Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-09-03 / 36. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, September 3, 1959 I Tudnivalók az ajándékcsomagokról [ Tisztelt Szerkesztőség! Az utóbbi időkben számosán kérdezték tőlem, ■— különösen a Bérmunkás volt olvasói közül —, hogy vajon a magyar kormány miért vetett ki olyan súlyos nagy vámot az úgynevezett “szeretet” (ajándék) csomagokra, bolott otthon igen »agy szükség van olyasmire, de különösen ruhákra, amit innen rendesen küldeni szoktak. Erre a kérdésre illetékes helyről most azt a választ kaptam, hogy a szeretetcsomagok küldésének alapfeltétele, — vagyis, hogy Magyárorszá- ron IGEN NAGY SZÜKSÉG VAN AZ INNEN KÜLDÖTT RUHANEMŰRE — már nem felel meg a valóságnak. “Magyarországon az utóbbi években már a ruházkodás terén is lényeges javulás állt be és igv a jelenlegi körülmények között a kormány képes a megfelelő' áruellátás biztosítására, igy indokolatlan a nagymennyiségű használt ruhanemű vámmentes beengedése. De azonkívül ez az intézkedés gátat vet a káros feketézésnek is, amit egyes személyek a külföldről kapott csomagokkal Üzletszerűen űztek”. Az a hir, hogy Magyarországon még mindig nagy szükség van a szeretetcsomagokra és a vám elleni panaszok is éppen azoktól származnak, akik a csomagokat feketézésre használták fel. Most, hogy Magyarországon is felépítették az első televízió leadóállomást, ott valóságos TV-láz ütött ki. Mindenki szeretne TV-t vásárolni és többen azt is kérdezték tőlem, lehetne-e innen küldeni TV-készüléket és vajon mennyi lenne arra a vám? Az 1959 május 16-án kiadott ajándék vámtarifa-rendeletben televízióról ugyan még nincs szó, de a rádió vámja 60 százalék. így feltehető, hogy ez áll a televízióra is. Mármost ha ezt tekintetbe vesszük, továbbá a szállítás és a bevásárlás költ- eégét is, sokkal helyesebb, ha az összeget IKKA, vagy más hasonló felhatalmazott intézmény utján küldik haza rokonaiknak. Ez már csak azért is ajánlatos, mert akkor az illetők olyan televízió-készüléket vásárolhatnak, amihez a részeket is be tudják szerezni, ha utánpótlásra lesz szükség. Geréb József “Érdemes volt harcolni” Kedves Eörsi Béla! Mindig szívesen olvasom írásaid, de jul. 30-iki cikked, melyben a Fehér megyei volt urasági cselédek és szegény parasztok sorsáról Írsz, nemcsak engem érdekelt, aki ott nőtt fel a Zichy és Festetich grófok kastélya körül, hanem az amerikai magyarság túlnyomó részét is, akik bizony a nincstelen parasztok és cselédek közül kerültek ki. Nagyon érdekelnek bennünket azok a leírások, amelyek a Balaton melletti szórakozásokat rögzítik meg, de még jobban érdekelne az, hogy a külföldi turistákon kívül kik azok, akik a Balaton menti nyaralókban, szállodákban, szanatóriumokban üdülnek. Szeretnénk tudni, hogy a többi üdülőhelyeken, mint Lillafüred, a budai hegyek, a Duna mentén kik és miért, mennyiért és hogyan üdülnek. Mióta elkerültem szülőhazámból (most lesz 40 éve), folyton egy álmom volt, hogy — mint a nóta mondja — csak még egyszer haza tudnék menni! Horthyék idején nagyon forszírozták itt, hogy menjek, ingyen szállításról gondoskodtak volna, de miután kötél várt reám, igy természetes, hogy kézzel-lábbal tiltakoztam a hazaszállítás ellen. A felszabadulás után fokozottabb lett a honvágyam, de a kötelesség nem engedett, most meg már gyermekek, unokák, öregség, stb. teszi lehetetlenné az odautazást. De negyven évi távoliét után szivem minden szeretete azé a magyar népé, melynek soraiban gyermekkoromat eltöltöttem ott, a Fehér megyei uradalomban, s azoké a magyar munkásoké, akik- :kel együtt harcoltam a Tiszák; az Apponyiak, az Eszfcerházyak, a bankárok, gyárosok urahna ellen. Itt most csak az érdekel az útleírásokból, hogy nem hiába harcltunk-e, nem hiába lettünk-e földönfutókká? Erre a nagy kérdésre, mint hiteles szemtanú, te adtad meg a választ, Eörsi Béla és köszönet érte, mert válaszod azt mutatja, hogy nem hiába harcoltunk, hogy érdemes volt. Nincs kegyelmes gróf ur, se intéző, se kasznár, se ispán, se írnok urak, sőt még béresgazda sincs. Nem mérnek ocsus búzát, avas szalonnát, nem halnak halomra a kis béresgyerekek, nem pofozzák a béreseket, mert nemcsak uraság, de béres sincs. De talán a volt béresasszonyok kapták a legtöbbet. Micsoda szégyenteljes életük volt azoknak ; 2—3, sőt négy család is élt egy szobában, 4—8 család főzött egy konyhában, életük minden megnyilvánulása közszemlére volt téve. Hogy pusztultak el az apróságok, minden orvosi segítség nélkül! Ma van orvos, iskola, jó kereset, van kocsislakás W. C.-vel, fürdőszobával. Emberek lettek a béresek, a sommások, s nem birkaistálló, hanem szép, tiszta munkásszálló a lakásuk. Nincs közös konyha és csak az tudja felmérni, hogy milyen nagy dolog ez, aki ott élt és látta a magyar uradalmak gyalázatos életét. Boldogan gondolok vissza az 55 éves harcokra és boldogan állapítom meg, hogy érdemes volt, mert a Vámpusztán és a többi pusztákon a kocsislakásban fürdőszoba van. Nagy dolog ez, ugye Eörsi Béla és jó volt ezt megnézni. E. K. Mindenkinek joga van arra, hogy írjon Tisztelt Szerkesztőség! Én is szeretnék néhány szót szólni EHN-nek az étkzésről irt cikkeihez. Csodálkozom, hogy azokat Balogh kanadai olvasó felesleges Írásoknak tartotta holott idős embereknek a legfontosabb, hogy vigyázzanak az étkezésükre. Tudjuk, hogy a gyermekek csakis könnyen emészthető ételeket esznek, s mégis, mikor megvénülünk, nem tudjuk, vagy nem akarjuk tudni, hogy ismét erre lenne szükségünk. Sokan megfeledkezünk róla és csak akkor szaladunk fühöz-fához segítségért, amikor már érezzük a bajt. A fentnevezett olvasó fölöslegesnek tartja az ilyen életbevágóan fontos cikkek közlését a nehéz pénzen fenntartott lapunkban (igen, mi is tudjuk, hogy nehéz pénzen tartjuk fenn a lapot). Ezért van joga mindenkinek ahhoz, hogy Írjon, vagy olvasson olyan cikket, amit hasznosnak lát, szeret. De azután ő is rátér a gyümölcslére. Hát az nem növény? Fogadni merek, hogy ő is néha elrágcsál egy marék napraforgó-magot, holott erről nem ir. Nem vagyok vegetáriánus, de nem is vagyok nagy húsevő; főeledelem mégis csak a gyümölcs és a zöldség, mert az én koromban már ez megfelelőbb. Szeretem az olyan cikkeket, amelyek szükségesek az élethez, s ha valaki nem akar növényevő lenni, az teljesen egyéni dolog. A kanadai munkástársnak ajánlom, hogy tegyen próbát, egyik nap egyen könnyű vacsorát, zöldség-félét, gyümölcsöt, másnap egyen csirkepaprikást, vagy más húsfélét és meglátja, hogyan fog aludni egyik s másik éjszaka. Mary Haag, Kalifornia Ahol lehet, kihasználják az öregeket Tisztelt Szerkesztőség! A julius 2-iki lapszámban EHN tréfásan irt a kaliforniai szuról (termite). Jó volna, ha valaki komolyan írna a floridai helyzetről, hogy az ide pihenni jövő öreg, nyugdíjas munkásokat ne érje csalódás. Itt ugyan a szut már ahogyan kiszorították, mert cement-blokkból épitik a házakat, de a mi népünk ragaszkodik a fapadlóhoz és az építészek, inspektorok nem veszik valami komolyan a termite-ot, hiszen az végeredményben nem az ő> házukat eszi. Az épület alatt mindenféle fadarabokat hagynak, ami pedig tilos volna. A főprobléma itt azonban a viz és nagyon fontos, hogy mielőtt házat vesz valaki, alaposan széjjelnézzen. A fentnevezett cikkhez még csak annyit kívánok hozzáfűzni, hogy itt nemcsak a bokrokat kell nyesegetni, hanem legalább két teherkocsi homokot, 2—3 száz font műtrágyát kell szétszórni évente. Mindennap kell öntözni és egy csomó féregirtó szert szétfecskendezni, hogy a fü szép legyen. Az egyik háztulajdonos meg is jegyezte, hogy mielőtt idejött irt az egyik telekügynöknek felvilágosításért és azt a választ kapta, hogy az itt letelepedett munkások élvezik a napfényt, gon dozzák kis kertjeiket, de arról nem irt, hogy homokot is kell szállítani. A Miami-i kórházi és orvosi kezelés nagyon szégyenletes. A beteget le sem veszik a mentőkocsiról, amig $150-et le nem tesz a kórházi és orvosi kezelésre. Egy munkástársnőnket azzal utasították el a kórházból, ahol rákos operációja után kezelést kért, hogy nem polgár. Mi köze van ennek a kórházi kezeléshez? Utóvégre egész életünk keserves keresetét idehoztuk! De most már átadom a szót EHN-nek, mert ő jobban érti az Írást, mint én. Miami-i olvasó Nem feledkezett meg lapjáról Tisztelt Szerkesztőség! Itt küldök lapomért 7 dollárt és egy évre a Fenntartó Gárdára 12 dollárt, azaz az 1959-re. Elmaradtam vele, de most beküldőm, mert jobb későn, mint soha. Mellékelek pénzt egy másik előfizetőért is. Joe Farkas DÉLAMERIKAI RIPORT: A SZTRÁJK Széles autóut vezet ki Bogotából a Jequendama vízesés felé. Az autók százai suhannak a széles autóúton. Ezen az utón, Bogota és a Jequendama vízesés között épült az amerikai érdekeltségű hatalmas Icollantas gyár. A gyárat nagykiterjedésü park veszi körül. 1) Ezúttal nem a gyár impozáns mérete, a szépen fásitott park és a trópusi virágokkal díszített élőkért káprázatos képe ragadja meg az arra utazók érdeklődését, hanem a gyár épülete előtt felállított szegényes sátor-tábor, ahol a sztrájkolok tanyáznak és az a két munkás, akik az egyik kezükben piros zászlót tartanak, a másik kezükkel pedig az autóutat elzáró vörös szalagot tartják kifeszitve az autók előtt. Az autóbuszok vezetői megállítják kocsijukat, az egyik munkás átadja a sztrájkoló gyári munkások segélyt kérő felhívását: “A La Opinion Publica” és a nagy karton dobozba hullanak a pesók. Érdekes volt megfigyelni, hogy a hatalmas luxus autók tulajdonosai nem állították le autójukat. Tovább robogtak, őket nem érdekelte, hogy az Icollantas gyár munkásainak jogos követelését — melyet a dolgozók sztrájk árán igyekszenek kiharcolni —, a gyár igazgatósága nem teljesiti, nem érdekli őket az sem, hogy már második hónapja száz és száz munkás család kenyér nélkül maradt. Ők tovább robognak jóllakottan élvezve a természet szépségét, a gazdagság nyújtotta léha örömöket. 2) Én autóbusszal utaztam efferelé, diákok —« egyetemi hallgatók társaságában. Az autóbusz vezetője a piros zászló láttára leállította a buszt és az Icollantas gyár munkásai nak átnyújtotta egész napi keresetét. Ezúttal nem volt ok szégyenkezni, a busz 25 utasa sietve helyezte el pesóit a nagy karton dobozba. Az utasok egyike felállott és zengzetes magyar nyelven énekelni kezdte az internacionálét, az autóbusz diák utasai az első akkord hallatára, mintegy parancsra felpattantak helyeikről s ki orosz, ki lengyel, francia és német nyelven szivük, lelkűk mélyéből együtt énekelték a proletárok dalát. Az Icollantas gyár öreg munkásainak szeme könnyekkel telt meg és csak annyit mondtak: “gracias, muchas gracias”. A fiatalok pedig megfogadták, hogy amig a sztrájk tart minden vasárnap megismétlik ezt a szép ünnepélyes kirándulást. Irta: dr. Y. WHWUUUHUUiUHHUWUHUUHHWHHV KŐTELEZŐVÉ TETTE az úszás oktatását az izraeli közoktatásügyi minisztérium, minden általános és középiskolában. Már a szünidőben megkezdik az uszótanfolyamok rendezését. Aki «em tanul meg úszni, iskolai bizonyítványt sem kaphat. ^ J Xemiet a swik&sztóköz. Az ebben a rovatban kifejtett neze- | Olvasóink tek nem szükségszerűen azonosak <: hozzászólnak a szerkesztőség álláspontjával •: a közügyekhez i-
