Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)

1959-04-16 / 16. szám

Thursday, April 16, 1959

AMERIKAI MAGYAR SZÓ

11

MIÉRT DISSZIDÁLT ÉS MIÉRT JÖTT VISSZA

Több, mint két hónappal ezelőtt felkeresett Goldstein Lajos és felesége; mint mondták New Yorkból jöttek és üdvözletét hoztak számomra ismerősöktől, barátoktól. Elbeszélték, hogy 1956 őszének vihara őket egészen a tengeren túlra sodorta el: kisleányukkal együtt disszidáltak, s most tértek vissza. Újból akarják itthon kezdeni az életet, ehhez kérték tanácsomat. Elmesélték, hogy mindkettőjüknek kötés, szövés a mesterségük ; mielőtt disszidáltak volna, mint kisiparosok dolgoztak.

Semmi okosat nem tudtam nekik tanácsolni: régi lakásukba mások költöztek be; a műhelyüket feladták, tehát iparengedélyük megszűnt — a köt-szövőiparban, az elhelyezési lehetőségeket nem ismertem, s igy tovább. Megmondtam nekik, hogy nem lesz könnyű az újrakezdés.

— Majd csak lesz valahogyan — mondták szinte egyszerre, hangjukból nem éreztem a letört- séget; különösen az asszony volt bizakodó.

Valamelyik nap a Kossuth Lajos utca forgatagában a nevemet hallottam kiabálni; a Goldstein- házaspár üdvözölt nagy örömmel.

— Éppen arról beszéltünk a férjemmel, hogy felkeressük — mondta az asszony —, igy most kérjük meg, hogy látogasson el hozzánk.

— Hol keressem magukat?

— A lakásunkon, Pannónia utca 30 szám alatt, igen szívesen látjuk.

Megköszöntem a meghívást és az első szabad órámban felkerestem őket.

Egy szobás komfortos (előszoba, fürdőszoba, stb.) lakás az uj otthonuk. Amikor beléptem hozzájuk, mesteremberek, asztalosok, üvegesek éppen egy üvegfallal osztották ketté a nagy szobát.

— így két-szobás lakásunk lesz — magyarázta Goldsteinné — egyik szoba a gyereké.

Első kérdésem: hogyan helyezkedtek el.

— A sültgalamb nem repült a szánkba — mondotta a férfi —, de sokkal könnyebben kezdhettük el az életünket, mint az első napokban elképzeltük. Igaz, voltak olyan perceink is. amikor megbántuk, hogy visszajöttünk, különösen a lakás miatt. De ezek a rossz érzések nyomtalanul elmúltak és csak az van bennünk, hogy jó újra itthon lenni. Visszakaphattam volna az iparomat, de inkább bementem a “Budapesti Kötő Szövetkezetbe” dolgozni. Ez az ország egyik legnagyobb kötszövő ipari szövetkezete, van vagy húsz részlegünk, tiz üzletünk Pesten, de főleg exportra dolgozunk. Alkalmam volt megismerni néhány országban a kötszövőipar készítményeit, merem állítani, hogy bármelyik országgal felvesszük a versenyt. Ez nem elfogultság.

— Szeretném valamire kérni — vetettem közbe —, engem érdekel mindaz, amit mond, de csak úgy, ha őszinte. Tiz- és tízezren jöttek vissza, mindegyik elmondja, hogy rossz volt kint, jó itt. Elhiszem, amiket mondanak, ha nem igy látták volna, nem lennének újból itthon, de sokan túloznak. Mi beszélgessünk egészen őszintén. Helyes?

— Nagyonis. Ha nem válaszolhatok valamire őszintén, úgy inkább hallgatok. így megegyezhetünk? Tessék kérdezni.

— Miért disszidáltak?

— Elmondom pontosan, hogyan történj;. Sem a feleségem, sem én soha nem politizáltunk, a műhely biztosította a megélhetést. A magas adó ellen sokszor panaszkodtam, de nem is voltam ellensége. Egyet azonban soha nem felejtettem el, azt, hogy a családomat a fasiszták megölték. Most másodszor vagyok nős. Az első házasságomból is volt gyermekem, a gázkamrába vitték. — A feleségem is volt már férjnél, az ő családját is elpusztították. És azt- sem felejtettem el, hogy a felszabadult ország megint otthonommá vált. Voltak dolgok, különösen 1953 előtt, amik nekem sem tetszettek, de őszintén szólva, amikor otthon a gyerekkel játszadoztunk, nem törődtünk azzal, ami házon kívül történt. Nagy vigasz a kisleányunk, hozzásegített ahhoz bennünket, hogy mindazt, amit átéltünk elhomályosítsa.

Elhallgatott, de máris folytatta.

— Lehet, hogy kicsit hosszú, amit mesélek, de ahhoZj hogy a disszidálásom megértsék el kellett mondanom. Jött az 1Ö56 október, a József körúton laktunk. Egy-két napig nekem tetszett a felfordulás, arra gondoltam, most majd biztosabban megmarad az iparom, kevesebb lesz az adóm; tetszik tudni, milyen az ember? Akármilyen nagy dolog van körülötte, eláősorban magára gondol. De amikor kezdtek lövöldözni, az már nem volt

ínyemre. Már akkor nem bántam a sok adót. Jó ideig tartott a felfordulás, amikor elmentem vásárolni a Közértbe. Egyszerre utánam szalad két házbeli, hogy rohanjak vissza, mert meg akarják ölni a feleségemet. Az ajtónk előtt egy ember ordítozta, hogy “azok a büdös zsidók elloptak a cukrászdából egy zsák lisztet, agyon kell ütni őket.” Négy fegyveres fiú állt mellette, az egyik éppen levette a puskáját. Mondtam nekik, hogy jöjjenek be, kutassák át a lakást és meglátják, hogy nem igaz. Az egyik házbeli is segítségemre jött. A lakásban felforgattak mindent, ném találtak semmit, elmentek. Nagyon rossz érzésünk támadt, de igyekeztünk egymást megnyugtatni, bár már akkor hallottuk, hogy vidéken kezdődik a zsidózás. Másnap otthon voltam, amikor halljuk, hogy “az a büdös zsidó ávost bujtat”. Kimentem az ajtó elé, csak akkor láttam, hogy rólunk van szó, mármint arról, hogy mi bujtatjuk az ávost. Megint bejöttek, feldúlták a lakást, javában turkáltak, amikor kint óriási lárma támadt, a mi látogatóink is kiszaladtak. Mi nem mertünk kimozdulni, csak az ablakból láttuk, hogy egy civilruhást agyonvernek puskatussal. A feleségem egyik ájulásból a másikba esett, rettenetesen megijedtünk, eszünkbe jutott, hogy mit éltünk már át, itt volt a gyerek, a szemünk fénye, az életünk. Láttuk már megint kezdődik a zsidózás, nagyon féltünk a folytatásától. Ezért hagytuk el otthonunkat, úgy éreztük, hogy menekülnünk kell.

— így volt — hagyta rá a felesége és most ő folytatta: Aztán jött az első meglepetés. Kiderült, hogy nemcsak mi menekültünk, hanem a nyilasok is, az antiszemiták is, akik folyton zsidóztak. Bécsben bennünket zsidókat külön helyeztek el, hogy bajunk ne legyen. Gondoskodtak rólunk és választhattunk, hova akarunk menni, Amerikát választottuk.

— Mindezt, amit maguk itt elmondtak — szóltam közbe — megírom a Magyar Szónak. Van kifogásuk ellene?

— Nincs. Tessék nyugodtan megirni. De úgy

gondolom, arról beszámolni a newyorki lapnak, hogy mit tapasztaltam ott, nem érdemes, hisz jobban tudják, mint én, aki mindössze 18 hónapig tartózkodtam kint.

— Mégis, hogy boldogultak?

— Eleinte nehezen, de utóbb már jól kerestem, kilátásaink pedig még jobbak voltak.

— Miért jöttek tehát vissza?

— Egyszerűen nem tudtuk megszokni azt a hajszát és a honvágyat nem tudtuk leküzdeni magunkban. A kisleányunk, aki most kilenc éves, igen gyorsan megtanult angolul, mégis mindig szomorú volt, nem tudta elfelejteni az igazi otthonát, pedig a gyerek könnyebben szokja meg az újat, mint a felnőtt. Közben egyre többet hallottunk arról, hogy itthon a rend helyreállt és az emberek jobban boldogulnak, mint azelőtt. Nap, mint nap egyre erősebben foglalkoztatott bennünket a hazamenés gondolata, ezért bem is igyekeztünk beilleszkedni az amerikai életmódba, de lehet, hogy nem is tudtunk volna. Az érzéseink haza hajszoltak bennünket.

—Több, mint két évig nem voltak itthon, tapasztalnak-e változást ?

— Rengeteget. Hiába kaptunk a változásról híreket, mégis meglepődtünk. Mintha földből nőtt volna ki a sok uj ház, az egész város sokkal tisztább, mint ezelőtt volt. A boltok zsúfolva áruval és vevővel, ilyen bőségre nem emlékszem, hogy valaha is lett volna Magyarországon. És ami a legkellemesebb: nyugalmassá vált az élet. Ez látszik az arcokon, az emberek kedvén. Két év nem nagy idő, különösen egy ország fejlődése szempontjából nem és mégis én, a sokat hányódott ember, a feleségemmel nem győzünk álmélkodni azon, ami itt történt. Biztosan lesznek, akik azt állítják, hogy propaganda, amit mondok, ez ellen nem védekezhetem. A rosszindulatuakkal nem is kívánok vitatkozni, de a becsületes emberek minden bizonnyal elhiszik, amit egy gyermekéért aggódó apa mond: boldogok vagyunk, hogy itthon nevelhetjük fel kisleányunkat. Ezt a boldogságot az itthoni biztonság és békesség nyújtja számunkra.

Magam részéről ehhez a beszélgetéshez csak annyit fűzhetek, hogy meggyőződésem szerint a házaspár mindvégig őszinte volt.

Ják Sándor

EGYMILLIÁRDNYOLCSZÁZHATVANHATMILLIŐ A FŐVÁROS SDEI KÖLTSÉGVETÉSE

2593 lakás, 150 tanterem Budapest ez évi fejlesztési tervében

A fővárosi tanács márc. 24-én az Újvárosháza dísztermében ülést tartott. Napirend előtt Vág- völgyi Tibor, a végrehajtó bizottság tagja üdvözölte az 1919-es Budapesti Forradalmi Központi Munkás- és Katonatanácsnak (az “ötszázad tanácsának”) az ülésen megjelent tagjait. A veteránok nevében Hevesi Gyula akadémikus válaszolt, majd Veres József, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnöke beszámolt a legutóbbi tanácsülés határozatainak végrehajtásáról. Ezután előterjesztette Budapest idei városfejlesztési tervét, amelynek legfontosabb mutatóit az országgyűlés, illetve a kormány hagyta jóvá. A végrehajtó bizottság által a Pénzügyminisztériumhoz felterjesztett 1959. évi költségvetést az országgyűlés 1 milliárd 866.2 millió forintban állapította meg.

A terv összeállításánál és az anyagi eszközök felosztásánál elsősorban arra törekedtek, hogy tovább javítsák a munkásosztály helyzetét. Ez évben a tervek szerint 731.8 millió forint értékű beruházásra kerül sor, ebből lakásépítésre 315.3 millió forintot, a közműszolgáltatás fejlesztésére 164 millió forintot, a közlekedés fejlesztésére 113 millió forintot fordítanak. Felújítási célokra mint egy 880 millió forint áll rendelkezésre. A lakbérbevételen felül csaknem további 50 millió forintot költenek a lakóházak javítására, 194 millió forintot pedig a lakóházak fenntartására, tisztán tartására és közüzemi dijakra.. 1959-ben 197 mil- iló forint községfejlesztési alappal gazdálkodik a tanács. Ebből a kerületek 102 millió forinttal rendelkeznek, azaz 46 millió forinttal nagyobb összeggel, mint tavaly.

1959-ben a fővárosi tanácsnak 2,593 lakás építését kell befejeznie. A közmüvek fejlesztésére előirányzott anyagi erőforrásokat főleg a pócs- megyeri II. számú vizmü és a margitszigeti vízmű fejlesztésére fordítják, de javítják a gázszolgáltatást is, és újabb 11,000 háztartást kapcsolnak be a hálózatba.

A budapesti közlekedés fejlesztésére az idén a többi között beszereznek 90 darab autóbuszt, 250 darab taxit és a tanács keretét terheli még 44 darab villamoskocsi, és 13 darab diesel-vontatómozdony beszerzése. A főváros útjainak fenntartására 84.4 millió forintot irányoztak elő, a községfejlesztési alapból pedig további 25 milliót költenek erre a célra.

1959-ben befejeznek 82 általános iskolai tantermet, és megkezdik 96 uj tanterem építését. A lakásépítkezéseknél további 68 tanterem készül el. Városrendezési feladatokra a terv 39.5 millió forintot irányoz elő.

A vitában Schütz Árpád, a budapesti népfront- bizottság titkára elmondotta, hogy a budapesti népfront-bizottságok megtárgyalták a városfejlesztési tervet. A XIV. kerületben például 22,000 óra társadalmi munkát ajánlott fel a lakosság. Többen javasolták, hogy az épülő uj lakótelepeken mozikat és könyvtárakat is tervezzenek a jövőben. Gyárfás Kálmán, a Fővárosi Népi Ellenőrzési Bizottság elnöke hangoztatta, hogy a népi ellenőrzés a jövőben fokozottabb figyelemmel kiséri a budapesti kereskedelmi hálózatot. Pollák- né Stern Szeréna a szociális otthonok textilellátásának javítását kérte, Dávid Ferenc a többi között javasolta, hogy dolgozzák ki Budapest gyermek- és ifjúságvédelmének ötéves tervét. Aczél Andor az Alagút, viláeitásának módosítását és a szellőző berendezés elkészítését sürgette.

Veres József válasza után a tanácsülés elfogadta az 1959. évi városfejlesztési tervet, majd a benyújtott interpellációkra válaszoltak a fővárosi tanács osztályvezetői. J