Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)

1958-02-27 / 9. szám

Thursday, February 27, 1958 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Az ebben a rovatban kifejtett néze­* Olvasóink i tek nem szükségszerűen azonosak $ hozzászólnak \ a szerkesztőség álláspontjával ** a közügyekhez ** ÍMHHUV»» wvvwvwvwvwwví Tisztelt Szerkesztőség! Elnézésüket kérem, hogy másodszori hívásuk­nak sem tettem eleget, hogy megjelenjek a ban­ketten. Ennek két oka van. Az első az, hogy anyagi helyzetem tiltja ilyen helyen a megjele­nést, habár nagyon szeretném megtenni. Most már ugyan dolgozom, de az anyagiak még rosz- szabbak, mint voltak. Amig munkanélküli vol­tam, hetenként kaptam 26 dollárt, most dolgo­zom, de csak 3—4 napot hetenként és a múlt hé­ten például 818.74 volt a tiszta jövedelmem. A csökkentett munkanapokat azzal indokolták, hogy rossz volt a város vízellátása, aminek per­sze mi isszuk meg a levét. Remélem, hogy’ rende­sen logok dolgozni a jövő héten és meg lesz a heti 32 dollárom tisztán (órabérem $1.05). De már megállapítottam, hogy a munkáltatók való­ságos vérszemet kaptak. Azt hiszem nem kell részleteznem, hogy ez miben mutatkozik. A második ok az, amiről írni is akarok: a disz- szidensekkel kapcsolatban a lapban megjelent le­velek. Ha szeretettel is fogadtak volna, mint uj amerikást, még sem tudtam volna olyan kivándo­roltak szemébe nézni, akik a Horthy-fasizmus, vagy a földinség és mérhetetlen nyomor elől me­nekültek ki. Ott éreztem volna a szemükben a kérdést: hát te minek jöttél ki? A sok miért en­gem villámként ostorozott volna. Egyes levélírók ugyanis elfelejtenek különbséget tenni a most disszidáltak között. Egy kalap alá vesznek min­den uj magyart és “szabadságharcosnak” nevez­nek mindenkit, legalább is ez csendül ki a leve­lekből. Egyesek nem értik meg, hogy' sok disszi- denst csak az áradat hozott magával, még olya­nokat is, akiknek otthon van a helyük és boldo­gulásuk. Engem is a légnyomás vágott külföldre, amit életem egyik tragédiájának tartok. Sokak előtt csak a szájhősök és szabadsághar­cosok tűnnek fel akár megjelenésükkel, akár ma­gaviseletükkel; igaz, hogy mindig valami bajt okoznak, de ne feledjék el, hogy sok magyar, aki nem tartja magát “szabadságharcosnak” hallgat, mert elvégre mindenki tudja, hogy itt csak a szabadságharcosoknak van helyük. így tehát nem csodálkozom, hogy a levelek többsége elitélő. A sok hallgató közül én néha-néha az újságon keresztül megszólalok és most is kijelentem, hogy nem azonosítom magam a “szabadságharcosok­kal”, még akkor sem, ha a más Ingét reám akar- ■ ják adni. S ha pillanatnyilag rosszul állok is, ki­tartó vagy’ok. Most a saját szememmel győződ­hetek meg a kapitalizmus átkos vivmány’airói, kezdve a» négereken a munkásosztály kizsákmá­nyolásáig. Látom, hogy csak eszközök vagyunk a nagytőke kezében. Ha a sorsom már úgy for­dult, hogy idekerültem, nem bántam meg, mert legalább beszámolhatok élményeimről, ha haza­megyek és elmondhatom, hogy amerikai utam egyre jobban megérlelte bennem a szocializmus­ban való hitet' és most már világosabban látom a célt. Visszatérek oda, hogy a régi amerikások felte­szik a sok miértet. Az egyik azt Írja, hogy von­juk felelősségre a félrevezetőket. Vegye tudomá­sul, tisztelt levélíró, hogy ami Magyarországon történt, azért ön is felelős. Felelős vagyok én is, felelősek vagyunk mindannyian, az egész világ népe, a Szovjetunió népe is. Miért? Mert a vilá­gon fennálló bajok és kellemetlenségek okozója a kapitalizmus. Tehát hogy több baj ne legyen, a kapitalizmus minden válfajának buknia kell. Most itt vagyok és én jogosabban vonhatnám önöket felelősségre, mert mi európaiak már év­századok óta harcban álltunk minden elnyomó szervvel szemben, örökös háborúskodás, mig vég­re az orosz forradalom győzött és a szovjet segít­ségével sok európai nép felszabadult 1945tben. Amig a végső győzelem nem jön el, addig a ba­jok egy része fenn fog állni. Itt még kapitaliz­mus van és ennek köszönhető a magyarországi ellenforradalom. Itt a munkásosztály, a lincolni időket kivéve, félig pihen, semmi különös meg­rázkódtatást nem okoz a kapitalizmusnak. Ami­baja van, azt mi, keletiek okozzuk. Én tehát külön csoportokat nem vonok felelős­ségre, mert mindannyian felelősek vagyunk az­ért, hogy még egyes területeken kapitalizmus lé­tezik. A cél mindenhol ugyanaz. Ezért kérem a tisztelt írókat, hogy ne rágódjanak ilyen kicsi­ségeken, hanem a bajok igazi okozóját keressék, mert azt kell kiküszöbölni. Ez pedig még szoro­sabb összefogással, még nagyobb harckészséggel és a világ munkásosztályának eggyé hangolásá­val érhető el, hogy többé ne lehessünk eszközök a tőke kezében és ne kelljen attól tartanunk, hogy a vágóhidra küldenek bennünket. Ezt persze nem azért irtani, hogy ezzel az uj- amerikások ügyét lezárjam, hiszen mindenkinek joga van nézetét kifejteni az újságokon keresztül és kritizálni, csak arra kérem önöket, hogy lehe­tőleg építő kritikát gyakoroljanak és helyes vá­gányon haladó bírálatot mondjanak. Ne idege- nitsük el a közeledő újakat. Hibátlan ember nincs, de ügyeljünk éberebben, mert vannak a kapitaliz­mus harapófogójában tudatos rombolók és eze­ket felszinre kell hozni az újság hasábjain. Vége­zetül annyit, hogy nyújtsunk jobbot a közeledő újaknak. Megígérem, hogy hiányzásom a ban­ketten pótolni fogom valamelyik későbbi össze­jövetelen. Anti—ujamerikás a lap olvasója és bírálója A bajt a gépekre hárítja Tisztelt Szerkesztőség! Olvasom a lapból is. hogy a U. S.-ben nő a munkanélküliség. Itt Kanadában is úgy van. Mi­felénk szénbányák vannak és itt is lefizetik a munkásokat egvre-másra. Három bánya van, s már a munkásoknak több, mint a felét elbocsá­tották. Most mehetnek a reménytelenségbe, mert az a kis munkanélküli segély, amit kapnak, a családoknak éppen hogy az élelemre elég. De akinek házbérletet is kell fizetnie, s nagyobb családnál a ruházati szükségletek, ott bajok van­nak. A gyermekek nem tudják megérteni, hogy mi az oka annak, hogy nincs cipőjük. Nagyon jól tennék a szülők, ha egy kicsit felvilágosítanák a gyermekeiket, hogy nem azért van ez, mert en­nek igy kell lenni, hanem azért, mert a bánya­bárók megszedték magukat pénzzel és most a munkások helyett gépeket alkalmaznak. E. Coulee-i olvasó KÖSZÖNTÉS Tisztelt Szerkesztőség! A bolygók repülnek a mi földgolyónk körül, a békegalambok is turbékolnak. Egyszer csak fel­röppen majd a kínai Tusnik a béke énekével. Nagyon kedves ez az ének a dolgozóknak, mind megértik bármilyen szinü, vagy nyelvűek legye­nek is. Amikor ezt a szép békeéneket hallgatom lelki füleimmel, ugyanakkor hallom a saskeselyük vad károgását is, melyek prédára lesnek és éppen a mi aranyos, szeretett galambjainkat akarják el­pusztítani. A harci készület folyik a keselyük tá­borában, a békegalambok készülnek a védelemve. A szerencse'arra az oldalra fordul, melyet a dol­gozók milliói táplálnak. Aki szereti a galambot, az annak ad táplálékot, aki azonban a saskese- lyüt szereti, az lelövi a galambot és odaveti a ke­selyük martalékául. Ezért, dolgozó testvérem, nézz a Sputnikra, az Explorer-ra, s majd a Tusnikra és azoknak a fényénél lásd meg önönmagad, hová is tartozol mint ember? A keselyük, vagy a békegalambok, a békés tudomány, vagy a gyilkos háború táborá­RI Äi* *«7.Á ££.- ■■lo’iry .' ­________—_________________________ ba. Juttasd el a táplálékot meggyőződésed sze­rint. A saskeselyük barátaitól még a legtisztább buzaszemek sem kellenek a mi galambjainknak, mert éppen azokkal mérgeznék halálra őket. A galambszerető dolgozóknak itt van a helyük, hogy tápláljuk a mi magyar nyelvű turbékoló 55 éves békegalambunkat: a Magyar Szót, ami egyetlen reményünk itt az édes szülőhazától tá- volesö fogadott hazánkban. Ez turbékolja el ne­künk szülőhazánk fejlődését, az azzak járó küz­delmeket. Összeköt bennünket érzésben a szülő­hazában élő véreinkkel. Szeretettel köszöntőm ezt a Magyar Szót.­Kozma, kanadai farmer Megszívleljük a jótanácsot Tisztelt Szerkesztőség! Szeretnék pár szót Írni a január 30-iki számban megjelent “Egy ügyvéd kálváriája” cimü levél­hez, mert amikor azt elolvastam ezt a gondolatot ébresztette fel bennem: “így hát csakugyan igaz, hogy olyan rettenetes gonoszságok mentek végbe Magyarországon és igy ott csakugyan for­radalom, — még hozzá jól kiérdemelt forradalom — és nem ellenforradalom volt!” De nemcsak bennem, hanem minden más olvasóban ugyanezt a gondolatot ébresztette ez a levél. Én jól tudom, hogy ilyesmit önök semmi szin alatt sem akar­tak. Ez a Dr. Virág Gyula nem egyszerű munkás, hanem mint maga is Írja “hires” ügyvéd, tehát tudnia kellene, hogy ha haza akar menni, annak az útja az, hogy ügyét a magyar hivatalos ható­ságok elé terjeszti és nem a Magyar Szó hasáb­jain akarja kiharcolni. Miért nem követte azt a nagyon természetes utat ? Átnéztem a levelet, találtam benne összesen 27 állítást (statements), 11-et, amiben önmagát ma­gasztalja és 16-ot, amelyben szörnyű vádakat emel egyének és intézmények ellen. Az ilyesmit csak akkor volna szabad lehozni, ha lehetne azon állításokat ellenőrizni, még pontosabban, HA A SZERKESZTŐSÉG AZOKAT ELLENŐRIZTE VOLNA. Miután arra semmi eshetőség' sincs, kár volt a dolgot lehozni. Mert azért, hogy ez az ügyvéd megállapítja ön­magáról, hogy ő “jobb sorsra érdemes, tisztessé­ges, becsületes és szorgalmas ember”, még nem bizonyos csak azért, mert ő mondja. Másoktól kellene azt hallani és nem ő tőle. Annyit tudok mondani, hogy a magyar disszi- densek között igen sok nagyon ravasz ember van. akik visszaélnek az önök (vagy a régebbi ameri­kások) jóakaratával. Jelent már meg a Magyar Szóban más ilyenfajta levél is, de egy sem anv- nyira kirívó, mint a Dr. Virág Gyula levele. Én híve vagyok annak (és ez volt vezető irá­nyom a Bérmunkásnál is), hogy helyt adjunk a lapban a szocialista országokra vonatkozó dicsérő és lesújtó kritikának egyaránt. De tudván azt, hogy a kárhoztató (lesújtó) kritikát halomszám­ra készítik, részben fizetésért, részben elfogult­ságból, tehát az ilyen kritikát csak akkor közöl­tem, ha az abban adott állítások igaz vo! áról va­lami módon meggyőződést szereztem. Ebben az esetben a lesújtó kritika is hasznos lesz, ellen­kező esetben azonban csak segítünk terjeszteni a népi köztársaságokról terjesztett rágalmakat és hazugságokat. A Dr. Virág levele száz százalékosan ebbe a kategóriába tartozik. Remélem, hogy a szerkesztőség megérti kifo­gásomat és a jövőben elővigyázatosabb lesz. Geréb József Víszonflálsii a szileíöMér Tisztelt Szerkesztőség! Olvastam feb. 13-i lapunk cikkét, Látogatási szabadságot Magyarországra címen. Kn is nagyon örvendek, hogy a lapunk szerkesztői megmutat­ják, hogy -szivükön viselik az amerikai magyar­ság sorsát és azon fáradoznak, hogy megnyissák az utat a haza vágyó látogatók részére. Én is, akár csak a többi régi amerikás nagyon szeretném meglátni kedves rokonaimat és test­véreimet, szülőföldemet, amit már 37 éve nem láttam. Nagyon szomorú, hogy a többi magyar lapok és intézmények nem törődnek azzal, hogy megnyissák az utat Magyarországra. Mi, munkások nem politizálni mennénk haza, hanem rokonainkat és szülőföldünket megláto­gatni. Mit szólnak ehhez azok, akik lapunkat bántalmazzák? Részemről köszönet a szerkesz­tőségnek, amiért az öreg amerikások érdekében fáradoznak. Egy pennsylvaniai bányász VIGYÁZZUNK A BÍRÁLATTAL!

Next

/
Oldalképek
Tartalom