Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-06-25 / 26. szám
Thursday, June 25, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ (GEHCSI KAüGIT IRASBij Fegyverek és emberek A Magyar Szó olvasói által jól ismert Gyetvai János—a néhány évvel ezelőtt megszűnt Magyar Jövő volt szerkesztője, aki most Magyarországon tartózkodik — könyvet irt a fenti címmel. Mikor a könyvet kezembe vettem, semmisem volt tőlem távolabb, mint az, hogy én erről bármit is Írjak. De mikor végig olvastam, éreztem, hogy kell, muszáj írni róla! Meg kell rögzíteni, újra meg újra rá kell világítani — részben a ferencjózsefi “régi jóidők” örök fájdalmára, a lenézésre, nélkülözésre és nyomorra, amely a dolgozók sorsa volt és amely guzsbakötötte őket, hogy soha fel ne emelkedhessenek — másrészt rá kell világítani a háborúk felmérhetetlen borzalmaira, felmérhetetlen igazságtalanságára, amely mindig ugyanazok bőrére megy, amely által mindig ugyanazok szenvednek úgy fizikailag mint anyagilag. És hogy ez igy volt évszázadokon át. Az egymás ellen hatalomért harcoló fejedelmek és várurak közül egysem volt azok közt, akikről azt irta Petőfi: “Ha megjönnek csonkán a csatákból, második, harmadik és negyediknél sem. Igv utaztunk tovább csökkenő reménnyel. Az utón a gyerek türelmét vesztve megszólalt: Mondd apuka, hogy értik azt, hogy nálunk szabadság van és mindenkinek egyenlő lehetőségei vannak az életre? Miért nem engednek be bennünket akkor ezekbe az uszodákba ? Az apja — aki lelkes hive uj hazájának — azt válaszolta, hogy a klub tagjai építették ezeket az uszodákat, ők adták a pénzt hozzá, igy nekik van joguk azokat használni. Miért nem építtettünk mi is? — kérdezte a gyerek. Az apa zavarba jött és kénytelen volt bevallani fiának az én jelenlétemben azt, ami a legnagyobb bűnnek számit itt Amerikában, hogy bizony neki nincs annyi pénze. — Miért nincs, kérdezte tovább a fiú, hisz te egész nap keményen dolgozol, hogy pénzt csinálj ? Ők többet dol__goznak akiké, az uszoda? — Ennél tovább jutni azonban nem bírtak. így az iskolában tanult állítás a demokráciáról és szabadságról egy kis törést szenvedett, mert az apa kifogyott az érvekből. — Az én számomra azonban — folytatta a fiatalember — ez a kis epizód nagyon is tanulságos volt arra, hogy az amúgy is erős honvágyamat, most már logikai érvekkel is alátámassza a visszatérésre vonatkozólag. Azóta, hogy még jobban széjjelnéztem az országban és újabb tapasztalatokat szereztem, ez az elhatározásom megérett a cselekvésre. Miután abbahagyta a beszédét, még egy pár másodpercig csönd volt a szobában. Úgy látszott mindannyian gondolkoznak az elhangzottakon, vagy talán várták, hogy folytatni fogja és újabb érveket hoz fel elhatározása igazolására, mert az eddigieket nem tartották elégségesnek. Végül ismét az öreg ember szólalt meg: “Mindenki saját szerencséjének a kovácsa. Nem akarom lebeszélni a visszatérésről, mert látom erős az elhatározása. Csak azt akarom mondani, hogy ilyen alkalma még egyszer nem lesz, hogy a korlátlan lehetőségek hazájába bejusson. Ha hazamegy ide többet vissza — előreláthatólag — nem jöhet.” A többiek helyeseltek, sokan még fokozták —- érvelésükben — azt a hatalmas veszteséget ami visszatérésével éri őt. Elbúcsúzott a társaságtól. Az emberek szemeiből vegyes érzelmeket olvasott ki. Szánakozást, megvetést,' lenézést, de talán irigységet is. A honvágy mindenkiben benne él. . . • Hazafelé tartott az utón. Már este volt. az autók, autóbuszok, gyalogosok nagy tömege lepte el a széles utcát.. A subway megállóhoz ért. Megborzadt mikor megpillantotta. Utálta a megállók piszkos, elhanyagolt, kormos hodályát. Az alacsony barlangszerü helységbe mindig fülsiketítő zajjal, csörömpöléssel vágtatott be a földalatti villamos. “Különösen jó hatással van az idegekre” — szokta mondani barátainak, mikor kedve p volt a tréfálkozásra. Most felnézett az égre. A csillagok már ragyogtak. Kigyuló fényüknek sokaságában felismerte a Göncöl Szekér képét. Otthon ez volt a kedvenc csillagképe, már gyerekkorában sokat elnézte. Az otthoni táj és környezet jutott most az eszébe. Az ég felé, a csillagzatra vetett tekintettel, indult meg lefelé a subway mély barlangjába vezető lépcsőkön... Koldusbotot ad a haza nekik!” A könyv maga egy darab élet. Amit elmond, az a “régi jóidők” munkásnépének élete, a sorsa. A tanulnivágyó szegénygyerek, Kollár Jani esete ezer meg ezer szegény gyerek és szsgénypa- raszt gyerek esete. Nincs azokban kapaszkodás, nagyravágyás, csak egy megmagyarázhatatlan ösztön; a tanulni vágyás. Valami éhséget éreznek a lelkűk mélyén, amelynek nem is tudnak nevet adni, csak azt érzik, hogy szeretnék betölteni azt az ürességet, úgy mint az éhes ember a gyomor ürességét. Dehát tanulni? Taníttatni? Ugyan miből. . . Néhány Kollár Janinak sikerült, ezer másnak nem. Mennyi jó anyag, mennyi'tehetség, tudás veszett igy kárba! Hányféle betegségre lehetne már gyógyszer, talán már régen a Holdban járhatnánk, ha az a sok jó anyag szabadon fejlődhetett volna. Dehát a ferencjózsefeknek nem “tanult emberek”, hanem hűséges alattvalók kellettek .. . A kis Kollár Jani korán megkezdte a harcot az élettel. A lélek s energia—gyilkos nélkülözések— de főleg a megaláztatások minden skáláján keresztül ment, amig eljuthatott a lelki kielégüléshez, akkor, amikor az uriporontyokat fenyegetésekkel kellett a tanulásra kényszeríteni, hogy “ur” lehessen belőlük, ami a tekintetes-nagyságos és bankárpapák zsebének segítségével sikerült is. Tanult addig, amig felismerte, hogy ő “ur” nem munkás, nem paraszt, hogy ő ezekre lenézhet és éreztetheti velük felsőbbségét. Kollár Jani egy percre sem feledkezett meg arról, hogy munkás gyermeke. Hii fia maradt annak az osztálynak, amelyből származott. Tanulása alatt felismerte a fordított helyzetet s érlelődött benne a gondolat, hogy azon segíteni kell valahogy. Gyermekkori mély szerelme, csillagszemü Sárikájának birhatása is buzdította, ösztönözte. Az adott erőt és kitartást a megaláztatások s nélkülözések elviselésére. Csöndes, nyugodt, boldog életről ábrándozott Kollár Jani Sárikájának oldalán, talán kis csacsogó gyermekekkel körmi- vévé. .. De jött a háború. A munkások csak egymástól kérdezhették; kiért, miért, kikért?... Hiába menni kellett!!! Hazug jelszavakért, “a királyért, a hazáért!” No, meg az istenért is! Azért a haAPRÓSÁGOK ► < ► Kovács Erzsi rovata < Beszélgetés a Super Market-ben —• Halló, szomszédasszony, hogy van? — Elég jól, köszönöm, csak egy kicsit mérges vagyok. Tegnap este hallgattam az Ed Murrowt a televízión, oszt még most se ment ki a méreg belőlem. —- Hát mi baja magának az Ed Murrow-val? — Nem ővele, mert tudja, igen szeretem nézni, amint péntek esténként mindig valami nagy úri házba látogat el. Micsoda lakások! Látta a múltkor a Zsazsa Gábor házát ? Hát azért érdemes. .. színésznőnek lenni. Csak egyet nem értek, hogy azok a nagy urak miért laknak olyan lakásban, hogy lépcső van benne. Egyenes lépcső, csigalépcső, minden fajta. Ug.vlátszik, ez a divat. Na, ha nekem sok pénzem lenne, én olyan lakásban laknék, hogy abban egyetlen egy lépcső se legyen. — És azon mérgeskedett fel, hogy lépcsős házban laknak a gazdagok, akiket az Ed Murrow meglátogat ? — Dehogy azon. A múlt pénteken az Anna Rosenberget látogatta meg. Emlékszik rá? Igen nagy állásban volt a háború alatt. Hát arról beszélgettek, meg mindenféléről. Beszéltek Roose- veltről, meg LaGuardiáról, meg mindenről. Aztán mesélte, hogy mindenfelé járt a világon és sokfelől hozott drága porcelánt, mert azt gyűjti. (Én csak az üres papírzacskókat gyűjtöm.) Szóval, rámutat egy szép porcelán szervizre és mondja, hogy azt Magyarországról hozta, mert 1935- ben ott volt. De hamar hozzátette, hogy akkor a kommunisták nem voltak ott. Nehogy, isten őrizz, valaki azt gondolja, hogy ő a kommunistáktól vásárolt! Hát erre lettem mérges. Mert tudja én is Magyarországon voltam 1935-ben. Hát én is tudom, hogy a kommunisták nem voltak ott, de azt is tudom, hogy a szegény megboldogult Horthy Miklós ott volt. —- Miért mondja, hogy szegény megboldogult? Csak nem sajnálja? s?i-----------------------------------lázáért, amely a háború után a nyomorékok, vakok és betegek százezreit adja vissza családjuknak? Amely még nagyobb Ínséget, nagyobb adót vet rájuk? Amely a már meglevőkhöz uj “hadigaz- dágokat” szül ? Lelketlen papirtalpu bakancsgyárosokat és más uzsorás, a szegénynép vérét szipolyozó árdrágítókat, akik mind a munkásság nyomorát fokozták. Ezért kellett büzlő hullák szélmálló testén taposva várni a halálthozó srapnelleket és gránátokat? Ezért és ezekért kellett fáradt testüket az örökké éhes tetvek sohanem- szünő kinzásának martalékául dobni? A hosszú háború mindent felemésztett, a nélkülözés, a nyomor mindig nagyobb lett. Csoda-e, ha a termelő, az életadó munkásság egyszer azt mondta, hogy ELÉG ?! Ha megpróbált véget- vetni ennek a fordított helyzetnek örökre? Ugye, nem csoda! így jött meg a forradalom, Írja Gyetvai János. A nép lelkesedett! Vége, vége a háborúnak, a háború okozta nyomornak, nélkülözésnek, remélve, hogy sorsa most már jobbra fordul. A forradalmat nem csinálják, az jön. Érik, fejlődik és egyszer kirobban, mint a vulkán. A nép öntudatra ébred, gondolkozni kezd — ennyi az egész! Ha a hatalmon levők is gondolkoznának, sohasem lenne forradalom sehol a világon. De még meg sem kezdhették a helyzet tisztázását, máris irgalmat nem ismerő vadállati kegyetlenséggel tört rájuk az ellenforradalom. Gyetvai János úgy Írja le ezt a szomorú időszakot, mintha Kollár Janival együtt élte volna át. A külső és belső ellenség egyesült ereje minden emberi képzeletet felülmúló brutalitással gázolt bele a szép reményekbe és a munkásság vérébe. Ilyen vérengzést csak a hatalmukat, vagyonukat és rangjukat féltő Koháry-Görgénvik bírtak véghezvinni. Fájdalommal emeli ki, hogy a nép fiaiból B. Kiss Antalok, rendőrök, csendőrök és más alázatos besúgók mindig készséggel és ördögi kéjjel teljesítették saját elnyomóik parancsát és végezték a vérfagyasztó kínzásokat azokon, akik az ő számukra is szebb jövőről merészeltek álmodozni. A Kollár Janik és Sárikák boldogságát is elseperte a dúló vihar... Kár, hogy nem olvashatja mindenki ezt a könyvet, erőt lehet meríteni belőle a békéért való harchoz. — De bizony. Igen megsirattam, mikor meghalt, mert éppen negyven évvel hamarább kellett volna meghalni neki, mielőtt még belovagolt Magyarországba. Hát nekem akarja mondani az Anna Rosenberg magyar létére, zsidó létére, hogy ő nem tudta, mit iríüvelt. Horthy Miklós 1935-ben, Magyarországon a zsidókkal? Hát nekem ne hencegjen, hogy ő akkor porcelánt vett Magyarországon. Úgy jön az nekem elő, hogy az mind csak kirakat volt. Nézzétek csak, milyen rettenetes, borzasztó nagy demokrácia van itt, egy magyar születésű zsidó asszonyt tettünk ilyen nagy állásba. Éppúgy, mint ahogy most egy-két négert betesznek nagy, magas állásba, lássa meg a világ, hogy milyen irtóztatóan jól bánunk a négerekkel. Csak aztán isten őrizz, hogy egy jámbor külföldi lemenjen délre, mert még meglátja, hogy mi az igazság. Hát ezért mérgeskedtem fel. Mindig bánt, ha valami csúnyát csinálnak, de ha magyar csinálja, az még jobban bánt. —r Na, ne mérgeskedjen. Inkább mondja meg, mit főzzek vacsorára? Maga mit főz? — Megfőztem én tegnap egy fazék töltött káposztát, hogy mára is legyen, gondoltam jó lesz egy nap nem kell főzni, de eljöttek a gyerekek, oszt mind elfogyott. Hát ma csak olyan könnyű vacsorát főzök. — Milyen az a könnyű vacsora? — Amit könnyű megcsinálni. Vagy amit már csinálni se kell, mert kész van. Csak az a baj, hogy nem vagyunk elég jó amerikaiak, mert nem szeretjük se a fagyasztott ételt, se a televizió- vacsorát. Az a legkönnyebb vacsora. Az már kész van az aluminium tepsibe, csak be kell lökni a sütőbe egy pár percre, aztán feltenni a televíziót és a sötétben kell megenni. Hát ez nekünk; nem jó, mert az én férjem szeret a konyhában a világoson vacsorázni. Vacsora után, amikor elál- mosodik, akkor megy a televíziót feltenni és olyan jól alszik mellette, hogy csak akkor ébred fel, amikor én lehúzom. Azt hiszem, főzök egy kis habart levest, meg csinálok egy pár palacsintát, hiszen úgyis olyan meleg van. Na isten áldja. wwwvwmHwwwmww»vv'ttwuvwm A U. S. Public Health Service jelenti, hogy 1957 júliustól 1958 júniusig 107 millió munkanapot vesztettek el a munkások a munka közben szerzett sérülések miatt. Ez megfelel annak, ha 428,000 ember egy egész évig nem dolgozik.
