Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-08-15 / 33. szám
Thursday, August 15, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 5 Beszélgetés egy poznani gyárban [széljecyzetekI Karcsavarás és a dollár... A N. Y. Times aug. 4-iki számában Thomas J. Hamilton tollából érdekes cikk jelent meg. A “Times” UN-specialistája Párizsból Írja, hogy a nyuget-európai államok, illetve kormányaik vegyes érzelmekkel néznek az Egyesült Nemzetek 6 hét múlva összeülő ülésszaka elé. Ha elismerik is ennek az ülésszaknak fontosságát, az még nem jelenti, hogy örömmel néznek elébe. A tudósitó úgy látja, hogy Angliában, Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban és Luxemburgban aggódnak afölött, hogy az Ázsia-Afrika-blokk növekvő befolyása miatt az Egyesült Nemzetek kimondottan gyarmat-ellenes főrummá fog átalakulni. Ezzel párhuzamosan kevés lelkesedés látható a UN azon képessége iránt, hogy egyéb nemzetközi kérdéseket megoldhasson.- A nyugat-európai kormányok nem osztoznak Stassen optimizmusában a nugleáris fegyverekre vonatkozó megegyezés ügyében s nagyon félnek, hogy a Szovjetunió, vagy esetleg India határozati javaslatot nyújt majd be a nagygyűlésen a nukleáris bombakisérletek azonnali beszüntetésére. Az Atlanti-óceán innenső oldalán (Írja Párizsból a tudósitó) félnek attól, hogy a vita során, mely kifejezést fog adni a világszerte elterjedt hangulatnak a kísérletek ellen — a nyugat nagy vereséget fog szenvedni. De egyéb vereségek is várnak a gyarmati hatalmakra propagandájukat illetően. Angliának eddig sikerült elkerülnie a nyílt vitát a cipruszi kérdésben. A legutóbbi angliai katonai beavatkozás a Perzsa-öböl vidékén szintén tiltakozást válthat ki a UN-ben. A holland kormánynak viszont nem lenne Ínyére, hogy a nagygyűlésen jóváhagyják Indonézia követelését Nyugat-Uj-Guinea iránt. Hollandia még mindig a UN-t és az Egyesült Államokat okozza azért, hogy Indonéziának kénytelen volt megadni a függetlenséget. Általános vélemény az, hogy a lefegyverzés mellett a nagygyűlésen Algéria kérdése lesz a legfontosabb pont és a franciák emiatt nagyon aggódnak. Bizonyos, hogy a franciák megoldásra szóló javaslata — jelenlegi formájában — nem elégítheti ki az Ázsia-Afrika-blokkot, sem a Szovjetuniót. Belgium és Luxemburg kissé barátságosabb az Egyesült Nemzetekkel szemben, bár a szuezi kérdésben Anglia és Franciaország oldalán voltak. De az Egyesült Nemzetek eddig nem feszegette a belga gyarmatok kérdését. A fentiek gondolkozásra késztetik az embert, hogy vajon mi történt az utolsó időben, ami a nagy lelkesedést ennyire megsavanyitotta ? Attól eltekintve, hogy a történelem a maga utján halad és a vele járó fejlemények nem illenek bele az imperialista államok álmaiba, az utolsó évben 20 kis nemzet (eddig elnyomott, vagy gyarmati nép) csatlakozott az Egyesült Nemzetekhez és legutóbb egy uj nemzet, volt angol gyarmat — Ghana — lépett be. Ezek pedig nem részesei az elejétől fogva jól kidolgozott imperialista szavazó gépezetnek és igy Dulles és barátai nem számíthatnak rájuk. Többé nem lesz olyan könnyű biztosítani & szavazati többséget karcsavarással és dollárokkal. Eddig a nyugat delegátusai a szavazati többség biztos tudatában fennhéjázva beszélhettek a U. N. gyűlésein. Előbb-utóbb ennek is vége lesz és egy szép napon elismerik a Kínai Népköztársaság delegátusát, mint Kina igazi képviselőjét és akkor a “Nagy Öt” szavazati aránya is lényegesen megváltozik. Mindez arra mutat, hogy a nyugati imperialista hatalmak mindaddig, amig saját érdekeik védelmére biztosak lehettek a szavazati többség nyével, a hajótulajdonosok és a szakszervezeti vezetők kivizsgálják azokat is, akik éllen a bírósági határozat alapján elejtették a vizsgálatokat. A hajótulajdonosok felrúgják a biróság határozatát, mert a vizsgálattal való fenyegetéssel állandóan rettegésben tartják a hajómunkásokat és igy visszatartják őket attól, hogy militáns módon kiálljanak a munkások helyzetének alá- aknázása ellen. A szakszervezeti vezetők ama cselekedete, hogy a biróság által kihajított fekete listákat visszahozni igyekeznek, a leggyalázatosabb valami a szakszervezettel szemben, amely éppen a Az igazat megvallva, Poznanban járva, időm nagyobbik részét nem vásáron, hanem a Cegelsz- ki-gyárban töltöttem. Junius közepén jártam ott, s az üzem dolgozóit akkor még élénken foglalkoztatta W. Go- mulka junius 5-én a gyárban tartott nagy beszéde. Ez tulajdonképpen nem is beszéd volt, hanem az üzem munkásainak kérdéseire adott válaszok. A cegelszki munkások és a Lengyel Egyesült Munkáspárt első titkára találkozójának tanulságos története van. Az üzemi bizottság, amely együtt él, lélegzik a munkásokkal, jól ismeri az emberek gondolatait, problémáit. Tud a vitákról, amelyek a munkások között a bel- és külpolitikáról folynak. A vitatott kérdésekre a kommunisták igyekeznek választ adni. Március közepe táján- az üzemi bizottság határozata alapján a bizottság első titkára közölte a poznani vajdasági pártbizottsággal, hogy a cegelszki munkások körében sok bélés külpolitikai problémát vitatnak. A munkások több dolgot nem értenek. Az üzemi pártszervezet minden kérdésre nem tud megfelelő választ adni. Ezért a központi bizottság segítségét kérték. A válasz nem késett sokáig, március 30-ra meghívták a Cegelszki-gyár pártbizottságának hattagú küldöttségét Varsóba. A küldöttséget Go- mulka fogadta. Az öt és félórás beszélgetés alatt a Cegelszki-gyár kommunistái részletesen tájékoztatták a párt első titkárát a 13,000 munkást foglalkoztató poznani gyár gazdasági és politikai helyzetéről, a munkások körében vitatott kérdésekről. A többi között elmondták Gomulkának, hogy a munkások a régi hibák visszatérésének kezdetét látják egyes vezetők megerősítésében, illetve abban, hogy őket más vezető munkakörrel bizták meg. W. Gomulka válaszában kérte a poznani munkásokat, hogy gondolkodjanak higgadtan. Ne fogadják el rosszindulatú propagan- isták hírverését ezeknek a vezetőknek fényűző életmódjáról és az általuk. állítólag elkövetett, helyrehozhatatlan hibákról. Ezek az emberek kétségtelenül követtek el hibákat, de a kommunisták ellenségei most célzatosan csak erről beszélnek. Azt el akarják feledtetni a munkásokkal, hogy ezeknek az elvtársaknak az élete nemcsak a hibák elkövetéséből állott. Hosszú éveken, évtizedeken keresztül dolgoztak eredményesen, küzdöttek a kapitalista elnyomás ellen. Ezzen a munkában értékes tapasztalatokat szereztek. Éppen ezért , a párt ezekről az elvtársakról az ellenség követelésére nem mond le. Végezetül Gomulka azt javasolta a poznani küldöttségnek, hogy a gyárba visszatérve gyüjtfelől, nagyban hirdették fennkölt és emberszerető érzelmüket a UN létrehozásában és istápo- lásában. Amikor azonban í-aját érdekeik veszélyben vannak, lelkesedésük ezen, az emberiség jólétét biztositó szervezet iránt, nagyon hamar lehűl. Nagyon jó volt a UN, amig Mr. Lodge és csatlósai a többség támogatásával szidalmazhatták Magyarországot és a Szovjetuniót. De ha le lehet őket szavazni, akkor ugyanez a UN nem is olyan jó dolog! Mivel alapszabályokat ők maguk írták saját használtukra, ezen nem lehet olyan könnyen változtatni, de idővel azt is ki lehet majd reparálni, úgyhogy jól és igazságosan működjön. Érdekes, hogy ezek az újságírók milyen előszeretettel írnak országokról és nemzetekről, mintha a népe’k és kormányaik azonosak lennének és jóváhagynák kormányaik cselekedeteit! Megkérdezte-e vajon a francia kormány a népet, hogy óhajtja-e Algériát tovább is katonai terror és elnyomás alatt tartani? Ugyanez áll az angol és a hollandi kormányra is és az atombomba kérdésére. Különleges érdeklődéssel figyelhetjük majd az Egyesült Nemzetek következő üléseit. V. hajótulajdonosok fekete listája ellen való harcban épült fel. A tengerészunió tagjai ezt nem fogadhatják el és harcolnak ellene, ha szükséges a biróság elé viszik, hogy a hajótulajdonosok és a szakszervezeti vezetők ist tartsák be a biróság határozatát és adják vissza a tengerészek jogát munkájukhoz, szakszervezeti könyveikkel együtt. Úgy érzik, hogy harcuk a szakszervezeti tradíciók legjobbját követi és segítséget kérnek e harchoz, — erkölcsi és anyagi segítséget. A segítséget Joe Pazita titkár címére kérik: 313 Eighth Avenue, New York City. sék össze a munkások kérdéseit, s küldjék el neki. Amint ideje lesz, elmegy Poznanba. A küldöttség visszatérése után kommunisták, pártonkivüli munkástanács-tagok járták a műhelyeket, s gyűjtötték a kérdéseket. Ezer kérdés gyűlt ösz- sze, amelyből a pártszervezet alapos munkával1 kiválasztotta a 98 legfontosabbat. Gomulka junius 5-én érkezett a poznani Cegelszki-gyárba, s ott válaszolt a munkások kérdéseire. Arra a kérdésre, hogy szükség van-e a Szovjetunióval való szoros szövetségre, Gomulka a többi között ezt válaszolta: A Szovjetunióval való szövetségre nem személy szerint nekem van szükségem, hanem a lengyel népnek azért is, hogy hódítók soha többé ne mészárolhassák le a, lengyelek millióit. Gomulka válaszolt arra a kérdésre is, hogy miért élnek jobban a kapitalista' országok munkásai a népi demokratikus országok munkásainál. Válaszának lényege az volt, hogy a kérdés feltevése sem helyes. Mert csató ' kevés kapitalista ország munkásai élnek jobban a népi demokratikus országok dolgozóinál. Természetesen az összehasonlításnál nemcsak aí Egyesült Államok, Svájc és néhány nyugat-európai országra kell gondolnunk, hanem például Chilére, Ecuadorra, Venezuelára és más függőségben élő országok sokaságára, éppen azokra, amelyek elnyomásával biztosítják egyes nyugati hatalmak a viszonylag magasabb életszínvonalat. Megkérdeztem a Cegelszki-gyár munkásaitól, hogy helyeslik-e Gomulka válaszait? A vagon- gyáregység egyik munkása igy válaszolt: Nemcsak, hogy helyeseljük, de mélységesen egyetértünk Gomulka elvtárs szavaival.” A munkásokkal való beszélgetések nagyon tanulságosak és őszintén- szólva, nagyon megnyug-- tatóak voltak. B. Wiatrovszki lakatos, A. Lutszak asztalos szavaiból okos megfontoltság, a munkás- osztály, a saját ügyükkel szemben érzett komoly felelősségtudat áradt. Megkértem őket, válaszoljanak egyenként, őszintén, mikor éltek jobban, a felszabadulás előtt, vagy most. A. Lutszak asztalos, mielőtt válaszolt volna, egyik lábán felhúzta a nadrágszárat. — Látja ezt? A huszas évek végén heti két napot dolgoztunk, 1931-ben pedig1 munkanélküli lettem. Munkáért, kenyérért tüntettünk. A csendőrök közénk lőttek. Az én lábamban még most is bent vannak a golyók... Tapogassa ki... Ezek után azt hiszem, nem kell sokat beszélni, de ha akarja, szívesén kimondom: jobban, sokkal jobban élünk, mint az úri Lengyelországban. B. Rabura hegesztő, fiatalember. Elmondta, hogy az apja a felszabadulás előtt havi 140 zlotvból kínlódott a családjával. Neki két kisgyereke van. Beszéd közben a vagongyáregység párttitkára felé int. “Te láttad a gyerekeimet, ugye rendesen járatom őket?” Idős asztalos szakítja félbe Raburát. — “Ne kerüljünk meg egy dolgot, erről már Gomulka elvtárssal is beszélgettünk. Tudjuk, hogy kevesebbet keresünk, mint egy amerikai, svéd vagy svájci szakmunkás. Na és most mi történjen? Talán helyezzük át Lengyelországot az Egyesült Államokba ? — mosolyog. — Minden népnek meg kell járni a maga útját.” J. Jankovszki, a vagongyáregység párttitkára kissé bosszúsan jegyzi meg. hogy a tőkés lapok munkatársai olyan illúziókkal jönnek ide, mintha a cegelszkiek csupán politikai vitákból és szervezkedésekből élnének. Talán éppen ezért kért meg, hogy jegyezzek fel néhány termelési adatot. Májusi tervük 30 vasúti kocsi volt. Ehelyett 35-öt készítettek. Júniusban pedig 14 vagont akarnak terven felül gyártani. A zökkenőmentes gyártáshoz biztosították számukra az anyagot. A munkások többet keresnek, mint azelőtt. Az emberek nagyobb kedvvel, eredményesebben dolgoznak, mert sokan rájöttek már, hogy fecsegésből nem lehet megélni, Ha észreveszik, hogy valaki nem dolgozik rendesen, akkor ebédszünetben gyűlést hívnak össze és megmondják a ténfergőnek : “Nézd barátom, te úgysem dolgozol, akkor miért jössz be? Menj szépen haza. Ásitozni otthon is lehet. Itt meg útban vagy...” A rendezett, tiszta üzemóriásban valóban szorgalmas munka folyik, úgy látszik, az “ásitozó-L kát” már mind hazaküldték. Salamon Pál LAJOSKOMÁROM község Jakossága — sajáfe erejéből — hetven férőhelyes napközi otthonos! óvodát épit. /•,
