Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)

1957-08-15 / 33. szám

6 AMERIKAI MAGYAR SZÓ Thursday, August 15, 1957 k?78345409328712S78834940560439821782317288S i A SZÁMOK BESZÉLNEK I Cm írja: Eörsi Béla w ej M {$78345409328712878834940560439821782317288?) [gazságszolgáltatás Az amerikai igazságszolgáltatás eléggé kielégí­tő, semmivel sem rosszabb, mint másutt. Sőt a prohibició óta határozottan javult. Érdemes be­szélni róla. A legnagyobb hibája azonban az, hogy igen drága. Múltkoriban a “Studio One” televiziós prog­ramon egy jó színdarabot játszottak. Egy ártat­lan nőt autógázolásos emberöléssel (hit and run) vádoltak. A színdarab az igazi bűnös vallomásá­val végződik. De az érdekes az, hogy a nő és fér­je összes megtakarított pénze ráment az ügyre, sőt rokonaik pénzét is elköltötték, kölcsönt kellett felvenniük a munkaadótól és végül majdnem há­zukat is el kellett adniok. S mindezt azért, mert autójukat egy fiatal középiskolás pár használta. Természetesen nem a fiatalokat vádolom, akik­nek autóra van szükségük, hogy idejüket kelle­mesen tölhessék, hanem az igazságszolgáltatás drágaságát; A letartóztatott asszonyt óvadék el­lenében szabadlábra helyezték. Minthogy nem volt elég készpénzük, egy hivatalos óvadék lete­vő társaságtól kellett azt felvenniük nagy ka­matra. A fiatal ügyvédnek, aki hajlandó lett vol­na őt Olcsón védeni, nem volt elég önbizalma, igy a házaspár nagynevű ügyvédet fogadott, aki azonnal 600 dollár előleget kért. Minthogy ügy­véd csak meglévő adatok alapján tud védeni, magán-nyomozó detektiveket kellett felvenni. Az igazságszolgáltatás még az ártatlanoknak is igen drága dolog. A rendőrségnek túl sok munkája van. így nem volt lehetőségük, sem különös érdeklődésük, hogy az összes lehetőségeket kivizsgálják. Az autó rendszámát ismerték, s ez elég volt nekik. Egyéb, emberi kérdés nem tartozott reájuk. A legfőbb bűnös azonban a sajtó volt. Az olcsó, szenzációra vadászó lapoknak a legaljasabb gon­dolatokat kell felkelteniük az olvasókban. Sajnos a nagy olvasóközönségnek — az unatkozó házi­asszonynak és a fáradt munkásnak a 25 centes detektív történetek és ponyva folyóiratok, vala­mint a rádió, televízió lett a szellemi tápláléka. Lehetetlen az igazságszolgáltatás, ha a nagykö­zönség, a jövendőbeli esküdtszéki tagok és maguk a birák is állandóan olvassák az Íródeákok biztos ítéletét. Nem kevésbé bűnös a vádló ügyész. Ameriká­ban választják az állami vádló ügyészt. Függ te­hát elsősorban a párttól, amely jelölte, a gazda­goktól, akik pénzelték a választást és a napila­poktól, amelyek naggyá tudják tenni, vagy meg­ölhetik reményeit. Az ügyészi fizetés alacsonyabb mint az átlagos jó ügyvéd keresete. Tehát az ügyész állását csak előkészítő állomásnak tartja. Nem állítom,' hogy mindez erkölcstelen, hiszen Warren főbírónk is állami ügyész volt. De nem mindenkiből lesz Warren. Sajnos mi laikusok azt hisszük, hogy a “jog” azonos az igazságszolgáltatással. A jogi eljárás­nak azonban oly sok technikai oldala van, hogy sokszor lehetetlen az igazságnak érvényre jutni, mert az ügyvéd belekavarodik kis technikai kér­désbe. Magam láttam, amikor egy ismerősöm két évéig-küzdött egy peren, idejét, pénzét és idege­it fektette bele és valamilyen kis technikai téve­dés miatt nem tudott az igazsághoz jutni. A magánperek rendkívül költségesek és ezért már sokszor hallottam igen gazdag embertől, hogy ellenfele nem fogja elérni célját, mert ő tiz évig is ki tudja huzni a pert, mig az ellenfél szegény ember. Előfordul, hogy valakinek igen könnyű ügye van és átadja ügyvédnek 50 százalékos haszon- részesedésre. Hallottam olyan ügyről, ahol a pa­naszos Los Angelesben lakott, a vagyon, amiért pereltek New Yorkban volt és az alperes Kanadá­ban tartózkodott. Az ügy egyszerű volt, de három ügyvéd kapta kézhez az összeg jelentékeny részét. Még eddig nem volt szó az ügyvédek árulásá­ról, amely állítólag gyakran előfordul, amikor úgy a felperes ügyvédje, mint az alperesé saját érdekeit tartja szem előtt. Az amerikai igazságszolgáltatásról még írni sem mernek. A társadalom igen nagyra becsüli a bírákat és a kritikát nehezen tűri. Csak néha jut a nagy folyóiratokba olyan cikk, amely máskép­pen vélekedik erről a kérdésről. A “Saturday Evening Post”-ban nemrégen megjelent egy Írás, amely rámutat arra, hogy van olyan bűntett, mely az egyik államban igen súlyos Ítéletet van maga után, mig a másik államban könnyen meg­ússza a vádlott. A cikk rámutat arra is, hogy Washington, D. C.-ben előfordul, hogy két biró egymásmelletti teremben Ítélkezik, és az egyik háromszor olyan súlyos büntetést ad ugyanarra a bűntettre, mint kartársa a mellette lévő te­remben. Mindkettő becsületes, jó biró, viszont az amerikai törvények olyan határozatlanok a bün­tetés éveinek meghatározásában, hogy a biró hangulatától, beállítottságától és felfogásától függ, hogy az elitéit hány évig lesz a börtönben. Az egyetlen remény részére egy politikai érde­meket jutalmazó laikus bizottság, amelyet az ál­lam kormányzója nevez ki, amely kegyelemre ajánlhatja a bűnöst. Képzeljük el ezen urak előítéletét, a megértés lehetőségét olyan esetben, amikor a bizottságnak nem szimpatikus egy bűnös. Milyen lehetősége van pl. egy négernek vagy mexikóinak, vagy egy zsidószármazásunak, akiket a napilapok fantá­ziája olyan feketére festett, hogy egy ilyen bi­zottság nem meri politikai okokból kegyelemre ajánlani őket. Még most is van néhány ember a börtönben, akik vagy teljesen ártatlanok, vagy betegek voltak és akiket több, mint 30 éve nem engedtek ki. Ezek természetesen nem homálvositják el a lé­nyeget. Addig amig vannak olyan birák, mint Holmes, Brandeis, Carduzzo, Warren, Black, Douglas, amig a Legfelsőbb Bíróságban igazi nagy birák, független szellemek vannak, addig az alkotmányban és a szabadságjogi függelékben megadott jogainkat meg tudjuk védeni, ha elég jómódúak vagyunk. a jómódú városi polgár házától. A tetőn televízi­ós antennák, konyhájában gépek. Cadillac-kocsi és fényűző motorcsónak áll rendelkezésére. A te­let Bermudában, Mexikóban vagy Kaliforniában tölti. Az amerikai búzát kevesebb verejtékkel ter­melik, ez igaz, de az amerikti kisfarmer az alátá­masztott árpolitika ellenére és a talajmentő se­gélyek mellett is—kiizködik. Ez már nem gazda­sági kérdés, hanem égető társadalmi .feljajdulás. Valóban 148 éves Egy amerikai diák, James H. Niesenson leve­let irt Bulganinnak: igaz-e, hogy a Szovjetunió­ban él egy ember, aki 148 éves? A'Komszomol egyik vezetőségi tagja válaszolt a diáknak: Igaz. A Szovjetunió s talán a világ legöre­gebb emberét Mahmud Ejvazovnak hívják. 1809- ben született, tehát abban az évben, amikor Na­poleon és I. Sándor cár Erfurtban találkozott. Baku mellett él szülőfalujában, Pirasszurában, 2,000 méter magasságban a tenger színe fölött, feleségével, aki “csak” 106 éves. Huszonhárom gyermekük van, unokákkal, déd- és ükunokákkal együtt a családnak 152 tagja van. Mahmud apó saját kedvtelésére még ma is rendszeresen dolgozik a gazdaságban. A Szovjetunióban általában igen sok a 100 évesnél idősebb ember; egyedül az Abház auto­nom köztársaságban 1216 ilyen embert tartanak számon. Most majd rendszeresen megvizsgálják valamennyi matuzsálemkorabelinek az adatait és feldolgozzák annak megállapítására, hogy mi a magyarázata hosszú életüknek. Egyelőre annyi bizonyos, hogy valamennyien egész életükben igen egyszerűen táplálkoztak. Influenza-járvány gyanúja a hadihajón LEGHORN, Olaszország. — Az Egyesült Álla­mok romboló naszádja a Rook ideérkezett Kelet- Afrikából. Zárlat alá vették, mert 21 lázbeteg van a hajón. Ázsiai influenzára gyanakszanak. A romboló naszád Massewából érkezett az Egye­sült Államok e hadibázisára. Nincs is talán magyar ember, legalább is az idősek között, aki nem ismeri a búzát, ami a ma­gyar termőföld legértékesebb gyöngye. A magyar földre kevés eső esik, a tél sem túl kemény, sem túl hosszú; sokszor van fehér hóta­karó a földön. Éppen ezért az őszi búza a legjobb terméke. Rozs kevesebbet hozott és kár volt a jó földért — ezért evett a magyar ember fehér kenyeret és a háziasszony jó tésztákat készíthe­tett. A magyar búza kemény volt és a német há­ziasszony évtizedékig magyar lisztet kevert sa­ját lisztjébe, hogy tésztát gyúrhasson. Az első világháború után elromlott a magyar búza. Sokat akartak termelni és kanadai — mani- tóbai — magot használtak; igy a búza puha lett és a külföldi piac elveszett. Végre egy magyar gazdatiszti lángész Bánkuton 1200 kísérlet után előállította az 1201-es buzamagot, amely meg­mentette Közép-Európát a buzatermék elsatnyu- lásától. Ez a magyar mag, ami a májusi fagyos­szenteknek ellenállhat és a puniusi rozsdakárnak is. Nagy áldás ez a magyar népre. A magyar embernek egy napjába került egy hold (magyar hold = kb. egy acre) felszántása Lóigával végezte ezt a munkát. Jött a nyár. Pé- ter-Pál napja. A magyar gazda kiment a földjé­re, megnézte, hogyan áll a búza, tejes-e a mag? Tudni kell, hogy a búzát mikor kell aratni! Nem szabad hosszú ideig várni, mert akkor nagy a pergés. Végül eljött a nagy nap, az aratás napja. Három órakor felkeltek, virradattól vakulásig ment a nehéz munka. Legelői az arató gazda. Minden arató mellett a szedő-lánv, felgyürt szok­nyával, izzadva, de szépen, sokszor hetykén járt. Nehéz munka idején magyar ember nem tréfál, csak a kukoricafosztásnál van ének és zene, mert az nem munka, hanem társasjáték. Egy kasza egy holdat tudott elvégezni. Egy- tizedet kapott érte, de ő fizette a szedő lányt {marokszedő). Legtöbbször egy hold járadéka egy mázsa búza. Tiz napot dolgozott érte, hogy legyen kenyérre egy évre. A többit napszámban, ötödös kukoricával kereste meg és ha volt 1—2 hold földje, azon kukorica termett, ami a hizla­láshoz kellett. Ez vált a hárommillió koldusnak, a magyar földművesnek a sorsa. Itt Amerikában távol keültünk a búzától. Leg­többünk alig tudja, mi is lett a búza sorsa. A búza nagyrészt elhagyta az embert. A gép gyártja a búzát-, nem emberi kéz termeli. Sehol A BÚZA HtESSSRSSBSSBItMREESBBHSieWHIIBHBBIH annyira nem gépesítették a mezőgazdasági ter­melést, mint az amerikai gabonagyárakban. Egy ilyen helyen 9,000 holdon termelnek búzát. A gyár a következőképpen működik: A végtelen róna felett repülőgépek öntözik (fecskendezik) a földet a kártékony rovarok el­len és gazirtó-vegyi szerekkel. A munkások nem gyalog járják a földet, mint a magyar földmű­velő, nem is autóval, mint a farmer, hanem re­pülőgépen szállítják őket egyik helyről a másik­ra 84 láb hosszú gép végzi el az előkészítés és ve­tés munkáját. Ha baj van a géppel, egy kétirá­nyú (beszélő-hallgató) rádióval kér a munkás segítséget. Az arató-cséplőgép elvégzi a többi munkát. Az amerikai gabonagyárosnak nem kell a ga­bona ára miatt sem félnie. A jólelkü kormány az idófizetők pénzéből vékánként kb. 2 dollárt biztosit neki (helyenként kissé kevesebbet). A gabonagyár 1 bushel (véka) búzát 66 cent­ért állít elő és 30 vékát termel akkeronként. Igaz, hogy 4,000 holdra büntetést fizet, mert nem volt engedélye búzát termelni. De nem kell félni, az amerikai törvény netn dolgozik a gazdag embe­rek ellen. Vékánként kb. 8 cent a büntetés. A gabonagyár megeszi szomszédait, mint ahogy a nagy hal megeszi a kis halat. Ez a természet kegyetlen törvénye és a kormány segít ebben. A gépesités olyan gyors, hogy alig tudják követni. A leirt gyárban pl. ma 400,000 dollár értékű fel­szerelés és gép van. Egy újabb vetőgép 50 hol­dat tud elvégezni. Azelőtt 10 ember és 70 ló vég­zett ennyi munkát. A szántás azelőtt két 16 in- cses barázdát tudott végezni, ma 12 lábtól 60 láb szélességre tudja a gép elvégezni a munkát. A gép elkergette az embereket. Ki tudja, hol vannak? Talán a városi proletáyok sorait duz­zaszt ják? Képzeljük el, hogy a leirt gabonagyár egyik szakaszán (6,400 holdon) nemrégen még 40 jómódú farmer-család élt. Most ugyanazon a földön 6 felfogadott munkás, a gazda, a fia és két ve je dolgozik. Tiz ember él ott, ahol azelőtt talán 100 munkaerő is volt. Egy ilyen gabonagyáros háza alig különbözik

Next

/
Oldalképek
Tartalom