! “INSIDE THE KHRUSHCHEV ERA” Irta: Giuseppe Boffa a L’Unita, haladó szellemű olasz lap moszkvai tudósítója Marzani & Munsell, Inc. kiadásában i Eredeti ára $5—NÉHÁNY HÉTIG $3.50-ért megrendelhető Kiadóhivatalunkban L—_——-----------———j MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 1,30 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy most októberben lejárt az előfizetésem. Itt mellékelek $..........................t Név: ...................................................................... Cim: ...................................................................... ........................................................................................... I
