Amerikai Magyar Szó, 1959. július-december (8. évfolyam, 27-53. szám)
1959-09-03 / 36. szám
Thursday, September 3, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ UL Ujamerikások irásai-hirei UJAMERIKÁS NAPLÓJA KANADAI LÁTOGATÁSÁRÓL ii. — Ebben a forró időben, hogy tudsz 70 centért zsákolni? — kérdeztem. — Muszáj, itt nincs más munka, — felelte. — Itt nincs más munka. A télen autókat mostam, most zsákot hordok. — Elhallgatott. — Még Ausztriából haza akartam menni, — folytatta. — Már meg is volt a papirom, de nem mertem hazamenni... Azt mondták, felakasztanak. — És te mindezt elhitted? — kérdeztem. Hiszen olyan gyávának ismerlek, hogy még a pincéből sem mertél feljönni. Már korgott a gyomrod az éhségtől, de még arra sem voltál képes, hogy elgyere velem a pékhez sorbaállni kenyérért annakidején. Pont téged fognak felakasztani! Tudom, az újságok írták, de te nem nézted, hogy azokat az újságokat kik írták?. És Írják még ma is. . . — Hát, igen, erről még majd beszélgetünk, de most ne haragudj, dologidő van és már várnak vissza a gépre. — Jól van, eredj no, holnap estére otthon várlak, úgyis szombat lesz és majd elbeszélgetünk sok mindenről. No, szevasz. Siess haza! — Szevasz, Anti! Menyus hazavitt. Az ajtóban a borbély felesége mosolyogva fogadott. Kérdeztem, hogy lehet-e valahol magyarosan étkezni. A közelben levő “magyar egylet” felé mutatott. — Hogyan, itt van magyar egyleti helyiség is ? — Igen, van, mert itt majdnem mindenki magyar. — Aztán van néha összejövetel is? — kérdeztem. — Hogy van-e?! Mindennap ott isszák el keserves bánatukat egy zenegép mellett. Egyébként minden szombaton tánc van, ha akar, holnap maga is elmehet. __Köszönöm hogy tetszett szólni, — mondottam és elmentem ebédelni. Miközben fogyasztottam könnyű ebédemet, a zenegép előttem ismeretlen magyar számot kezdett játszani. “Ha megnövök, nagy leszek” énekelte valaki. — Tán te nem ismered, vagy szégyelled, hogy magyar vagy ? — szegte nekem a kérdést az egyik mellettem ülő. — Bocsásson meg, még nem ittunk pertut, — válaszoltam. — Ami pedig a magyarságot illeti, én magyarnak születtem, de az aki nagyon ma- gyarkodik, az nem is olyan nagy magyar. — Tá- tott szájjal nézett rám, én kifizettem az ebédemet és otthagytam. A fáradságtól már alig tudtam hazavánszorogni. De még vettem egy inget, mert nem hoztam magammal cserélni valót. Kiss néni vállalta, hogy kimossa a használtat. Reggel arra ébredtem fel, hogy valaki az orrom mai játszik. Sanyi volt. Tegnap délután óta aludtam. — S te hogy-hogy itthon vagy? Azt mondtad, hogy csak estére jössz haza. — Igen, de már befejeztük a krumpliszedést és most nézhetek más munka után. — Fogsz valami munkát találni? — kérdeztem. — Valószínűleg dohányt megyünk törni a jövő héten. — És azért is 70 centet fizetnek óránként? — Nem, hanem 10 dollárt naponta. — Úgy ?! Eddig kaptál 7 dollárt tiz órai munkádért, most meg hajnaltól késő estig dolgozol 10 dollárért? — De kosztot is adnak, — felelte ő. — Most nem is arról van szó — válaszoltam, hanem arról, hogy egyre jobban ki vagytok szolgáltatva a kizsákmányolok kénye-kedvének. És ezt olyan nehezen veszitek észre. — Észrevettük mi már ezt, de mit tehetünk? Itt nem lehet ugrálni, mert sok munka nincs, élni pedig kell valamiből. — Ez igaz, — válaszoltam. De ti itt tűrtök és szenvedtek, hisztek a hazug propagandának, ahelyett, hogy hazamennétek. De ha már nem mentek haza, akkor szervezkednetek kellene, hogy jobb megélhetési viszonyokhoz jussatok. Mit gondoltok? Hogy majd tálcán fogják felkínálni nektek, amit mások harcok árán szereznek meg? — Igazad van, de... ahányan vagyunk, annyifelé huzunk. — Ez a baj. Látod, ezért kellene a jóakaratu- akat felvilágosítani és szervezetbe tömöríteni őket. — No, kelj fel, mert én már elkészítettem a reggelit. — Igen? Mit csináltál? Hát konyhád is van? — Az nincs, de a pincében van egy gázresó, azon főzök, ha itthon vagyok. No gyere, szalonnát sütöttem tojással. — Te főzni is tudsz ? — Megtanítottak rá még otthon és most hasznát veszem. így olcsóbb a kaja. — Mindjárt jövök, csak előbb megmosakszom. Ideadnád a borotvakészletedet, mert az enyémet otthon hagytam. — Ott van minden a fürdőszobában, nyugodtan használhatod. De siess, mert kihűl a kaja.. Azután mig én tisztálkodtam ő mesélt valami autólopásról, meg hogy itt hogy becsapják az embert . . . hogy itt minden milyen drága. . . hogy Amerikában jobb lenne. Én nem nagyon figyeltem, saját gondolataimba voltam merülve... — Kész vagy már? Siessünk, Menyus már lent vár bennünket. Már kürtőit nekünk. Gyorsan magamra kaptam az uj ingemet,^ öt perc alatt pedig bevágtam a reggelimet és máris üdvözöltük Menyust az utcán. — Gondoltam, hadd legyünk együtt, — mondotta Menyus. — Elviszlek benneteket egy kis városnézésre. Helyeselve a kezdeményezést, beültünk a kocsiba. Végigcsavarogtuk az üzleti negyedet, azután besétáltunk a vásárcsarnokba, ahol nem az árukon, hanem a fiatal árusító kislányokon akadt meg a szemünk. — Szép fruskák, mi? — mondtam jelentős tekintettel. — Vigyázz a szavadra, — vágott közbe Sanyi barátom, — mert itt sokan tudnak magyarul. — Annál jobb. Legalább megértik, hogy dicsérjük szépségüket, feleltem. Azután betértünk az egyik kocsmába egy pohár sörre. Hol az egyik, hol a másik asztaltól kacsingattak reánk prostituáltak. — Ezek 5 dollárért adják el magukat, — mondja Menyus. — Látod, vannak köztük elég szépek és fiatalok is. És képzeld, sokan közülük férjük tudtával és beleegyezésével csinálják. — Elég sajnos, hogy idáig jutottak, — feleltem. Ennek a munkanélküliség, a keresethiány az egyik oka. Ezért pedig az állam a felelős. Ez a felelőtlenség szüli a bűnt, a romlást, az erkölcstelenséget. Ez kergeti őket ebbe a züllésbe. — Látom, nagy politikus vagy te, — szólalt meg Menyus. — Te mindenből politikát csinálsz? — Nem kell politikusnak lenni ahhoz, hogy a hibákat észrevegyük —, válaszoltam. Csak körül kell néznünk és amit látunk, azt úgy kell megbírálnunk, hogy társadalmi szempontból igy helyes-e vagy nem? — Hol tanultad te ezeket? kérdezte Sanyi. — Sehol se. Nem kell ezeket tanulni, ezek maguktól jönnek, ha úgy akarjuk, mondtam. Megittuk sörünket és hazajöttünk. Sanyi nekifogott egy finom lecsó főzésének, amit aztán nagyon jóízűen elfogyasztottunk. Később elmentünk a “Magyar Egyletbe” ahol több csoport magyar üldögélt és vitatkoztak egymással. Mi is letelepedtünk az egyik asztalhoz és sört kértünk. Közben többen csatlakoztak hozzánk, akiknek Sanyi és Menyus bemutatott. Mire megoldódott a nyelvünk, már éles politikai vita folyt köztünk. Az egyik azt fejtegette, hogy inkább tűr ide- kint, mintse hazamenjen, mert ő úgy tudja, hogy otthon kényszermunka tábor vár rá. Erre én azt mondtam, hogy az nem lehet igaz, mert az aki népellenes cselekedetet követett el az ellenforradalom idején, vagy bármikor, az haza sem mehet, mert a magyar kormány nem ad neki hazatérési engedélyt. Aki pedig megkapja a hazatérési engedélyt, annak ügye még hazamenetele előtt tisztázódott. A határ átlépését, ami az ellenforradalom zűrzavarában történt, a magyar kormány nem tekinti bűnténynek. Aki tehát megkapta, vagy meg fogja kapni a hazatérési engedélyt, az nyugodtan mehet, mert annak semmi bántódása nem lesz. — Lehet, — válaszolta amaz — hogy amikor hazamegy egy hónapig nem is bántják, de azután börtönbe zárják, vagy felakasztják csak azért, mert nyugatos. — Benne volt az újságban, — felelték szinte egyszerre. — Persze, benne volt az újságban! És tudjátok- e, hogy ezeket az újságokat kik Írják? Olyanok, akiket otthon a nép haragja vonna felelősségre, akik valóban megérdemelnék, hogy felakasszák vagy börönbe küldjék őket. Az ilyenek—folytattam — tücsköt, békát szórnak és ahogy csak tudják, lépten-nyomon gyalázzák az országot. Az ilyenekről nem nehéz kitalálni, hogy Csendőrök, nyilasok, gyilkosok, vagy börtöntöltelékek voltak. Ezek a demokrácia esküdt ellenségei, tudják, hogy otthon mi vár rájuk és saját érdekeiknek megfelelően a megtévedt magyarokat megfélemlítik, hogy a hazamenetelnek még a gondolatától is elriasszák. Ezeki'ől azt is tudni kell, hogy nem munkások, hanem talpnvalók, aki egyhuron pen- dülnek Wall Street uraival és azok hazugságait szajkózzák. És... egyébként, hány magyar tért haza Kanadából? — kérdeztem. — Több mint hatezer, — jött a válasz. — És mind a hatezret felakasztották? — Hát azt nem merjük állítani, de az újságok azt Írták, hogy sokat internáltak. — No, de most már tudhatjátok, hogy ez mind hazugság. Én e napokban hallgattam szülőföldünk adását és a hírekben az volt, hogy 1957 óta több mint 42,000 magyar tért vissza hazájába. Most mit gondoltok, — folytattam, — hogy a magyar kormánynak az a célja, vagy abban leli örömét, hogy a becsületes magyarokat csak úgy szórakozásból akasztgassa felfelé. Ezt a képtelen rá- gajmat még azok sem hiszik el, akik ezt veletek szeretnék elhitetni. Beszélgetésünket a jazz zenekar megérkezése szakította meg. A teremben a táncra készülődtek. — Nem akarsz táncolni? — kérdezte Menyus barátom. — Akarok én, hogyne akarnék. — Itt van a szomszéd asztalnál egy kislány, aki jól tud táncolni. Megindultam, hogy felkérjem, de elkéstem, mert másvalaki közben megelőzött. — Te Sanyi, van itt táncközben lekérés? — Nincs, — felelte. — Akkor nézek más partner után. Felkértem egy bőszoknyás kislányt. Angolul kérdeztem tőle, hogy milyen nemzetiségű. “Magyar vagyok”, válaszolta szintén angolul. — Ön beszél magyarul? — kérdeztem. — Én is magyar vagyok. De kiderült, hogy nem tud magyarul, vagy tagadta, hogy tud. Azt mondta, hogy ő Ausztriában született magyar. Az asztalunk felé vezettem, hogy hátha a srácok ismerik. De az asztalt üresen találtam. A szám végén a kislányt helyéibe kisértem, de többet nem kértem fel, nehogy még Franciaországban született magyarnak vallja magát. A srácok is visszakerültek az asztalhoz. Sört rendeltünk. — Siess, igyál, — biztatott Sanyi barátom. —■ Éjfél után már csak kutvizet ihatsz, mint Erzsébet királynő. — Hogy-hogy ? — kérdeztem. — Éjfélkor vége a táncnak és a kocsmák bezárnak —, mondotta. Majd folytatta, — képzeld, a napokban, záróra előtt pár perccel Erzsébet királynő beállított egy kocsmába és sört kért. De nem adtak neki! Mert itt a törvény az, hogy éjiéikor, vagyis zárórakor még a királynőt sem szolgálják ki. — így viccelődtünk tovább, majd táncoltunk és tovább ittunk. így telt el a szombat este jó hangulatban és kedélyesen. Sajnálatos következménye pedig az volt, hogy másnap levelet hagytam hátra, amelyben bocsánatot kértem idő előtti távozásomért. Védekezésként kiürült zsebeimet említettem, melyeket azon. ban már nem akartam nekik megmutatni. Anti .wvwvwvwwwvwwvwwwwwwwwwvwvwvvww Ellentmondás: Egy hátralékos előfizető! NÉZZE MEG A CÍMKÉJÉT! MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! Látom, hogy most AUG.-ban lejárt az előfizetésem. Itt mellékelek $..............................~t Név: ...................................................................... Cim: ................................................................. •>