Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-07-10 / 28. szám
'4 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, July 10, 1953 Külpolitikai Szemle A NÉPI KÍNA CSODÁLATOS FEJLŐDÉSE Irta: Eörsi Béla Egy hires francia regényirónő Simone de Beauvoir hat hetes kínai tartózkodásáról irta a “Long March” cimü könyvet, amelyet az irás- müvészet csodájának tartok. Ez a francia hölgy csak rövid ideig volt Kínában, a nyelvet nem tudta és mégis olyan sok adatot gyűjtött össze a mai Kínáról, hogy ha az ember köteteket olvasna el és tiz évig ott élhetne, sem volna képes ennyi információt felhalmozni. Kétségtelen, hogy nem előítéletektől elva- kitva érkezett Kínába és az is nyilvánvaló, hogy az adatokat későbbi tanulmányai révén éveken át gyűjtötte össze és azt is tudta, hogy mit kell megfigyelnie. \ A könyv legérdekesebb része a kinäi nehézipar ismertetése, amelyet Mandzsúriában összpontosítottak. E sorok Írója öt évig élt Mandzsúriában és látta a 40 évvel ezelőtti viszonyokat tehát alkalma volt az összehasonlitásra. Mandzsúriának szerencsétlen hideg éghajlata van, és bár Franciaországgal, sőt Spanyolországgal is egyforma szélességi fokon fekszik, éghajlata mégis Kanadához hasonló. Első időkben még a letelepülő szegény kínai földművesek is csak nyáron éltek ott, de lassanként megszokták a zord telet. Mandzsúria igen gazdag vasércben és szénben, a belső Kínához viszonyítva elég sok vasútja van. Simone de Beauvoir meglátogatott egy várost (Mukdentól 75 mérföldre délre); a város neve: Anshan. Ezt a kis várost Csiang-Kai-shekék lerombolták és tönkretették, amikor rabló csapataikkal visszavonultak. Orosz mérnökök segítségével és orosz gépekkel három hatalmas gyárat építettek fel a városban, egy acélhengerlő gyárat, teljesen automatizálva, továbbá egy varatnélküli csőgyárat és egy automatikus kohómüvet. 1956-ban már 730,000 lakosa volt a városnak. Különösen érdekesen írja le az írónő a Szovjetunió segítségét érdekes példát adva a segítség pénzbeli értékéről. Azzal illusztrálja ezt, hogy ha egy éven keresztül gabonával megrakott vonatokat indítanának Pekingtől Moszkváig, akkor sem tudná Kina visszafizetni azt a sok értéket amit a Szovjettói gépekben kapott. Ha valaha sikerül Kínának megteremtenie nehéz iparát, azt kétségtelenül az orosz és cseh segítségnek köszönheti. Kina teljesen nélkülözi a műszaki szakértőket. 1950-ben Shanghaiban egyetlen kínai sem tudott telefont javítani. Képzeljünk el 600 milliós országot, ahol csak 31,000 okleveles mérnök és 63 ezer technikai segédmunkás (akinek mérnöki munkát kellett végezni) van. Ha az orosz mérnöki kar nem sietne Kina segítségére, hogyan lehetne ellátni a növekvő könnyü-és nehéz ipart? 1955-ben 13 százalékát az összkiadásoknak költötték nevelésre Kínában, az adminisztrációra 7 és fél százalékot, a honvédelemre 24 százalékot, viszont a kiadásoknak majdnem felét gyárak építésére fordították, hogy traktorokkal és műtrágyával segíthessék a szegény parasztságot. Az írónő szerint a Szovjetunió önzetlen segítsége ( a legutóbbi megállapodás szerint újabb 25 millió aranyrubel értékű gépet, stb. fog adni Kínának) rácáfol az amerikai lapok azon álmára, hogy Mao-Ce-Tungból Ázsia Tito ja lehessen. Olyan sokoldalú adatokkal támasztja alá Írását, hogy ez a könyv hosszú ideig lesz kézikönyve azoknak, akik a mai Kinát kivánják tanulmányozni. Két másik francia irót (Pierre and Renee Gosset) idéz, akik a mai Kina által elért eredményeket összehasonlitották. Itt hozzuk ezeket teljes egészében: Az egészségügyi fronton megnyerték a csatát. Harcolnak a társadalmi betegségek ellen. A tolvajok eltűntek. Újból fásitják az országot, uj iparok születnek, földreform van a folyókat szabályozzák. A közeljövőben Kina a világ ipari országai közé lesz sorozható. Az állandóan fellépő éhinséget megszüntették. Az emberek már nem járnak rongyokban és látható, hogy jobban táplálkoznak. A törvény betartása és a jogszolgáltatás mindenütt uralkodik. Érezhető a hazafias szellem és a nemzeti hadsereg megszületett. A valuta állandó, a pénzügyi helyzet szilárd. A kormányzat teljesen becsületes. Szinte hihetetlen az az igyekezet, hogy az irás és olvasás tudománya általánosan elterjedjen. Mindez tiz év alatt történt. Herbert Hoover ünnepi szónok Mintha csak sietve bizonyítani akarnók, hogy hogy külpolitikánk intézői képtelenek tanulni a legkézenfekvőbb tényekből is, Dullesék a ki- vénhedt Herbert Hoovert küldték el a brüsszeli világkiállításra a julius 4-iki ünnepi beszéd megtartására. Hogy mi lehetett Dullesék agya mélyén, amikor azt az embert küldték el a szabadságnapi beszéd megtartására, aki katonaságot és tankokat küldetett a megígért bonuszukat követelő amerikai veteránok ellen 1932-ben, aki érzéktelenül figyelte 60 millió amerikai nyomorát osztálya és pártja által felidézett nagy depresszió idején, aki az első világháború végén éhségblokáddal igyekezett elnyomni az uj szocialista állam népeinek szabadságjogát s függetlenségét — azt félrevezetési szándékkal lehet csak megmagyarázni. Tény, hogy Mr. Hoover képviselte Brüsz- szelben julius 4-én Jefferson és Lincoln, Franklin D. Roosevelt és Paul Robeson, a Little Rock-i hős iskolásgyermekek, Eugene Debs és John Reed nemzetét. Hoover beszédének központi részét az amerikai imperializmus, az amerikai nagytőke leplezetlen védelmezése képezte: Hamisnak bizonyította azt, hogy “Amerika gazdasági életét gonosz emberek zsákmányolják ki óriási trösztök és roppant részvénytársaságok révén.” “Az is hazugság, hogy népünk életét roppant vagyonnal rendelkező egyének uralják” — mondta komoly arccal. Aztán ünepélyes pózba vágva magát, kijelentette: “Nincsen imperializmus sem a szivünkben, sem a kormányunkban.” A “zsebünket” kifelejtette. Akkor, amikor magának a kormánynak hivatalos kiadványai évről évre elemzik a vagyon és a gazdasági hatalom összpontosulását, egyre kisebb számú gigászi vállalkozásban, ipari és finánc trösztben, a vén Hoover dadogása, a közismert tények cáfolására legfeljebb nevetségesen hatnak. Ne higyje sem Hoover, sem Dulles, hogy jó szolgálatot tett Amerika jó hirneve fenntartásának, az igazi amerikai szabadság eszméknek, amikor ezt a kivénhedt imperialistát küldték el ünnepi szónoknak. Már csak saját jól felfogott osztályérdekük- ből is mennyivel hatásosabb lett volna, mondjuk Warren főbíró megbízása, hogy — Dubois professzort vagy Robesont ne is említsük! Mikóján s az elvont művészet f Anasztáz Mikóján, a Szovjetunió helyettes miniszterelnöke brüsszeli látogatása alkalmával meglátogatta az amerikai pavillont az ottani világkiállításon. Az amerikai épület igen tetszett neki, de véleménye szerint az amerikaiak sokkal többet mutathattak volna be hazájuk termékeiből, mint amennyit kiállítottak. Meglátogatta az afrikai festmény kiállítást is. A modernisztikus képek egyike előtt megállt és hosszasan tanulmányozta azt. “Be kell vallanom — mondta elgondolkozva, — hogy igen kevés jártasságom van a művészetek terén. De mint egy átlagember, ki kell jelentenem, hogy ez az úgynevezett modem művészet érthetetlen előttem. Annyit mindenesetre mondhatok, hogy a vászon, amelyre festve vannak és maga a festék igen jóminőségü.” Gomulka véleménye Nagy Imre bünperéről, Jugoszláviáról Junius 28-án a hajóépítők napja alkalmából a gdanski hajógyárban ünnepi ülést tartottak, amelyen Wladyslaw Gomulka, a Lengyel Egye- sült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. Gomulka részletesen foglalkozott a lengyel gazdaságpolitikával. Hangoztatta, milyen jótékonyan hatnak a lengyel-szovjet gazdasági kapcsolatok Lengyelország gazdasági életére. Gomulka a továbbiakban a szocialista országok együttműködéséről beszélt, s rámutatott arra, hogy azok az országok, amelyek a szocializmus útjára léptek, csupán azért építhetik hazájukban a szocializmust, mert a szocialista országok megteremtették azt a kollektiv erőt, amelyet a nemzetközi reakció és a kapitalizmus erői nem győzhetnek le. Világos, hogy a nemzetközi reakció szét akarja zúzni a szocialista országok táborának egységét. Ezért tárgyilagosan nézve, az az álláspont, amelyet Jugoszlávia elfoglal a szocialista államok táborával szemben, megfelel a reakció eme óhajainak és törekvéseinek. Sőt mi több — mondotta Gomulka — a jelenlegi konfliktusban, amely Jugoszlávia bűneként jött létre, az egész nemzetközi reakció Jugoszlávia oldalán áll. Nyilvánvaló képtelenség volna ebből olyan következtetést levonni, hogy a reakció ezt a szocialista Jugoszlávia iránti szeretetből teszi. A nemzetközi ‘reakció törekvései tehát objektive egybeesnek a Jugoszláv Kommunista Szövetség irányzataival. Ez a legfőbb alapja a JKSZ, valamint minden más kommunista és munkáspárt között létrejött konfliktusnak. Gomulka kijelentette, hogy a lengyel párt forró kívánsága, hogy a jugoszláv elvtársak térjenek le erről a helytelen útról, mert semmi sem igazolja álláspontjukat a jelenlegi konfliktusban, eltérőleg az 1948-54-es konfliktusbtól”... Éle sen bírálom a jugoszláv kommunisták álláspontját, mert ez hamis és káros álláspont. Bírálom abban a reményben, hogy előbb vagy utóbb megértik magatartásuk káros voltát” — hangoztatta Gomulka. Gomulka beszédének következő részében arról a propaganda-hadjáratról beszélt, amelyet az imperialista körök Nagy Imre és a több elitéit ügyében hozott Ítélet nyomán elindítottak. Rámutatott arra, hogy ez a propaganda-hadjárat arra irányul, hogy megzavarja az embereket, zavart keltsen a közvéleményben. Különös “szenzációkkal” táplálták a nyugati rádióállomások és a külföldi lapok a közvéleményt, mint amilyenek például az, hogy “Gomulka távozik helyéről” vagy a “LEMP Központi Bizottsága elitélte a Nagy-ügyet, és e kérdésben utasítást küldött minden pártszervezetnek” Gomulka a továbbiakban beszélt Nagy Imrének és társainak bűneiről, adatokkal ábrázolta a magyarországi ellenforradalmat, majd igy folytatta: “Nagy Imre, aki revizionista volt, a néphatalommal szemben ellenséges ellenforradalom növekvő hullámának hatására lépésről lépésre meghátrált az ellenforradalommal szemben, teljesítette a feladatot: tönkretette a szocialista rendet Magyarországon. Kijelentette, hogy Magyarország kilép a varsói szerződésből és segítségért fordult az imperialista országokhoz. Ezek a tények ismeretesek az egész világ előtt.” A Nagy Imre és bűntársai ügyében hozott Ítélet nyomán elindított propagandahadjárattal az agresszív imperialista körök arra törekszenek, hogy nagy zajt keltve más kérdések körül, eltereljék a közvélemény figyelmét az ő veszélyes kalandjaikról. így történt ez 1956-ban is, az Egyiptom elleni agresszió idején a Magyarország körül támasztott propaganda-hadjáratban. Most ismét feszült a helyzet a Közel-Keleten, folytatják az emberiséget veszélyeztető atom- és hidrogénfegyver- kísérleteket, f e 1 f e gyverzik Nyugat- Németországot. így mérgezik meg a nemzetközi légkört, növelik a háborús veszélyt. Ezért csak a hiszékeny embereket vezetheti félre az a reakciós propaganda, amelyet a Nagy- Imre-ügy körül támasztottak. “Ezért mi mindig erősítettük és a jövőben is erősíteni fogjuk szolidaritásunkat és testvéri együttműködésünket hatalmas szomszédunkkal, a Szovjetunióval, minden szocialista országgal — az internacionalizmus, a barátság, az egyenjogúság alapján;’.’
