Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-07-23 / 30. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 23, 1959 (7) — Mindjárt ehetsz... Felmelegitett bableves szaga töltötte be a konyhát. Gulyás Bálint a konyhaszékre ült. Szótlanul várt, amig az asszony az újságpapírral leteritett asztalra rakta a csordultig tele tányért. — Csülök? — csodálkozott várakozó reménységgel, mert a tányérból nagy darab csont látszott. Kanala azonban csak babot meg főtt sárgarépát halászott ki a léből. A csont csupasz volt, itt-ott piroslott rajta kis húscafat. Kérdőn nézett az asszonyra. — Fogd meg. Akkor lesz csülök — mondta a felesége, öregasszonyhoz egyáltalán nem illő, huncut szemvillanással, s az izetlen tréfa majdhogy kedveskedésnek hatott a szájából. Gulyás mindenesetre annak fogta fel, és kicsit hangoskodva nevetett. Jókedvűen kezdett enni. Kenyeret tört, és elismerően bólintott: — No, öreg, mindig mondtam, hogy a fűztőddel főztél meg. Olyan ez a leves... — nem fejezte be, felszürcsölt egy kanállal aztán folytatta: —Szóval, tiszta égi manna. Bab — csülökizzel. . . — Csülök, csülök — morogta Gulyásné. A tűzhelyhez lépett, kihúzta alóla a ládát, amelyben a tüzelő volt. Egy lapát szenet dobott a tűzre. Válla felett visszanézett az urára. — A havi hétszáz forintodból örülj, ha nagyünnepen husoskodsz... Olyan, mint a vércse. Mindig csak a hús. Pedig odabenn eszel hetenként kétszer, háromszor. .. — és szenet vett a lapátjára, de meggondolta, visszadobta a ládába, becsapta a tűzhely ajtaját. Gulyás drótkeretes pápaszeme fölött figyelte az asszony mozdulatát. — Tehetnél még. Jó az a kis meleg éjjelre. Hajnal felé már hűvös van. — Ha meleg van — tüzelő nincs. Ki látott olyat, hogy kánikulában fűteni? Melegedhetel a dunyha alatt, ha annyira didergős vagy — hangzott a rideg válasz. Gulyás Bálint csámcsogott, s az asszonyra csippentett : — Legalább húsz évvel lennél fiatalabb. .. — Vén szamár! Min jár az eszed?! Hetvenhat éves, de még udvarolni... — Harapós vagy ma, menyecske. — Harapós hát... — vágott vissza az asszony, és még hozzá akarta tenni, hogy legalább saját foga van a harapáshoz, de kopogtattak, s a váratlan zaj megszakította a két öregember évődé- sét, amely úgy hozzátartozott az életükhöz, mint lólábhoz a patkó. Gulyás gyors mozdulattal befalta az utolsó kanál bablevest, aprólékos figyelmességgel megtörölte szépen gondozott, angolmódra nyírt bajuszát, és csak azután mondta, hogy “szabad”. Ketten léptek be. Harminc körüli, nagycsontu, vékonydongáju férfi, hosszú esőkabátot viselt. Arcán mosoly bizonytalankodott. Mögötte fiatal- asszony leskelődött be, akkora lódenkabátban, hogy még valaki nyugodtan elfért volna benne. Derekán széles öv fogta össze a rendetlenül sorakozó ráncokat. Fekete szemében méltóság és nyugodt komolyság fénylett. — Jó estét — köszöntött a férfi, és becsukta az ajtót a fiatalasszony mögött. — Jó estét — válaszolt Gulyás kurtán. Érdektelen hangjából valami olyanfélye érződött, hogy ha akarják, majd megmondják, kik és mit akarnak. — A körzetből jöttünk — folytatta a férfi. — Szeretnénk elbeszélgetni kicsit a Gulyás elvtárssal. Agitátorok vagyunk — tette hozzá magyarázóig. Gulyás huncutkás mosolyát arcának ezer ráncába rejtette. Komolyan szólt, csak a szeme csillogott hamisan: ■— A Gulyás elvtárs én vagyok — és combjára csapott nagy, inas öklével. — Úgy, hogy lehet velem elbeszélgetni... — és kicsit hangosan he- herészv^ nevetett. — Foglaljanak helyet — kínálta az agitátorokat hellyel —, hívnám beljebb az elvtársakat, de nincs hová... A fiatalasszony kíváncsian pillantott körül. — Hol alszanak? Gulyás pipát vett elő a zsebéből, azzal intett a konyha végébe: — Ott. Azért van a függöny.. . — Ügyes — bólintott az agitátor elismerően. Piros kötésű blokkot húzott elő a zsebéből és je- gyezgetni kezdett benne. — A Kurtáék laknak a második emelet hatban? — érdeklődött. Gulyás csudálkozó szemmel bólintott. — Hozzájuk is be akartunk menni, de nem voltak otthon. . . Gulyás vállat vont, kényelmesen tömködte a pipáját. Gulyásné gyufát tett az asztalra, de az agitátor megelőzte. Gulyás kivette a férfi kezéből a gyújtót, nagyokat szipákolt. Amig az öreg a pipával bajlódott, Gulyásné nem éppen él nélkül beszélt: — Éppen jókor jöttek az elvtársak. Magyarázzák meg a férjemnek, hogy a havi hétszáz forintjából nem ehet mindennap húst. .. — Tetszik tudni, ilyen fizetésből nem lehet nyakló nélkül fűteni. Az a kis tüzelő is hamar elfogy. Az is olyan, hogy... Tetszik tudni, a fa vizes, a szén meg porlik. Az a Tüker. . . — Na, hagyd abba. — Gulyás kivette szájából a pipát. Annyira nyugodtan beszélt, hogy az asz- szony, aki heves kitörést, de legalábbis erősebben megnyomott szót várt, elhallgatott, és a tűzhelyhez fordulva matatott valamit a ruháján. — Te lebeszéled az ember fejét. Magas politikáról van itt szó. Jobban tennéd, ha idefigyelnél. Mindig csak igy a krumpli, úgy a Tüker, amúgy a Közért. Fontosabb dolgok is vannak a világon... — Szünetet tartott, szívta a pipát, de az kialudt. Fidibusznak valót tépett egy darab papírból, az asszonynak nyújtotta, gyújtaná meg a tűzhelynél. Rápipált. Ahogy a pipát szívta, az agitátorokra csippentett, mintegy jelezve, hogy több akadály nincs, beszélhetnek. De az agitátorok hallgattak, megvárták, amig az öregasszony is odatelepedett közéjük egy konyhaszékre. Akkor a lódenkabátos nő a fejét ingatva megszólalt. — A nagypolitikát nem lehet elválasztani az élet apró kérdéseitől, Gulyás elvtárs. A hústól, tüzelőtől, kenyértől... — és beszéd közben rárápillantott a társára. Az bólintott, Gulyásnak erről jutott eszébe, amikor a villamoson a kezdő kalauz kezeli a jegyeket, -és minduntalan hátranéz oktatójára: “Jó lesz-e igy?” Ráadásul Gulyásné sem állta, hogy közbe ne szóljon.. . — Az ám, a kenyér! Néha olyan a bélé, mint a csiriz... Gulyás mérgesen legyintett: — Már megint! Hagyd beszélni az elvtársakat. — Beszélhetünk erről is, Gulyás néni — mondta az agitátor, és az ujján kezdte számolni: — Tehát először a lakás, másodszor a fizetés, harmadszor a kenyér meg a hús. . . Gulyás szipákolt, és a világért nem nézett volna az asszonyra, de ha nem is látta, annál inkább érezte az asszony elégedett, kissé diadalmas arcát. Az agitátor megkönnyebbülten állapitota meg, hogy a Gulyás család mégsem olyan “nehéz eset”. Évekkel ezelőtt gyakran járt ebben a házban, és emlékezett rá, a szomszédok úgy beszéltek Gulyásról, hogy “csökönyös, zsörtölődő ember, egyre csak a magáét fújja”. No tessék, most ez az öregasszony kitálalt mindenféle kényes kérdéseket, és azt hiszi, ő majd mindent rendbehoz vagy legalábbis lelkivigaszt nyújt. Semmi kedvet nem érzett ehhez a beszélgetéshez. Türelmetlenül feszengett a két öreg várakozó pillantásának tiizé- ben. Tárgyilagos hangon kezdte mondani: — Vegyük a lakáskérdést. Itt bizony nehezen állunk — sóhajtotta. — Kevés a lakás. Tiz év alatt Budapest lakossága majd háromnegyedmillióval megszaporodott. A város nem nőtt ugyanilyen ütemben. Hiszen tudják: háború volt. Ostrom. Aztán meg más baj is volt. Mialatt beszélt, lódenkabátos társa kinyitotta préseltbőr táskáját. Cédulát vett ki belőle, azoknak a listáját, akiket meg kell látogatniuk, vagy már meglátogattak ma este. Piros ceruzával bekarikázta Gulyás nevét, majd feketével odaírta egy másik név mellé, hogy “nem voltak otthon”. Közben fel-felpillantott a beszélő agitátorra, éssóhajtással megjegyezte: “Még két helyre keli mennünk...” Társa beszéd közben biccentett, de a közbeszólástól egyáltalán nem zavartatta magát. —... Tavaly is a kormány elhatározta, hogy tízezer lakást építtet. Az újság is irta. Aztán csak négyezer épült meg. Súlyos hiba volt, hogy nem számítottuk ki jól a lehetőségeket. Most aztán az emberek joggal panaszkodnak. Igazuk van, kérem. Nem kellett volna annyit Ígérni. Nem ám! Máskor alaposan meg kell néznünk, mi megy, mi nem. Meg kell mondani őszintén, bizony hibázott ebben a kormányunk... Gulyás feszengett, kivette a pipát a szájából: — Az a négyezer lakás... Az agitátor azonban nem hagyta, hogy befejezze: — A négyezer, az csak négyezer. A hatezer meg azért nem épült mellé, mert vagy a szakmunkás volt kevés, vagy az építőanyag. Rosszul szerveztünk. Ez volt a baj. — Baj... — akart szóhoz jutni Gulyás, de Gulyásné olyan erélyesen vágott a szavába, hogy egészen elképedt. Az asszony vissza akarta adni a kölcsönt. — Ne szerencsétlenkedj! Várd ki a végét, hadd beszéljen az elvtárs! A bumeráng visszaállt, Gulyás megadta magát és elnémult. Az agitátor folytatta: — így varf, kérem. Ezt meg kell érteni. . . Gulyás izgett-mozgott, fészkelődött. Szörcsögtette a pipáját. Bodor füstfellegeket eresztett. Láthatólag nem tetszett neki az agitátor mondó- kája. Gulyásné kicsit fölényes mosoly kíséretében szemlélte férje nyugtalanságát. “Majd megszelídülsz” — gondolta, és örült, hogy az agitátor ennyire a kedve szerint beszél. Érdeklődéssel kérdezte: — Na és a hús? Gulyás bosszúsan harákolt, az orrát fújta. A lódenkabátos agitátornő hosszasan magyarázta : — Bizony, mi háziasszonyok érezzük a legjobban, hogy a hús körül sincs minden rendben. Tetszik tudni, tavalyelőtt aszály volt. Rengeteg állat elpusztult. Kevés disznó, marha maradt. Ezt, sajnos, még az idén is nyögjük. Ezért kell néha sorba állni. Tétszik tudni, az állat nem nő fel egyik napról a másikra. De nem ám! Mennyi munka van azzal! Marhahús van, de azt én nem szeretem, mert szálkás. Sajnos, nem tudunk többet csinálni, ugye a kormányunk... — És miért ragacsos a kenyér? — vágott közbe rekedtes hangon Gulyás. Az agitátornő olyan gyorsan válaszolt, mintha a közbeszólás egyáltalán nem zavarta volna meg a beszédben. Gulyásnak úgy tűnt, hogy alaposan felkészült az ilyen kérdésekre. — Tipikusan helyi probléma. Tetszik tudni, az, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy a növekedés nehézsége, meg a mi rövidlátásunk. Annyi kenyeret kell sütnie a helyi pékségnek, hogy nem jut idő a rendes kidolgozásra. Fogunk segíteni ezen. Sajnos, egy kicsit elkésve. Nem láttuk előre, hogy ilyen nagy lesz a kenyérfogyasztás. Óriási hiba volt. őszintén szólva — itt együttérző, meleg pillantást vetett Gulyásnéra — mi, háziasszonyok, sokat bosszankodtunk emiatt, amig végre valaki levelet irt az ‘Esti Budapesti’-nek, s azóta, úgy 2 hónapja, a minőség kezdett javulni. — Maguk agitátorok? — kérdezte Gulyás. A két agitátor egymásra nézett, mintha azt kérdezték volna: megbolondult ez a vénember? Mondták is, és úgy gondolták, a beszédjükből is kitűnik. A lódenkabátos asszonyt annyira meglepte a kérdés, hogy az agitálandók listáját is földre ejtette. Sietős mozdulattal hajolt utána. Gulyás nem hagyott sok időt a tépelődésre, hangja sürgető volt: — Agitátorok? — felállt, a pipája szárával feléjük döfött. — Agitátorok? (Folytatjuk) NÉZZE MEG A CÍMKÉJÉT! MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy most JÚLIUSBAN lejárt az előfizetésem. Itt mellékelek $ ...........................-t Név: ................................................................ Cim: .......................................................................... ▼"TrTVTTVTTIT ▼ 'T V T T'T'V *T ▼ ▼ T T'T1 T,^"T"T"T T'T'T^’rTT AHNAMEZO ► < ■A. .dk .A. A. A. A.A. A.,A..A»UA. A..A ^
