Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-03-19 / 12. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, March 19, 1959 IAMíSIL 11ÉLIRENDoRÁLLAM Az alabamai bíróság minden fellebbezés és tömeges tiltakozás ellenére arra kény szeritette Asbury Howard, 52 éves néger szakszervezeti szervezőt, hogy megkezdje büntetését, 60 napot a “chaingangben”. George Washington napján, a néger elnyomás szimbóluma valósággá vált Howard számára. Láncraverten, más rabokkal együtt Bessemer utcáira küldték dolgozni, saját otthona szomszédságába. Március 7-én, Asbury Howard Juniort, az elitéit munkásvezető fiát, 100 dollár pénz- és egy évi börtönbüntetésre ítélték “rendetlen magaviseletért”. Ezt azzal követte el, hogy apja védelmére sietett, amikor a bírósági épületet elhagyva, 40 fehér ember megtámadta. Mind a kettőt elverték; az idősebb Howard-ot a kórházba szállították, ahol 16 varrást kapott a fején és nyakán ejtett sebeire. 15 rendőr jelenlétében történt a támadás, akik kezüket sem emelték fel a két ember védelmére. Az American Civil Liberties Union ezen az alapon arra kérte William P. Rogers szövetségi főügyészt, hogy indítson az ügyben vizsgálatot, mivel a tétlen rendőrök a szövetségi polgárjogi törvényt sértették meg. Már irtunk arról, hogy Howard elitélését egy plakát elkészítése idézte elő. A plakát, amelyet a rendőrfőnök “trágár, feslett, mocskos és sértő”- nek nevezett, egy néger férfit ábrázol, aki bl- lincsbevert kezeit imára kulcsolja és a felirat szerint arra kéri az Istent, hogy világítson fel minden amerikait arról, miszerint az ő célja az volt, hogy minden embernek egyenlő jogai legyenek. A bilincsen egy cédula van, amelyen fel vannak sorolva a négerekre vonatkozó tilalmak. “NEKED NEM SZABAD IDE BELÉPNI, nem szabad itt utazni, dolgozni..., játszani..., tanulni..., enni..., inni. . ., járni. . ., istent dicsőíteni.” Alabamai terror Alabama vezetői elhatározták, hogy a legdurvábban fognak lesújtani oda, ahol a néger egyenlőség követelésének bármilyen jelei mutatkoznak. Selma, Ala.-ban egy másik néger vezetőt, Lewis Floyd Anderson lelkészt 10 évi börtönre Ítéltek egy halálos kimenetelű autószerencsétlenségből kifolyólag. Anderson, az NAACP (a néger nép haladást intéző szervezet) vezetője volt, mielőtt azt illegalizálták Ala.-ban s a szószékről az iskola-elkülönítés ellen beszélt. Elítélésekor egy helyi polgár megmondta, hogy “a Fehér Polgárok Tanácsa tagjai gyűlölték és gyakran mondták, hogy ‘megfogják’, vagy ‘kiteszik a városból’. Ugylát- szik ezt a módszert választották.” ★ J. L. LeFlore, Mobile, Ala.-ból levelet irt az Igazságügyi Minisztériumhoz, vizsgálatot kérve egy állami fogolytábor ellen, ahol Cleothis Smith foglyot megölték. Kérte más esetek kivizsgálását is, melyekben rendőrbrutalitásak, erőszakos elkülönítések az autóbuszokon, vasutakon és várótermekben, fordultak elő. ★ Eufala helységben a rendőrök letartóztattak néger polgárokat, akik az Albert utcai Club tag- * jai voltak. A klub tiltakozott az ellen, hogy a hatóság a fehér iskola közelében levő néger otthonokat lebonttatta. A város ezzel akarta elkerülni a né<rer tanulók beiratkozását a fehér iskolába. Erre a néger lakosok beadvánvt nyújtottak be egy szövetségi pénzen épült lakótelephez, lakásért. Ez annyira felbőszítette a fehér fajgyűlölőket, hogy a fehér intézményekben és otthonokban alkalmazott néger munkásokat mind elbocsátották a munkából. Más módszert kellett alkalmaztok azokkal szemben, akik néger intézménvek- ben dolgoztak. Ezeket a rendőrök letartóztatták, mert “rosz- szak és függetlenek” voltak. A bíróság a büntetést azon az alapon szabta ki rájuk, hogv “nyilvánosan rr dotlenkedtek”. ir Birmiugham-ban, az állam legnagyobb ipari közp-'y'' 'ban az üldözés állandó. Mikor 1957-ben az N ' 'T-t beszüntették, egv fiatal nap, Rév. Fred Shuttleswortih megalakította a Keresztények M palma az Emberi Jogokét *-Tervezetet. melv ’ °tási mozgalmakat vezette az iskolákba ' "~1«kedési jármüveken, parkokban, várót er"- ’ ’ er Az utóbbi 18 hónapba" minden hétfőn 1" "ülést tart, amelyekre ezrével jönnek a négerek B’’ ' -barn közrendi biztosa, F"gene (Bull' Con"" Lm aretes keserű négergytilöletéről. De tektive1 t küld a tömeggvülésekre és templomi istentiszteletekre, ahol jegyzeteket kell felvenniük a hallottakról. Januárban Calvin Wallace Wood 25 éves lelkészt 6 hónapi börtönre és 500 dollár pénzbírságra Ítélték, mert hívőinek azt mondta, hogy ne utazzanak “jimcrow” buszokon, ahol csak hátul ülhettek. 1957-ben Shuttlesworthot, amikor 4 gyereket — kettő az övé volt — vitt beiratkozásra a lilli- omfehér Philips High Schoolba, az utcán megtámadták és megverték. Támadói közül egyet sem tartóztattak le. Tömeggyülések alkalmával a négerek parkoló autót bírósági idézésekkel látják el, a rendőrök, a résztvevőket pedig letartóztatják “lézengésért”. 1956 óta 30 néger otthont és templomot bombáztak Birminghamban, de azért senkit nem tartóztattak le. Csak egyszer, amikor a négerek megrohantak két bombázót úgy, hogy kórházba kerültek, a rendőrök tanácsosnak látták onnan a börtönbe vinni őket. Az üldözések ellenére a néger vezetők kifejezték kitartásukat az egyenjogúságért folyó harcban. Amikor prédikációjáért elitélték, Rev. Wood azt mondta: “Hogy elsőrangú polgárok lehessünk, elsőrangú tetteket kell véghezvinnünk.” Rév. Shuttlesworth a “New Republic” riporterének igy magyarázta a különbséget a négerek harciassága és Eisenhower elnök határozatlansága között a polgári jogok kérdésében: “Eisenhower elnök a bikát a farkánál és nem a szarvánál fogja meg, igy jut végzetes következtetésekhez.” ★ Rév. Martin Luther King, a Déli Keresztény Vezetés Konferenciája elnökének kezdeményezésére január 24-én konferencia volt Montgomery, Ala.-ban, amelyen 75 néger vezető volt jelen, különböző polgárjogi és más szervezetek képviseletében. A konferencia üzenetet küldött Eisenhower elnökhöz, amelyben figyelmeztették “az alabamai faji üldözés veszedelmes lehetőségeire” és szövetségi védelmet követeltek a néger polgárok részére, hogy “szavazhassanak testi bántódástól és gazdasági megtorlástól való félelem nélkül, a rendőri beavatkozás ellen és az otthonuk biztonsága és szentsége megsértése ellen.” Ezek olyan jogok, amelyeket az amerikaiak többsége magától értetődőnek tart, de egymillió alabamai polgár esetében minden nap brutálisan megsértenek. Philadelphiában is A fehérek által lakott Ruthledge külvárosban a városi hatóság eleget tett a négergyülölők követeléseinek, hogy az első néger háztulajdonost eltávolítsa körükből. Hatósági rendelettel a házat és a hozzátartozó területet városi szükségletnek nyilvánította. A ház tulajdonosa George T. Raymond, az NAACP Chester City-i vezetője. 11,500 dollárért vette a házat, amely egy nappal a beköltözködés előtt — leégett. Bár nyilvánvaló volt, hogy a tüzet gyújtogatás okozta, a tüzellen- őrzők a vizsgálat után nem nyilatkoztak a tűz okáról. A városi rendelet kiemeli, hogy “ez az intézkedés a legjobban megfelel a kerület érdekének”. Philadelphia ezen külvárosának 1,000 lakosa van. 10-20 évi bcHön a felesé gyilkosnak Tóth György, 22 éves McKeesport, Pa.-i lakos, magyar menekült, 10-től 20 évig tartó börtönbüntetést kapott, mert konyhakéssel hátbaszurta 24 éves feleségét Irént. A gyilkosság 1958 augusztus 11-én történt Nagy Zsigmond, 122 King Al- ley-i házában, ahol Tóth Irén ideiglenesen lakott, miután férjétől elidegenedett. Akkor éjjel Mrs. Nagy bátyjával Nehéz Gyulával volt Duquesne- ban egy mulatóhelyen és csak a hajnali órákban jött haza. A tárgyaláson Tóth nem ült a tanuszékbe. Nyugodtan hallgatta végig a tárgyalást egy tolmács segítségével. Az ügyvédje azzal próbálta bűnét enyhíteni, hogy féltékenységében és pillanatnyi felbőszültségében követte el tettét. Az esküdtszék másodrendű gyilkosság elkövetésében találta bűnösnek Tóth Györgyöt. * -j. LONDON. — Az angol tudósok e°"- esonnrtv: kisérleteket folytat arra, hogv az X-ray vizsgálatoknál, vagy gyógvkezelésnél a röntren simám kát hanp-hullámokkal helyettesítsék Az X-ray használatánál ngvanis mmdig tartani kell a veszedelmes égető kisugárzástól. A í- dióaktiv kisugárzás korlátozza az X-ray erőssé - gét, mert ha tulerőset használnak, több kárt okoz, mint gyógyítást. A kísérletet folytató tudósok szerint a nagyon magas rezgésü hang as erre a célra szerkesztett speciális készüléken keresztül a televízió képeihez hasonló X-ray képekké alakítható, amelyek bizonyos esetekben átveszik a közönséges X-ray szerepét. A kísérletek azonban még kezdetlegesek. Rák-kunizslék SACRAMENTO, Calif. — John F. Thompson (R) állami szenátor olyan állami bizottság kiküldését kéri, amely kivizsgálná a rákbetegségre vállalkozó kuruzslókat. Kalifornia államban állítólag igen sok ilyen kuruzsló működik, akik mindenféle kotyvalékot ajánlanak és árulnak a betegnek. A napokban lelepleztek egyet, aki közönséges turnip (tarlórépa) levét árulta ounceon- ként 24 dollárjával, mint a rák egészen biztos gyógyszerét. A lehaügoÜság gyógyszere NEW HAVEN, Conn. — A Yale-egyetem lélektani kutató osztályán olyan gyógyszerrel kísérleteznek, amely a szomorúságból, lehangolt- ságból kiemeli az embereket, — szóval ami az alkoholt helyettesítené annak a rossz következményei nélkül. Dr. Daniel Freedman asszisztens azonban nem sokra becsüli az egész dolgot. Azt mondja, hogy okosabban tennék a tudósok, ha olyan gyógyszert találnának fel, amitől a tanulást jobban megkedvelnék a diákok. Ifjúság tüntetése az iskolák beolvadásáért A United States National Students Association, amely 400 egyetem diákszervezetét foglalja magában, határozatban elfogadta az “1959-es .Ifjúsági Felvonulás az Iskolák Beolvadásáért” tervét. Az 1,340,000 diáktagjait kiáltványban hivta fel aira, hogy a felvonulásban vegyenek részt a “fajok együttes, demokratikus oktatásáért.” A USNSA kérvényt köröztet tömeges aláírásokért, amelyet április 18-án, a felvonulás napján az elnöknek nyújtanak be “törvényhozó és végrehajtó program létesítésére, amely az iskolák gyors beolvadását biztosítaná az egész országban.” A kérvény eredeti aláírói közt neves néger, egyházi és szakszervezeti vezetők vannak. Kenneth Keating, newyorki republikánus szenátor e héten csatlakozott Javíts és Douglas szenátorokhoz a felvonulás támogatására. Számos vezető ifjúsági szervezet és felnőttek egyházi, társadalmi és szakszervezetei, valamint a Szülők és Tanítók szervezeteinek százai csatlakoztak le. A bizottság elnöke A. Philip Randolph, Harry Belafonte és dr. Martin Luther King lesz a szónokok között Washingtonban. A National Guard Armoryt, Washington legnagyobb arénáját bérelték ki ez alkalomra. A felvonulás előreláthatólag sikeres mozgalom lesz az iskolák beobrtdá.-a érdekében. Hirosima bombázó pilótája a börtönben Az a pilóta, aki az első atombombás gépet Hirosima fölé kalauzolta, már másodszor került börtönbe. Megállapították, hogy az az ember, akit betörési kísérlet vádja alatt vizsgálati fogságban tartanak, azonos a 40 éves Claude R. Eatherly- vel. Eatherlv annakidején mint a repülőerők egyik főkapitánya vezette azt a felderítő repülőgépet, amely az it<anbombával felszerelt bombázót Hirosima fölé kalauzolta és amely végrehajtotta az első atombomba pusztítást a történelemben. Nagaszaki bombázásánál ugyanezt a műveletet megismételte. \ kdüníetoU Fatherly már többször töltött időt a kiszolgált katonák adminisztrációja által fenntartott elmegyógyintézetben. 1957. december 10-én mentették fel betörés védj 1 Az egyik texasi postai iratait fojtotta ki A védelem mentségéül elmezavarát hozta fel. A tárgyaláson az elmeorvos Eatberlvt. bűn- komplexumban szenvedőnek nvilvánitotta, és ázt állította, hogy Fatherly megmondta neki, hogy lelkiismeretfurdalása van a százezer hiroshnai lakos életének kioltása miatt. ____3