Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-09-18 / 38. szám
Thursday, Sept. IS, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 12 Értékes dokumentumok Össze kellene gyűjteni az am. magyar munkássajtó fennmaradt emlékeit AZ UJAMERIKÁSOK FIGYELMÉBE! Levelet kaptunk egy ujamerikás honfitársunktól, melynek inditóokaival száz százalékban egyetértünk. Szeretnénk azonban rámutatni a Dienes- fé]e polgári sajtó hazugságaira és ferdítéseire, melyekhez hasonló ferdítések és hazugságok okozták nagyrészben az 1956-os magyarországi eseményeket. Az ujamerikások szemét ez az eset még jobban kinyithatja és még könnyebben felismerhetik azt a hazugsági hadjáratot, amit lapunk ellen e szennylap folytat. Nem hisszük, hogy a levél Írója a Magyar Szóból olvasta volna azt a levelet, melyre utal és amelyet fajgyűlölőnek és meggondolatlannak tart, mivel az aug. 28-iki lapszámunkban megjelentlevél ennek éppen ellenkezőjét igazolja és rámutat mint a levél Írója is mondja —, hogy “a kijött magyarok legtöbbje becsületes, jószándé- ku, akik munkájukból akarnak megélni". Dienes László lapja, e levélből kiszakítva egy részt, próbálta azt meghamisítani, ami régi módszere az ilyen csatornasajtónak. Az aug. 28-i levél Írója védelmére, kel azoknak az öntudatos munkásoknak, akik a magyar hala- dószellemü mozgalomban olyan álláspontot követnek, amely megértéssel és barátságos kézszori- tással közeledik minden becsületes ujamerikás felé. Talán ettől fél a rágalmazó new-brunswicki újság, s éppen ezt akarja megakadályozni, éket verve az öntudatos munkások és az ujamerikások közé. Az aug. 28-i levél Írója egyik mondatában pl. a következőket mondja: “Véleményem az, hogy még akkor is. ha minden idekerült magyar munkás meg volt fertőzve a fasiszta méreggel, a mi feladatunk, hogy e mérget kiirtsuk belőlük és minden lehető1' elkövessünk. hogy visszanyerjük őket a munkások táborába”. “Ha nem teszünk eleget e feladatnak, úgy akaratlanul is együtt működűnk a bószokkal, kik szívesen felhasználják a ‘szabadságharcosokat’ és hasonló elemeket, mint sztrájktörőket és egyéb munkásellenes megmozdulásokban”. Az ujamerikás levelét teljes egészében közöljük, hogy olvasóink okuljanak belőle és lássák, milyen fontosnak tartja a. tőkés osztály szétválasztani és egymás ellen uszítani a dolgozó népet. “Tisztelt Szerkesztőség! Megdöbbenéssel értesültem arról, hogy az u. n. Magyar Szó c. újságukban milyen szélsőséges, ellenséges hangok kapnak helyet, melyek a józan ész szerint lerontják, kisebbítik a lapnak a tekintélyét. A most kikerült kb. 38,000 magyarról van szó. Elfogult, fajgyűlölő meggondolatlan egyének müve lehet az a sajnos újságokban olvasható rágalom: fasiszták, v. embersöpredék ez a 38,000 magyar. Milyen emberek lehetnek azok, akik igv Írnak és milyenek azok, akik ezt ki merészelik nyomtatni. E szavak jelentenék a ‘magyar szót’? Nem! E szavak gyűlöletet, ellenségeskedést szítanak. Ez a lapjuk célja? így csak olyan müveletlenséget terjeszt lapjuk, mint legtöbb amerikai újság! Biztosan tudom, a kijött magyarok legtöbbje becsületes, jószándéku, kik munkájukból akarnak megélni. Magyarok (!), legtöbbje müveit, akik nem fognak eltűrni gyalázkodást olyanoktól, akik ugyancsak magyaroknak vallják magukat. ők vajon miért ártják magukat a most kijöttek sorsába? ők miért jöttek vajon ki? Azt hiszem boldogulni, nem pedig áskálódni a saját fajuk ellen!! Vigyázni, nagyon vigyázni az Írott magyar szókra, hogy műveltséget, szeretetet terjesszen, ne pedig felforgató munkát végezzen, mert igy célját nem fogja elérni. Magyarnak vallom magam, igaz magyarnak és műveltnek, a szocializmus neveltjének, aki tisztában van a kultúrálatlan kapitalizmussal, és tiszteli a szocializmus magasabbrendüségét. Éppen ez kötelez különbnek lenni az amerikai szennviro- dalomtól és az emberiesség, a könnyen meggyőzhető valóság legyen az alapja egy ilyen újságnak. Egy magyar, aki nem ellenség és becsületes magyarnak vallja magát, sok. sok magyar nevében. 'U. i. Lapjukat figyelem s jó munkát kívánok. Várom a fejleményeket, melyeket egyáltalán nem tekintek befejezettnek.” Irta: GERÉB JÓZSEF Az amerikai magyar munkássajtó eredetéről irt cikkemmel kapcsolatban több oldalról is kaptam felszólítást, hogy folytatni kellene az amerikai magyar munkásmozgalom történetének megírását. Ez azonban nem valami könnyű dolog, mert az ily tárgykörre vonatkozó adatok, dokumentumok ’ hamarosan elenyésznek és csak úgy hallomás után, — idős emberek bemondásaira támaszkodva inkább mesét, mint történelmet adnánk. Hogy miért tűnnek el meglehetősen gyorsan a régi mozgalmi kiadványok, azt megvilágítja a következő epizód. Én nagyon is “történelem-tudatos” vagyok, vagyis szeretek egyes fontos dolgokat a jövő történelme számára feldolgozni. Azért, amikor az amerikai magyar munkásmozgalomban igen sokat szereplő Basky Lajos meghalt, úgy gondoltam, hogy a hátrahagyott iratai, könyvei, bros- surái bizonyára sok értékes adatot nyújtottak volna, azért megkértem az öccsét, Basky Ferencet, hogy tanulmányozás céljából szerezze meg nekem bátyjának ilytermészetü hagyatékát. Basky Ferencnek is igen tetszett a gondolat s igy elképzelem, hogy milyen szomorúsággal irta nekem azt a választ, amelynek ez a rhundat vök a gerince: “Nagyon sajnálom, de nem tehetek eleget a kérésének, mert midőn a temetés utáni napon átmentem a Lajos lányához (akivel Basky utolsó éveiben lakott), hogy a bátyám iratait és könyveit magamhoz vegyem, hát azt mondotta, hogy még reggel mindent- elégetett, mert ki kellett pucolni a szobát”. Meggyőződtem aztán arról is, hogy ez nem az egyetlen eset, még csak nem is kivétel, hanem megszokott dolog, hogy amikor az “öreg forradalmár” elhal, sietnek elégetni minden holmiját s még a szobát is kifüstölik utána. Mentsük a menthetőt Ismervén ezt a dolgot, midőn láttam, hogy a Bérmunkást már fel kell adnunk, az* ajánlottam, hogy a lap megőrzött köteteit s minden más kiadványainak egy-két példányát küldjük el valamely magyarországi történelmi könyvtár részére. Ezt meg is tettük. Mindazonáltal egész mostanáig nem kaptam semmiféle biztos értesítést arról, hogy hol és miként helyezték el. Most azonban kaptam az unokaöcsémtől egy levelet, amelynek itt adom az idevonatkozó részét, mert jól tudom, az különösen érdekelni fogja a Bérmunkás volt olvasóit. “Meglátogattam a Széchenyi-könyvtárl s megnéziem ott a Bérmunkás évfolyamait s a többi kiadványait. Ezeket az úgynevezett “zárt gyűjteményben” tartják, ami azt jelenti, hogy a kutatók. Írók. tudósok, stb. részére adják ki olvasásra s a nagyközönség részére általában nem, vagy csak megnevezett céllal. “Az újabb küldeményeket a Történelmi Múzeumban gvüitik, ahol számomtartják a külföldiek magyar irodalmi működését is”. Megjegyzem, hogy a Bérmunkással együtt küldtük el az Abet Ádám hagyatékát is. Annak jórészét az idő már annyii'a megviselte, hogy már én is órák hosszán át ragasztgattam s igy természetes, hogy azokat csak a jelzett módon, vagyis “zárt gyűjteményben” lehet még valameddig megőrizni. Az Abet-hagyatckot azonban én “feldolgoztam” s annak egy példányát, erős vászon-papirra gépelve mellékeltem. A kutató tudós tehát ott megtalálja a fontosabb adatokat és egyben ellenőrizheti, hogy azok helytállók-e. Kérelem Ezek után ugvhiszem egész természetesnek hangzik az a kérelmem, hogy akinek a birtokában vannak még régi amerikai magyar munkáslapok, vagy másféle kiadványok, küldjék el azt nekem (vagy a szerkesztőséghez) s ha feldolgozom, továbbítsuk a Széchenyi-muzeum részére. (Természetesen, aki vissza kívánja, annak visszaküldjük.) így még megmenthetjük azt, ami menthető s az utódoknak sem kell “kifüstölni” az elhalt szobáját. Ezen üggyel kapcsolatban felmerülhet ez a kérdés is: “Hát érdemes ezekkel a dolgokkal ily részletesen foglalkozni? Hiszen a világtörténelem forgatagában mi olyan ici-pici porszemet képezünk, hogy észre sem veszik nyomtalan eltűnésünket?” Erre a kérdésre ezt a feleletet adhatjuk: 1. Sohasem tudhatjuk, hogy a történelemire milyen apróságokban leli meg valamely korszak leghívebb jellemzését. 2. Az amerikai idegen-nyelvű sajtó ismertette leghívebben a porosz-francia és az első világháború közötti (1870—1914) úgynevezett “imperialista” korszak nyomorát, amely megindította az Amerika felé irányuló nagy népvándorlást. 3. Ezek az emlékek mutatják, miként hoztál' ide a bevándorlók a szocialista eszméket, amelyek nélkül a munkásság korlátlan kizsákmányolása vá lószinüleg napjainkig eltartott volna. 4. És szépen mutatják, hogy ha nagyobb népcsoportok idegen területre kerülnek miként ragaszkodnak nyelvükhöz és kultúrájukhoz még ott is. 5. És végre azokon keresztül állapíthatjuk meg. hogy 6—7 évtized alatt milyen különbség fejlődik ki az idegenben fenntartott és a hazai nyelv között. Szóval az ilyen dokumentumok nagy szolgálatot nyújtanak az általános történelem, a munkás- mozgalmi történelem, az irodalom és a nyelvtörténet terein. A Lebadie-gyüjtemény A történelemirás szempontjából oly értékeseik az ily régi kiadványok, hogy azokat számos nagy amerikai egyetem könyvtárai gyűjtik. A radikális irodalomból legnagyobb gyűjteménye van Michigan állami egyetemének (University of Michigan, Ann Arbor, Mich.), amelynek alapját a:;, egykori szocialista állami törvényhozó, Joe Lebadie ajándéka vetette meg. Abban az időben került a könyvtárhoz a pár évvel ezelőtt elhunyt Agnes Inglis is, aki különös érdeklődést mutatott a radikális irodalom iránt. Levelezésbe lépett az Írókkal, kiadókkal s igy sikerült neki ezt a gyűjteményt a tökély esség iger, magas fokára fejleszteni. Én még 1936-ban kaptam tőle az első levelet, amelyben tudatott, hogy az addig tőlem megjelent brossurákat, könyveket, fordításokat, stb. a nevem alatt lajstromozva tartják a gyűjteményben és kért, hogy ami nincs benn a jegyzékben, egészítsem ki és ügyeljek arra, hogy minden további kiadványunkat gondosan küldjük a gyűjtemény részére. Agnes Inglis természetesen minden olyan szerzővel igy tett, akinek a nevével többször találkozót' akár az angol, akár az idegennyeívü sajtóban s ezzel érte el azt, hogy a “Lebadie Collec- ■ tion” olyan nagyhírű lett. Noha gondosan teljesítettem Agnes Inglis (majd az utódja) kívánságát, mégis úgy vélem, hogy az idegennyeívü. — de különösen a magyar sajtó termékeknek a “Lebadie Collection” csak egy nagy, nyugodalmas , örökös temetője lett. Mert amig a magyarországi múzeumokban vagy könyvtárakban csupa kíváncsiságból is bele-belc- nézhet valaki, itt, idegennyeívü tudósok és kutatók között aligha. Ezért ajánlom azt, hogy ami kevés ilyen emlék még megmaradt, küldjük haza a már említett budapesti könyvtárak részére. Lehet ugyan, hogy a Lebadie Collection sok értékes információt nyújtana nekünk is az itteni magyar mozgalom és sajtó történetének megírásánál, ha hozzáértő ember elmenne oda és átnéz- né a gyűjtemény magyar részét. Ugv tudom, hogy a külmunkatársak közül ketten azon a vidéken laknak. Jó szolgálatot tennének. ha felkeresnék q I.ebad;e CoUsctiont s jegyzeteké készítenének. Különösen homályos az 1897-1912 évek mozgalma és sajtója. Azokra az évekre esnek Sorpogyi Mihály, K. Szabó József, Basky Lajos, Bolgár Elek és Bárd Imre szerkesztő működései. Ezekről kellene magállaoitani, hogy mikor és mit szerkesztettek s azt hol adták ki. Miután az “Előre” mint nanilao 19'2 o’tóber hóban jelent meg. attól kezdve több adagunk maradt s úgy a mozgalomról, mint a sajtóról világosabb képet tudunk adni.
