Amerikai Magyar Szó, 1959. január-június (8. évfolyam, 1-26. szám)
1959-02-26 / 9. szám
4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, February 26, 1959 Munkásmozgalom < i i i IBID KÉTKULACSOS POLITIKÁJA Kihez húz a szive jobban, a munkásosztályhoz, vagy a kapitalistákhoz? Leckét kapott az uraktól Walter P. Reuther-re, az automobil munkások szakszervezete elnökére, nyilván nagy felelősség hárul az egyre mélyülő gazdasági hanyatlásban, amely különös súllyal nehezedik az autómunká- spkra. Ugyanakkor ő alelnöke az egyesült AFL- ClO-nak is, amelynek keretéli belül más szakmai munkások is óriási munkanélküliséggel küzdenek, mint az acélmunkások, gépgyári, villanyfelszerelési és más munkások. Az automáció eredménye Az ország gazdaságában az elmúlt évben igen egyoldalú jelenségek mutatkoztak. Mig az üzleti vezetők és politikusok megelégedetten a gazdaság és termelés fellendüléséről beszélnek, addig a munkanélküliségben nemhogy csökkenés állott volna be, inkább állandó emelkedés mutatkozik. E különös jelenség magyarázatát a termelési eszközök és a termelési módszerek terén folyamatban levő változásokban találjuk. A technika fejlődése uj gépeket bocsát az ipar rendelkezésére, amelyek sok emberi munkaerőt pótolnak, és ezt a munkaerőt — mintha csak egy elhasznált, kopott gép volna — kiteszik a szemétdombra. Az ipari fejlődés történelmében ez nem az első ilyen jelenség. Uj találmányoknak mindig a munkások voltak az áldozatai, akik sok nyomort s küzdelmet éltek át, mig a fejlődő piac újra munkába szólította őket. Uj idők — uj kiút Az atomkorszakban egészen újszerű helyzettel nézünk szembe. Az automáció olyan uj méretű termelőeszközöket bocsát az ipar rendelkezésére, amelyek nemcsak csökkentik, hanem egyes esetekben teljesen eliminálják az emberi munkaerőt. Uj elhelyezkedési lehetőség nem mutatkozik és a külföldi piac ahelyett, hogy terjeszkedne, inkább sziikül külföldi politikánk csökönyössége folytán. Reuther nem mindig volt az osztályegyüttmii- ködés hive. De most az. És azt olyan hévvel igyekszik bebizonyítani, hogy néha, sőt legtöbbször, átlépi a határt, amely a munkásosztályt a munkáltatóktól elválasztja. A legszembetűnőbb az, hogy Reuther tudja, hogy hol hogyan kell beszélnie. Az autómunkásoknak a legharciasabb szónoklatot vágja ki, a nagyüzlet képviselői előtt veri a mellét, hogy ő mennyire szivén viseli az egész ország jólétét és tanácsai itt olyanok, amelyek a monopóliumok érdekeit és a hidegháború továbbvitelét mozdítják elő. A munkásoknak Reuther ezt mondja: “Amerika jövőjét nem a H-bombában fogjuk megtalálni. Amerika jövőjét és a szabadság jövőjét abban kell keresni, hogy hogyan lehet a technológia fejlődését az emberiség fejlődésére használni? Hogyan lehet anyagi értékeket emberi értékké változtatni?” De a kongresszus Közös Gazdasági Bizottsága előtt más hangon beszélt, ott éppenhogy a fegyverkezésre helyezte a fősulyt. Saját lapjában, a “UAW Solidarity” február 16-iki számában ez áll Reuthernek ottan megtett ajánlatával kapcsolatban: “A UAW elnöke nyomatékkai beszélt a gazdaság kiterjesztéséről, amelyre szükség van. ha az életszínvonalat emelni akarjuk, az ORSZÁG KATONAI VÉDELMI SZÜKSÉGLETEINEK TELJESÍTÉSÉRŐL, és arról a VÉGSŐ GYŐZELEMRŐL. am a SZOVJETUNIÓIK A NYUGAT ELLEN VÍVOTT GAZDASÁGI HIDEGHÁBORÚJÁBAN EL KELL ÉRNÜNK.” Ezek ugyanazok a szavak, amelyért bármelv kapitalista lapban megtalálunk, amikor azok »a Szovjetunió óriási gazdasági fejlődéséről és a más országoknak juttatott megsegítéséről Írnak, vagy arról az állítólagos háború« veszélyről, amit a Szovjetunió létezése és működése jelent az országnak vagy a “szabad” világnak. Ha Dullest vagy az ő külpolitikáját követő politikusokat halljuk igy beszélni, akkor tudink. hogy az imperialisták szolgálatában azok érdekeit képviselik. De hogy Reuther is ilyen -szekér-’ tolója legyen a háborususzitó, munkásnyuzó és kizsákmányoló, az emberiség sorsával nemtörődő lelketlen pénzzsákoknak, ezzel megszégyeníti az egész amerikai munkásosztályt. Alapos lecke Pedig ezért a szolgálatért sem hálát, sem köszönetét nem kap az uralkodó osztálytól Reuther. E héten Portorikóban, a Központi Bizottság gyűlésén nem a melegtől borult lángba az arca és égett a füle, hanem attól a hahotától, ami az elnöki sajtókonferencián az elnök egy rávonatkozó gúnyos megjegyzését követte. Közöljük az ott lefolyt párbeszédet: A “Detroit News” riportere ezt kérdezte: “Egy héttel ezelőtt Walter Reuther azt ajánlotta, hogy jó ötlet volna, ha a munkanélküliek WashingtonVisszavonják a ‘righMo'WorkMcrvényt Indiana állam törvényhozásában az elmúlt novemberben megfelelő változások történtek ahhoz, hogy az uj állami képviselők és szenátorok lépéseket tegyenek az 1957-ben elfogadott “right-to- work” szakszervezet ellenes törvény eltörlésére, ami Indiana munkásságának kifejezett kívánsága volt. Úgy az állami szenátusba, mint a képviselőházba törvényjavaslatot adtak be errevonatkozó- A k'^ybbr.cybsh levő republikánusok próbálták — különösen a szenátusban — meggátolni az elfogadását. A képviselőházban nagy többséggel, — 73 szavazattal 23 ellen — ment keresztül. Ez hatással lesz a szenátusra is, ahol a Labor Committee meghatározatlan időre való elhalasztását javasolta, de a javaslatot a szenátorok többsége visszautasította és a Labor Committee újra fontolóra vette a kérdést. A képviselőház ugyanakkor elfogadott egy javaslatot a szakszervezetek szabályozására, a washingtoni kongresszusban beadott törvényjavaslatokhoz hasonlóan. Ezt az indianai szakszervezetek ellenezték, — sajnos nem azon az elvi alapon, hogy ez a szervezett munkásság jogait bénítja, hanem — azon az alapon, hogy ez a szövetségi kormány jogkörébe tartozik és erre a kongresszushoz már benyújtottak javaslatokat. Mennyi jut ebből a munkásnak A szenátushoz törvényjavaslatot nyújtottak be, amelyet szerzőiről “Douglas-Cooper-bill”-nek vagy S.722-nek neveznek. A következő ajánlatokat tartalmazza a gazdaságilag hanyatló területek megsegélyezésére: 100 millió dolláros kölcsönalapot ipari intézmények kölcsönnel való megsegítésére, ipari központokban, — 100 millió dolláros kölcsönalapot ipari intézmények megsegítésére falvakban. — 100 millió dollár kölcsönalapot közszükségleti építkezésekre, amelyek jobban vonzanák oda az ipart, — 75 millió dollár kiutalási, szintén közszükségleti berendezések építésére, — 4 és félmillió dollárt a területek tanulmányozására, megállapítani azoknak szükségletét és a gazdasági terjeszkedés lehetőségét. — Mezőgazdasági ujjáfejlesztés lehetőségének megállapítása, — Szövetségi segélyt a munkások átképzésére, az uj munkalehetőségeknek megfelelően... és — 100 millió dollárt az átképzősök minimális megélhetésére. Ezt a törvényjavaslatot az AFL-CIO minden megjegyzés nélkül támogatja. New Yorkban a tsékmunkások més sztrájkolnak New York és környéke pékmunkásainak sztrájkja még mindig tart. A szakszervezetnek sikerült uj munkaegyezményt kötni 335 sütődével, amelyekben a munkások újra munkába állba menetelnének, hogy nyomorukat igy a nyilvánosság elé vigyék. Két kérdésem van uram, mi a véleménye egy ilyen felvonulásról és hogy támogatna ön egy olyan kongresszusi intézkedést, amely a munkanélküli biztosítás idejét újból meghosszabbítaná 13 héttel, amint azt tavaly tette a kongresszus az ön ajánlatára?” Felelet: “Welt, először azt hiszem, hogy az a hir Portorikóból jött. Ott az illetők biztosan a napos tengerparton vannak. Nem tudom, hogy menetelnének-e onnan ide ebbe a ködös Washingtonba vagy sem.” (Nevetés.) “Másodszor, nem látok semmi jót,' ami ilyen demonstrációból kijöhetne és harmadszor, nem hiszem, hogy ez az idő alkalmas arra, hogy a szövetségi kormányt olyan helyzet elé állítsák, olyan funkcióra, amikor az emelkedő prosperitás Ívelésében vagyunk.” Úgy hallottuk, hogy Walter Reuther igen mérges lett. És a detroiti munkások, akiktől az “a jó ötlet” származott, hogy Washingtonba kéne menni, biztosan örülni fognak, hogy Reuther dühében kijelentette, hogy csak azért is megtartják a washingtoni felvonulást. Vajon milyen lecke győzné meg Reuthert arról, hogy a fegyvergyártás nem oldja meg a gazdasági problémát, az életszínvonalat sem emeli és hogy nem igy kell gazdasági versenyt folytatni a Szovjetunióval. hattak. 330 sütődénél még áll a sztrájk, 3,200 munkás részvételével. A kiegyezett munkáltatók nem emelték a kenyér és sütemény árát, meghazudtolva a nagy gyárak hirdetéseit, amit az újságokban elhelyeztek arra vonatkozóan, hogy 7 centtel kell majd nekik egy font kenyér árát emelni, ha megadják a pékmunkások követeléseit. Ezek a munkáltatók gengszterek módjára, személyesen mennek a kiegyezett sütödékbe és megfenyegetik a munkáltatókat. A pékszakszervezet felhívta a hatóságokat, hogy indítsanak vizsgálatot e korrupt eljárás ellen. A sztrájkoló munkások piketelnek a sztrájkoló műhelyek előtt és olyan étkezdék “cafetériák” előtt is, amelyek sztrájktörő gyáraktól vásárolnak kenyeret és süteményt. A sztrájkolok jelentkeztek munkanélküli biztosításért, de a törvény azt mondja, hogy erre csak 49 nap után jogosultak. Közben a szakszervezetek adnak sztrájksegélyt, 20 dollárt hetenként. A Women’s Auxiliary (női segédszervezet) sokat segít azzal, hogy tagjai a sztrájkkonyhán és az irodai munkánál nyújtanak segítő kezet. Megindul a május 1-i ünnepségek megszervezése A szakszervezeti tagokból alakult “1959-es május 1-i Bizottság” meghívót küldött ki a szombaton, március 7-én d.u. 1 órai kezdettel, az Adelphi Hallban megtartandó előzetes megbeszélésre. (Cim: 74—5th Ave., közel a 14-ik utcához, teremszám 9-B.) Meghívja mindazokat a szervezeteket és szakszervezeti tagokat, akik támogatják május 1-nek megünneplését. A felhívás többek között kiemeli, hogy az amerikai munkások az 1886-os 8 órás munkanapért folytatott harccal megteremtették a nemzetközi munkásság ünnepét, a május elsejét. 1959-ben a 6 órás munkanapért folytatott harc jegyében fog lefolyni a május 1-i ünnepély. A felhívás megemlíti a munkanélküliség problémáját, a néger nép harcát az egyenjogúságért, a szakszervezetek programjában foglalt követeléseket a magasabb munkanélküli biztosításért, jobb munkaalkalmak ért és jobb lakásokért. Továbbá az atom-próba- robbantások megszüntetését és a békéért folytatandó harcot. A kisérő »levél felkéri a magyar munkásokat, akik részt vettek a múltban a májusi ünnepségek megszervezésében, hogy ismét jöjjenek el a tervek megbeszélésére. Reuther a berlini május 1-i ünnepségen Berlinből érkezett hir szerint Nyugat-Berlin szakszervezetei bejelentették, hogy Walter P. Reuther, az AFL-CIO alelnöke személyesen fog részt venni Nyugat-Berlin szakszervezeteinek május 1-i felvonulásán. OLVASSA A MAGYAR SZÓT? SZEREZZEN MÉG EGY OLVASÓT!
