Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-16 / 16. szám
14 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, April 16, 1959 lAJudbamriGtfUj ás technika SEBÉSZKÉSSEL AZ EPILEPSZIA ELLEN Az epileptikusokat a középkorban “ördögtől megszállott”-aknak tekintették. Az orvostudomány ma már különbséget tesz az “igazi epilepszia” és a “szimptomatikus” epilepszia között. Az utóbbi — szerencsére ez a gyakoribb — sebészi beavatkozással már részben gyógyítható. Okai: az agy valamilyen sérülése vagy rendellenessége, az agy gyulladásos megbetegedése stb. Sebészi gyógyításának egyik előharcosa, dr. W. Penfield kanadai sebész, több mint húsz éve gyógyít epleptikusokat különleges operációval. Dr. Penfield abból a meggondolásból indult ki, hogy az epilepszia nem önálló betegség, hanem csak szimptómája, tünete az agy rendellenességének. Kutatásai bebizonyították, hogy az epilepsziás roham “elektromos kisülésihez hasonlítható, amelynek az az oka, hogy az agyban elektromos töltés akkumulálódik ott, ahol rendellenesség (sérülés, zsugorodás stb.) van. Ennek oka — dr. Penfield szerint — többnyire szülés közben történő fej-, illetve agysérülés. A műtét közben helyi érzéstelenitéssel leveszik a beteg koponya-tetőj ét és szabaddá teszik a körülbelül 1.40 kg agyállományt, amely mintegy 10 milliárd sejtből áll. Az operáció különlegessége az, hogy a betegnek mindvégig öntudatnál kell lennie, hogy észleléseinek szóbeli közlésével irányíthassa a sebész munkáját. Jelezni kell ugyanis, hogy hol észleli az érintést, nehogy műtét közben valamelyik életfontosságú központ sérüljön meg. A beteg mellett az elektro-enkefalográfot kezelő orvos ül; e készülék jelzi az agy egyes részeinek érintésekor keletkező elektromos áramot. Dr. Penfield az elektróddal egy bizonyos ponton megérinti az agykérget és a beteg közli, hogy — mondjuk — mutatóujjában érzett érintést. Az agynak ezt a helyét steril számjelzővel Tátják el és ugyanakkor feljegyzik: “1. számú jelző: mutatóujj.” Az agy “feltérképezése” lassú, fáradságos munkával igy halad tovább. Az egyik érintésnél pl. a beteg felkiált: “Most olyan érzésem volt, mint egy roham kezdete előtt!” Folytatva az érintést, a roham valóban bekövetkezik, a beteg megmerevedik. Megtalálták az agy beteg részét! Ez többnyire keményebb a környező résznél. Ha olyan helyen van, ahol a légzést, látást, hallást stb. nem gátolja, kiemelik. A kiemelés többnyire szivószerkezettel történik. Ezután visszahelyezik a koponya-tetőt és minden remény megvan arra, hogy a beteg teljesen meggyógyul. Az egyik ilyen műtét alatt — véletlen folytán sikerült betekinteni az emberi emlékezet rejtelmeibe. Egy középkorú asszony feküdt a műtőasztalon. Amikor dr. Penfield elektródjával az asszony halántékán, a fül mellett egy bizonyos pontot megérintett, az asszony felkiáltott: “Úgy érzem, ujraszülöm a gyermekemet!” Ezután élénken, minden részletre kiterjedően beszámolt a szülőszobáról, az egykori szülés folyamatáról. Dr. Penfield tudta, hogy az agy bizonyos pontjainak érintésével előidézheti például a láb megrándulá- sát, a szem lehunyását stb.-Az agy térképén ezek a helyek meg vannak jelölve. De az, hogy az agy egy bizonyos pontjának érintésekor ennyire élethűen felidéződik egy sok évvel azelőtt történt esemény — az váratlan meglepetés volt. Nem sokkal ezután több ilyen eset fordult elő epilepszia-operáció közben. Egy fiatal dél-afrikai például felkiáltott: ismét otthonában van, hallja a zongorát, és rokona tréfás történeteit. “Nem, doktor ur, nem emlékszem erre, hanem ismét történik” — jelentette ki. Hasonló esetek azóta több szőr előfordultak. Régen elfelejtett gyermekkori események emléke került elő az agy egyes pontjainak megérintésével. Dr. Penfield azonban több bizonyítékot kívánt. Egy esetben azt mondta a betegnek, hogy ismét megérinti ugyanazt a pontot: mi lát, mit érez most? Valójában nem érintette meg. A válasz ilyenkor mindig nemleges volt; a képsorozat, az emlék nem bukkant fel. Amikor újólag megérintette ugyanazt a helyet, az emlék ismét felidéző- dött. Hasonló tapasztalatok sorozata után dr. Penfield meggyőződött arról, hogy itt egy eddig nem ismert jelenséggel áll szemben. A kitűnő agysebész szerint az emberi agy még sokára tudja majd megérteni teljesen a saját működését — de már valamivel közelebb jutott ehhez a megismeréshez. JÉGGÉ FAGYOTT ÁLLATOK Több tudományos leírás számol be arról, hogy egyes állatok télen jéggé fagyhatnak, s a jég olvadásakor felélednek. Sokan kétkedtek ezeknek a'megfigyeléseknek a helyességében, mert lehetetlennek tetszett, hogy az állatok elviseljék a jégkristályok képződése okozta súlyos szöveti károsodásokat. Újabb adatok szerint mégis lehetséges az állatok jéggé fagyása. Alaszkai vizsgálatok tanúsága szerint például ott gyakran előfordul, hogy tengeri kagylók mínusz 15 fokos hidegben szárazra kerülnek. E puhatestűek szöveteiben ilyenkor jéggé fagy a viz 60—85 százaléka. A szövettani vizsgálatok szerint a zsugorodott sejtek közt keletkezett jégkristályok ugyan erősen eltorzítják a szöveteket, a megfagyott állatokat mégis fel lehet éleszteni, s a felolvadt kagylók szövetei teljesen normális képet mutatnak. Ez egy újabb adat az élő szervezetek rendkívüli ellenállóképességének igazolására. Nem ez az egyetlen módja azonban annak, ahogyan az állatok szervezete a hideghez alkalmazkodik. A sarkvidéki halak olyan vízben úszkálnak, amely télen a fenéken —1.7 C fokú. (A sós viz 0 fok alatt fagy meg.) E halak vérplazmája nyáron — 0.8 fokon fagy meg, télen azonban — sóösszetételének megnövekedése következtében — csak mínusz 1.5 fokon. Vagyis a halak vére télen nagyobb hideget visel el anélkül, hogy jéggé fagyna, mint nyáron. Mégis az a helyzet, hogy e halak vérsavója télen tulhütött állapotba kerül, ami azonban egyáltalán nem zavarja életműködésüket. SUGÁRKEZELT KOKONOK — JOBB SELYEM A selyemhernyó-kokonokat legombolyitásuk előtt gőzölik vagy forró vízbe mártják. E kezelés során azonban foltok keletkeznek rajtuk és emiatt a selyemszál nehezebben gombolyítható le róluk. Már régen kutatnak alkalmasabb módszer után, végül most a szovjet tudósok megtalálták. A kokonokat gamma-sugárzásnak teszik ki; a sugárforrás egy 100,000 curie aktivitású ko- balt-60 preparátum, vagyis intenzitása 100 kg rádiumnak felel meg. A Szovjetunióban már működik egy ilyen berendezés: napi teljesítménye 10 tonna kokon. A sugárgenetika más vonatkozásban is elősegítette a selyemhernyótenyésztést. Sikerült egy sajátságos selyemhernyófajtát kitenyészteni. Ennek petéi közül azok, amelyekből him fejlődik ki, fehérek, ellenben azok, amelyekből nőstény: feketék. Ez azért jelentős eredmény, mert a him hernyó selyme 20—30 százalékkal több, mint a nőstényé; ily módon ki tudják válogatni a nagyobb selyemhozamu him petéket. AZ IDŐELŐTTI MEGÖREGEDÉS ÉS A HIÁNYOS TÁPLÁLKOZÁS Ha patkányokat mennyiségileg kielégítő, de bizonyos alapvető tápanyagokban hiányos étrendben tartunk, az állatok hamarosan elpusztulnak. Az elhullott állatok vizsgálata során meglepő fölfedezést tettek: patkányok szervezetében éppen olyan elváltozások keletkeztek, mint az öreg állatokéban. Az ilyen időelőtti megöregedés már 6 hetes korban megnyilvánulhat a patkányokon, pedig a patkányok átlagos életkora 2 esztendő. E kísérletek alapján Stepp vitaminkutató felveti vajon a minőségileg ki nem elégítő táplálkozás miatt nem következik-e be hasonló korai öregedés embernél is? Erre vall az, hogy például fogolytáborokban az emberek aránytalanul gyorsan öregszenek. A MAGYAR Tudományos Akadémia Kutató- eszközöket Kivitelező Vállalatánál uj műszer mintapéldánya készült el. A készülék, amelyet “négyszög-ingerlő”-nek neveznek, a zsigeri szervek, a gyomor- és bélrendszer különböző ernyedt- ségi és görcsös állapotainak elektroterápiájára alkalmas. Szakmai bemutatója április 20-án lesz az idegsebészeti klinikán. ★ BORISZ BLINKOV szovjet technikus 30 dekás motort szerkesztett. A 1.5 lóerős motorból, amely méltán megérdemli a zsebmotor nevet, egy kabátzsebben három darab is elfér. A kis motort összehajtható törpekerékpárokhoz és könnyű evezőcsónakokhoz lehet használni. ★ AZ ÉSZAK-NORVÉGIÁBóL elindított óriási gleccser jégtömb 12,000 kilométeres ut után az egyenlítőhöz érkezett. Négyhetes utján némileg “lefogyott”: súlya 11 százalékkal csökkent. A gleccsertömböt szigetelőcsomagolásban, teherautón szállították rendeltetési helyére, a Szaharába. 1 SZÓ 1959-ES ELŐFIZETÉSI KAIMYA Kedvezményes előfizetési árak a kampány idején: 20 hétre $2.00, 6 hónapra $3.00, 1 évre $5.00 MAGYAR SZÓ KIADÓHIVATALA — 130 East 16th Street, New York 3, N. Y. Ezennel megrendelem a Magyar Szót Kérem küldjenek mutatványszámokat a következő cim(ek)re: a következő cim(ek)re: Név: ............................................................ Név:................................................................ Cim:.............................................................. Cim:............................................................ Név: .».................. Név:................................................................ ..............................*...................................... Cim:.............................................................. Cim:........................................... Név: .............................................................. Cim:............................... Cim:................................................................ Név:........................................................................................................................................... Búcsúztunk A Magyar Társaskör az elmúlt vasárnap bucsuebédet rendezett azon tagjai es barátai tiszteletére, akik a közeljövőben magyarországi látogatásra utaznak. A szép számban összejött közönség jóízűen fogyasztotta el a bronxi női csoport agilis tagjai által készített finom csirkeebédet. Úgy a főzésnél, mint a kiszolgálásnál maguk az ünnepeltek is közreműködtek. A Társaskör nevében Gartner titkár üdvözölte a megjelenteket és ő vezette le a rövid programot. Horváth munkástárs, aki most tért vissza magyarországi látogatásából, olyan érdekesen ecsetelte tapasztalatait, hogy a Társaskör kulturbizottsága azon nal fel is kérte őt, hogy május 1-én tartandó kulturestéjén ő is számoljon be részletesen mar gyarországi tapasztalatairól. A közönséget annyira érdekelték Horváth munkástárs mondanivalói, hogy szinte el sem akarták őt engedni a mikrofontól Akit érdekel a részletes beszámoló, az ne mulassza el a május 1-i kulturestét. A Magyar Szó nevében Ros- ner munkástárs búcsúztatta az elutazókat és kihangsúlyozta, hogy milyen szempontokat vegyenek figyelembe, amikor majd a Magyarországon látottakat elbírálják. Többek között megjegyezte, hogy amikor dicsérő szavakat, vagy panaszt hallanak, nézzék meg jól, hogy kiktől jönnek azok. Észre fpgják venni, hogy a munkásság, amely a múltban ki volt téve az éhségnek és szenvedésnek, ma lelkesen épiti hazáját, mig azok, akiket csak egyéni jóvoltuk érdekel, nincsenek megelégedve az uj kormányzattal. Mások is felszólaltak a program folyamán és mindenki kellemes emlékekkel távozott a szép összejövetelről. Tudósitó