Amerikai Magyar Szó, 1958. január-június (7. évfolyam, 1-26. szám)
1958-01-02 / 1. szám
AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, January 2, 1958 ft r 12 ÖTVEN KISLÁNY FELNŐTTSÉGET TANUL TANULÓK - KISIPAROSOKNÁL j 12 év után még mindig erélyes intézkedésekre van szükség a kapitalista rendszer esökevényeinek kiirtására. j — A Népakaratban megjelent riport — ! Szigetszentmiklós az ipari tanulók iskolája. Ősz. tályionoKi óra a harmadéveseknél. A megyei iskolák igazgatója tartja a foglalkozást. — Gyerekek, álljon fel az, aki többet dolgozik a törvényben előirt időnél. Ä teremben szinte érzékelni lehet a csendet. Senki sem mozdul. Csak a szemek forognak jobbra és balra. Mindenki a szomszédját lesi. Finanatok, percek telnek el igy. S egyszer csak, a hátsó sorban, nyikorog a pad. Azután néhány- nyal előbb föláll bátortalanul egy gyerek. A feszültség feloldódik s mintegy jeladásra, rövid időn bélül katonás vigyázzban áll — az egész osztály. — Én tiz órát dolgozom naponta. — És te, fiacskám ? — Tizenegyet... — No, most csak az máíadjón állva, aki napi tiz óránál többet tölt el rmmkahelyén. A gyerekek fele továbbra is mozdulatlan. Akad közöttük olyan, aki némelykor tizennégy órát is dolgozik naponta. A további kérdésekre sem örömtelibb a válasz. A rendélet szerint az iskolai foglalkozás napján bem szabad dolgoztatni a tanulókat. Délután járnak iskolába, a délelőttöt felkészülésre kell biztosítani. Kiderült: csupán a jelenlevők töredéke kapja meg ezt a kedvezményt. — Nem szoktál ezért szólni a mesterednek? — Dehogynem, igazgató bácsi, nem egyszer szóltam már, de mindig azt mondja, hogy tanuljak esténként... — És esténként tanulgatsz? — őszintén, nem nagyon, tetszik tudni, tizenegy órát dolgozom naponta, estére már olyan fáradt vagyok, hogy csak aludni van kedvem. . . És az átkos múlt kísérete, igaz, valamivel gyérebben, de más területen ugyancsak jelentkezik. Az egyik gyerek panaszkodik: kapálni küldi mestere. A másikat kukoricát törni. A harmadik ^Imohéj-a,-hegy a favágás és .gyéb házkörüli munka is az ő feladatkörébe tartozik. Nem szórványos jelenség! •— Bizonyos pontig a kisiparosok jóindulatára vagyunk utalva. Az állami vállalatok lehetősége korlátolt. Férőhely hiányában 83' ezer gyereknél lényegesen többet pillanatnyilag nem nagyon tudunk tanítani. Egyes szakmákban nem is lenne célszerű. Az igények viszont nem csökkennek. A kisiparosok több mint 24 ezer gyereknek adnak lehetőséget a szakma elsajátítására. Jóval többnek, mint az előző években bármikor. Elismerés illeti ezért őket. És elismerés illet sok kisiparost azért is, mert jól átadják nagy tudásukat tanulóiknak. A Munkaügyi Minisztériumban, a fővárosi tanácsnál, a Helyiipari és Városgazdálkodási Dolgozók Szabad Szakszervezeténél — ha más-más szávakkal is —, de körülbelül igy jellemezték a helyzetet. Ám rögtön hozzá is fűzték: — Csak a kapzsiság ördöge ne támadt volna fel egyikükben-másikukban olyan erősen... A túlkapások méreteiről már megoszlottak a vélemények. Volt, ahol szórványos jelenségnek, volt, ahol tömeges gyakorlatnak minősítették a szigetszentmiklósi tapasztalatokat. Az utóbbi vélemény van túlsúlyban. — Ne ámítsuk magunkat: elsősorban vidéken, sajnos, még gyakori az ipari tanulók érdekvédelmét szolgáló rendelet megsértése — mondják. Ellenőrzés a "bűnbeesés” ellenszere Ahol jártam, mindenhol az ellenőrzés lazaságára hivatkoztak. A felügyeletet elméletileg a tanácsok gyakorolják. Gyakorlatilag- azonban nem sokat tehetnek — panaszkodik a Pest megyei iskolák igazgatója. Nem győzik szusszal, az ipari osztályok; megbízott előadója képtelen több száz munkahelyet szemmel tartani, hiszen nem ez a kizárólagos tisztsége. Még járási szinten sem az, hanem gyakran tizedik vagy huszadik rangsorolási! teendőket bíztak gondjaira. A szakszervezetben a KIOSZ és a minisztérium tehetetlenségét okolják a többi között. A KlOSZ-ban a szakszervezet gyenge segítségnyújtását tészík szóvá. A KISZ-ről pedig jóformán csak epy,példa erejéig esik szó: —Jó lenne, ha másutt is* követnék a székesfehérvári fiatalok példáját, akik ellenőrző brigádot alakítva — Magyarországi riport — Hallottak már, kedves olvasóink fekvősztrájkról? Nos, olvassák csak el 50 aranyos, szőke-bar- na-fekete kislány kedves történetét. A kis Tériké alig volt hároméves, amikor édes anyukája meghalt. Egy napon idegen nénik nagy, hideg, ormótlan házba szállították. így került — 12 esztendővel ezelőtt — Kancz Tériké az árvaházba, igy lett a szepegő, szöszke emberpalántából “állami gondozott”. A kis Tériké megnőtt, 15 éves lett s ez- év nyarán kilépett az árvaház vaskapuján. — Mi szeretnél lenni, kislányom? — kérdezte tőle a Művelődésügyi Minisztérium gyermekvédelmi osztályának tisztviselője. — Fonónő! P'onónő szeretnék lenni. Ha lehetne. . . És Kancz Teri — 49 társával együtt — julius közepén átlépte a Lőrinci Fonógyár kapuját. Az ötven “állami gondozott” birtokába vette a frissen festett leányszállást, a tanulótermet, friss, fiatalos pezsgéssel töltötte be a munkatermet. Tanultak. Mindent, amit tudnia kell egy jó szakmunkásnak. Technológiát, anyagismeretet, üzemszervezést. A gyár vezetői három kifogyhatatlan kedvű, végtelen türelmű munkamódszerátadót tettek a fiatal lányok mellé. S a gyerekek tanultak, fejlődtek. Keveredik bennük a felnőtt és a gyerek. Az előbbi most születik, az utóbbi most kezd elhalni. A tanulásban és a munkában már majdnem felnőttek. Októberben volt a vizsgájuk, s gyakorlatból négyes, elméletből három és feles általános eredményt értek el. A vizsga után az első igazi munka-hónapban, novemberben hevesen versengtek a kislányok: ki dolgozik a legjobban, ki keresi a legtöbbet? (Magyarországi uj osztályozási rendszerben a legjobb osztályzat az ötös. — Szerk.) Egy szép szőkehaju leányka lett az első: a furcsa nevii görög Sziaki Zoi. — Mennyit keresett az első hónapban, Zoika? — 900 forintot. — S mit vett érte? Csendes kuncogás és zavart tekintet a válasz. S nem válaszol sem ő, sem más. Csak nem a bűntudat hallgatása ez a csend? De bizony az. Mert ezek a lányok, amilyen felnőttek a munkában, olyan gyerekek még a magánéletben. Ezernyi trükkel és csínnyel “keserítik” a nevelő “nénik” és egymás életét. Kiveszik az ágy egyik matracát, vízzel telt lavórt tesznek a helyébe és majd megfulladnak a paplan alatt a kuncogástól, amikor a szegény áldozat beleül a hideg vízbe. Kifordítják a “legflancosabb” lányok ruháit, kitömik ronggyal és felhúzzák a lámpára. Spirituszt tesznek a kölnivizesüvegbe s üvöltő dervisként körültáncolják a kárvallottat. Megfigyelik, ki járogat éjjel mezítláb a mellékhelyiségbe, cipőkrémmel vagy lekvárral bekenik az ilyen kislány ágya előtt a padlót, s amikor a szegény gyerek, akinek pedig sietős a dolga, lelép a földre, ugyancsak csodálkozhat, miért ragadt oda a talpa. (A fenti trükkök receptjét csak hallomásból, s ezért talán npm mindig a legpontosabban közöltük. Azok átvételéért felelősséget nem vállalunk.) Egyébként a legnagyobb csínyjük a már említett fekvősztrájk volt. Az valahogy igy történt: harcolnak társaik érdekvédelméért. Valahogy az az érzésem, mindenki segíteni szeretne a dolgon, úgy ahogy tesz is különböző lépéseket, de külön utakon járva, nem egységesen összefogva; Az élet az ellenőrzés megjavítását követeli. Az a tudat, hogy figyelemmel kisérik az ember munkáját, már önmagában is bizonyos fokig falat emel'a “bűnbeesés” elé. Az esetenkénti baráti korholó szó pedig hatásos gyógyszer a "kapitalista csökevények” elterjedése ellen. — Nem igazi mestere szakmájának, ki tudását a sírba viszi. Az apa fiában látja élete értelmét, folytatását. A szakember tanítványai ügyességét, szakértelmét szemlélve derül öreg napjaiban — egy idős budapesti lakatosmester monMielőtt megkapták volna életük első fizetését, tervezgettek, mit vesznek ezért a “temérdek” pénzért. — Estélyi ruhát, olyat, mint amilyen a Lolló- nak van... — Megeszem az egészet, veszek húsz krémest meg harminc Rigójancsit.. . — Beülök egy taxiba és jól kiautózom magam,. — Buták vagytok, mindenetek megvan, tegyétek el a pénzt, . . — Hogyisne, azért gürizek? Én megeszem meg elszórakozom az egészét. Akinek nem tetszik, tegyen róla... Nahát... És bizony ha ötven lány vitába kezd, akkor hangjuk áthatol bármily vastag falon is. így hát meghallották a vitát a nevelők, és úgy döntöttek, hogy mielőtt a lányok kezébe adják az első forintokat, beszélnek velük az elköltés okos, felnőtt módjáról. Ezért tört ki a fekvősztrájk. — Adják ide a nevelő nénik a fizetésünket, mert különben naphosszat ki nem kelünk az,. ágyból.. . S nem is keltek. Sem aznap délután, sem másnap délelőtt. Az ötven gyerek szembe szállt a “csúnya” felnőttekkelEgy kedves és tekintélyes művezető “bácsi"' kereste fel őket. Képzelhetik, milyen dobogó szívvel lépett be ez az egyszál férfi az ötven, ágyban fekvő, harcias kislányhoz. Éktelen orditozás és kispárna-zuhatag fogadta. — Lányok, gyerekek, mi bujt belétek? — Kisördög a vasvillával. Pénzt vagy életet! — sivitott az egyik. Felugrott emeletes ágyán és nagyon beverte kobakját a plafonba. Erre csend lett. — Itt a pénzetek, ni — lobogtatta a művezető. — Meg is kapjátok egy feltétellel. "Ha ffiöst azon-" nal felkeltek, megmosakodtok, felöltöztök és elindultok dolgozni. Holnap aztán megtanácskoz- zuk az egészet. így is történt. S a tanácskozás után a gyerekek, okosan, felnőtt módra gazdálkodtak pénzükkel... Az állam egyébként most sem feledkezik meg gondozottjairól. Ebben az évben már kétszer kaptak “stafirungot” a kislányok. Kabátot, cipőt, pizsamát. ' — Tessék nézni, mit kaptam—ugrik elő Kancz Teri, és egy lábon körbe perdül. — Ugye, szép kabát? —- S barátnői most sem tágítanak mellőle. ők hárman — Teri, Szalma Évike, meg Fazekas Mariká — mindig együtt vannak. Együtt dolgoznak, együtt szórakoznak, együtt tervezik a*jövőt;.. A' jövő: szépek és fiatalok akarnak maradni, ők Szeretnének a legjobb fonók lenni. Szalma Évi nagyon-nagyon akarna egy korcsolyát, vagy egy sit, vagy egy szánkót. Mindegy, melyiket. De az egyiket biztosan... A fonóteremben már messziről feltűnik Kancz Tériké finom baboskendője. Kibuggyan alóla szőke haja, s a kislány felfelé csücsörített szájjal elfujja a rosszalkodó tincset. Dolgozik. A mester azt mondja róla: nagyon jól dolgozikI ő is, meg a többiek is! Mind az ötvenen! Mindössze 16 évesek és már szakmunkások. Milyen nagy szó ez. Talán-talán még nem is értik eléggé ezek a gyerekek. Az egyikük még utánunk kiállt: — Csak tizenötévesek vagyunk, ne tessék ör'egiteni... Macsári Károly. dotta ezeket a szavakat. — Ne vessen meg érte — folytatja —, hogy úgy mondjam, üzletnek sem rossz a gyerekekkel bajlódni. Az állam 10 százalékos adókedvezményt nyújt minden olyar. kisiparosnak, aki tanulót tart. Az anyagkiutalásnál ugyancsak előnyben részesülünk. No, meg az én tanulóim már a második évben értenek annyit a szakmához, mint egy-átlagos fiatal segéd. Más szóval: tanoncbért kapnak — szakmunkáért cserébe. .. íme, a követendő példa, az "üzlet”, melyre a tanuló sem fizet rá. Miért ne lehetne ilyenformán rendezni mindenhol, minden tanuló helyzetét? Buzási János Magyarország
