Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-05-14 / 20. szám
Thursday, May 14, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ John Strachey, az angol munkáspárti kormány volt minisztere és a Munkáspárt egyik gazdaság- politikai szakértője szerint a bérből élők életszínvonala “az előrehaladott kapitalista társadalmakban” többé már nem csökkenő, hanem állandóan emelkedő tendenciát mutat. Szerinte az iparilag legfejlettebb nyugati tőkés országokban a tőkés akkumuláció Marx által feltárt törvénye érvényét veszítette, ott már nem lehet többé a Marx által feltárt gazdasági és szociális polarizációról, arról beszélni, hogy az egyik oldalon növekvő nyomor, a másik oldalon pedig határtalan gazdagság halmozódik fel. Strachey és a többi revizionisták azt is állítják, hogy Nyugaton megszűnőben van a jövedelmek egyenlőtlen elosztása, az osztályokat elválasztó korlátok többé-kevésbé már leomlottak, következésképp a marxizmus elnyomorodási elmélete ezekre az országokra többé már nem vonatkozik. Mindennek igazolására Strachey a tőkés statisztikák számadatainak tömkelegét vonultatja fel Contemporary Capitalism cimü könyvében, amely korunk revizionistáinak bibliájaként forog közkézen a “szabad világ”-ban, s egyben elvi alapját szolgáltatja a szociáldemokrata pártok programjának és napi politikai jelszavainak. Felülvizsgáltuk azokat a számításokat és bizonyítékokat, amelyeket Stracheyék az amerikai és az angol munkásság életszínvonalának emelkedésére vonatkozólag felsorakoztatnak. Számításainkban jórészt ugyanazon hivatalos és félhivatalos forrásokra támaszkodtunk, amelyek a Labor Party gazdasági szakértője és parlamenti képviselője számára rendelkezésre állottak. Lényegében igaza van Stracheynek abban, hogy az életszínvonal egyik vagy másik országban végbemenő változásait nem lehet egy mutatóval mérni. A munkásosztály helyzetéről, életszínvonala alakulásáról még leginkább a reáljövedelem, a mindenkor megvásárolható fogyasztási cikkek, szolgáltatások alapján alkothatunk megközelítően hű képet. Ha tehát összehasonlításokat akarunk végezni az amerikai vagy az angol munkásság (dolgozók) életszínvonalának alakulásáról, úgy mindenekelőtt azt kell vizsgálnunk, hogy az angol és amerikai munkások (dolgozók) több vagy kevesebb életszükségleti cikket vásárolhatnak-e, hogy mennyi és milyen szolgáltatást (például milyen lakásokat, egészségügyi intézményeket stb.) vehettek igénybe, valamilyen megelőző időponthoz viszonyítva. Hogyan alakul az életszínvonal Megvizsgáltuk a hivatalos statisztikák alapján a beruházások, amortizáció s személyi fogyasztás százalékos részesedését a “bruttó nemzeti termékben” az 1938—1957-ig terjedő időszakban az Egyesült Államokra és Angliára vonatkozólag. Ez a vizsgálat azt mutatta, hogy a beruházások és az amortizáció, tehát a bruttó nemzeti terméknek a burzsoázia céljait szolgáló része az Egyesült Államokban 1938-hoz viszonyítva 1957-ben 16 százalékról 25.4 százalékra, Angliában pedig 9.8 százalékról 18 százalékra emelkedett. Ugyenebben az időszakban a személyi fogyasztásnak a “bruttó nemzeti termékhez” viszonyított hányada az Egyesült Államokban 74 százalékról 67 százalékra, Angliában pedig 70.5 százalékról 61 százalékra esett vissza. Ez utóbbi adatokban azonban benne foglaltatik a nagytőkések és a tőkés vállalatok igazgatóinak, vezeiő tisztviselőinek az egyéni fogyasztása is. A tőkés statisztikák ezáltal elmossák a burzsoázia különféle rétegeinek a társadalmi össztermékhez való “hozzájárulását” és a nemzeti jövedelem egyes osztályok közötti megoszlását, elkendőzve ezzel a jö7 vedelmek valóságos forrását, az értéktöbbletet, a bérmunkások kizsákmányolásának tényét. A személyi fogyasztásra vonatkozó fenti számokból ennek ellenére is megfelelő következtetéseket vonhatunk le a munkásosztály és a dolgozó tömegek életszínvonalának alakulásáról. Abból a feltételből indulunk ugyanis ki, hogy a munkásosztály fogyasztása lényegében azonos jövedelmével mert a munkásosztály — és ennek életszínvonalához közelálló dolgozó rétegek — mindenkori bérüket, jövedelmeiket általában fel is élik, mig a nagytőkések és a magasabb jövedelmű burzsoá rétegek a luxusfogyasztás ellenére is jövedelmüknek csak kisebb részét használják fel egyéni fogyasztás céljaira, annak nagyobb része pedig közvetlenül vagy közvetett utakon a felhalmozás céljait szolgálja. Erre következtethetünk az egész lakosság,. az> egy lakosra és az egy foglalkoztatottra eső'-személyi fogyasztás dinamikájának mutatószámaiból is! Amig a bruttó nemzeti termék felhalmozás céljait szolgáló részének mutatója két évtized eltelte után (1938 = 100) az Egyesült Államokban 1957-ben 232-re, Angliában pedig 164-re, az egész lakosság személyi fogyasztására fordított része az Egyesült Államokban 208-ra, Angliában pedig 130-ra emelkedett, az egy foglalkoztatottra eső személyi fogyasztásé az Egyesült Államokban csupán 140-re, Angliában pedig aránytalanul 112-re növekedett. A felhalmozási alap tehát mindkét országban gyorsabban növekedett, mint a lakosság fogyasztási alapja és különösen mint az egy foglalkoztatottra jutó személyi fogyasztás. A munkásosztály mindenkori életszínvonala alakulásának további fontos — ha néni is egyedüli — mutatója a reálbérek alakulása. Erre vonatkozó számításaink szerint a munkásosztály egésze számára ténylegesen kifizetett reálbérek mutatója, az egyenes, a bér-adók levonása után 1929-től 1957-ig — tehát a két háború között és a második világháború után elért termelési színvonal csúcspontjai között eltelt 20 esztendőben — az Egyesült Államokban 143-ra emelkedett, Angliában pedig változatlanul az 1929-es évben elért szintjén maradt. (A reálbérek tényleges emelkedése a valóságban persze ennél is alacsonyabb volt, számitásainkat ugyanis a hivatalos létfenntartási index alapján végeztük el, amelyekben közismerten egyes közszükségleti cikkek árai, különösképpen pedig a lakbérek a valóságosnál alacsonyabban szerepelnek.) A statisztika elmossa a tényt A burzsoá apologétikusok, Stracheyékkel az élen szeretnék elhitetni azt is, hogy Nyugaton a relativ elnyomorodás sem érvényesül többé; a marxizmus erre vonatkozó tanításai is felmondták a szolgálatot. És ezt még statisztikai adatokkal, “bizonyítékokkal” is igyekeznek alátámasztani. De hogyan? Úgy, hogy a bérmunkásokkal közös rovatba sorolják a magán- és az állami alkalmazottak, valamint a "hadsereg állományában levők kereseteit, (ezen belül a nagy jövedelmű igazgatóknak és egyéb vezető állásban levő magán- és állami tisztviselőknek, valamint magas- rangú tiszteknek a kereseteit is). Az osztályszempontokat ily módon elmosó statisztikai csoportosítással tényleg kimutatható, hogy a munkások és kisfizetésű alkalmazottak, valamint a nagy javadalmazásu vezető rétegek együttes jövedelmének részesedése a nemzeti jövedelemből az Egyesült Államokban az 1938. évi 66 százalékról 1956-ban 72 százalékra, Angliában pedig 61 százalékról ugyancsak 72 százalékra emelkedett. Ha azonban kiszűrjük a béreknek a nemzeti jövedelemből való százalékos részarányát, úgy a munkásosztály béraránya a nemzeti jövedelemben az Egyesült Államokban az 1938-as évi 39 százalékról 1950-ben 35 százalékra, Angliában pedig 37 százalékról 1956-ban 36 százalékra esett vissza. Kimutatások régi trükkje A burzsoá közgazdászok és revizionisták hasonló módszerek alkalmazásával mutatják ki pl. azt is, hogy a “tőkés osztály” részesedése a nemzeti jövedelemből a háború előttihez viszonyítva visz- szaesett. Ennek igazolására megint csak egy kalap alá veszik a nagytőkéseket, a városi kistulajdonosokat, kiskereskedőket, kisiparosokat, kis- ügvnököket, kisfarmsreket, akik önállóságukat ideig-óráig meg tudják őrizni gyakran állami szubvenció segítségével hosszabbítják meg pusztulásra ítélt egzisztenciájuk időtartamát. Ezzel a módszerrel azután kimutatják, hogy 1938-hoz viszonyítva 1958-ra az “összes profitok” Százalékos részesedése a nemzeti jövedelemből az Egyesült Államokban 34 százalékról 28 százalékra^. Angliában 39 százalékról 28 százalékra esett vissza.‘Mit" mutat azonban a kép, ha a tőkés osztály összjövedelméből kiszűrjük a kisebb tőkés rétegek jövedelmét? A részvénytársaságok — tehát a legnagyobb tőkés vállalatok — hasznainak részesedése a nemzeti jövedelemben az Egyesült Államokban az 1938. évi 8.5 százalékról 1956-ban 11.7 százalékra, Angliában pedig '11.8 százalékról 17.6 százalékra emelkedett. Ugyanebben az időben azonban a legalacsonyabb jövedelmű burzsoá rétegek, a fentebb említett kisemberek jövedelmeinek százalékos részesedése az Egyesült Államokban 10 százalékról nyolc százalékra, Angliában 11.8 százalékról 9.9 százalékra csökkent. ■■••• t. Az angol és az amerikai munkásosztály helyzetének elemzésével kapcsolatos adataink az 1957 —58-as amerikai túltermelési válság kitörését megelőző időpontra vonatkoznak. A helyzet azóta rosszabbodott. Ez különösen a munkanélküliség növekedésében mutatkozik meg mind az Egyesült Államokban, mind Angliában, mind pedig a többi fejlett tőkés országokban. Jóllehet, az amerikai válság túlhaladt a mélyponton, a termelés ehhez viszonyítva jelentékenyen emelkedett, a munkanélküliség felszívódása azonban ezzel nem áll arányban. A termelés ugyanolyan, sőt magasabb szintjének biztosítására kevesebb emberre van szükség, mint régebben. Az Egyesült Államok gyáriparában például 1959 január végén 1957 decemberéhez viszonyítva a termelés 7 százalékkal volt magasabb. Ugyanakkor mintegy 600,000 emberrel, a gyáriparban dolgozók 5 százalékával kevesebb munkást foglalkoztattak, mini 1957 decemberében. Az automatizálás, a racionalizálás egyik következménye a tőkés társadalomban az úgynevezett technikai munkanélküliség állandósulása. A technikai munkanélküliség kalapácsütéseit először és legérzékenyebben a fiatal munkások érzik. Az Amerikai Statisztikai Hivatal legutóbbi közlése szerint a munkanélkülieknek a foglalkoztatottakhoz viszonyított aránya a 30 éven felüli korcsoportban 6 százalék körül mozgott, a fiatalabb korosztályokban azonban ennél lényegesen magasabb volt. így például a munkanélküliek arányszáma a 18 és 20 éves munkások között 14 százalékra rúgott. Akadályozzák a munkanélküli biztosítás kifizetését Michigan államban 30,000 munkanélküli már több mint négy hete nem kapja meghosszabbított munkanélküli biztosításának heti kifizetését, az állami törvényhozók között fennálló viszály következtében. A meghosszabbítást az alsóház megszavazta, de a szenátus republikánus többsége nem hajlandó elfogadni addig, mig a Felsőbíróság egy határozatát meg nem döntik. Ez a határozat munkanélküli biztosításhoz való jogot állapított meg olyan Ford munkások részére, akik más államban létező sztrájk miatt váltak munkanélkülivé. 37 más állam már magáévá tette ezt a döntést. A republikánusok az alsóházban is többségben vannak, de elegen csatlakoztak közülük a demokratákhoz, hogy megszavazzák a meghosszabbítást. A szenátus republikánusai azonban csak a fenti megkötéssel hajlandók elfogadni a meghosszabbítást jogerőre emelő törvényt. Szfrájforók esallakoztak a sztráJkoSékhoz Cedar Falls, Iowa-ban, a helyi hírlap betűszedőit meglepetés érte, amikor a piketvonalukkal párhuzamosan egy másik piketvonal vonult fel, amely a 11 hónapos sztrájkjuk alatt alkalmazott sztrájktörőkből állott. Ezek megelégelték a munkáltatók bánásmódját és csatlakoztak a sztrájko- lókhoz. Az uj sztrájkolok csatlakozni akarnak a szak- szervezethez, bár ez által elveszíthetik állásukat; amelyek a sztrájk rendezése után elsősorban a már régen alkalmazott betűszedőket illeti. Közben a szakszervezet nekik is fizet sztrájksegélyt és más olyan járulékot, amit a régi tagok kapnak. aBBaaBBBBBBBBBBBBaaBBaBBBsaBaBBaaBBBaaaa NÉZZE HEQ A CÍMKÉJÉT! Nagyon kérjük, hogy nézze meg a lap borítékján a neve felett található dátumot és ha ez 1959 5-nél (májys) korábbi, úgy az azt jelenti, hogy előfizetésével hátralékban van. Kérjük, hogy « alábbi szelvény felhasználásával küldje be hátralékát, vagy előfizetését. —_______________________£L 31 AGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA 130 East 16th Street . New York 3, N. Y. Tisztelt Kiadóhivatal! "J fMegértettem felhívásukat és mellékeiéi?, lapom előfizetésére (hátralékára) $...... -t Név; ..........................................v,. fi • 3« Cim: ........................................, •v » !• _ _ . A MUNKÁSOSZTÁLY HELYZETE
