Amerikai Magyar Szó, 1957. július-december (6. évfolyam, 27-52. szám)
1957-07-18 / 29. szám
July 18, 1957 AMERIKAI MAGYAR SZÓ 7 ^ei/e/e^C a S'ze'//Ces?£c>A<?£ A lap szórakoztatja Tisztelt Szerkesztőség! Itt küldök 5 dollárt az előfizetésemre, mert amig élek nem akarok hátralékban maradni. Tudatom, hogy a lapot szeretem, mert mindenről ir ami a világon történik. Csak legalább kétszer jelenne meg egy héten, az nekem éppen elég volna. Az időmet nincs mivel eltölteni, igy kétszer-háromszor hetenként veszek szamárságot, hogy legyen mit olvasni. Még azt is megírom, hogy a május 23-iki számban EHN Írónak megjelent cikkén igen jót nevettem. Még most is, hogy őneki a “bizalmas” levél megérkezése napján olyan szüksége volt egy Buick-ra, mint egy jól kifejlődött vakbélgyulladásra. Ha-ha-ha. Igen jól mulatok rajta. De még van más jó is. De mert rossz iró vagyok, igy zárom levelem. Varga bácsi Olvasóink hozzászólnak a közügyekhez (Szerkesztői megjegyzés). Örülünk, \ hogy Varga bácsit téves önkritikája nem tartotta visz- sza attól, hogy levelet Írjon és kifejezze véleményét lapunkról. Bár többi olvasóink is követnék példáját. Lapunknak és munkatársainknak segítséget és bátorítást nyújt olvasóink véleménye, kritikája, hozzászólása. Olvasóink levelei a Magyar Szó legértékesebb része volt mindig, így nemcsak azt tudtuk meg, hogy a világon mi történik, hanem azt is, hogy olvasóink táborában mi történik. Most, hogy a magyar kolóniák uj jövevényekkel szaporodtak, bizonyos, hogy uj élményekről Írhatnának olvasóink. Várjuk a leveleket.) EGY KANADÁBA “MENEKÜLT” MAGYAR LEVELE Tisztelt Szerkesztőség! Ami 1956. október 23-án kezdődött, azt visz- sza kell vezetni egy előbbi időszakra, amikor a párt és a magyar kormány teret engedett a jobboldali erőknek, hogy hallassák hangjukat és azáltal győződjenek meg, hogy százalék arányban erősen alatta kapnak támogatást a marxista erők táborával szemben. Hogy tulajdonképen mi volt Magyarországon, azt csak a teljesen elfogulatlan emberektől tudhatja mg a világ, akik reálisan értékelik az októberi és az azt megelőző esztendők eseményeit. Magyarországon 1945 előtt egy, a munkások és parasztok, valamint a szellemi dolgozók érdekeivel szöges ellentétben lévő társadalmi forma uralkodott, a magyar nép által oly nagyon gyűlölt Horthy fasiszta diktatúra. Ott kezdem, hogy ha valóban olyan terror uralkodott volna hazánkban, mint azt állandóan lehetett hallani a nyugati rádiók magyar nyelvű adásaiban, akkor a dolgozó nép esküdt ellensége, az otthonrekedt burzsoá, fasiszta elemeknek nem állt volna módjukban ilyen könnyűszerrel más irányt és értelmet adni az egyetemi ifjúság egészséges megmozdulásának. Mi történt? Az történt, hogy a “Magyar Egyetemi Ifjúság” tüntetésre készült, és pedig a lengyel ifjúság melletti szolidaritás kifejezése értelmében. A kormány nem látta ennek akadályát és teljes egészében támogatta ezt az ifjúsági törekvést. Az ifjúság a kitűzött időben a Bem szoborhoz indult zárt, fegyelmezett sorokban, s nem is volt addig semmi baj, amig a beépített elemek nem kezdték meg a fegyelem megbontását és a túlzott nacionalista jelszavak kiabálását, amiket nyilván előre gyártottak céljaik elérése érdekében. Ebbe az ellenséges áramlatba sikerült is az egyetemi hallgatók egy részét belevinniök, de amikor ők felismerték a dolgok igazi arcát, már felhagytak az ellenséges dolgokkal és otthagyták azt. Igen ám, de akkor már későn volt, mert az ellenforradalmi, fasiszta elemek és a megzavart, de egyébként jóindulatú emberek már ott voltak, ahol őket a rendszer megdöntésében fel akarták — előre elkészített terv alapján — használni. Ezeknek az ütjük elsősorban a börtönök felé vezetett, ahonnét a sok bűnözőt és politikai foglyot kiengedték és azonnal felfegyverezték. Ezek adták meg az igazi lökést a proletárdiktatúra megdöntésére irányuló fegyveres harcnak. Ekkor kezdődött meg az az irányzat, amikor is a kommunisták eltávolítását követelték a kormányból és ami az ország kommunistáinak a letartóztatásához és kivégzéséhez vezetett. Megkezdődött a vérengzés, a törvénvenki- vüli kivégzések sorozata. Brutális módon mészárolták azokat, akik tagjai voltak a pártnak és erősítették a munkáshatalom fejlődését. Amikor Nagy Imre-kormány minden követelésüknek helyt adott és bevitte a kormányba azokat, akiknek semmi közük nem volt és nincs a dolgozó osztályokhoz, elérkezettnek vélték az időt a budapesti Pártbizottság megtámadására. Ágyukkal és egyéb nehézfegyverekkel irgalmatlan támadást intéztek a Pártház ellen és az onnan kijövő vagy kijönni akaró embereket a legbrutáli- sabb módon ölték meg. Agyonütötték és lábuknál fogva felakasztották őket a Köztársaság-tér (volt Tisza Kálmán tér) fáira, ahol még betetőzték brutalitásukat azzal, hogy végig felmetszették levetkőztetett felsőtestüket késsel és hasonló eszközökkel. A világon eddig nem ismert vérengzésnek lehet nevezni az októberi magyar eseményeket, de szabadságharcnak, egyáltalán nem! Miféle “szabadságharc” az, ahol a nép érdekeivel ellentétes célokért folyik a fegyveres támadás? Lehet-e szabadságharcnak nevezni egy olyan államellenes cselekményt, amely a társadalom egy kis rétegének az előnyét jelentené és ugyanakkor az emberek millióinak a rabszolgasorsba jutását? Ha az októberi esemény népi jellegű lett volna és valóban részt vett volna benne a teljes magyar nép, akkor lehetne annak nevezni, mint ahogyan az 1848—49-es szabadságharc az volt. Az 1956 októberi esemény nem volt más, mint a burzsoá-fasiszta társadalmi rendszert visszaállító törekvés, amivel a magyar dolgozó milliók nem értettek egyet és sohasem értenének egyet és nem is támogattak. És hogy menynyire nem támogatták és nem támogatnák, annak igen jó bizonyítéka az azóta eltelt időszak. Magyaroszágor. teljesen helyreállt a rend és már decemberben megindult a teljes vérkeringés az egész országban. A jelenlegi kormány jó kezekben van és élvezi az egységes nemzet bizalmát. Ez elég bizonyíték arra, hogy lássa meg a világ; valóban kik voltak az események okozói és kik akarták megdönteni a munkás-paraszt szövetségen alapuló társadalmi rendszert. Joggal felteheti az olvasó a kérdést; hogy ha igy volt, akkor miért jött el hazájából e levél írója? Pontosan azért, mert a 6 évvel ezelőtti munkahelyemről engem és a pártpolitikai tevékenységemet ismerő fasiszta egyén, akinek neve Tolnai és a Pesterzsébet Károly utca lakója volt, a7, ellenforradalom törvénytelen fegyveres karhatalmi alakulatával el akart vitetni vagy talán egyenesen a falhoz akart állíttatni. Azt hiszem, hogy az én helyemben mások is igy cselekedtek volna vagy talán cselekedtek is. Előre közlöm az olvasóval, hogy nem sokáig fog boldogítani Kanada, de egyetlen nyugati ország sem, mert minden célom a hazámba való visszatérés és ez be is fog következni az 1958-as év kezdetén. Az, aki már egyszer belekóstolt a szociális elveken felépített társadalmi élet mibenlét jébe és megismerte annak törekvéseit, mind igy cselekszik. Az, hogy kiment kb. 170,000 ember, az még nem jelenti — és az olvasó ne is gondolja — a szocialista élet rosszaságát. Mert fog még a nyugati világ sok-sok börtöne, sok-sok volt börtöntöltelékkel gazdagodni! Persze, helytelen lenne ezt általánosítva értelmezni; jöttek sokan kalandvágyók és jöttek alapjában véve becsületes emberek is. A 170,000 ember nagy részét a nyugati rádiókból ismert “Kánaán földje” csábította ki. Egy menekült magyar, akit a “menekült szó megillet Az igére! mely nem teljesül ' Tisztelt Szerkesztőség! Bocsánatot kérek, hogy levelemmel zavarom önöket, de kénytelen vagyok most önökhöz fordulni, mert annyi sok mindent olvastam már a nyugati lapokban arról, ami októberben hazánkban lezajlott, de mindegyik sablonosán csak azt irja, hogy a Szovjetuniót terheli a felelőség. Ezs volt például az amerikai katolikus lapban. Én, aki átéltem az októberi tragikus napokat és tudom, hogy mi volt otthon és utána látom és élem a nyugati életet, szeretném ezt röviden levázolni az önök lapjában, mert azt találtam helyesnek. Hiszen az önök lapja az, amely-a munkás embert képviseli, kevés ilyen lappal találkoztam még itt a nyugaton. Én a tényeket akarom csak) felhozni és a kívánságunkat, hogy haza1 tudjunk jutni és az önök lapja, vagyis a mi lapunkon keresztül akarok szólni az amerikai vezetőkhöz. Én vállalom minden sorért a felelőséget. De most már rá is térek arra, hogy ki a felelős a magyar októberi tragédiáért és a magyar menekültekért, akik félre lettek vezetve. A főbü- nösök azok a vezetők, akik felállították Amerika hangját és a Szabad Európa rádiókat, amelyek összehazudtak mindent és fölbujtattak akit csak tudtak. Felhasználták azt a pillanatot, amikor nálunk is hiba csúszott be a vezetésbe. Élve ez alkalommal, megszereztek maguknak több vezető embert és ezek segítségével egy csomó munkást be tudtak vinni a vesztükbe. ígértek mindent és igy sok dolgozót félre tudtak vezetés igy akarták a régi rendszert visszaállitani. Míg a munkások gyilkolták egymást, addig a nyugatról visszaszökött vezetők osztozkodtak a pozíciókon. Ezt mi akkor nem tudtuk és mi azt hittük, hogy ez nem volt előre megszervezve. Mikor már erre rájöttünk, akkorra számos ifjúnk és dolgozónk esett áldozatul. De még akkor' is kiabálta a Szabad Európa hangja, hogy tartsatok ki még egy pár napig. Hát -ki a felelő» azért, hogy összeuszitotta Magyarországot a Szovjetunióval? Nem az amerikai vezetők? Hát a rengeteg tömeget ki bolondította ki, ígérve füt-fát, hogy gyertek és amikor az ember kijön még munkát sem kap. És ha azt mondjuk, hogy haza szeretnénk menni, azzal ijesztik az) embert, hogy kötelet kap. Azt már elfelejtették, hogy vállalták, hogy egy éven belül visszavisznek, ha nem felel meg. De ha követeljük, hogy vigyenek vissza, akkor inkább ráfogják, hogy bolond és viszik az embert a bolondok házába. Csak azt nem értem meg, hogy miért tartanak vissza bennünket, félnek, hogy csődöt mond a kirakat politikájuk, amit a magyar ügyből csináltak? Az már úgyis csődöt mondott. Hiszen tudjuk azt, hogy; nálunk nehezebb volt az élet mint itt, de nyugodtabban és biztosabban él- tűink mint itt a dollár paradicsomban. Nálunk1 nem volt az, hogy máról-hónapra kidobják az, embert a munkából és nem törődnek vele,’ hogy utána miből él. Itt a munkás ember olyan mint az esernyő, -ha esik az eső előveszik, ha kisüt a nap akkor a szegre akasztiák. A milliomosok és gyárosok itt megtehetik, ha nem látnak hasznot a munkásból, akkor elküldik, de nálunk, ahol a dolgozóké a hatalom és a vezetés, ilyen nincs. Jó volna, ha az amerikai vezetők felébrednének) és a bujtogatás és félrevezetés helyett igazsár gos emberi megsegítéssel törődnének. A pénzt, amit ilyen propaganda rádióadásokra költenek, jobb volna ha arra fordítanák, hogy fedeznék az útiköltségét azoknak, akik haza akarnak menni. Csak úgy állhat igazán a közvélemény előtt, ha minket hazaszállít a családunkhoz, és. akkor mondhatja, hogy az emberiséget szolgálja. Csak ha segít a széjjelszakadtakat újra összehozni, mondhatja, hogy tiszteletben tartja a/, emberi jogokat, hiszen ez a követelésünk jogos, mert meg is Ígérték ezt nekünk. Én magam Írtam levelet az itteni bevándorlási hivatalnak, de még választ sem adott, azé'-+ fordulok most önökhöz. Armg a magyar ifjúság' vére folyt otthon, addig itt pronagandát csináltak. Ebből nekünk elég volt és követeljük, hogy szállítsanak haza és ne ijesztgessenek azzal, hogy hányat visznek Oroszországba és hogy aki rv aat felakaszt,iák. Próbálják meg kinyilvánítani, hogy hajlandók' hazaszállítani azt, aki haza akar menni és meglátják, hogy a menekültek legalább 65 százaléka ha”” térne ha nem gátolják meg. Követeljük, hogy hozzák helyre hibájukat én szállítsanak haza. A. I.
