Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-08-22 / 34. szám
2 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thui-sday, August 22, 1957 Láncravert rabok a Délen V¥ Joseph Brock néger ifjú Mississippi államban született. 1948 decemberében elfogták őt Los Angelesben, hogy kiadják a déli államoknak. Szakszervezete az ILWU (International Longshore- Workers Union) 26-os lokálja és többek között a “Civil Rights Congress” is védelmére siettek. 1949 februárjában Brock elveszítette a harcot az ellen, hogy visszaküldjék a Dél börtönébe, ahonnan megszökött. Brock ez évben kitöltötte büntetését. Élettörténetét közöljük alant, úgy, ahogyan azt saját szavaival megírta. Vicksburg, Mississippiben születtem. Jefferson Davis (a polgárháború idején a déli rabszolgatartó államok szövetségének elnöke. — Szerk.) a közeli Natchez-ban született, vagy száz évvel ezelőtt — de szelleme ma is él. Közművelődés, munkaalkalom, orvosi kezelés, rendes lakások négerek részére igen kezdetleges állapotban voltak. Mire nyolc éves lettem, 27 éves édesanyám meghalt, mert soha sem volt annyi pénzünk, hogy orvodhoz vihettük volna. Három éves kisöcsémet és engem is, Lizzie néném vett magához és ő nevelt fel bennünket. Na "•'ménéin katolikus iskolába küldött bennünket. Házi munkát végzett, hogy fizethessen értünk az iskolában. Megbetegedett és miután nem volt semmink, városi segélyre szorultunk. . Megpróbáltam dolgozni, mindent csináltam, amit tudtam. Takarítottam, füvet kaszáltam. Nem kerestem eleget ahhoz, hogy ehessünk. Mikor elértem a 15-ik évemet azt ajánlotta néném, hogv álljak be a “Civilian Conservation Corps” kötelékébe. Ott talán lesz alkalmam tanulni valamit, ami segít a jövőben. A CCC 30 dollárt fizetett havonta. Miután 18 évnél fiatalabbat nem vettek fel, elhazudtam koromat és beálltam. Tiszta néger táborba kerültem. Tanítottak va- lanvt a földművelésről és erdei munkáról. Testedzési programunk boxolást és birkózást is magában foglalt. . . Hat láb magas, szélesvállu ifjú voltam és jó atléta lettem. Ahogyan életem alakult szerencse volt, hogy ilyen tanítást kaptam. Mmtén majdnem lehetetlen volt munkát kapni, két és fél évet töltöttem a CCC táborban. Építésnél kaptam végre munkát. Vagy két évig tartott ez, aztán különböző változások történtek körülöttem. Huszonöt dollár Sikerült néhány dollárt megtakarítanom, most vettem rajta egy kis teherautót, mellyel fát és szenet szállíthattam. Néhány fiútól viszontel- adásra fát és szenet vásároltam, volt is már egy kicsi lerakatom. Ezek a fiuk mindenfélét hoztak hozzám, nem tudtam, hogy lopott holmik voltak. A rendőrség megtalálta nálam a lopott árucikkeket és négy évi börtönbüntetésre ítéltek. Négynégy évre. mely együtt jár le. Mikor a börtönbe zártak 8 évre írtak be. Tudtam, hogy 4 évre ítélt a biró és semmi kedvem sem volt ahhoz, hogy nyolc évig üljek. Elszöktem Mobile, Alabamába egy másik nagynénémhez; reméltem, hogy kapok valami pénzt tőle, hogy itthagyhassam a délt és Kaliforniába mehessek. Nénémnek sok gyermeke volt és nem volt pénze, így a tehervonatokon próbáltam a szökést. Az Alabama-Florida határvonalon az egyik sheriff elfogott, — gyanús voltam neki. Elvitt a biró elé. Öreg ember, kis öreg házban volt a biró. “Miért hoztak ide fiú?” — kérdi tőlem. “Letartóztattak a vasút mellett”, feleltem. “Ha van 50 dollárod szabadon engedlek”, mondta a biró. “Ha 50 dollárom volna nem mennék teher- vonaton.” A biró rámnézett, látta, hogy hatalmas. erős fiú vagyok, azt mondta: “Ha van 25 dollárod elengedlek.” Megint esak azt válaszoltam, amit előzőleg. “Akkor elküldlek a pensacolai börtönbe 1” El is küldtek és minden vád nélkül fogva tartottak. Két hónapig voltam a börtönben. A “sheriff” helyettese, fehér ember, úgy bánt velünk mintha kutyák, vagy állatok lettünk volna, folyton szidott bennünket. Néhányan elhatározták, hogy tesznek valamit ez ellen. Tudtam, hogy mi vár rám Mississippiben, nem sok veszíteni valóm volt, ha megszökünk, hát szívesen csatlakoztam hozzájuk, mikor hivtak. Megláncolták Elhatároztuk, hogy elvesszük tőle a kulcsot. Mikn** iött gyanús volt neki valanjj és az ajtó Stelé hátrált és segítségért kiabált. Elkapták, valamit tettek a szájára, de csak kiabált. Tudtam, hogy el kell hallgattatni, hát szájon vágtam, csak egyszer, de elég volt. Kulcsai ott feküdtek széjjelszórva a földön. Mire megtaláltuk, hogy melyik a jó, már ott volt a rendőrség. Fél óra hosszat harcoltunk szabadságunkért, de győzött a fegyveres erő és levittek bennünket a sheriff irodájába kikérdezni. Azt akarták megtudni, ki volt a vezető, egyenként kérdeztek ki bennünket. Miután én voltam a legerősebb és én vágtam szájon az őrt, rám hárítottak minden felelősséget. A sheriff azt mondta, hogy “Legjobb volna, ha az öbölbe dobnálak, hogy megszabaduljak tőled!” Ott voltak a többi foglyok is és talán félt, hogy mégis valaki tiltakozna, iha megtenné. Azzal végezte, hogy azt mondta a segédjének, hogy vigyenek fel és adjanak egy jó verést. Volt neki egy nagy, régi szija, vagy 8 láb hosz- szu és 9 incs széles. Ahányszor felemelte rám elkaptam. Ezért megharagudtak és négyen ugrottam rám. Az egyik egy zsebkést is használt és a jobb szémem felett megszűrt. A vér ömlött és az egyik megszólalt, “Zárjátok be, mielőtt megölitek !” Magányos zárkába tettek, a matracot, takarót is kivitték és zuhanyt engedtek rám. A csöpp cellában tartottak 18 napig, vizen és kenyéren. Mikor megbetegedtem kihoztak és a biró elé vittek. A. biró kitűzte a tárgyalás napját, két társam, akikkel meg akartunk szökni, szintén vád alá került. A biró az egyiknek két, a másiknak három évet adott, rám öt évi börtönt mért. Négy-öt nap múlva visszavittek ugyanabba a börtönbe Raiford, Floridába. Az orvos egészségesnek talált az utépitő csoportba, tehát odaküldtek földet hányni. I£ét hónap múlva megjött az alkalom és elszöktem. Újra elfogtak, 15 napig különzárkába tettek. Mikor kiengedtek láncot tettek a lábamra. A menekülés Vagy 18 hónap mulv(i a fehér hajcsár azt mondta, hogy leveszi a láncot, ha megígérem, hogy nem szököm meg. Nem Ígértem meg, de levette a láncot. Megint megszöktem. A kutyákat hozták után- nam és egy néger fogoly vezette őket. Mindent megpróbáltam, ölfákat raktam az útba, vizen keresztül mentem, borsot tettem a cipőmbe, hogy elmeneküljek a kutyáktól. De elfogtak. Egy fa mögé bújtam, hogy elmeneküljek» üldözőmre kell ugranom tudtam, ha menekülni akarok. Majdnem olyan hatalmas férfi volt, mint én, tudtam, hogy bántanom kell, hogy menekülhessek. Ráugrottam és letepertem, majd azt mondtam neki: “Kitörhetném a nyakadat, de nem hiszek ilyen életben. Élni akarok és téged is szeretnélek életben hagyni. Négerek vagyunk mindketten. Engedj utamra, ne árulj el és én is elengedlek.” Megértett, és igv menni hagytam. Visszavitte a kutyákat és nem hiszem, hogy elárult. Mentem tovább. Most már a fehérek jöttek utánam a vérebekkel. Most már nehezebb volt a menekülés. Beugrottam a folyób^ és keresztülusztam, igy elvesztettek. Mentem éjjel, nappal, úsztam, tehervonaton utaztam, végre ismét Alabamában találtam magamat, ngynénémhez mentem, hogy kipihenjem magam. Nagybátyám adott néhány dollárt, — többre nem volt képes, — hogy elmehessek. Nagyon vigyáztam, mert most már két állam üldözöttje voltam. Hozzám hasonlókorú ifjú egy biciklit ajánlott fel eladásra, megvettem 10 dollárért abban a reményben, hogy igy hamarabb érek a vasúthoz. A sheriff elfogott, hogy a bicikli lopott volt. Lopás miatt vádat emelt ellenem és börtönbe zárt. Egy néger család jött a börtönbe, akik felismerték biciklijüket. Elmondtam nekik, hogy jöttem a biciklihez, mennyit fizettem érte azt mondták, hogy miután visszakapták a biciklit, nem emelnek ellenem vádat, hogy ne büntessenek meg. 1 íz évi botion Nem emeltek vádat ellenem, de a biró azért tiz évi börtönre Ítélt. A biró megkérdezte, hogy van-e valami mondani valóm. “Nem vagyok bűnös, mondtam neki, — soha semmit sen) loptam. “Mindegy,” — mondta “itt áll fehéren és feketén, hogy bevallottad és aláírtad bűnödet. Tiz évet kapsz az állami börtönben, és ha akarod visszaadhatod nekem.” “Biró ur. Majd megpróbálom”, mondtam. “Vigyétek ki innen!” kiáltott a biró. Egy hét sem telt el, újra az utat ásó csoportba kerültem, most már tiz év állt előttem. De tudtam azt, hogy én nem irtani semmiféle vallomást alá. Azt is tudtam, hogy ártatlan vagyok. Megint megszöktem és most sikerült tehervonaton Kaliforniába és a szabadságba jutnom. Egy néném es nagybátyám lakott Los Angelesben, egyenesen hozzájuk mentem, azt hittem, hogy most már szabad ember vagyok; nem a börtönök és “Jim Crow” országában vagyok többé. Megváltoztattam a nevem, munkát kaptam és csatlakoztam az ILWU 26-os lokáljához. Azt hittem, hogy most már végre olyan életet élhetek, amilyent mindig óhajtottam. Öt évig úgy látszott, hogy sikerülni fog. Mindenféle nemzetiséggel dolgoztam együtt és megválasztottak “műhely megbizott”-nak. Eleinte csak fele volt unió munkás üzemünkben. Úgy éreztem, hogy az unió segít nekünk és nagy szükségünk van a szervezettségre, igy a munkásokhoz fordultam és próbáltam megmagyarázni nekik. Később üzemünk 97 százaléka tartozott az unióba. Hárman, négyen hiányoztak meg, valamennyit szerettem volna szakszervezetünkben látni, de ugylátszik nem próbálkoztam eléggé. Los Angelesben voltam vagy három és fél évig, mikor megismerkedtem egy csinos, fiatal leánynyal és feleségül vettem. Találtunk lakást és szépen berendeztük. Másfél éven keresztül nagyon boldogan éltünk. A szakszervezet Egy napon a los-angelesi rendőrség állított meg. Megmutatták déli fényképemet^ majd hozzátették, hogy három déli állam kerestet. Újra börtönbe kerültem. Az újság szörnyen lesújtotta feleségemet. Mindössze 23 éves volt és soha sem mondtam el neki múltamat. Mikor először meglátogatott a börtönben és elmondtam, hogy miért vagyok ott és hogy valóban keresnek, elájult a megrendüléstől. Másnap elment a szakszervezetbe és elmondta nekik történetemet. A szakszervezet a Civil Rights Congresshez ment. A cég, amelynek dolgoztam, azt mondta feleségemnek, hogy jó munkás vagyok és becsületesnek ismernek. Saját ügyvédjüknek adták át tigvemet és 100 dollárt adtak feleségemnek is védelemre.. .Az ügyvéd szabadlábra helyeztetett óvadék ellenében. A CRC tette le az óvadékot. Marguerite Robinson, aktív néger nő, volt a CRC vezetője. Feleségemmel együtt körülvitt bennünket összejövetelekre és elnmüdatta ügve- met, hogy segítségüket kérje az ellen, hogy kiadjanak a délnek. Margie azt mondta, hogy ha kell, a Legfelsőbb Bírósághoz viszik ügyemet. Sohasem találkoztam hasonló emberekkel. Velem jöttek San Franciscoba megkérni a kormányzót, hogy ne adjon ki a délnek. A kormányzó csak az ügyvédet fogadta, de éreztem, hogy ezek az emberek az én oldalamon állnak; mindenféleképpen segíteni akarnak rajtam. Két hónapi halasztást kaptam. A CRC ügyemet a kaliforniai felsőbb biróság elé vitte és amikor elutasították Mrs. Robinson az állam legfelsőbb bírósága elé vitte. Kalifornia állam főügyésze hóna alatt egy sereg könyvvel jött a bírósági terembe. Ügyvédem elmondta a biróság előtt, hogy ha délnek kiadnak, az biztosan halálomat jelenti, mert hiszen, hogy bántak el velem azelőtt is. A kerületi biró odahajolt az ügyvédhez és azt mondta neki, hogy ne beszéljen igy, mert megbünteti. Már akkor tudtam, hogy nincs kegyelem számomra. (Folytatása következik) Amerikai Magyar Szó előfizetési árak: New York városában, az Egyesült államokban és Kanadában egy évre $7, félévre $4. Minden más külföldi országban egy évre 58., félévre $5. — Egyes szám ára 15 cent. tierkrsztősér és kiadóhívata'- 130 iCth Street New York 3, S. Y. — Telefon: AL 4-0337
