Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-03-27 / 13. szám

Thursday, March 27, 1958 l , I££ ' il’St&Lfl. , v>u<-."i Ú *i a AMERIKAI MAGYAR SZO ».w jiAfimun LAiiuijiuiM JA .4 BUDAPESTI NÉPSZAVÁBÓL: EZER CSALÁD TOLVAJAI OSZLASSUK EL A FÉLREÉRTÉST: a tolva­jok nem besurranás utján hatoltak be ezer lakás­ba. Hanem elloptak ezer lakást, falakkal, vízcsa­pokkal, ablakokkal, ajtókkal, padlóval és tetővel együtt. Ezer lakást — egy egész városnegyedet. Egyetlen negyedév összesítő adata ez, de ko­rántsem teljes. 1957 harmadik negyedében az ezer lakás felépítésére elegendő 130,000,000 fo­rintot az az összeg adja ki, amely az ügyészség által üzemi lopások miatt indított eljárások érté­kéből származik. Hol vannak még a le nem leple­zett tolvajlások és azok az ügyek, amelyek csak 1958-ban kerültek vagy kerülnek a birói pulpitus elé? A lakáshivatalok ezernyi aktával küszködnek és minden akta mögött lakásra váró és jogosan igénylő családok, kisgyerekek, öregek, betegek sziluettje sötétlik. Kevés a lakás. Az okok köz- .smertek: az iparosítás a városokba vonz, a fiata­lok korábban nősülnek, megnőtt a természetes szaporodás, meghosszabodott az életkor. ÉS AKKOR JÖN AZ ÜZEMI TOLVAJ, fölé­nyesen mosolyog a közös gondokon és — sokszo­ros előlegeket vesz a maga számára a jövőből. Ha egyetlen ember lopta volna el ezt az összeget, a társadalmi tulajdon különösen nagymértékű megkárosítása miatt talán sokévtizedes bünte­tést szabna ki rá a bíróság. A 130 millió, az ezer lakás ára azonban nem egy zsebbe került és a kis “szájrézók” hónapokat kapnak. A 130 millió azonban ettől nem lesz kevesebb! Mostanában sokat foglalkozik a társadalom a közösség tolvajainak ügyével, de ebben a foglal­kozásban — akár felszólalások, akár levelek for­májában történik is, sok az elnéző mentegetés. “Élni kell” — mondják — és kimondva vagy gondolatban hozzáteszik: élni csak lopásból le­het. Igaz, hogy nem mindenki keres jól? Igaz. Igaz, hogy sokan megélhetési nehézségekkel küszköd­nek? Igaz; sok kereseti kategóriában elkelne a magasabb fizetés és ha az ország lehetőségei megengedik, nemcsak aktivan dolgozók, hanem a régi nyugdíjasok helyzetér; is előbb-utóbb javí­tani kell. De mivel? A gyárak anyag- és szer­számkészletének, a béreket és nyugdijakat fizető állam pénzének eltulajdonításával? A saját szek­rényükből lopnak azok is, akik azt hiszik: igy le­het jobban élni. Az ezer lakást azonban — hogy a kiragadott példánknál maradjunk — jórészt, sőt nagyobb­részt nem a legalacsonyabb keresetűek lopják el. Az üzemi tolvajok, az orgazdaságtól és a lopott anyagból jó haszonhoz jutó, könnyű lelkiismeretű maszek szállítói mindenekelőtt és alapjában nem az üzemek törzsgárdájából, nem a “város pere­mén” nemzedékek óta meggyökeresedett munkás­családokból kerülnek ki. LUMPOK, MUNKAKERÜLŐK, a könnyen szerzett és könnyen repülő pénz rabjai, a tény­leges munkától mindig irtózó, a burzsoáziából a gyárba került és külsőleg egyszeriben munkássá Vedlett exurak a “személyi bázisa” az ezer lakás lefecsérlésének. Hogy nemcsak az ő kezük­höz tapad nyersanyag, gépalkatrész, szerszám ? Ez kétségtelen. Lopnak és fusiznak elvétve olya­nok is, akiknek apja, nagyapja talán a vérét, egészségét, szabadságát áldozta a gyár tőkés gazdái elleni harcban. De az üzemi lopás szelle­mét nem ők vitték a gyárba. Kinek érdeke, hogy az országban olyan szel­lem terjedjen el, amely fittyet hány a közös tu­lajdon védelmére, olyan közfelfogás, amely sze­rint az a tiéd, amit elviszel? Valamikor, nagyon régen — azaz a mai munkások szüleinek fiatal­korában — Csepelén mindenki tudta, hogy az öreg “báró” Weiss Manfréd a nagy, repülőgéptől a gombostűig mindent gyártó kombinát ura, nem restellt lehajolni egy csavarért vagy egy darab jóminőségü külföldi szénért. Elképzelhető, ponto­sabban emlékezetes, milyen buzgalommal vigyáz­tak a kisebb weissmanfrédok is a maguk vagyo­nára. Minden csavarra. Hogy mennyire vigyáz­tak a gyári szarkákra, akik pedig akkor még arra is hivatkozhattak, hogy “elvégre a kapita­listától lopok!” DE A MUNKÁSSÁG LEGJOBBJAI akkor sem loptak. És azért sértik és alázzák meg az egész munkásosztályt azok, akik olyan könnyedén visznek ki ezer lakást — a gyárkapukon. De kitől viszik el ? Az egész néptől, amelynek sok minden­re volna szüksége, és amelynek annyira kellene takarékoskodnia minden csavari’al és minden da­rab szénnel. Jobban, mint Weiss Manfrédnak! A gyárkapuk ügyes csempészei talán nem mind tudatos megkárosítói az egész munkásosz­tály ügyének. De hogy megkárosítják, az bizo­nyos. Némelyek arra hivatkoznak: “Mit vacakol­nak annyit azért a néhány forintnyi értékért, amikor ennél ezerszerte nagyobb összegek men­tek el elhibázott tervekre, félbehagyott beruhá­zásokra?” Ki tagadja a pazarlást? Józan ésszel senki. De az, hogy a régi vezetés hibájából sok millió füstbe ment, nem indokolja, hogy ma ap- ródonként újabb milliókat hordjanak ki egyesek a gyárkapun. A lényeg nem is ez. A lényeg, hogy minden ellopott fillér és minden elpazarolt millió az épülő lakások, iskolák, óvodák, kórházak, a karbantartásra szoruló országutak, a több víz­vezeték, a jobb világítás, a holnaputáni motor- kerékpárok és sportpályák és a televízió rovására megy. IGY VÁLNAK AZ EZER CSALÁD TOLVA­JAI — kilencmillió lakos tolvajaivá. És igy kell néznünk ügyüket. Nemcsak a bíráknak és nem­csak a társadalomnak. Saját maguknak is, ha valóban gondolkodni akarnak afelől: kitől lop­tak tulajdonképpen? Baktai Ferenc * ban. CEGLÉDEN MEGÁLLAPÍTOTTÁK: Ml OKOZZA A GUTAÜTÉST A KAJSZI-BARCKFÁKNÁL Gutaiités.Ezen a néven ismerik a gyümölcs- termelők azt a hirtelen bekövetkezett pusztulást, ami a kecskeméti barack hazájában évek óta nagymértékben tizedeli a kajszi barackfákat. Vannak olyan esztendők, amikor a Mirabolán alanyra oltott kajszi barackfák közül 12—13 százalék szárad ki, s a termelők ezideig tehetet­lenül állottak a kétségbeejtő pusztulással szem­ben. Ellenállóbbak a szilvafába oltott csemeték Mi az oka a gutaütésnek? S hogyan lehet elle­ne védekezni? Erről beszélgettünk Nyújtó Fe­renccel, a Duna-Tiszaközi Mezőgazdasági Kísér­leti Intézet ceglédi osztályának vezetőjével. — Mindenekelőtt el kell mondani, hogy a pusztulás nem jellegzetesen Duna-Tiszaközi prob­léma. Ez kivétel nélkül minden országot érint, amelyben kajszibarack termesztés folyik — mondja a kutató. — Mi azonban nem várhatjuk meg, hogy mások kaparják ki számunkra a sült gesztenyét, éppen ezért széleskörű kutatást foly­tatunk. hogy feltárjuk a bajok okát, ami bizony nem is olyan könnyű feladat. Egyet máris meg­állapítottunk és ezt jó ha számontartja minden kajszibarackfát telepitő gyümölcskertész és ter­melő. A kajszibarackfák sokkal edzettebbek lesznek, ha szilvába oltott csemetéket telepí­tünk. De még az ilyen kajszibarack fák sincse­nek teljesen védve. A pusztulás ezeknél is eléri az évi 1—2 százalékot. Hogy mi-a gutaütés igazi oka? Errenézve Cegléden évek óta folynak a kísérletek. Télen éjjel-nappal mérik a fák hőmérsékletét. Még­hozzá olyan különleges hőmérővel, amelyet erre a célra két magyar kutató, Fanó Sándor és Ta­kács Lajos szerkesztett. De nézzük csak hogyan használják ezt a ki­váló műszert, azaz a termő-elemes gyenge­áramú hőmérőt? Úgy, hogy a. hőmérő injekciós tűhöz hasonló, érzékeny hegyét beleszurjuk a fa rostjai közé. így, meg lehet állapítani, milyen az élőfa hőmérséklete a nap különböző szakaszai­ban. — Tévedés lenne azt hinni, — magyarázza Nyújtó Ferenc —, hogy a gyümölcsfák hőmér­séklete a levegő hőfokával azonos. Tapasztalatok szerint a fák a nap sugárzásának hatására nap­pal lényegesen jobban felmelegszenek, mint a levegő. De beszéljenek a legutóbbi mérések. Ezek szerint január 30-án reggel a kísérleti te­EMBERSÉG A huszonötéves szélesvállu fiatalember egyl kissé lehajtja a fejét, barna, göndör haja a hom­lokára tolakszik, nagy, erős kezét az asztalon! nyugtatja és mesél. — Négyen vagyunk testvérek. Két nővérem, a húgom és én. Korán egyedül maradtunk. — Apánk negyvenkettőben halt meg, anyánk nem sokkal később. Középiskolások voltunk már ak­kor. Én mint vasutas árva a szegedi vasutas fiú­nevelő intézetbe kerültem. Szerettünk tanulni. Amikor elvégeztük a középiskolát, mindnyájan egyetemen folytattuk tovább a tanulást. Egyik nővérem orvosnőnek készült a húgommal együtt, másik nővérem pedig gyógyszerésznek. Én ma­gam a szegedi orosz intézetbe iratkoztam be. Tanárnak készültem, ösztöndíjból éltünk. Nem jómódban, de bizakodóan és remélve, hogy telje­sülnek a vágyaink. — 1954-ben azonban csökkentették az ösztön­díjakat. Nehéz helyzetbe kerültünk. Én még beiratkoztam az orosz intézet harmadik évfolya­mára, de már ott lógott a fejünk felett a nagy kérdés: mit tegyünk, hogy tovább tanulhassunk. Egy hónapig tanultam csak a harmadik évfolya­mon, aztán abbahagytam. Határoztam: abba­hagyom a tanulást, dolgozom majd, de a nővé­reim befejezik majd az egyetemet. így kerültem Pécsre bányásznak 1954 októberében. — Béke-aknán dolgoztam. Mindjáárt az első hónapban több mint háromezer forintot keres­tem, amiből ezerötszázat elküldtem a lányoknak. Azóta a nővéreim már el is végzték az egyete­met. Egyikük Nagykanizsán orvos, a másik Szegeden gyógyszerész, a húgom pedig ebben az évben végez a budapesti orvostudományi egye­temen. 39-> — És a saját tervei? \\\ő> — Én itt maradok most már bányásznak. ■' — Nem érzi csalódottnak magát? H — Nem. Most már nem. Az első hónapokban furcsa volt nagyon a bánya. Féltem is tőle.'Az idősebbek pedig mondogatták: na, gyerek, J4e sem eszel meg tiz deka sót sem itt Pécsett. De- hát, sok idő eltelt azóta, talán már egy pár ''ki­lóra való sót is megettem — mondja a végén már mosolyogva Szabó Adorján. — Kónya Pista bácsi keze alatt sikerült bányásszá válnom, ő tanított, ő biztatott mindig: csak fel a fejjel, gyerek... — És a jövője? — A jövőm? Eddig már elértem a vájárságig, most pedig készülődöm az aknászságra. Az ősz­szel beiratkoztam a bányászipari technikum le­velező tagozatára, ha minden jól megy, 1962-re aknász leszek. Azután pedig talán tovább tanu­lok, majd meglátom. Most már pécsinek érzem magam, az is maradok. Az ősszel nősülök. A menyasszonyom mecsekszabolcsi, telepi lány. Szülei bányászok. Ha egybekeHünk, talán nekünk is jut egy lakás valamelyik telepen... Szabó András mosolyogva beszél a jövőről és jókedvűen meséli hároméves bányászsága él­ményeit. Nem érzi egy cseppet sem áldozatnak magát. Az emberség kívánta igy tőle, hogy mint férfi, biztosítsa a nővérei és hüga tanulását, a jövőjüket. Feláldozta magát? Nem. Lesz belőle aknász, azután pedig, lehet hogy mérnök. Lesz- családja, és boldog lesz. Mert az emberségért az élet mindenkit megjutalmaz. Ellentmondás: Egy hátralékos előfizető! lep gyümölcsösében mínusz 24 C fok volt a le­vegő hőmérséklete. A kajszibarack fák viszont nem hültek le ennyire. Északi oldalukon mind­össze 18.2, déli oldalukon pedig 17.6 C fok hide­get mértek. Ugyancsak 30-án 13 órakor plusz. 3 fok volt a hőmérőzött fák hőmérséklete, ami­kor a közönséges hőmérő a talaj mentén minusz: 9 fokot jelzett. A fagyfoltok veszélye A kajszibarack fák szöveteiben a hőmérsék­let ingadozása tehát hat órán belül 20 C fokot mutatott. Ezek a nagyfokú ingadozások ered­ményezik a fagyfoltokat. A fagyfoltok pedig szálláscsinálói a gutaütésnek. A kutatók nem álltak meg a bajok felismeré­sénél. Keresik, kutatják az orvoslás legeredmé­nyesebb módját, amely szinte bizonyosra ve­hető, hogy előbb vagy utóbb, de eredményre ve­zet.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom