Amerikai Magyar Szó, 1958. július-december (7. évfolyam, 27-52. szám)
1958-09-18 / 38. szám
JAMERIKAI MAGYAR SZÓ, Thursday, Sept. 38, 1958 Vissza sírja szüKőföidjét “Magam sorsáról is Írok” Tisztelt Szerkesztőség! Érdeklődéssel olvastam az Amerikai Magyar Munkásmozgalom kezdeti történetéről szóló cikket s szeretnék hozzájárulni néhány adattal. Igazán sajnálom, hogy igen sok dologra PONTOSAN nem emlékszem, márpedig jól tudom, hogy az ilyen feljegyzéseknél milyen nagy szükség van a szereplő egyének neveire és a felsorolt események pontos dátumaira. Persze nem jegyeztem fel a dolgokat, -— amit most eléggé sajnálok, — pedig sok mindent láttam 1905 február hava óta, amikor Amerikába érkeztem. Ugyanaz év július havában Cleveland városba mentem, ahol, mint igen sok más magyar bevándorló, én is a Kuntz Tivadar fa-megmunkáló gyárban kaptam munkát, ahol napi 10 órai munkáért 1 dollár és 25 cent fizetést kaptam. Erre a munkára Spetli Sándor nevű, már régebbi bevándorló vitt be, aki egy Varga nevű asztalossal együtt az ottani Socialist Labor Party (SUP) magyar csoportjának volt a vezetője. Én természetesen nem voltam megelégedve a keresettel és javítást kértem. Erre a munkavezető odahívta! Spetlit és rámutatott: “Látod, ez az ember már itt dolgozik két éve és most $1.50-t kap naponta. Ha te is itt dolgozol két évig, te is kereshet el másfél dollárt”. Nem ültem fel a kecsegtető ajánlatnak, otthagytam a magyarokat annyira kedvelő Kuntz gyárat. Szerencsém volt, mert egy olyan műhelyben, ahol antik bútorokat javítottak, kaptam munkát, méghozzá 2 dollár fizetéssel napi 9 órai munkáért. Ha jól emlékszem, abban az időben P.asky Lajos volt a Népakarat szerkesztője s Clevelandba is eljött szervező kőrútjában, ott az említett Varga óknál lakott. A gyűlésre én is elmentem, gondoltam Baskytól megtudok egyet-mást az itteni mozgalomra vonatkozólag. De mihelyt feltettem bo7zá az első kérdést, arra igv válaszolt: “Maga ehhez ugv sem ért!” Ez a felelet annyira bántott, hogy sarkon fordultam, otthagytam a gyűlést, de otthagytam az SLP-t is. Két év múltán (1906) Chicagóba mentem és ott dolgoztam egy darabig. Ott már beléptem az American Federation of Labor (AFL) famunkások cseh-nyelvü osztályába, mert akkor még magyar osztály nem volt. A következő évben Californiába költöztem. A magyarok között itt megint csak az SLP-tagok- kal találkoztam, akiknek a vezetőjük akkor bizonyos Kardos Nándor nevű, — ugyancsak asztalos, — munkás volt. Én azonban nem éreztem jól magam köztük, nem tudtam közéjük elegyedni. Szerencsére hamarosan, — úgy ’908 vagy ’909 kerül — megalakult itt a Munkás Betegsegélyző és Önképző Szervezet osztálya, amelynek aktívabb tagjai a még ma is élő Rondzik Ferenc, továbbá Szabó József, Farkas Gábor és Horn Péter voltak. Ezekkel áztán megbarátkoztam, közéjük elegyedtem, a sajtójukat támogattam, eszméiket Iiugamé’ á “:ettem és mind a mai napig támogatom, amint azt szerény tehetségem és körülményeim megengedik. Bikfalvi Miklós Szerkesztői üzenet Domonkos János, ujameríkás munkástársnak: S eptember 4-iki levelében foglaltakra a követbíz két válaszolhatjuk: Amikor a munkás munka nélkül van és nem fizet társadalmi biztosítási járul-kot. az öregségi nyugdíj kiszámításánál ez leronthatja az átlagot. Kérheti azonban, hogy a nyugdíj kiszámításánál a legrosszabb 5 évet hagyják ki, habár ezt rendszerint minden kérés nélkül megteszik. Az előrehaladott korú munkás munkanélküliség esetén nem fizetheti a társadalmi biztosítási járulékot. Ezt csakis az üzletember teheti meg. Kereskedelmi vállalatnak minden esetben fizetni kell társadalombiztosítási járulékot. Tisztelt Szerkesztőség! Pártolom Kozma Dénefe kanadai farmer indítványát, hogy az öreg, régi, vagy nem olyan régi Magyar Szó olvasóknak lejárat után három hónappal állítsák le a lapot, ha értesítés után sem válaszol és nem fizet. Mert nagyon sok öregnek, aki már elmúlt 70, 75, vagy 80 éves, az elméje kezd gyöngülni, nem érdekli semmi és a családja nem olvas magyar újságot. Tudom ezt a saját családomról. Az én részemre se küldjék a lapot, ha lejárt és három hónapig nem újítom meg az előfizetésemetAz ujamerikásokat nagyon sajnálom, már azokat, akiknek nem tapad vér a kezéhez, mert ott hagyták a magyar dalt, a magyar zenét, beszédet, szokásokat. Itt sohasem lesznek vígak, boldogok. Én tudom, mert már 46 éve itt vagyok és a lelkem még most is visszasírja szülőhazámat. A. D. Csak összefogás segíthet Az alábbi levélrészletet egy new-jerseyi olvasónknak Budapestről kapott leveléből vettük ki. Kedveseink! Világosan látják ott a helyzetet, mert még csak borzalom is rágondolni, hogy milyen világégés, emberirtás lenne, ha a haladó erők nem tudnák lefogni a háborús spekulánsok kezét. Mi mégis bízunk, bár a kilátások kétségkívül nem a legjobbak, de úgy érezzük, hogy a szovjet politikusok helyesen közelednek minden nyugati államhoz, hig gadt. józan politikát folytatnak és óvják saját népeiket a pusztulástól. Ez nem is csoda, hiszen olyan sok embert veszítettek már a fasiszta támadók jóvoltából. De egyben óvják a világ valamennyi egyszerű emberét is. Válóban csakis a nemzetközi összefogás segíthet és mi úgy látjuk, hogy ami jelenleg az arab országokban folyik, az inkább a mi táborunkat erősítik, mint az imperialistákét. Nálunk a belső helyzetre jellemző, hogy bizonyos nyugalom van. Nem mondjuk és nem hisz- szük, hogy a reakció és a felvilágosulatlan dolgozó nem bízik a régi rend restaurációjában, s nem mondhatjuk sajnos, hogy nálunk már nem sikerül egyetlen munkást sem félrevezetni a reakciónak. Az bizonyos, hogy sok disszidált magyar, vagy höbőrgő melós vált azóta kommunistává, épnen a tapasztalatok alapján. De még sok konkoly van, amelv a kristály búza közé keveredett és ennek megtisztítása nehéz feladat, s néni is egyik napról a másikra történik. Kiirtása nem volna jó módszer. Sok idő szükséges tehát ahhoz, hogy ezek a fejlődést gátló körülmények nálunk is, máshol is elsorvadjanak. Erre azonban minden reményünk meg lehet, mert ha egy kis történelmi visszapillantást teszünk és arra gondolunk, hogy a Szovjetunió 40 év alatt hogyan formálta át társadalmát, hogyan váltak a szocialista haza építőivé még' a régi értelmiségi rétegek is, akkor azt mondhatjuk, hogy minden csak az idő kérdése és mi is fogunk eredményeket elérni ezen a téren is. Magunkról csak annyit, hogy a fiamat nem vették fel az egyetemre. így nem mondhatják a rossz nyelvek, hogy ime a kommunisták gyermekeit veszik csak fel Magyarországon az egyetemekre. Ugyanis a felvételi vizsgán nagyon izgatott volt és igy nem tudta azt nyújtani, amit egyébként tudott volna, hiszen az érettségit kitünően tette le. Nem baj, dolgozik tovább és megbecsülik. Szeretettel : Ilonka és családja KÜLÖNLEGES FEGYVEREKKEL látták el a párizsi taxisofőröket a rablótámadások elhárítására. A fegyver egy buzogányfejben végződő acélbot, amelynek az ütése rendkívül “hatásos” és a beépített elektromos készülék egyúttal megszólaltatja a gépkocsi szirénáját is. Tisztelt Szerkesztőség! Egy ujamerikás honfitárs nemrégen megjelent levelében az állt. hogy “változatlanul szocialisták vagyunk” és “ha demokratizálódik a helyzet, hazamegyünk”. — Azt kérdezem, hogy ha változatlanul szocialisták vagyunk, akkor miféle demokratizálódásra kell még várni? Tudtommal éppen azzal demokratizálódik a helyzet, hogy felszámolták az ellenforradalmat és megvédték a népköz- társaságot, teljesítik a nép akaratát és éppen ezért a népköztársaság megszilárdult, s ma erősebb, mint valaha. Ha változatlanul szocialisták vagyunk, akkor mitől kellene még tartanunk? Vannak még másfajta szocialisták is, az úgynevezett szociáldemokraták. Csak talán nem efajta demokratizálódásra gondolt a tisztelt honfitársam? Ezekből már elegünk volt. Sokakról már számtalanszor kiderült, hogy a tőkésosztályt támogatják és a munkásosztályt elárulják. Itt van Guy Mollet, meg a napokban olvastam a franciaországi Marseilles polgármesteréről, aki szociáldemokrata létére elárulja a francia munkásosztályt és De Gaulle fasiszta törvényjavaslatát támogatja. Egy másik levélre is válaszolok, amely az aug. 28-i lapban jelent meg az ujamerikások kénléséről, L. I. aláírással. A levéllel teljes mértékben egyetértek, csak azt kifogásolom, hogy azt Írja, hogy egyesek csak szorult helyzetben vallják magukat szocialistáknak s ha már í'osszul megy nekik, akkor jönnek hozzánk tanácsért. Ha már jól megy soruk, ha telik uj házra, meg bankbetétre, akkor hátat fordítanak és közömbösök, vagy reakciósok lesznek. Az ilyeneket mindig megvetettem, mert nem megbízhatók. Többre becsülöm az olyan egyént, aki még felvilágosulatlan, de amikor hozzánk csatlakozik, akkor hü marad a szocialista eszmékhez, bármilyen anyagi helyzetbe is kerül időközben. L. I. azt is irja, hogy “az amerikai munkás- osztály nem osztálytudatos”. Szerintem a mi feladatunk, hogy felébresszük őket, nekünk, munkásoknak kell megmagyaráznunk, hogy hol van a helyük. Meg kell velük értetni, hogy csak egyesített akaraterejükön múlik, hogy még szebben és boldogabban élhessenek. Tudniok kell, hogy mi is az a szocializmus. Olvassanak halajdószelle- mü újságokat, amelyek tanácsot és felvilágosítást adnak az egységfrontban való tömörülésre. Meg kell magyarázni nekik, hogy jogaikat ki kell hajolniuk, mert a tőkés osztály nem fogja azt önként, tálcán feléjük nyújtani. Tömöríteni kell őket a Szakszervezetekbe, mert itt Amerikában ez az egyetlen olyan szervezet, amely a munkások ügyeiért — a kisebb hibáktól eltekintve — síkra száll. Természetesen sokan elolvassák az újságot, de semmi komoly tevékenységet nem fejtenek ki, pedig nekünk, haladószellemü munkásoknak kell a munkát elkezdeni, mert a felvilágosulatlanok nem fogják elvégezni azt. Ne hozzunk szégyent tehetetlenségünkkel az utókorra. Befejezésül annyit, hogy néha-néha Írjanak az olvasók munkaviszonyaikról, sorsukról, az elért eredményekről, mert csak úgy tudunk igazán tiszta képet alkotni. Egymás gondolatait kicserélve, eredményesebb munkát végezhetünk a magam sorsáról is irok, hogy lejárt a munkanélküli segélyem ideje, pénzt már nem kaptam. Kétségbe esésemben egy étteremben szereztem munkát 24 dollár lefizetésért. Éjjel kell dolgoznom, 12 óra hosszat, igy nincs időm a művelődésre, mert mire hazaérek, hulla vagyok. Három heti ott-tartózko- dásom alatt öten hagyták ott a munkát, ki két napig, ki egy hétig bírta ki. A rengeteg tányért el kell mosni, 3 zsák krumplit kell megtisztítani és kisütni, az összes helységeket fel kell mosni, le kell súrolni az összes konyhai asztalokat és sok más apró munkát kell elvégezni. S mindezeken felül még egy dolláros órabért sem kapok, mert 72 órát dolgozom hetenként és csak 60 dollárt kapok érte. Igaz, hogy kosztot is adnak, de mégis éhezem. Ugyanis nem szeretem a húst, akárcsak EHN munkástársam. Már Magyarországon is tudtam erről, de itt ebben az országban egy magányos embernek nehéz dolga van; bármely étterembe megy, nem tud olyasmit enni, amiben ne lenne hús. Szeretném, ha a szerkesztőségen keresztül EHN munkástárs tanácsot adna erre vonatkozóan. Anti, ujamerikás OLVASSA A MAGYAR SZÓT? SZEREZZEN MÉG EGY OLVASÓT! j ^e/Je/efC a Tzes/CeJttá/iűz Az ebben a rovatban kifejtett neze- | Olvasóink í tek nem szükségszerűen azonosak I a szerkesztőség álláspontjával j fl közügyekhez f V Azok a régi jó idők
