Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-04-02 / 14. szám
Thursday, April 2, 1959 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 3 EGY REAKCIÓS JAJVESZÉKELÉSE A “reakciós” jelző talán kissé enyhe David Lawrence kommentátor jellemzésére, aki a N. Y. Herald Tribune, a US News & World Report és más fórumokon keresztül tevékenykedik a Wall Street és a monopóliumok érdekében. írásaiban csak úgy csöpög a gyűlölet minden iránt, ami emberi és demokratikus, ő a nagyüzlet egyik legszélsőségesebb teoretikusa. Március 26-iki cikkében a N. Y. Herald Tribünében, félleveri a harangot és úgy figyelmezteti a világot a kommunista veszélyre, amely állandóan növekszik és terjed. Fel is sorolja a bizonyítékokat, ha esetleg valaki a berlini kérdés körül kialakult “egyezkedési lázban” elfelejtene egyet-mást és tévesen abban az álomban ringatná magát, hogy vége a háborúskodásnak. Dehogy van vége, állítja Lawrence. Hiszen csak két héttel ezelőtt vágták el halászruhába bujtatott orosz kémek azokat a kábeleket, amelyeken keresztül Washington bizalmas összeköttetést tartott fenn Európával. — De mi azt kérdjük, vajon miért nem hallgatták ki azok a kémek inkább az üzeneteket, ha olyan közel kerültek a kábelekhez? És mit csináltak a “kommunisták” Irakban, a Baghdad Pact főtagozatában — szívja fogait Lawrence —, amely most kiszakítja magát Anglia, Törökország, Irán, Pakisztán és az Egyesült Államok védő karjaiból és Moszkvától fogad el segítséget. Ó, jaj nekünk! Ne felejtsük el a Törökország határán dúló háborút, ahol csak nemrégen fegyvertelen személyszállító amerikai repülőt csaltak át az oroszok a saját országukba, azután szokásuk szerint lelőtték a repülőt és megölték az utasokat. — A hírek beszámoltak arról, hogy az utasok közül kilenc amerikai katonát adtak át Moszk vában az Egyesült Államok követségének a repülő lezuhanása után. Hát még a távolkeleten! Kina ott szovjet fegyverekkel lövöldözik, ezzel veszélyezteti a kis For- mózát és az Egyesült Államok távolkeleti katonai állásait. És — dühöng tovább — itt a saját kapunk előtt — Kubában, Bolíviában, Venezuelában és a többi dél-amerikai országokban — munkában van a kommunista pénz és befolyás, hogy megbontsa azt a jóbarátságot,amely köztük és országunk között fennáll. (Lásd: Nixon barátságos megkövezése.) A Fülöp-szigeteken addig áskálódtak a kommunisták, mig rávették az országos vezetőket, hogy követeléseket állítsanak fel az ottani amerikai érdekeltségekkel szemben. Háború van a nyugati demokráciákon belül is, ahol a kommunisták ártatlan liberálisokat használnak fel arra, hogy zavart keltsenek. Pl. Franciaországban megnőtt a kommunistákra szavazók száma, Angliában a befolyásuk alatt tartott csoportok továbbítják a kommunista eszméket. Mindezt megtetézve, Lawrence azzal vádolja a kommunistákat, hogy az egész világra kiterjesztették propagandájukat, hogy szüntessük be az atomfegyverkisérleteket, bár nekik eszük ágában sincs ezt betartani. A nyugati államokban olyan félelem fejlődött ki a berlini kérdéssel, kapcsolatban, hogy a béke érdekében oda akarják adni Berlint a kommunistáknak. Hiába van ellenállás a kormányokban, a nyomás a megalkuvásra mindig felujul. Pedig, hej, ez a teljes megadást jelenti. “Az oroszok nem értik azt a szót, hogy ‘megalkuvás’ és semmit sem akarnak adni”, panaszkodik Lawrence. A Közép-keleten sikeres kampányuk volt a kommunistáknak, parittyázik a Dávidka. Befonták Nassert, megkaparintották Irákot. pedig azt Nasser akarta és most dühében üldözi a kommunistákat, de Moszkvától nem tud megszabadulni. Kairóból lázitják az afrikan országokat, vezetik az algér felkelést, aminek következtében NATO nem élvezheti a francia hadsereg támogatását, mivel ennek nagyon sok dolga akadt az afrikai gyarmatokon. így sir és jajgat Lawrence. Veszendőben van a világ, mert mindenki készen áll “engedményekkel kielégíteni Kruscsev hatalmi szomját”. E nagy viharban csak egy erős bástyát lát: Eisenhower elnököt, aki “szilárd és hajlithatatlan a visszavonulást és a megadást jelentő áramlatokban.” Rájött ugyan arra, hogy egyezkednie kell, morf a nyugati világ követeli ezt és látszólag ezzel meg fogja nyugtatni az ellenzéket az európai országokban és nem fogják megdönteni az európai kormányokat. De “tárgyalás” nem okvetlenül jelent megadást. “Meg kell szüntetni a ‘hideghábrut’, különben Ilyen kérdésekkel felszerelve indult el a N. Y. Times nyolc riportere az ország különböző részeibe, ahol a helybeli levelezők segítségével véleménykutatást rendeztek. A beérkezett jelentések alapján, James Reston irta meg az összefoglaló cikket a N. Y. Times március 23-iki számában. 470 személyt interjuoltak, akik — a riporterek szerint — keresztmetszetét adták az amerikai közvéleménynek a berlini kérdésben. Az a tény, hogy a kikérdezettek közül 185 ember, azaz 39 százalék nem tudta, hogy Berlin a Német Demokratikus Köztársaság szivében van és 110 mérföldre a nyugat-német határtól, éles fényt vet a többi kérdésre adott válaszok minőségére is, az önálló gondolkodás és független vélemény hiányára. Általában az tűnik ki, hogy egy kérdésben majdnem megegyező vélemény volt mindenütt, okvetlenül békés utón kell elintézni a berlini kérdést. Reston a következőkben foglalja össze a kutatás eredményeit: “Az amerikai nép aggódik ugyan, de nem fél; rosszul informált, de megbízik az adminisztrációban és különösen az elnökben; a kérdés megközelítésében nem részrehajló és biztos abban, hogy ez a krizis is el fog múlni, akárcsak a libanoni, a szuezi vagy a Quemoy-Matsu krízis.” “A fiatalok, egyetemi diákok — azok, akik be- sorozás előtt állanak — jobban informáltak, mint az idősebbek. “Széles körben támogatják azt az elgondolást, hogy a kormányfői találkozón próbáljanak kiegyezni. “Általában az az érzés van elterjedve, hogy olyan modern kérdések, mint Berlin, a leszerelés vagy a haderőink helyzete túlságosan komplikált- tak ahhoz, hogy a köznép megérthesse és azért legjobb azokat a szakértőkre hagyni.” Miért a véleménykutatás? Állítólag a N. Y. Times azt akarta tudni, hogy mennyiben állja meg a helyét Eisenhower elnöknek a március 11-iki sajtókonferenciáján tett kijelentése, hogy “az amerikai nép józanabbul van tudatában a helyzet komolyságának, mint sokan ebben a városban (Washingtonban) !” Ez felelet volt arra a kérdésre, hogy “látja-e a nép ennek a helyzetnek a háborús lehetőségét?” Az elnök igy folytatta; “Ez az ország tudja, hogy a helyzet komoly. Nem szavaznának meg (mikor szavazott erre a nép? szerk.) ennyi pénzt a védelmére... ha nem látnák a komolyságát. . . De amit én rossznéven veszek az a következő: Nem kell mindenből hisztériát kelteni, ami elferdíti a dolgokat. Meg kell tartanunk szilárdságunkat.” Nos, mondja a Times, bár sok “tudatlanságot” és “rosszul informáltságot” találtunk, ugyanakkor találtunk “komolyságot” és “szilárdságot” is, de hisztériát nem. Nagy a gyanúnk — és Reston összefoglalása is bizonyítja, — hogy a lefolytatott véleménykutatásnak az volt a célja, hogy a nép tudatlanságát, rosszul informáltságát — és az ebből eredő nemtörődömségét “bizalomnak” magyarázva — úgy állítsa be, mintha minden fenntartás nélkül támogatná az elnök által kifejtett álláspontot a berlini vagy más kérdésekben. . . New York és vidékén 75 százaléka a kérdezetteknek nem tudta, hogy Berlin stratégiai problémája az, hogy a város Kelet-Németországban van. A középnyugaton 23 százalék, Los Angelesben 24, San Francisco környékén 56 és a déli államokban 57 százalék nem tudta Berlin földrajzi fekvését. Általában a krizis részleteivel nincsenek tisztában és ez nem képezi közvita vagy társalgás tárgyát. Ez volt a taxisoffőrök s italfelszolgáló helyek tulajdonosainak véleménye. Ezeken a helyeken ugyanis beszédesebbek az emberek. Úgy találták, hogy a középnyugaton többen tócsák idő kérdése, hogy a szovjetek túl lépik a határt, aminek forró háború lesz az elkerülhetetlen következménye”, dörgi megrémülve Lawrence. Ez a kissé ellentétes kijelentése arra enged következtetni, hogy a világ gondjai megzavarták szegényt és ki tudja, hogy fogja végezni. Akárcsak a megboldogult Forrestal. . . mogatják az elnök álláspontját. De sokan nem hallgatták meg az elnök beszédét. Néhány egyéni vélemény Tony Salvidore, newyorki taxis: “Utasaim nem beszélnek Berlinről. Inkább a ‘business’-ről. Pénzt akarnak csinálni. Nem, nem hallgattam az elnököt. Ug.v sem lett volna alkalmam rá, a gyermekeim mindig ‘rock-n-roll’-t akarnak hallgatni.” Samuel Silverberg, dohányboltos, New Canaan, Conn.-ban: “Hogy hallgattuk-e az elnököt? Hiszen itt a lakók 99 százaléka republikánus. De senkit sem hallottam beszélni róla. Manapság sokan jönnek vissza Európából és azt mondják, hogy csak az Egyesült Államokban beszélnek annyit a háborúról.” Dr. Hans Heineman, közgazdász: “A pénzügyi körök véleménye az, hogy nem lesz háború. Az emberek európai befektetésekről beszélgetnek, sok pénzt akarnak ott befektetni. Nem tennék azt, ha komoly veszélyt látnánk Berlin körül.” Fred Hechinger, a Bridgeport Herald munkatársa: “A PTA (szülők egyesülete) és más polgári csoportokban felmerül a kérdés, hogy lesz-e háborít. De az emberek nem értik a szóbanforgó tényeket, kettéválasztott országot, a szabad választást. Nem hallgattam az elnököt, más sem emlitette, hogy hallotta volna. A vidéken az emberek a tavaszi munkákkal vannak elfoglalva.” James Booker, The Amsterdam News riportere : “Akikkel én találkozom, azok több érdeklődést mutatnak Nyasaföld és Afrika, mint Berlin kérdése iránt. A benyomásaim szerint senki sem hiszi, hogy lesz háború. Az elnököt nem hallottam és a tucat ember közül, akiket kérdeztem, csak egy hallgatta a beszédet. Nagy a fásultság e kérdésben”. . Washingtonban, az ország fővárosában, 45 kérdezett közül 11 nem tudta Berlin fekvését. Ilyen arányban voltak egy kissé jobban tájékozva a kérdésben. A többségük támogatta az elnököt, de voltak eltérő vélemények is. Egy munkanélküli gépirónő a State Departmentre hárította a felelősséget. “ők rántottak bele ebbe, ők simítsák ki a bajokat.” Többségük a csúcskonferenciában látta a megoldást. A déli és nyugati államokban A jelentés szerint a kőzépnvugaton nagyobb arányban hallgatták az elnök beszédét, mint másutt. A kikérdezettek olyan elcsépelt propaganda szólamokkal fejezték ki támogatásukat, mint: “az oroszok blöff-olnak” — városi alkalmazottnő Sheybogan, Wisc.-ban, “ez volt Ike legjobb beszéde” — pincérnő Des Moines, Iowa-ban, “a következményeket gyűlölöm, de nem hiszek megalkuvásban (appeasement)” — farmernő Minne- sotában, “erkölcsi kötelezettségeink vannak”, “az oroszok megbízhatatlanok, nem tartják be a szerződéseket”, stb. Egy német bevándorló Salt Lake Cityben: “Az elnöknek igaza van; ha meghátrálunk megismételjük Münchent. De tekintettel kell lenni arra, hogy még mindig milyen emberek vezetik Németországot, azért szükséges az óvatosság. Nagyon félek egy atomháborútól, amely egész Európát eltörölhetné a föld szinéről.” A déli államokban és a nyugaton (Kaliforniában) lefolytatott véleménykutatás sem hozott lényegében eltérő válaszokat. Végeredményben a jelentés semmi újat nem mond, kivéve, hogy megerősíti azt, hogy senki- sem akar háborút. Visszatükrözi azt a szellemi szegénységet, amelyben az összes civilizált népek közül az amerikai nép többsége tengődik legjobban. Ezért a helyzetért a hivatalos körök felelősek, amelyek az uralkodó monopóliumok szolgálatában, a monopóliumok kezében levő felvilágosító és hírszolgálatokkal szövetkezve, formálják a közvéleményt. (Folytatás az 5-ik oldalon) A TUDATLANSÁGBAN TARTOTT AMERIKAI NÉP Hol van Berlin? — Mit tud a fegyverhezésről, haderőink felszereléséről? Meghallgatta az elnök beszédét? — Támogatja ön az ő politikáját? —* Gondolja, hogy háború lesz Berlin miatt?
