Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-19 / 12. szám
6 amerikai magyar szó Thursday, March 19, 1959 ÁREMELKEDÉS A FEGYVEREK TERÉN Sztrájk a Bell Aircraft-nál Buffaloból jelentik, hogy a Bell Aircraft Corporation Niagara partjain elterülő nyolc üzemében, 1,500 munkás hagyta abba a munkát a United Auto Workers helyi szervezete vezetésével, bár a UAW központ nem adta beleegyezését a sztrájkhoz. A gyárvezetőséggel az uj munkaszerződés pontjai felett folyik a tárgyalás. Állítólag a bérkérdésben megegyeztek már. Kérdéses pontok még a szakszervezeti képviselet, a panaszok elintézése és az ideiglenes elbocsátások. A rádium-bányászat életveszélyes foglalkozás Washingtonban, Dr. Duncan F. Holaday, a Közegészség Szolgálat tisztviselője kijelentette, hogy az uránium-bányászok egészsége súlyos veszélynek van kitéve az elégtelen védelmi intézkedések következtében. Dr. Holaday a Kongresszus Közös Atomenergia Bizottsága előtt beszélt, amely az atomiparban létező kisugárzási kockázatok felderítéséről tart kihallgatást. Tanulmány tárgyává teszi továbbá a szövetségi és állami kormányzat felelősségét, hogy az iparban dolgozó munkásoknak meg felelő kártérítést (compensation) nyújtson. Dr. Holaday, aki a Salt Lake City-i iroda egészségügyi mérnöke, azt mondta, hogy a veszélyt a Radon nevű radioalctiv gáz képezi, amely az uránium atombomlása alatt képződik. A gamma sugarakat kilövelő Radon a földalatti uránium bányában felgyülemlik és kellő mennyiségben belélegezve, tüdőrákot okoz. Megfelelő szellőztetéssel csökkenteni lehetne a Radon jelenlétét a bányában a veszélynélküli színvonalra. Ezt a felelősséget az államnak kell magára vállalnia, mondotta a mérnök. Eisenhower elnök január 9-én a kongresszushoz intézett “Az ország helyzete” elnevezésű szokásos évi jelentésében többször kitért arra, hogy az uj fegyverek, távrakéták, atom-tengeralattjárók stb., milyen óriási összegekbe kerülnek. “A hadseregünk felszerelése az Atlas távlö- veggel 35 millió dollárba kerül minden egyes lö- veg lőállásba való helyezéséig.” Ez azt jelenti, hogy két Atlas löveg többe kerül, mint amennyit az ország összes egészségügyi ügynökségei — a kormány — és magán ügynökségek együttvéve — a rákbetegség gyógyításának tudományos kutatására költöttek 1958-ban. “Ebben az évben távlöveg programunkba ösz- szesen hétbillió dollárt fektettünk bele”, mondotta az elnök. A legújabb atomhajtotta tengeralattjárókra ezt mondta: “egyenkint 50 millió dollárba kerülnek, de egyes különleges típusúak háromszor annyiba is kerülnek.” Továbbá “vásárolunk bizonyos bombázókat, amelyeknek ára a súlyúkkal egyenlő- arany értékének felel meg”. Még annál is több Az Associated Press aznapi wasihingtoni jelen-» tése szerint az elnök alábecsülte a bombázók árát, amikor a “súlyúkkal egyenlő arany értékben” állapította meg. Ugyanis a tengerészet A-3-J bombázója 17.6 millió dollárba kerül, azaz fontonként 650 dollárba, a Légi Erők B-58-as bombázója 36.7 millió dollárba kerül, azaz fontonként 567 dollárba. Mivel az arany piaci ára fontonként kb. 500 dollár, ez azt jelenti, hogy a bombázók sokkal többe kerülnek, mintha súlyúkat aranyban mérnék. A fegyverek ára állandóan emelkedik. A biztonság és a titkolódzás fátylai mögül kibukkannak egyes számadatok, amelyek elárulják azokat az óriási összegeket, amelyekét az adófizetők pénzéből öntenek egyes tipusu lövedékekbe és más fegyvernemekbe, amelyek közül sokat még ki sem próbáltak. A “The Nation” folyóirat 12/13/58-ik számában megjelent Carl Dreher mérnök borzadályt okozó fényes cikke bizonyos számadatokat közöl arról, hogy mibe kerül a “hidegháborús” felkészültség. Hozzáteszi azt is, hogy ebben a munkában olyan korporációk vesznek részt, amelyek a távlöveggvártást aranybányának tekintik, nagyon hasznos mellékfoglalkozásnak, vagy legalábbis a gazdasági hullámzás kiegyenlítő tényezőjének. Ebből a cikkből vettük az alábbi tényeket: 1. Egyetlen Nemzetközi távlövedék repülőosztag (60 Atlas löveggel) kb. egybillió dollárba kerül. (Ez csak fele az elnök által megadott összegnek, de lehet, hogy más kiindulási pontból jutottak más eredményre.) 2. A Bomarc, a Légi Erők rövid távlatú légvédelmi lövedéke már 11 éve van fejlesztés alatt, de még mindig nincs alkalmazható állapotban. Eddig 1.7 billió dollárba került. 3. A Minuteman, egy másik ICBM. (Interconti- nentális távlövedék.) Az Air Force tervezett szükséglétének költségét 3—4 billió dollárra becsülik. Ennek az egyfajta lövedéknek elkészítésébe négy különböző társulat van bevonva. 4. A “Pacific Air Missile Range” (löveg-akció rádiusz terület), melynek központja Point Mugu, California, kb. 5 billió dollárba fog kerülni. 5. Egy 40 Polaris-ból álló tengeralatti flotta, a “Fortune” folyóirat megállapítása szerint kb. 7 billió dollárba fog kerülni. 6. A Nike-Zeus, a hadsereg lövedék-ellenes- lövedékének kifejlesztési költsége kb. 7 billió dollár lesz. A Wall Street Journal 12/17/58-iki száma egy egész lövedék-védelmi-rendszernek felépítési költségét 13 billió dollárra értékeli. Labor Research Association, feb., 1959 ÚJRA EMELKEDETT A MUNKANÉLKÜLIEK SZÁMA A Munka- és Kereskedelemügyi Minisztérium megállapítása szerint, január közepétől február közepéig 25,000-el emelkedett a munkanélküliek száma és most 4,749,000-t tesz ki. A munkástábor növekedését jelzi a minisztérium jelentésében az, hogy é hónapban a gyári munkások száma is emelkedett 21,000-el. George Meany, az AFL-CIO elnöke komoly fontosságot tulajdonit a helyzetnek, amit a következő kijelentése érzékeltet: “Ez mereven mutat rá arra, hogy gazdasági fejlődésünknek a munkanélküliség a legnagyobb kerékkötője. Az alapprobléma a termelőképességünk 20 százalékos ki nem használása és a 6.1 százalékos munkanélküliség. Ezen számok mellett még az infláció is eltörpül, bármilyen nagy fontossággal is bir.” Az általános 6.1 százalékos munkanélküliséggel szemben a néger munkások 20.4 százaléka volt munkanélküli 1958 végén és semmi sem mutat arra, hogy ez. a szám változott volna 1959 első két hónapjában. Ezt mutatja a Chicago Úrban League statisztikája, amit nagyjában általánosítani lehet minden ipari területre. Chicagóban a munkanélküli biztosításért jelentkezők száma február 3-ik hetében 5.4 százalékkal emelkedett. 79,874 személy kap jóléti segélyt, 400-al többen, mint az előző hónapban. Az Illinois Állami Munkahivatal az uj jelentkezők számát a munkanélküli biztosításra 29.2 százalékkal becsüli többre február harmadik hetében, mint az azt megelőző héten volt. Mit mond Eisenhower? Az elnök, e heti sajtókonferenciáján kitartott előbbi álláspontja mellett, t. i. nem hiszi, hogy a helyzet megkívánja a munkanélküli biztosítás hivatalos idejének kitolását. Hozzátette azonban, hogy nem zárkózik el mereven olyan ajánlatok elől, amelyek a helyzet javítását célozzák. A kongresszusban a demokraták még egy évre meg akarják hosszabbítani a tavalyi kormányrendeletet, amely 13 héttel meghosszabbította a munkanélküli biztosítás idejét. Az ajánlatba belefoglalták azt, hogy az elnöknek joga van három hónap letelte után felfüggeszteni a meghosz- szabbitást, ha úgy látja, hogy a helyzet ezt megengedi. A kongresszus eszerint a felelősséget magáról áz elnökre tolja. Befejeződött a pékimmkások sztrájkja 38 napos sztrájk után 650 kis péküzem 1,000 kiszolgáló személyzete követeléseiben is megegyezés jött létre a munkáltatók és a szakszervezet között. 3,000 sütőmunkás részére már előzőleg megkötötték a munkaszerződést, de a munkát nem indították meg, mig a személyzet ügye nem volt rendezve. A nagysütődékkel való megegyezés van még hátra. A tárgyalásokban közreműködik az állami egyeztető bizottság is. A munkásokat a 3-as számú lokál képviseli három gyárszövetséggel szemben. Az UAW készül a washingtoni tüntetésre A United Automobile Workers szakszervezet terveket dolgozott ki arra, hogy az április 8-án a Washington Armoiyban megtartandó munka- nélküli összejövetelen megfelelő erővel dramatizálja a detroiti munkanélküliek sanyarú helyze- (tét. Joseph McCusker szakszervezeti vezető azt mondta, hogy különvonaton 1,500 munkanélküli antómunkás fog elmenni Washingtonba erre az alkalomra. Egyetemek a diákok hiiségeskiije ellen Az amerikai egyetemek fakultásai között nő az ellenállás a kormány rendelete ellen, amely szerint azoknak a tanulóknak, akik kormányköl- csönt vesznek igénybe tanulmányaik folytatásához, hüségesküt kell aláirniok, amelyben megesküsznek, hogy sem kommunista, sem kommu- nista-gyanus szervezethez nem tartoznak. A California Egyetem adminisztrációját a tanárok egy csoportja arra kérte, hogy vonja visz- sza részvételét a kormány diák-kölcsön programjából a hüségeskü követelmény miatt. A tanárok beadványukban kijelentették, hogy a kommunista-ellenes fogadalom “ellenkezik az amerikai igazságszolgáltatás megalapitott elveivel” és “megfélemlítése a történelmi demokratikus szabadságtudatnak.” Tiltakoznak az ellen, hogy “az ország fiatal tudósait és szellemi munkásait vagy a polgárok bármely csoportját a hűtlenség jogtalan gyanújával bélyegezzék meg”. Az American Association of University Professors országos kampányt inditott az ügyben. Hét egyetem nyújtotta be tiltakozását. Három egyetem nem volt hajlandó csatlakozni a kormány programjához. Az “Amsrikaellenes Bizottság” beidézte Bridges! Az Amerikaellenes Tevékenységeket Kivizsgáló Bizottság március 24-re kihallgatásra maga elé idézte Harry Bridgest, az International Longshoremen’s and Warehousemen’s Union elnökét. Francis E. Walter, demokrata képviselő, a bizottság vezetője hozta ezt nyilvánosságra, kifejtve, hogy Bridgest az Európában különböző országokban tett látogatásával és ottani kijelentéseivel kapcsolatban akarják kihallgatni. Bridges válaszát a bizottság azon ténykedésével kapcsolatban akarja felhasználni, amit az útlevelek kiadásának megszigorítását célzó törvény- hozásban fejt ki, hogy kommunistáknak vagy olyan polgároknak, akik kommunista gyanúsak, ne adjanak útlevelet. Fizetésemelés a liftkezelőknek, lakbéremelés a háztulajdonosoknak . 250 ipari épület liftkezelő a newyorki tü- és szőrmeipari negyedben heti 3 dollár fizetésemelést és egy dollár nyugdíjalap hozzájárulást kapott uj bérszerződésében. A munkások száma kitesz 2,500-at és megnyert követelésük a háztulajdonosoknak évi 500,000 dollárba fog kerülni. Mindjárt ki is jelentették, hogy ennek alapján felemelik az üzemek házbérét. Ettől aztán megdrágul a ruha, a szőrme. . . és oda a kis fizetésemelés. Ez az infláció körforgása. A szélsőségek kora Raleigh, North Carolina-ban az állami törvény- hozás mindkét házába törvényjavaslatot nyújtottak be, amely a meddősitést használná fel a törvénytelen gyermekszülések korlátozására. Ha a javaslat keresztül megy, akkor az Állami Fajfej- iesztő Hivatalt feljogosítaná arra, hogy meddő- sitési rendeletet adjon ki minden olyan asszony ellen, akinek két, vagy több gyermeke született házasságon kívül. mVMHHUtUHVWWMHUHUmmUVVUWWVi AZ “INDUSTRIAL SAFETY CONFERENCE” adatai szerint a gyárakban a nagy zaj hozzájárul a munkások kifárasztásához és igy éberségük gyengül, ami emeli a balesetek számát. • OLVASSA A MAGYAR SZÓT? SZEREZZEN MÉG EGY OLVASÓT!