Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-05-22 / 21. szám
10 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, May 22, 1958 HÍREK WASHINGTONBÓL EISENHOWER ÉS A POLGÁRI JOGOK Robert S. Allan, a N. Y. Post washingtoni levelezője arról irt jelentést, hogy Eisenhower elnök megbeszélésre szándékszik hívni a U. S. Steel elnökét Roger Blough-t és az acélmunkások vezetőjét David McDonald-ot. Arra akarja sürgetni őket, hogy tartózkodjanak a közeljövőben az ár- és béremeléstől. ' Az 1956-ban megkötött munkaszerződés alapján az acélmunkásoknak ez év júniusában kb. 20 cent órabérjavitás jár. Az acéltársaság ragaszkodik ahhoz, hogy ezt csak úgy adhatja meg, ha az acél árát tonnánként 5—10 dollárral felemeli. Az elnök az acéliparban a jelenlegi béreket és árakat azért akarja rögzíteni, mert gazdasági tanácsadói szerint ez az egész országban lendíteni fog az üzleti helyzeten. Az elnök tanácsadói a Wall Street hangadói. Tanácsaikkal nem a nép munkanélküliség okozta nyomorán, hanem a nagy üzleten akarnak segíteni. A tanácsadó bizottság a kereskedelmi minisztériumnak egy szerve és 100 tagból áll, akik mind a nagyüzlet vezető emberei. Nem is lehet tőlük mást elvárni, mint azt, hogy. tanácsaikkal elsősorban az üzleti érdekeltségeket fogják szolgálni. Mi nem látunk üzleti fellendülést olyan intézkedésben, amelyben a munkások bérét rögzítik, holott az már eddig sem volt elégséges ahhoz, hogy szükségleti cikkeiket beszerezhessék vele. Hiszen évek óta az árdrágulás egy állandó folyamat és még a kereslet csökkentésével sem állt meg. Pedig ez a kapitalista kereskedelem egyik oszlopos tétele. Ami még a kapitalista termelés megismétlődő depresszióban sohasem történt meg eddig, a jelenlegi munkanélküliség azt a csodálatos jelenséget tükrözi vissza, hogy á közszükségleti cikkek árai feltartóztatlanul egyre emelkednek. Ezen csodálatos jelenség nem égi tünemény, íiem megmagyarázhatatlan erők munkája, hanem nagyon is emberi erők teljesítménye. Olyan embereké, akik az országunk gazdasági gépezetét kontrollálják. Ez a hatalom már oly sziik kör kezében van, hogy az árakat minden versengés ve- .szélye nélkül maguk állapítják meg. Ha csökken az üzleti forgalom, akkor csökken a haszon is. De mivelhogy a kapitalista rendszer, profitrendszer, a célkitűzés az, hogy a profiton ne legyen csökkenő változás. A rendszer csak akkor életrevaló és egészséges, ha fenn tudja tartani a profit felfelémenő változását. A rendszer őrzőjének, a kormánynak is az a kötelessége, hogy erre vigyázzon. Tehát ha kevesebb az üzlet, a profit nagyságát az árak emelésével biztosítják. Két évvel ezelőtt, amikor azacélipar és a szak- szervezet között a munkaszerződés létrejött, a csekély béremelést már akkor az acélárak emelése kisérte. David McDonald hiába tiltakozott akkor és hiába kért kongresszusi vizsgálatot annak megállapítására, hogy az acélipar van olyan jó pénzügyi helyzetben, hogy az acél árának emelése nélkül is adhat munkásainak béremelést. Vizsgálatot nem rendelt el a kongresszus, az acél árának emelése kihatott az egész gazdasági életre és más iparcikkek árának emelkedését vonta maga után. A nagyipar, mely gazdagságát a munkásság munkájának kizsákmányolásával szerezte meg, a gazdasági hanyatlás terheit is a munkásság vál- * laira akarja helyezni és a munkásosztály további elszegényitésével és nyomorának növelésével akarja saját hasznát továbbra is biztositani. Az automáció csökkenti a munkás szükséglet számát, de emeli az ipar profitját. A. megmaradt munkásokra hárul a többtermelés feladata, a munkamódszer változtatásával és gyorsításával. A szakszervezeteknek a munkásság érdekeinek szempontjából kell a gazdasági hanyatlás problémáival foglalkozni. A munkásosztálv elszegényedése és az iparból való kiszorítása ellen azzal kell felelnie, hogy a rövidebb munkahetet és az életszínvonal emelését tűzze ki harcainak céljául. A munkásság vásárlóképességének emelése, jobb fizetés biztosításával, a munkahét megrüvi- • ditésével, a közszükségleti cikkek árai kiegyensúlyozásának biztosításával nagyobb hozzájárulás lesz az üzleti fellendüléshez és az életszínvonal emelkedésének nagyobb rétegekre való kiterjesztéséhez. mint a jelenlegi állapotok rögzítése. A természet törvénye szerint megállás nincs csak állandó mozgás. A rögzítés gát lenne az előrehaladásban, következetesen a visszafejlődést _ segítené elő. Keserű és elégedetlen megjegyzések követték Eisenhower elnök egy kijelentését, amit az Országos Néger Hírlapkiadók Szövetségének múlt héten megtartott konferenciáján tett. 350 néger közéleti vezető előtt megtartott beszédében főleg a polgári jogokról és faji üldözésről fejtegette véleményét. Elitélte a létező faji és másféle megkülönböztetéseket. “Ezt a helyzetet minden amerikai polgár saját problémájának kell, hogy tekintse s felelősséget kell éreznie azért, hogy az egyenlő jogok nincsenek országszerte betartva”, mondotta Eisenhower. Azután azt ajánlotta néger hallgatóinak, hogy “... türelemre és béketürésre van szükség ... az emberi problémák megoldásához. Azt mondom, hogy a törvény sohasem fog olyan problémákat megoldani, melyeknek gyökere az emberek szivében és érzelmeiben van.” LITTLE ROCK PÉLDÁJA Úgy a néger, mint a zsidó kisebbségek vezetői körében tiltakozás volt a visszhangja az elnök kijelentésének, mely homlokegyenest ellentétben van a Little Rock-i helyzetben tett intézkedésével. Oda — egy kis tétovázás után — katonaságot rendelt ki tavaly, hogy fékezze a fajgyűlölők terrorját, s érvényt szerezzen az ország iskolai-beolvadási törvényének. A konferencia további folyamán egyik néger vezető a másik után fejezte ki felháborodását azon kitétel ellen, hogy törvénnyel nem lehet megállítani a faji megkülönböztetést. Thurgood Marshall, az NAACP országos néger szervezet jogtanácsosa szerint: “A Dél egész faji felépítménye törvényen alapul. Nem egyéni akarat von válaszfalat fehér és néger közé. Tehát a gátakat is a törvénynek kell eltávolitania.” “Könnyű türelmet kérni, de amikor fojtogatják az embert, akkor nem türelemre van szükség.” William H. Hastie, szövetségi biró azt mondta. “semmilyen társadalom sem lehet türelmes, amikor törvényeit megszegik.” Dr. Paul Cooke, az Emberi Jogok Amerikai Tanácsa igazgatója szerint az elnök az utóbbi hat évben sokat tett ugyan az életlehetőségek kiterjesztésére a néger nép részére, de “eszébe akarom juttatni az elnöknek, hogy az 1952-es választási kampány alatt tett Ígéretét nem tartotta be. Megígérte, hogy gyülésezni fog a déli államok kormányzóival, hogy rávegye őket olyan törvények létesítésére, melyek az egyenlő munkaalkalom jogát a néger népre is kiterjesztik. Ezt nem tette meg, de még megtehetné a következő két év folyamán.” A gyűlés haragját még Mitchell munkaügyi miniszter sem tudta lecsillapítani, amikor minden gyermek egyenlő művelődési jogát hangoztatta. Sőt még olajat öntött a tűzre azon kijelentésével, hogy “a polgári jogokat hangoztató szervezetek felelősek azért, hogy a kongresszus egy gyenge Polgári Jogok Törvényjavaslatot fogadott el tavaly, mert nem folytattak következetesebb harcot érte”. A washingtoni NAACP osztály vezetője erre haragosan közbeszólt: “Ez nem igaz.” FAJI ÜLDÖZÉS ÉS NIXON A Miamiban gyülésező Amerikai Zsidó Kongresszus rámutatott arra, hogy az országunkban létező faji és kisebbségi üldözések nagyban hozzájárultak ahhoz a fogadtatáshoz, amelyben Nixon alelnök délamerikai útjában részesült az ottani országok néptömegei részéről. Terror Little Rock-ban — amit több helyen szemére vetettek Nixon-nak — a zsidó és néger intézmények ellen délen elkövetett gyakori bombázások, és más fajellenes megnyilatkozások, nem segítik külföldi politikánkat, volt a kongresszuson kifejtett vélemény. így nyilatkozott Dr. Israel Goldstein, a Jewish Congress vezetője, Joachim Prinz, newarki rabbi, Dr. Martin Luthe? King, alabamai néger lelkész és mások. Eisenhower elnök álláspontját a faji probléAz elnöknek olyan tanácsra volna szüksége, amely nem rögzítené, hanem megváltoztatná azokat a gazdasági erőket, amelyek depressziókat, nyomort, drágaságot, visszafejlődést idéznek elő és amelyek a kiutat csak a háborúkhoz vezető ösvényen találják meg. mák megoldásáról, valóságos veszélynek bélyegezték. Dr. King azt mondta, hogy nem lehetünk elsőrangú nemzet addig, mig másodrangu polgáraink vannak. A gyűlésen tartott beszédében kijelentette, hogy: “Amerikában ma is vannak Hitlerek úgy a magasabb, mint az alacsonyabb pozíciókban.” Isaac Toubin, a Jewish Congress ügyvezető igazgatója évi jelentésében Eisenhower elnök vezetőképtelenségét kritizálta, mely úgy a polgárjogok terén, mint a középkeleti külpolitikájában megnyilvánult. VIGYÁZAT! — VESZÉLYES Nem is tudjuk elképzelni, hogy milyen fenyegető veszélytől mentette meg az amerikai munkásosztályt Dr. Erich Fromm, pszicho-ana- lista és iró. A tétlenség idegbomlásztó és ha- lálbakergető. .. nos, ha nem is halálbakergető, de legalábbis a lélelkkutató orvosok rendelőtermeibe vezető unalmától. Ne értsék félre kérem, nem a munkanélküliség okozta tétlenségtől félt bennünket az emberiség e jótevője, hanem attól a tétlenségtől, amit egy 20 órára leszállított munkahét veszélye rejt magában. E messzire előrelátó — mert hát hol vagyunk mi attól — figyelmeztetést egy konferencián tette meg a jeles orvos, amit a Fund for the Republic (Ford alapítvány) hivott össze és amelyen a munkásság, a gyárosok és a közösség (?) képviselői tárgyaltak a “munkásság és a szabad társadalom”viszonváról . Feltételezhető, hogy Dr. Fromm kárörömmel gondolt arra, ha nem is mondta ki, hogy ez lesz a veszte a “nem szabad” társadalomnak, mert azok észszerütlenül állandóan a rövidebb és rövidebb munkahét felé irányítják terveiket, anélkül, hogy tudnák, hogy az milyen veszélyt rejt magában. Dehát milyen veszély fenyeget bennünket? Nem jelentették, hogy ez a konferencia tényleg a 20 órás munkahetet ajánlotta-e a munkanélküliség nyomorának enyhítésére, vagy Dr. Fromm figyelmeztetése elejét vette ennek a veszélyes irányzatnak. A dolog világos. A munkásnak annyi szabad ideje lesz, hogy nem fog tudni mit csinálni vele és ez a helyzet okvetlenül idegletörésre fog vezetni. A bajt még tételezi az, hogy az országban nincs elég idegorvos mondta Dr. Fromm. Hát ez bizony komoly probléma. Mert félő, hogy az automáció meg más ipari fejlődés tényleg szükségtelenné teszi a hosszú munkahetet. Négy óra alatt is elvégezzük majd azt a munkát, ami most 7—8 óláig tart és akkor mit csinálunk a nap többi óráiban? És hogy milyen komoly a probléma, azt akkor is láthatjuk, ha figyeljük a sok millió munkanélkülit. Olyan lehangoltan járnak-kelnek, réveteg szemekkel, mintha keresnének valamit (talán munkát?) arcuk szomorú, gondterhelt és az ütjük körben-körben a segély irodától a munkaelhelyező irodáig, onnan a gyárkapuig vezet és vissza. Igazán azt a benyomást keltik, hogy nem tudnak a szabad idejükkel mit kezdeni. Mellékesen megjegyezve a kenyérkereset idejét a kenyérgondok foglalták el.* Lehetséges-e, hogy ez bántja őket? Dehát miért fél úgy Dr. Fromm? Miért nem gondol arra a sok gazdag léhütőre (ez is foglalkozás?), akik sohasem dolgoznak és mégsem őrültek meg. Legalább is nem olyan arányban, mint elvárná tőlük az ember. Van ám olyan vélemény is, mely szerint a munkásság, mely már évezredek óta huzza az igát, megérett - egy kis jólmegérdemelt pihenésre. És amikor ezt elnyeri, akkor gondoskodpi fog arról is, hogy jól töltse a szabad idejét. Dr. Frommnak más a véleménye. Szerinte a munkás a, “tömegember, aki hajlandó a bürokratikus hálózat intézkedéseinek alávetnj magát, feltéve, hogy abban az illúzióban ringatódzhat, hogy ő “szabad” és minden úgy történik,'ahogy ő akarja.” “Mindannyian igyekszünk időt spórolni. És ha már megvan, akkor megzavar bennünket és igyekszünk valamivel agyonütni. Ilven embernél keressünk gyógyulást? Hiszen az ő gondolkodására is rányomta az idő a bélyegét -— az öldöklést.
